Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-13 / 138. szám

1965. június 13. 3 Vasárnap A radarszolgálat jelenti Talán egy hónapja alakult meg a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezetben az ifjúsági radarszolgálat. A fiatalok lelke­sen kezdtek a munkához, s most mintha alábbhagyott volna a lendület. Reméljük, a KlSZ-fiata- lok továbbra is ötleteikkel, javas­lataikkal, segítik a, termelőszövet­kezet munkáját. Ez a bprona ott fekszik Füzesgyarmat határában. Otthagyták. Búsan várja, hogy tulajdonosai majd érte jönnek és pihenő­helyére szállítják. Több ezer forintba kerül a szalmakazlazó. Ez már több éve itt áll kihasználatlanul. Bizonyára nemcsak a fiatalok vették észre, hanem mások is. És talán azt is megérjük, hogy ezen a nyáron még használják is. (Fotó: Kovácsovics) vannak. Ez érezteti is hatását a Közös Piac tagországainak fejlő­dési ütemében. 'Olaszországban erőteljesen, Franciaországban ke­vésbé erőteljesen csökken, s a ha­lok többi országaiban szintén las­sul az ütem. Japán termeléseben ugyancsak periodikusan visszatérő válságjelek mutatkoznak. A kapitalista világ ipari terme­lése 1950-hez képest nagyjából megduplázódott, de a fejlett tőkés országokban a növekedés mérté­ke ennél kisebb, míg a szocialista országokban 4.7-szeres. Az utóbbi időben az «amerikai sajtóban olyan állítások láttak napvilágot, hogy a Szovjetunió ál­lítólag kezd visszaszorulni az Egyesült Államokkal vívott gaz­dasági versenyben, hogy a Szov­jetunióban állítólag kifulladófél­ben van a fejlődési ütem. Ám a statisztikai adatok kérlelhetetlen pontossággal bizonyítják ennek az ellenkezőjét. A Szovjetunió továbbra is az Egyesült Államok előtt jár mind az ipari termelés, mind az ipari össztermék és a nemzeti jövede­lem növekedési ütemét tekintve. Ez az ütemelőny megfigyelhető a legfontosabb ipari termékek növe­kedésének abszolút számainál is. így például 1950 é3 1964 között a Szovjetunióban az ipari összter­melés több mint megháromszoro­zódott, míg a nemzeti jövedelem a 3,3-szeresére emelkedett. Az Egyesült Államokban ugyanakkor az ipari össztermelés hatvan szá­zalékkal, a nemzeti jövedelem 56 százalékkal gyarapodott csupán. Ezek ufón állítsuk szembe a két ország ipari növekedésének évi ütemét az utóbbi hét esztendőben, A Szovjetunióban 1058 és 1964 kö­zött az ipari össztermelés évente 9,3 százalékkal emelkedett, míg az Egyesült Államokban 3,9 száza­lékkal. Egy főre számítva a Szov­jetunióban 7,5 százalékkal, az USA-ban 2,2 százalékkal. A Szovjetunió az Egyesült Álla­moknál több vasércet, kokszot, szenet, mozdonyt, traktort, gabo­nakombájnt, fűrészárut, cementet, élőregyártott vasbetonelemet, ab­laküveget, gyapjú- és lenszövetet, cukrot, halat, állati .zsiradékot ter­mel. A Szovjetunióban most folyó hatéves tervben különösen nagy figyelmet fordítanak a perspekti­vikus iparágak fejlesztésére, új termelési ágak meghonosítására. Gyors ütemben fejlődik az ener­getika, a vegyipar, az elektronika, a műszergyártás, az atom. és űr­technika, a korszerű szállítás, s a gazdasági élet valamennyi terüle­tén m.ind nagyobb teret hódít az automatize,lás és a komplex gépe­sítés. Ez természetesen nagy erő­feszítéseket és beruházásokat igé­nyelt, megkövetelte, hogy az or­szág pénzügyi és ányagtartalékait, készleteit a szükségletnek megfe­lelően, a korábbinál ésszerűbben osszák el. ' A fejlődési ütem szempontjából rendkívül fontos, hogy az új üze­mek mielőbb megkezdjék műkö­désűket és a tervezett kapacitáso­kat a lehető legrövidebb időn be­lül kihasználják. Ez azonban el­marad a tervezett időütemezéstől, asmi kihatással van a fejlődés egész ütemére, amely most vala­melyest lassúbb, mint a háborút követő első évtizedben volt. Ez azonban ideiglenes jelenség, amely Példásan szervezik a nyári betakarítási munkákat a dobozi Petőfi Tsz-ben pacitása kevés a földről bekerülő Tavaly 40 napig tartott me­gyénkben az aratás, a dobozi Pe­tőfi Tsz-ben ezzel szemben csak 27 napig, azért, mert példásan szervezték meg a munkát S köve­tésre méltó aratási módszert al­kalmaztak. Nem egy új módszer­ről van szó, ennek ellenére a megyében tavaly csak itt-ott le­hetett hasonló próbálkozást ta­pasztalni. Az idén a tavalyinál is nehe­zebbnek ígérkezik a gabona be­takarítása. A dobozi Petőfi Tsz- ben mégis állítják, hogy 24 nap alatt learatnak. Nem kevesebb a gabonájuk mint tavaly, most is 2484 hold. Kom­bájnt sem kapnak többet kilenc­nél, ebből azonban kettőt a borsó cséplésére kell ráállítani, mert ez a munka egybeesik a gabona ara­tásával. A kombájnokkal 2 ezer, az aratógépekkel 362, a kézi ka­szával pedig 111 hold aratását tervezik. Az esős idővel számolva azonban már beszélgetnek az em­berekkel, s ha a szükség úgy kí­vánja, akkor 500 aratópárt is munkába állítanak. Ez természe­tesen a rosszabbik eset. A jobbik az, h,a alkalmas lesz az idő arra, hogy a kombájnok dolgozzanak, s egy-egy táblába csoportosítva, mint tavaly és tavalyelőtt. Azért vált be jól ez a módszer, mert könnyebbé teszi a kombájnosok ellátását ivóvízzel, cigarettával, hűsítő itallal, s .gyorsabbá teszi az elcsépelt gabona elszállítását, de megkönnyíti, pontosabbá teszi az ellenőrzést is. S ez nem minden. Ä gabona le- aratása után a föld szinte kéri, részben az ipar struktúrájának át­alakításával függ össze. . Az ipar növekedési ütemére leginkább az 1963. évi rossz termés volt kedve­zőtlen hatással. Akkor ugyanis szűkült a könnyű- és az élelmiszer- ipar nyersanyagbázisa, ami aztán a nemzeti összterméken is éreztet­te hatását. A múlt esztendő jó termése és a termelés hatékony­ságának fokozását célzó intézkedé­sek révén azonban bizonyos mér­tékig máris javult a helyzet. Az idén az ipar fejlődési üteme újra emelkedni kezd. Erre vallanak az idei első negyedév statisztikai ada­tai is. A múlt év azonos időszaká­hoz mérten az ipari termelés vo­lumene kilenc százalékkal, az át­lagos napi termelés pedig 11 szá­zalékkal gyarapodott. Ez egyálta­lán nem „kifulladásra” vall. Amikor az állami tervbizott­ságban az új ötéves terv kérdései szerepeltek napirenden, Koszigin szovjet miniszterelnök hangsúlyoz­ta, hogy bár a szovjet gazdaság: gyorsap fejlődik, még mindig nem olyan ütemben, amelyre az"ország­nak szüksége van és amelyet — a tervgazdálkodás lehetőségeit fi- gyelembevéve — e' lehetne érni. Ezért a szovjet kormány megbízta az állami tervbizottságot, vizsgál­ja meg részletesen a fejlődési ütem kérdését és dolgozzon ki ja­vaslatokat a termelés és a beru­házások hatékonyságának fokozá­séra, aminek igen nagy jelentősé­ge lesz a fellendülés meggyorsítá­sában. Az állami tervbizottság ja­vaslatai tükröződnek majd a Szov­jetunió új ötéves, tervében. Mark Makszimov követeli a jövő évi jó termést biztosító munkákat: a szerves- és műtrágyaszórást, a tarlóhántást és a nyári mélyszántást. Mivel egy-egy tábla learatása egyik napról a másikra befejeződik, nyomban megkezdődhet a szalma lehúzása. A szalmát az előre meg­szervezett birgád nyomban olyan kazlakba rakja, hogy az dacoljon az időjárással. Ráadásul, ahol arra lehetőség van, a kazlakat mindenütt a kövesét közelébe rakják, hogy bármilyen idő esetén könnyűszerrel szállíthassák a fel­használási helyre. A szalmaJehúzókat követi a szerves és a mütrágyaszórás. A terv az, hogy szeptember közepé­ig holdanként 200 mázsa szerves trágyát terítenek ki 500 hold cu­korrépa, 100 hold takarmányke­verék, 150 hold kender és 200 hold silókukorica alá. Szuperfosz­fátból holdanként 150 kilót kí­vánnak kiszórni, s ha kapnak, akkor 100 kiló pétisót is kiszór­nak arra a 400 holdra, amelyen a búzát búzavetés követi. A 2434 holdról lekerülő kalászos után 1500 holdat részesítenek nyári mélyszántásban, a többin pedig már eleve vetőszántást készíte- nek az őszi árpa és a búza alá. De kanyarodjunk vissza az ara­táshoz.. Az aratást végző kom­bájnoktól hét vontató hordja be az elcsépelt gabonát ömlesztve vagy zsákban a szövetkezet köz­ponti tisztítótelepére. A gabona beszállítása szigorú bizonylati rendszeren alapszik. A vontatósok csak akkor indul­hatnak el a teherrel, ha a tarlófe­lelős szállítójegyét ad, s a tisztító- telepen ugyancsak felelős veszi át a gabonát, s igazolja az átvett mennyiséget. A vontatók csak at­tól a kombájntól szállíthatnak gabonát, amelyhez ‘be vannak osztva. Egyébként a tavalyi tapasztala­tok azt bizonyították, hogy a tisz­títótelep óránkénti 60 mázsás ka­gabona kitisztításához. Ezért most kicserélték a felvonó kanólrend- szerét, ezzel az óránkénti kapaci­tás 100 mázsára növekedett. Most már biztosnak látszik, hogy a kombájnok által elcsépelt gabo­nát két műszakban még aznap ki is tisztítják. A kitisztított gabona elszállítására a terményforgalmi és a szövetkezet magtáraiba két vontatót állítanak be külön. A szövetkezetben az idén az ed­digieknél is nagyobb figyelmet fordítanak a szemveszteség ellen­őrzésére. Az üzemegységek agre- nómusai rendszeresen ellenőr­zik, hogy a kombájnok után négy­zetméterenként hány búzaszem szóródik el, de emellett a fő fi­gyelmet a szalma és a törek el­lenőrzésére fordítják. Az eddigi tapasztalat ugyanis az Dobozon, hogy a nagyobb szemveszteség nem a tarlón, hanem a szalmában és a törekben tapasztalható. Azért, mert egyik-másik komba j- nos a megengedettnél gyorsabban hajt s ezért a gép cséplőszerkeze­tének nincs ideje megfelelően ki­választani a szemet a kalászból. A szövetkezet vezetői nagy gon­dot fordítanak arra, hogy az ara­tásban dolgozók mindegyike jó­val előbb baleset és tűzvédelmi oktatásban részesüljön. Minden­kinek felhívják a figyelmét arra, hogy őrködjenek saját maguk és dolgozó társaik testi épségén. Ha mégis valami előadódik, megfe­lelő mennyiségű gyógyszer és köt­szer áll rendelkezésre kint a föl­deken. A szövetkezet vezetői előre gondoskodtak a vízhordó lajtok kijavításáról. Ezekben csak köz- egészségileg ellenőrzött, jó miná- négű ivóvizet szállíthatnak. Hosszadalmas volna részletesen ismertetni a dobozi Petőfi Tsz jú­nius 8-án elkészült aratási tervét. Ezért azt javasoljuk- azoknak a szövetkezeti vezetőknek, akik hí­vei a gyors aratásnak, keressék fel a dobozi Petőfi Tsz-t, s tanul­mányozzák aratási tervét. Megér: a fáradságot. K. I. Azonnali belépéssel alkalmazunk \ kubikosokat, térti segédmunkásokat h­— jelentkezés esetén felveszünk.egész kubikos és férfi segédmunkás brigádokat is. Bérezés teljesítménybérben, szállás, étkezés megfelelő térítés mellett biztosítva. Amennyiben egy járásból vagy egy útirányon lévő helységekből 30 fő jelentkezik, úgy részükre MINDEN SZABAD SZOMBAT ELŐTTI bérfizetési napon önköltségi térítés mellett 'munkás autóbuszt biztosítunk. Jelentkezés DUNAÚJVÁROS, Május 1 u. 7. sz. alatt. ÉM 26 sz. ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT 263 \

Next

/
Thumbnails
Contents