Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-29 / 151. szám

Jt65. június 29. 4 Kedd Szerénység, önteltség Jegyzetek egy kiállításról — Ezüst György, Hajóik Antal, Koszta Rozália, Lipták Pál kiállítása Békéscsabán — Az iskolákban szinte mindenna­pos nevelői tevékenység, hogy a pedagógusok a szerénységről, ön­teltségről beszélnek a gyerekek­nek. Az idézetek egész sora hang­zik el olyan emberekről, akik szerényen éltek, megbecsülték őket, míg más példákban az ál- szerénységet s az önteltséget osto­rozzák. Miért teszik ezt a peda­gógusok? Azért, mert elsődleges feladatuk, hogy felruházzák a ta­nulókat olyan tulajdonságokkal, melyek felnőttkorukban gyümöl­csözőek. Ügy hisszük, azt minden­ki világosan látja, hogy a szerény ember nagyobb megbecsülésnek örvend, mint az ön telt, felfuvalko- dott, de ugyanakkor az is tapasz­talható, hogy gyakran a szerény emberek kerülnek hátrányos hely­zetbe. Vannak olyan jelenségek, hogy a szerények helytelenül fél­reállnak, utat engednek a törte­tőknek, öntelteknek, hivalkodók- nak. Ez persze súlyos hiba, de ká­ros is. Az egyik alkalommal egy fiatal szakmunkással beszélgettünk munkakörülményeiről, munkahe­lyéről. Véleményét így fogalmaz­ta meg: Jó dolgom van a gyárban, nem egyedül dolgozom, van mel­lettem egy idős szakmunkás, aki nagyon örül, hogy velem dolgoz­hat. Nyilván nem szorul magya­rázatra e fiatal szakmunkás jel­lemzése. Ezzel ellentétben ide kí­vánkozik egy másik példa. Newton neve valószínű mindenki előtt ismeretes, aki iskolába járt. Tudomány terén elért nagyságá­hoz nem fér kétség. Róla jegyez­ték fel e kis történetet. Amikor tisztelői zsenialitását dicsérték, így felelt: „nekem könnyű dolgom volt. Ha messzebbre láttam, mint mások — azt csak annak köszön­hettem, hogy óriások vállán állot­tam...” Ha összevetjük a két pár­beszédet. máris világosan szembe­tűnik a szerénység és az önteltség felismerése. Vagy egy másik pél­da: nemrégiben szakmunkásokkal beszélgettünk s szóba került egy kiválóan végzett, üzemükben dol­gozó mérnök is. A munkások el­mondták, meg vannak elégedve a mérnökkel, de hibája, hogy nem mindig ismeri el, ha nincs igaza. Elmondtak egy példát is. Javítot­tak egy nagy gépet. A mérnök ki­adta az utasítást, hogyan és mit kell megcsinálni. A munkát ele­mezve rájöttek, hogy ha a mérnök utasítását követik, nem lesz jó s ezt szóvá is tették. A mérnök nem fogadta el észrevételeiket, utasí­tást adott a munka folytatására s a végén a munka tényleg nem lett jó. E példa azt bizonyítja, nem elég csupán elméletileg jól felkészülni, s ha mérnök az illető, attól még nyugodtan figyelembe veheti tapasztalt szakmunkások véleményét, nem szenved csorbát tekintélye. Az is megfigyelhető, hogy gyakran a sok éves tapasz­talattal rendelkező szakemberek jó és hasznos elgondolásai nem vál­nak valóra, beleütköznek egy-egy diplomás önteltségébe. Ezek után úgy hiszem, megfo­galmazhatjuk a szerénység, álsze­rénység és az önteltség jellemzőit is. A szerénység mindenki előtt kedves, a szerény embert nem va­kítja el a siker, nem válik el'bi- zakodottá. Nem mutatja magát másnál különbnek, nem nézi le embertársait. A szerény embert megbecsülik. Az öntelt embert vi­szont gyenge jellemű embernek tartják. Egy-két siker elkapatja, fejébe száll a dicsőség, embertár­sai feladatát lebecsüli. Magatar­tásának alapja az önszeretet, saját érdemeinek hangoztatása. Sokak megfigyelhették már, hogy gyako­ri, am.ikor egy-egy értekezleten az előadó így beszél: — Minálunk azért mennek jól a dolgok, mert „én” így meg úgy csinálom, „én” jól látom a problémákat stb. Min­denben első személy az én. Ter­mészetesen az ilyen ön telt ömlen­gés nem szokott nagy sikert arat­ni. Az önteltségre utal az a jelen­ség is, amit gyakran tapasztalunk, amikor vezető beosztású emberek meglátogatnak egy-egy üzemet s szóba sem állnak a munkásokkal, Etedig jóllehet néhány éve még köztük dolgoztak. Vagy hányszor megfigyelhető egy-egy összejöve­telen, amikor a vezetők félrehú­zódva, egymás között társalog­nak, ügyet sem vetve munkatár­saikra. Mindez egyáltalán nem növeli tekintélyüket, mert az egy­szerű emberek elvárják vezetőik­től, legyenek szerények, közvetle­nek. Hányszor megfigyelhető, mi­lyen jólesöen veszik tudomásul a munkások, amikor egy úgyneve­zett „nagy ember” látogat el hoz­zájuk, s leáll velük beszélgetni, érdeklődik ügyes-bajos dolgaikról, tanácsot ad, dicsér, ösztönöz, vi­gasztal. Ilyenkor olyan vélemé­nyek formálódnak, hogy lárh-lám, milyen nagyszerű ember ez. Feltétlenül szólni kell még az álszerénységről, mert ez sem ve­szélytelen. Előfordul, hogy egye­sek úgynevezett álszerénységből hagyják magukat dicsérni. Ez az­A békéscsabai 19-es számú gép­ipari technikum IV. évfolyamának 3ő felnőtt tanulója június 21-én és 22-én érettségizett. Közülük ketten. Szakái Tibor,, a békéscsa­bai forgácsoló és Magony Antal, a DÁV dolgozója jeles, négyen jó, 19-en közepes, 10-en íredig meg­felelő osztályzatot értek el. Az iskola tanév2áró ünnepségét június 25-én tartották meg, ez al­kalommal vették át az érettségi­zettek az általános gépipari tech­nikusi oklevelet. A tanévzárón dicséretben része­sültek az évfolyamok legjobb ta­nulói, így az első osztályosok kö­zül Filipinyi András, Fili.pinyi Já­nos, Baji Sándor, a másodikosok közül Benőig Iván, Kvasz Kata­lin és Varga Mihály, a harmadi­kosok közül predig Bányai Gábor, Gálik János és Hrabovszki Pál. Szorgalmas, lelkiismeretes mun­kájuk alapján elismerés illeti az is­kola tanárait, különösen Kós Gé­zát, dr. Erdei Arankái és László Antalt. Az 1965—66-os tanév első osztá­lyába július 15"ig lehet jelentkez­ni, a felvételi vizsga augusztus vé­gén lesz. Megfelelő létszám esetén előkészítő tanfolyamot is tartanak, hogy a felvételi sikeresebb legyen. Knyihár János, a békéscsabai Közület munkaerőigénye Az EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka Helyekre — férfi és női segédmunka sokat, valamint kubikosokat. Munkás­szállást és napi kétszeri étkezest biz­tosítunk. Tanácsigazolás és munka ruba szükséges. Jelentkezés: Buda pest V., Kossuth Lajos tér 13—13, tőid- i szint. »SZ | tán előbb-utóbb oda vezet, hogy észrevétlenül átcsúsznak az ön­teltség lejtőjére, mely később sú­lyos következményekkel jár. Azért van szükség ilyen kérdé­sek felvetésére, mert ilyen jelen­ségek sajnos tapasztalhatók. Szá­mos egyénnél megfigyelhetők ha­sonló megnyilvánulások s ez ká­ros, ez ellen küzdeni kell. Küzde­ni kell az álszerénység, az öntelt­ség ellen, mert soha nem volt na­gyobb szükség arra, mint ma, hogy minél több szerény ember legyen. Erről beszélnek a pártszervekben, ezt tanítják az iskolákban, a kom­munista erkölcs normáit vitatják a pártoktatásokon s mindenütt er­ről beszélünk, ahol a szocializmus építéséről esik szó. Beszélni kell erről azért is. mert ma mondhatjuk el igazán, a nép államát a nép fiai irányítják s nem az arisztokraták. Ha ez így van, akkor soha jobban el nem ítél­hető az egyén káros megnyilvá­nulása. mint most, amikor a dol­gozó tömegek elsősorban a közü­lük lett vezetőktől várják el a sze­rénységet, az emberséget. Az ál- szerénység és az önteltséggel kap­csolatban hadd idézzük kiváló költőnk, Arany János ma is na­gyon érvényes szavait: „Nemes önbizalom, de ne az önhitt­ség Rugói lelkedet nagy célra fe­szítsék. Legnagyobb cérpedig itt e földi létben Ember lenni mindig, minden körülményben.” {Háló Ferenc szlovák gimnázium igazgatója az iskolában már az elmúlt tanévben biztosított tantermeket a gépipari technikum számára, neki köszön­hető, hogy az oktatás a következő tanévben is zavartalanul folyhat. 16. Forgalmas napjuk volt, sokan kerestek Schützöt, s ő kihasznál­ta ezt, néhányuktól megkérdezte, nem tudnának-e egy tizennyolc éves fiatalembert alkalmazni. A Metallographia üzemvezetője igennel felelt, éppen szüksége van egy ügyes fiúra a fotólabo­ratóriumba. Nagy előnye a munkahelynek, hogy néhány év alatt megtanulhatja a fény­képezést, és szakképesítést sze­rezhet. Délfelé még eszébe jutott, hogy apja révén jól ismeri Ba- lajti bácsit, a gyári kertészet idős vezetőjét. Balajti igen ra­gaszkodott a néhái Dudog Pál­hoz, ez egykori parasztból, je- hovista naiv prédikátorból lett kitűnő martini olvasztárhoz, a kedves, bolcselkedő emberhez. Arra gondolt az asszony, hogy a kertészet a Lindák erdő aljá­ban van, az a munka biztosan jót tenne a gyönge tüdejű gye­reknek. Felhívta Balajtit, aki azt mondta: nem tud ugyan azon­nal a fiú szakiskolájának megfe­lelő beosztást adni, mert egye­lőre csak napszámosra van szük­Modern Vonalú bútorok, ková­csoltvas állólámpa osztják meg a teret. Az asztalokon, polcokon kis­plasztikák, ötvösművek sorakoz­nak, rafinált égetésű padlóvázá­ban virág, csurgatott díszű hamu­tartóban félig égett cigaretta... Az ide-oda csapongó tekintet aligha képes eggyé komponálni a lát­ványt: egy-egy tárgyon megpihen a szem, majd továbbsiklik. A ren­dezés nem emel ki egyes dara­bokat, didaktikai szempontjai nin­csenek: ki-ki maga választja ki a neki tetszőt, a praktikum.diktálta szükségeset. A szelektálás lehetősége eleve izgalmassá teszi a szemlélődést. A látogatóban az az érzés bújkál, hogy a tárgyak egymással mér­kőznek: észreveszi-e őket. Kiállí­tás, ahol a látogató aktivitását Is bekalkulálja a rend§zés? Aligha lehetne egyértelműen válaszolni, hisz a Képcsarnok Vállalat ere­dendően kereskedelmi intézmény, hivatását viszont csak úgy tölthe­ti be, ha egyúttal kiállítóhely is. Különös kiállítás: az egyes alko­tások több szempontból is meg­méretnek. Négy Békés megyei festőmű­vész — Ezüst György, Hajdik An­tal, Koszta Rozália és Lipták Pál — ebben a környezetben állította ki újabb festményeit, grafikáit. A szabad falfelületekre — mintegy kiegészítendő a folyamatos kiál­lítást — gondos válogatásban és elrendezésben képek kerültek. Ér­demes el játszogatni a gondolattal: vajon tud-e önálló életet élni az ilyen kiállítás? Az erre-arra szök- delő tekintet egységben látja-e azt, ami rendezői szándék szerint együvé tartozik? A képcsarnok alkalmi bemuta­tóit az utóbbi kérdésekre ' kikí­vánkozó igenlő válasz avatja je­lentőssé. Bemegyek, s mind értel­mileg, mind érzelmileg függetle­nítem magam az egyéb látnivaló­tól, mert a kiállító művészek rá­kén y szeri tenek: a képiekre figyel­jek, most azok a főszereplők. Eh­hez az kell, hogy ne dekorációt, sége, de mielőbb csinál neki jobb helyet. Az anya elégedett volt az eredménnyel, alig várta, hogy a fiának elújságolhassa. Ma is elsőnek ért haza, és Gé­za ismét utolsónak. Már hat fe­lé járt az idő, amikor a fiúnak tegnapi ígérete szerint vissza kell hívni az apját. — Találtam neked való mun­kát, fiam, kettő közül is válo­gathatsz — mondta az anya, miután szokásukhoz híven ösz- szegyűltek a nagyszobában. — Azt hiszem, valamelyik tetszeni fog. Az asszony mosolygott, mert bizakodott fia jóváhagyásában. Géza azonban szótlan ma­radt, s ez lehangolta az anyát. — Mehetsz a fémvizsgáló inté­zet fényképlaboratóriumába, ahol szakmát szerezhetsz vagy a gyári kertészetbe. Egyelőre nap­számosnak ... Az a szakmád, azt tanultad ... Az erdő mellett van, jó a levegője. — Az asszony kifogyott a szóból, s mire befe­jezte, arcáról letöredezett a mo­soly is. A fiú csak hallgatott. — Hozzánk is jöhetsz, a szer­semmitmondó szobadíszt lássak a falakon, hanem bekerüljek a mű­vészet vonzásába. Kiállítóinkat nem szükséges be­mutatni. Megyei — s szélesebb kitekintésű — tárlatokon, egyéni kiállításokon gyakran találkozhat­tunk velük. A megyei képzőmű­vészet legrangosabb képviselői kö­zé tartoznak, munkásságuk évről évre kellemes meglepetésekkel szolgál. Kivívott rangjuk alapján joggal remélhetjük, hogy bemu­tatkozásuk ezúttal is a különleges élmény erejével hat. Mostani kollekciójuk nem jogo­sít fel összefoglaló számvetésre, szerény ízelítő akar lenni sokrétű művészi tevékenységükből. Ezüst György olaszországi útiélményett és szülőföldjének szeretetét oldja lírává, s töprengő lényegre töréssel fogalmazza képpé egy ifjú lány karakterét. Hajdik Antal sommás felületekben láttatja a dunántúli városok, falvak napsütötte házait, s olykor elidőz az emberi intellek­tus szépségénél, hogy saját magát is premier plánba állítsa Koszta Rozália gyermeklányok: vívódó kamaszok öntörvényű világát idé­zi, az önmagába zárult lélek tit­kát vallatja, s a nyár derűjét old­ja játékos akvarellekbe. Lipták Pál konstruktív vonalakkal, fe­kete—fehér felületekkel jellemzi a német tengerpart köd ülte vidé­két, falvak és városok tárgyairfak fény-árnyék játékát. Nem korszakzáró, összegező al­kalom a mostani, fölösleges tehát komolykodó számvetést készíteni arról, mit és mennyit adott jelen kiállításunk eddig kialakult ítéle­tünkhöz. Művészetük most más szempontból is megméretett: meg­annyi iparművészeti alkotás fele­selt mondandójukkal. S kiállták a próbát. A négy művész főszerep­lője lett a képcsarnok „perma­nens” kiállításának. Az avatatlan látogató is töprengésre kénysze­rül: a képiek rabul ejtik. S ez min­den dicsérő szónál jobban bizo­nyítja. hogy a kellemes meglepe­tés ezúttal sem maradt el. Szilágyi Miklós kesztésbe, a fénymásolóba — mondta Radovan. — Megbeszél­tem a főnökkel. A fiú végre megmozdult, elő­vette a belső zsebéből a szállo­dai szerződést, a rendelőintézet­től kapott levelet, s átnyújtotta anyjának. — Voltam délelőtt orvosi vizi­ten. Ezt anyuéknak küldik. A fiú konoksága végleg elűzte az asszony örömét. Elolvasta a rendelőintézet levelét, aztán odaadta férjének, ő pedig a szer­ződést nyitotta szét, s meglátta rajta a fiú aláírását. — Anyunak ott kell aláírni, jobb oldalt — mondta Géza. Radován az asztalra tette a levelet. — Szóval, te már döntöttél! — állapította meg az asszony. — Igen. És rögtön meg is tele. íonálom apának ... ha anyu alá­írja!... Hogy akkor maradok Az asszony világosan megér­tette a különös gonddal felépí­tett néhány mondatot, amivel szinte megzsarolta a fia. De re­mélte, hogy mindez kiszámított, s hogy az ő kérésének és férje intelmének része van a fiú dön­tésében, abban, hogy mégsem megy vissza apjához. Ennek vi­szont mégis örült, még azon az áron is, hogy szállodába megy dolgozni. De hát az is munka, ott is emberek vannak, s majd meg­Harmincöt dolgozó kapta meg az általános gépipari technikusi oklevelet Gergely Mihály: IDEGENEK Regény

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents