Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-25 / 148. szám
✓ Péntek Valóban legdrágább kincsünk a gyermek? Í965. június 25. Tanácskoztak a népművelési felügyelők Az elmúlt népművelési év értékelése és az 1965/66-os évad terveinek, irányvonalának megbeszélése szerepelt tegnap délelőtt a megyei tanács népművelési csoportja által összehívott értekezleten. Püski Gábor csoportvezető a járási és városi népművelési felügyelők és népművelési intézményvezetők előtt részletesen elemezte a múlt évet, megállapította, hogy a tervet valamennyien végrehajtották. Azt is elmondotta, hogy ez csak azért vált lehetségessé, mert a népművelést irányító előadók és vezetők jó kapcsolatot építettek ki a tanácsi és pártszervekkel, s a nehezebb feladatok megoldásában így hathatós segítséget kaptak. A jövő évre vonatkozóan hangsúlyozta, hogy a munka középpontjában a világnézeti nevelés módszerének kutatása, a népművelési munka népszerű eszközeinek feltárása és a művelődési otthonok tevékenysége áll. A következő népművelési évadban nagyobb önállósághoz jutnak a járási népművelési felügyelők, s a járási művelődési otthonok, amelyek egy-egy adott feladat megyei megrendezését fogják lebonyolítani. így biztosítva lesz a megye irányító szerepe, mert nem aprózza erejét különböző megyei, országos rendezvények technikai, sokszor aprólékos szervezésére. A hozzászólásokban a járási felügyelők és intézményvezetők a munkával kapcsolatos jövő évi feladatokról beszéltek. Sorompótól az Orosházi útig Békéscsaba egyik leghosszabb utcája a Kolozsvári utca. Talán két kilométer is van, s különösen hosszúnak érzi az, akr a sorompótól gyalogol az Orosházi útig. Most végigjártam az utcát, s akikkel az utcában találkoztam, azokkal beszélgettem. Kívánságok Az első telepesek 1928 körül épí' tették itt, a régi földút mellett az első házakat. Néhány ház még őrzi ezt, bár a régi nádfedélből már csak egy kis tenyérnyi maradt, mellette pirosán virít az új cserép. Az utca végén a buszmegállónál két asszony beszélget: — Itt laknak az utcában? — Nem — válaszolják szinte egyszerre s furcsán néznek rám. Az egyik kapuban 3—4 gyerek, meg két asszony beszélget. — Nem tudják, hol lakik a tanácstagjuk?« — Itt a harmadik házban. Aztán szó esik köztünk arról is, hogy milyen emberek laknak ebben az utcában. Az egyik asszony azt mondja: „Sok vasutas'’. A másik hozzáteszi: „nyugdíjasok”. De azt egyöntetűen állítják, hogy segíteni kész emberek és szívesen tettek utcájukért és az itt lakókért is. Befut a busz és a leszállók között a beszélgetők felismerik az egyik tanácstagot. — Itt jön Hrabovszkiné. — Engem keres? Aztán együtt ballagunk a tanácstag háza felé, közben mondja: „örülök, hogy észrevették, hogy ebben az utcában is történt valami.” — Mióta tanácstag vagyok, nincs olyan beszámoló, hogy néhány panasz ne ismétlődne újra. így a telefon és az SZTK-építkezés ügye. Betonút, busz Hrabovszkiné négy éve tanácstag.'Ismeri az utcát és emlékszik még arra, hogy hányszor mondták az emberek szomorúan: „milyen jó lenne, ha megcsinálnák az utat”. Az út elkészült. Mellette ott álltak a földhányások és ma már senki nem tudja kideríteni, ki kezdte el. Talán Kincses bácsi az utca egyik végén vagy talán a másik végén más, de jött az újabb panasz, hogy hordják el a földet, mert így nem tudnak parkosítani. És most az utca két oldalán nyílnak a virágok. Persze nem minden ház előtt. Van ház, ahol talán kinéznek a kiskapun, legyintenek egyet és ők nem csinálják. A többség azonban dolgozott. És örülnek a betonúinak, annak, hogy jár a busz, néha ugyan szidják, mert a pontossággal baj van, „de hát a sorompó” — gondolják, aztán várnak türelmesen. A piactér előtt gyerekek rugdossák a földkupacokat. ■— Nem tudjátok mi volt ez? Rám néznék, aztán az egyik így szól: — Én úgy tudom, hogy valamit lebombáztak — mondja a kis Csí- csely Pali, aztán Szlancsik István fűzi hozzá: — Templomot akartak építeni a háború alatt. A gyerekek nem tudják pontosan mi volt itt, csupán a felnőttek ellesett beszélgetése után van valami képük erről. És nemcsak a Kolozsvári utca lakóit, hanem az V. kerület lakóit is izgatja, mi történik ezzel. A tanácstag szerint eddig azért nem lehetett építkezni, mert le volt zárva az út. Egy járókelő az utcán: — Azért nem épült fel még mindig a rendelő, mert a kivitelező részleg ezt nem tudja felépíteni. Városépítés Az út'm,ellett egy bácsi sarlóval füvet vág. — Mit keres ebben az utcában? — Nézelődöm. Kincses János maga is tanácstagja volt ennek az utcának jó néhány éven keresztül. Most lakónyilvántartó. — Legjobb az lenne, ha 'itt a piacteret rendezni tudnák és ha az iparcikk kiskereskedelmi vállalat végre megnyitná a vegyesruházati boltot, amit nagyon régen , kérünk tőlük. Már több éve megvették a házat, de semmit nem csináltak még. És a telefon... Az utca lakóinak véleménye így sorjázik egymás után. Egyelőre több benne a kívánság. A telefon a visszatérő refrén. Erről beszéltek a legutóbbi tanácstagi beszámolón is, amit három körzet tanácstagjai rendeztek meg. S a lakosság kívánsága, hogy a vendéglátóipar is gondoljon a körzet lakóira, hisz a kerületnek egyetlen szórakozóhelye van mindössze, a Kedves presszó. Sajnos, az italboltok népszerű nevükön csak „kés- dobálók”. Városépítő gondolatokkal foglalkoznak a Kolozsvári utca lakói és szavaikat tettekkel támasztják alá, hisz szépülő utcájuk az ő kezük nyomát őrzi. (Dóczi) Gergely Mihály: 13. A fiú érdeklődéssel hallgatta végig Bumberát. — Belépek, ha lehet — mondta aztán. — Lehet fiam. Egy percre! — Ismét bement az irodába, kis idő múltán nyomtatott űrlapot hozott a kezében. — Itt kell aláírnod és itt a szüleidnek. Ezzel az írással pedig menj el orvosi vizsgálatra, s ha mindezzel kész vagy, gyere be. Jó hangulatban lépett ki az Arany Csillagból. Most másképpen nézett szét a délelőtt is nagy forgalmú belvárosi utcán, már nem az idegen kíváncsiskodó kívülállásával. Végigsétált a főutcán, le a villanyrendőrig, ott villamosra ült; dél közeledett, hazaindult. Előbb szállt le, a vasúti őrháznál, hogy innen is sétálva tegye meg az utat a „Kék Acél” étteremig. Ekkor pillantotta meg az új városrész felől jövő villamos peronján a lányt. Egyedül volt, s kifelé nézett az ablakon. Örömében, hogy újra láthatja, s ijedtében, hogy megint eltűnik előle, integetni kezdett, de Ismert tény, hogy Békéscsabán a csecsemők bölcsődei elhelyezésével kapcsolatban évről évre komoly gondok merülnek lel. Kevés a férőhely. Nem véletlen hát, hogy a vállalati gyermekjóléti intézmények gazdálkodási rendjét szabályozó 160,1963. PM. számú utasítás a lélszámnormát illetően úgy intézkedik, hogy „az 1963. december 3l-i engedélyezett létszám változatlanul fenntartható akkor is. ha ez a létszám a norma szerintinél magasabb”. Norma feletti a létszám a Békéscsabai Kötöttárugyár bölcsődéjében is, ami lényegében abból adódik, hogy jó néhány más vállalatnál dolgozó szülő gyermeke is elhelyezést nyert. Ez a körülmény persze jelentős költségtöbbletet ró a kötöttárugyárra. Arról nem is beszélve, hogy a több gyermek több gondot, több munkát jelent a gondozónőknek. ök viszont változatlan létszámmal és fizetéssel, becsülettel helytállnak, nekik valamennyi gyermek egyformán kedves. S ez így is van rendjén. Ám, ha a gyár bölcsődéjének elhelyezési létszámát normaszintre akarná csökkentetni, akkor elsősorban az „idegen” gyermekek elhelyezését kellene megtagadnia. A téma gazdaságossági megfontolásokból vetődött fel. A gyár vezetői azonban nem kívántak az érdekelt szülőket igen érzékenyen érintő megoldáshoz nyúlni. Ehelyett emberséges és kompromisszumos megoldást kerestek. Ezért felszólították azokat a vállalatokat, amelyeknek dolgozói a kötöttárugyári bölcsődében gyermekük elhelyezését illetően érdekelve vannak, hogy megfelelő méltányos részesedéssel járuljanak hozzá az intézmény fenntartási költségeihez. Az efféle kompromisszumra nincs ugyan egyértelmű jogszabályi intézkedés, de a szükség- szerűség már sok esetben életre hívott ilyen, vállalatok közti megállapodásokat. Emellett az idézett pénzügyminiszteri utasítás 1. §-ának (4) bekezdése utal arra, hogy ha a gyermekjóléti ina lány ügyet se vetett rá. Biztosan azt gondolja, másvalakinek integetek, valaki másnak a villamoson, hisz sose látott még — nyugtatta meg magát. Legközelebb majd sikerül. Valahol itt szállhatott fel, akkor pedig errefelé lakik. Az pedig lehetetlen, hogyha ő nagyon akarja, ne találkoznának össze. 11. Az anya ma is elsőnek ért haza a gyárból. Férje mostanában tovább bent maradt, azt mondta, odabent jobban tud dolgozni ötletein. Négy óra múlt. Átöltözött, fölvette szövetpongyoláját, posztópapucsát, a cserépkályhához húzta az egyik fotelt, elővette a gyártástechnológiát. Biflázva tanult, önkéntelenül mégis sűrűn pillantott a bim-bamos órára. S egyre jobban bántotta, hogy hiába sietett, ma sem találta itthon nagyobbik fiát. Amikor pedig igazán itthon lehetne, még semmi dolga, s külön a lelkére kötötték, sokat pihenjen. Ahogy visszagondolt az elmúlt napokra, lassan határozott alakot öltött az a felismerése, hogy tézmény fenntartási költségei meghaladják az állami támogatásból és a szülői hozzájárulásból eredő bevételeket, akkor a hiányt a vállalatok igazgatói alapjukból kötelesek fedezni. Az utóbbi intézkedés persze úgy is értelmezhető, hogy e térítési kötelezettség a saját bölcsődével nem rendelkező vállalatokra is vonatkozhat. Ezt diktálják a szocialista együttélés íratlan erkölcsi és morális szabályai is. Elvégre is nálunk már nem lehet tartalmatlan szállóige csupán, hogy legdrágább kincsünk a gyermek! Ilyen szemléletben a kötöttárugyári igény feltétlenül jogcí- mes. Éppen ezért rendkívül furcsa az a mód, ahogyan egy-két vállalat az említett igénybejelentésre reagált. A Hajtómű- és Felvonógyár például éppen az említett PM-utasításra hivatkozva egyszerűen megtagadta a térítés teljesítését. A Bizományi Áruház Vállalat kerethiányra hivatkozik, a Körösvidéki Egyesült Cipész Ktsz pedig előzetes megállapodás hiánya miatt adott tagadó választ. Megannyi furcsa elhárítás. Pedig már önmagában az is méltánytalan, hogy a kötöttárugyáriak viseljék a többletköltségeket a más vállalatoknál dolgozó szülők gyermekei után is. Nincs és nem lehet elfogadható magyarázat a fenti elutasításokra. Legkevésbé pedig a Békés megyei Húsipari Vállalat álláspontjára, amely válaszában még „kioktatásokba” is bocsátkozik, így: „A szülőknek erkölcsi és anyagi köteleségük gyermekeik gondozásáról, neveltetéséről gondoskodni.” Micsoda frappáns megállapítás! Minden szavában szent igaz, s mégis mily fonák álláspontot tükröz. Hát a szocialista társadalom gondoskodása, állami szociális és kulturális intézményeink sokasága — az semmi?! Felettébb kíváncsivá tesz bennünket a húsipari vállalat illetékeseinek véleménye azon gyermekek neveltetéséről, gondozásáról, akiknek — nincsenek szüleik ... <—kazár—) a kezdeti nyugtalanság, mely a fiában felfedezett idegenség miatt elfogta, mindinkább átalakul aggodalommá, hogy nagy erőfeszítéssel s akkor is csak igen kevéssé változtathat a dolgokon. Férje jött meg, nemsokára Andi, s kicsit később Géza. Látta, milyen fáradtan roskad a fotelba Géza, mégsem kérdezte meg, hol volt, merre járt, hogy eny- nyire kimerült; félt, akaratlanul ismét megbánthatja. Mikor mindenki kényelembe helyezte magát, a férfi azt mondta: — Voltam az újítási irodán. — És mit mondtak? — kérdezte az asszony. A férfi kedvetlenül legyintett. — Blabláznak! — Hogy kitűnő gondolat, épp csak nálunk nép kerülhet alkal. mazásra, mert a gyártási profilt, ahol bevezethetnék, a KGST keretében más ország kapja. — És nem is lehet tenni semmit? — Mondják, szabadalmaztassam, találmányként esetleg el lehet adni. — Akkor mégis muszáj kivenni a kötvényt — mondta az asz- szony lehangoltam egvüttérezve a férjével. De a férfi nem szólt, csak egy pillanatra villant meg ajka szögFürdözők figyelmébe! A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat vezetősége felhívja a lakosságot, hogy a téglagyárak és bányagödrök területén engedély nélkül átjárni, tartózkodni és fürödni tilos! Aki ezen figyelmeztetésünket nem tartja be,-o; ebből kifolyólag - bármi néven nevezendő balesetet szenved, vállalatunk semmiféle felelősséget nem vállal. BÉKÉS MEGYEI TÉGLA- ÉS CSERBiMPARI VÁLLALAT 281 IDEGENEK Regény
