Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)

1965-07-20 / 169. szám

1965. július 20. 2 Kedd Megkezdődött a Román ffommgEiiista Párt IX. kongresszusa Bukarest Szávai Jenő, az MTI kiküldőit tudósítója jelenti: Bukarestben a Népköztársaság Palotájában hétfőn megnyílt a Román Kommunista Párt IX. kongresszusa. A kongresszusra ér­kezett küldötteket és külföldi ven­dégeket az ünneplőbe öltözött ro­mán főváros lakói lelkesedéssel köszöntötték. A kongresszus ülés­termében pontosan 9 órakor meg­jelent Nicolae Ceausescu, a Ro­mán Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, valamint a párt Politikai Bizottságának tagjai és Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első tit­kára, majd követték őket a kong­resszusra érkezett 56 ország kom­munista és munkáspártjainak küldöttségei, köztük a Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja vezette magyar pártkül­döttség. A megnyitó beszéd után a kül­döttek 33 tagú elnökséget válasz­tottak meg. Az elnökség megválasztását kö­vetően Nicolae Ceausescu elvtárs bejelentette, hogy a Román Mun­káspárt legutóbbi plenáris ülésén elhatározta, javasolni fogja a kongresszusnak, hogy a Román Munkáspártot a jövőben nevezzék Román Kommunista Pártnak. Ceausescu elvtárs a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a Komán Kommunista Párt 1921-ben ala­kult meg, s így sorrendben 9. kongresszusa . következne. Java­solta, hogy ezért a párt IX. kong­resszusát tartsa meg. A küldöttek a javaslatot viharos tapssal egy­hangúlag elfogadták. Ezután Chivu Stoica elnöklésé­vel megválasztották a kongresszus intéző szerveit, majd a következő napirendet fogadták el: 1. A Központi Bizottság beszá­molója a két kongresszus között végzett munkáról. Előadó: Ni­colae Ceausescu. 2. A Központi Revíziós Bizott­ság beszámolója: Előadó: Cons­tantin Pirvulescu. 3. A Román Kommunista Párt IX. kongresszusának irányelvei az 1966—1970-es népgazdasági fejlesztési tervre. Előadó: Ion Gheorghe Maurer, 4. A Román Kommunista Párt IX. kongresszusának irányelvei a tízéves energetikai fejlesztési tervre. Előadó: Chivu Stoica. 5. Beszámoló a Román Kommu­nista Párt szervezeti szabályzatá­nak módosításáról. Előadó: Ghe­orghe Apcetol. 6. A Központi Bizottság és a Revíziós Bizottság megválasztása. A kongresszus intéző szerveinek megválasztása és a napirend el­fogadása után Nicolae Ceausescu elvtárs tartott beszámolót a párt két kongresszus között végzelt munkájáról. (MTI) A kongresszust Nicolae Ceau­sescu nyitotta mag. Bejelentette, hogy a kongresszuson az ország minden részéből 1357 küldött és több mint kétezer meghívott ven­dég vesz részt. Felzúgott a taps, amikor üdvözölte a román kom­munisták külföldi vendégeit. Az üdvözlés után a kon gross z ti s részt­vevői egyperces néma félállással adóztak a nemrég elhunyt Gheorghe G'heorghiu-Dej emléké­nek. Francia tiltakozás a Píerrelaite felett végzett amerikai kémrepülés miatt Párizs A francia külügyminisztérium hétfőn délelőtt az Egyesült Álla­mok párizsi nagykövetének át­nyújtott jegyzékben tiltakozott a franciaországi tiltott katonai öve­A Szocialista Párt vezetőségének többsége Guy Mollet mellé állt-fc Párizs A Francia Szocialista Párt or­szágos vezetősége vasárnap és hétfőn a Párizs melletti Clichy- ben vitatta meg á szocialista-ke­reszténydemokrata pártszövetség kudarca és Gaston Defferre-nek, a köztársasági elnökválasztástól való visszalépése után előállott helyzetet. A zárt ajtók mögött le­zajlott vezetőségi ülésen Guy Mollet elemezte a Defferre-féle bök képviselői már a múlt héten elvben megegyezlek a „kommu­nisták nélküli baloldali szövetség” létrehozásában. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára va­sárnap egy vidéki népgyűlésen tartott beszédében kifejtette, a Kommunista Pártnak elvben nincsen kifogása egy ilyen cso­portosulás ellen, de rámutatott, a kommunisták nélküli baloldal a zetek amerikai felderítő repülő­gép által történt megsértése miatt. A francia repülők a múlt hét péntekén egy nyugatnémet repü­lőtérre kísértek egy RF—101 tí­pusú amerikai felderítő repülő­gépet, amely elrepült a Pierrelat- te felett. A repülőgép parancsno­ka kénytélen volt átadni a fran­cia katonai hatóságoknak a gé­pen levő filmfelvételeket. A Pierrelatte-i izotópelválasztó művekben állítják elő a francia atombombához szükséges urániu­mot. A francia hadügyminisztérium hétfőn közzétett jelentése leszö­gezi, hogy az előhívott filmek 175 felvételt tartalmaznak, s ezek zö­me a Pierrelatte-i műveket ábrá­zolja. A különleges fényképező­berendezésekkel felszerelt gép négy ízben Repült el a védett ka­tonai terület fölött. (MTI) Nap körüli pályán a Szonda—3 Moszkva A Szovjetunióban 1965. július 18-án, vasárnap — az űrkutatási programmal összhangban — nap körüli pályára juttották a Szon­da—3. önműködő űrállomást, több lépcsős rakétahordozó segít­ségével. A rakétahordozó utolsó fokozata nagy mesterséges holdat juttatott föld körüli pályára, majd az előre kiszámított időben a szputnyikról olyan űrrakéta startolt, amely a nap körüli pályára álláshoz szük­séges sebességet megadta a Szon­da—3. űrállomásnak. A felbocsátás célja: űrállomá­sok rendszerének kidolgozása hosszan tartó űrrepülés tényleges körülményei között, valamint a naprendszer térségének tudomá­nyos kutatása. Az önműködő űrállomás repü­lését, pályaelemeinek meghatáro­zását és az érkező Információk vé­telét külön e célra szolgáló irá­nyító és mérőközpont végzi. A Szonda—3-mal létesített kap­csolat állandó. Az érkező telemet- rikus adatok szerint valamennyi műszer és tudományos berendezés normálisan működik, s az űrállo­más a számítotthoz közelálló pá­lyán halad. A koordinációs számítóközpont feldolgozza az érkező információ­kat. (MTI) Partizánok sikeres támadása a Bien Hoa-i amerikai támaszpont ellen Az UPI hírügynökség hétfő reg­geli gyorshíre szerint a dél-viet­nami partizánok az éjszaka fo­lyamán és a reggeli órákban be­hatoltak a Bien Hoa támaszpont körül létesített amerikai állások­ba. A támaszpont körülbelül 20 ki­lométernyire északkeletre fekszik Saigontól. Hétezer amerikai és 800 ausztráliai katona őrzi az ide ösz- szevont több millió dollár értékű amerikai harci repülőgépeket. A DNFF alakulatai vasárnap dél­után kezdték meg a támaszpont és a bázist körülvevő lövészárok- rendszer szórványos aknatüzelé­sét, s a zavarótűz még hétfőn a reggeli órákban is tartott. A tá­madás következtében először szen­vedett veszteséget az 1. ameri­kai gyalogos hadosztály újonnan érkezett 2. dandárja. Az amerikai hadvezetőség veszteség­listát nem tett közzé, de az UPI szerint sok amerikai katona meg­halt, illetve megsebesült a gyalog­sági és aknatűzben. A partizá­nok a vasárnapi trópusi zivatart használták ki Bien Hoa megköze­lítésére. A feltételezett partizánállások ellen reggel amerikai katonai he­likoptereket vezettek be, amelyek rakétafegyverekkel próbálják megtisztítani a környéket. (MTI) Gürsel lemondott a „kommunizmus elleni harci szövetség ” tiszteletbeli elnökségéről Szófia Az ankarai rádió híre szerint Gürsel, török köztársasági elnök a napokban táviratban értesítette a „kommunizmus elleni harci szövetség” izmíri központját, hogy lemond a szervezetben viselt tisztségéről. Az államelnök azzal indokolta döntését, hogy ez a szer­vezet eltért kitűzött céljától, s napi politikával kezdett foglalkoz­ni. Az elnök'viszont párton kívüli, „ezért nem lehet semmiféle kap­csolata a szövetséggel, s leköszön annak díszelnöki tisztéről is”. A török parlament utolsó ülé­sén — az október 10-re kitűzött választások miatt a Medzslisz jú­lius 16-án feloszlott — Inömü volt miniszterelnök, a köztársasági néppárt vezetője élesen bírálta a harci szövetségek tevékenységét. Inönü intézkedéseket követelt a szövetség ellen. demokrata-szocialista szövetség kudarcának okait és leszögezte, hogy a Francia Szocialista Párt nem adhatja fel önállóságát. A vezetőség többsége, mint várható volt, Guy Mollet mellé állt. A végleges határozat kidolgozására külön bizottságot választottak, amelynek kétharmad része a fő­titkár híveiből áll. A Francia Szocialista Párt, a Radikális Párt és a Polgári Klu­legjobb esetben a szavazatok 20 —22 százalékára számíthat, s ezért nem tudja megszerezni a degaulleista rendszer megdönté­séhez szükséges többséget. Wal­deck Rochet megismételte a Kom­munista Párt javaslatát, hogy a baloldali erők minimális prog­ram alapján egységbe tömörülje- ] nek és közös demokratikus je-! löltet állítsanak a köztársasági elnökválasztásra. Nagyarányú tiltakozógyűlés Kréta-szigetén Athén Kréta-szigetén, Herakleionban vasárnap este húszezres tömeg­gyűlés követelte Athanassziadesz- Novasz kormányának lemondását és Papandreu visszatérését. „Gö­rögország nem Dominika és nem Vietnam, le a demokrácia árulói­val!” — kiáltották a gyűlés részt­vevői. Hírügynökségek értékelése szerint ez volt a legjelentősebb tiltakozógyűlés azok között, ame­lyeket négy nap óta Görögor­szág több vidéki városában meg­tartottak. Konstantin király vasárnap Korfu szigetéről visszatérve meg­beszélést folytatott Athanasszia­| tűzött második találkozásra a ki­rály és a miniszterelnöke között ! nem került sor, de a megbeszélés elmaradását nem indokolták. (MTI) * Athén Az AVGI közölte Pa-„zalidisz, az EDA párt elnökének felhívá­sát Görögország népéhez. Passzalidisz nemzeti összefo­gásra hívta fel a népet a „királyi államcsínnyel” szemben és a kö­vetkező követelményeket tűzte ki: haladéktalanul állítsák vissza I a nép durván megsértett szuve­renitását, tartsanak választásokat desz-Novasz miniszterelnökkel j és állítsák vissza a demokratikus Athénban. A vasárnap estére ki- i rendet. (MTI) Á tamperei döntés után J úlius 10-re virradóra a finn­országi Nasijárvi-tó partján, Tamperében, hetek cta világszer­te iz 'alommal várt d intés szüle­tett: a IX. VIT nemezt kei előké­szítő bizottsága 1986-ra halasztot­ta el az ifjúság harci seregszem­léjét. Csehszlovákia, Franciaor­szág, Magyarország, NDK, Liba­non és Olaszország ifjúsági veze­tőinek közös javaslatát fogadta el ezzel a tanácskozó testület. Megelégedéssel állapította meg, hogy a VIT iránt minden eddigi­nél nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a fiatalok és diákok körében szerte az egész világon. Az előké­születek 135 országban bontakoz­tak ki, 78 országban alakult nem­zetközi előkészítő bizottság, ezek reprezentatív és termékeny mun­kát végeznek, s gyümölcsöző kap­csolat szövődött több mint 1200 szervezettel. Mindez arra vall, hogy a VIT ténylegesen és egyre inkább az ifjúság legnagyobb vi­lág-megmozdulását jelenti a szo­lidaritás, béke és barátság szel­lemében. Uazánkban, s így megyénkben ■■ is a szolidaritás, béke és ba­rátság nemes eszméje hatotta és hatja át a fiatalok tízezreinek al­kotó munkáját, fesztiváli készülő­dését. Az elmúlt hónapokban a VIT jelszavának szellemében nagy sikerű ifjúsági találkozók, szolidaritási gyűlések, ezreket mozdító demonstrációk zajlottak le. Ezeken a kimondottan politikai töltésű rendezvényeken fiatalsá­gunk hitet tett az általános és tel­jes leszerelés, a béke és barátság ügye mellett, felemelte szavát az imperializmus, mindenfajta új- gyarmatosítás ellen, szolidaritásá­ról biztosította a felszabadulásért, nemzeti függetlenségük kivívásá­ért és megszilárdításáért harcoló népeket, fiatalokat. Májusban és júniusban öntudatos fiatalok ezrei — Békés megyeiek is — vállalták, hogy a proletámemzetköziség ön­kénteseinek sorába állnak, ha a vietnami nép ügye úgy kívánja. Ezen túl a fesztiváli előkészületek során lendületes munkaverseny, kulturális és sport vetélkedés, ajándékkészítés bontakozott ki tízezrek lelkes részvételével. A VIT-alapra 2 és fél millió forint gyűlt össze, amennyi még soha. Ezt a jelentős összeget a KISZ- szervezetek ajánlották fel, hogy segítsék a magyar delegáció rész­vételét. Mint ismeretes, a KISZ KB Intéző Bizottsága az árvízká­rosultaknak juttatja el a pánt. A lehető legszükségesebb helyre. H tamperei döntés előjátéka nem kíván részletes elem­zést, hisz az algériai eseményeket — június 9-től — aggódással ve­gyes figyelemmel kísérte a hala­dó világ, de különösen a fiatalság. A horizont lassan tisztul és oldó­dik az algériai szocialista forrada­lom ügyéért megnyilvánult aggó­dás. Megnyugtató tudni azt, hogy Algériában nem tartóztattak le kommunistákat, s jobboldaliak nem kaptak helyet az új kor­mányban. Jóslásokba bocsájtkoz- ni felesleges, az elkövetkező fél esztendő minden bizonnyal vá­laszt ad a továbbfejlődést kutató kérdésekre. Pozitív választ, az elő. jelekből ugyanis erre lehet követ­keztetni. Józan gondolkodású ifjúság ■ egyetértésével találkozott az előkészítő bizottság július 10-i döntése, a, VIT egy évre való el­halasztásának ténye. A belső hely-

Next

/
Thumbnails
Contents