Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-25 / 148. szám
\ WÄ5. június 25 Péntek Színművészek a gyulai várban Az országos, sőt külföldi sikerű várszínház-játékok idei műsorában a mártírhalált halt író, Sárközi György Dózsa című történelmi drámájának bemutatása szerepel. A próbák már hetekkel ezelőtt megkezdődtek, s az előadás valamennyi neves vendégművésze is megérkezett már. Dózsa Györgyöt Szirtes Ádám Jászai- díjas, a Nemzeti Színház tagja alakítja, Dózsa Gergely szerepében pedig a Thália Színház Já- szai-díjas művésze, Szabó Gyula mutatkozik majd be. A többi szerepeket elsősorban békéscsabai. kívülük pedig szegedi, pécsi, budapesti és egri színművészek alakítják. Szirtes Áriám — még civilben — a próbán. Mögötte Szoboszlal Sándor. Mozart és Offenbach a Jókai Színházban Lent: próba után, a gyulai vár lánc- hídja előtt Szirtes Áriam, Stelanik Irén és Szabó Gyula. ■■V leiében valami tiltakozó szándékú kesernyés-gúnyos fintor, ö az asszonynál is jobban tudta, hogy egyelőre igazán nem hozhatnak össze másik ötezer forintot, hogy a negyedévenkénti gépkocsisorsjátékon megkísértsék a szerencsét. A közeljövőben semmiféle mellékes jövedelemre nem volt kilátás, azt a négyezer forintot pedig, amit ketten kerestek, mindig fölemésztették a havi kiadások. Andi megpróbálta bevonni bátyját a víllanyvonatozásba, ismét sikertelenül. Géza behúzódott a sarokba s hallgatott. Az anya szerette volna szóra bírni, de nem talált megfelelő beszédtémát. — Anyu! ... mama! — szólalt meg váratlanul a fiú. — Én elmegyek dolgozni a szállodába. — A szállodába? És csak így... ilyen? ... — Hogyhogy elmégy? Talán már voltál is bent náluk?'— kérdezte Radován rámenősen, mint aki jobban eligazodik a fiúnak nem is annyira bonyolult lelki labirintusában. A fiú Radovánra pillantott, s szeme körül fölfakadt egy illa- nékony mosoly. Elismerés volt benne. Aztán arcvonásai visszadermedtek hűvös elrendezettségükbe. — Igen, voltam bent. — Érdekelt, körülnéztem. — Nem értelek, fiam! — mondta lefojtottságtól alig hall- hatólag az anya. Hát neked tetszik az ilyen... Az a munka? — Tetszik — lagymatagon kihúzta a zsebéből a szerződést. — Tessék, ezt kell aláírnod. Az anya beleolvasott, aztán masszírozni kezdte a halántékát. — Te ezt már így el is rendezted? Magadtól? — töprengett az anya kétkedőén. — Bennünket meg se kérdeztél?! — És ha kérdeztem, mit felelt volna? — Hogy mit? ... — tűnődött az asszony, de nem folytathatta, mert e pillanatban megcsörrent az előszobában a telefon, szaggatott hívása távolságit jelzett. Radován sietett ki felvenni a kagylót. — Jó estét. .. Igen, Radován- lakás — mondta. — Jó, küldöm a gyerekeket! — Visszament a szobába. — Téged kérnek, Géza. Az apád. Elcsendesedtek, így hallhatták a kurta igeneket, nemeket, a ritka köszönömöt. Mindebből nem lehetett következtetni a telefonbeszélgetés tárgyára, hogy miért keresi az apja. A fiú is visszatért, helyére telepedett, és hallgatott. (Folytatjuk) kJ ozart és Offenbach egy-egy * 1 remekművének friss levegőjét szívtuk be az idény végi színházban. Régi terve vált valóra a színházveze'tésnek, amikor a klasszikus opera-operett kimagasló nagyságainak miniatűr remekeit tűzte műsorra. Ennek minden bizonnyal a sok ok közül egyike az, hogy az együttes mű- sorkészletét ez irányban bővítsék. Helyes kezdeményezés! Ugyanis nem végigkomponált műről van szó, komoly operáról — opera seria —, hanem átmeneti műfajról: zeneileg könnyebben emészthető változatról, mivel próza is van benne bőven. Ez a jelleg mind Mozart: A színigazgató, mind pedig Offenbach: El jegyzás lámpafénynél című művére jellemző. A másik ok, amiért műsorra tűzték: kipróbálni, milyen hatást gyakorol a közönségre? A sokféle zenei nevelő célzatú rádió- és tv-rhűsorok mennyire javítottak a zenei közízlésen, milyen mértékben növekedett a klasszikus zene iránti igény? A harmadik oka szintén nem jelentéktelen: magasabb követelményekkel lépni fel az előadókkal szemben. Ezután érthetővé válik az is, hogy miért éppen ezekre a müvekre esett a választás. A negyedik oka: énekeseknek és zenekarnak egyaránt nyereség az ilyen színvonalú mű, mivel alkalmat ad kinek-kinek eddig nem ismert képességei bemutatására. yilván nem volt könnyű a feladat. A mozarti zenélés hagyományai világszerte ismeretesek. A nemzetközi norma szoros, engedményeknek helyé nincs, mert különben stílustalan és. egyben művészietlen is lehet, illetőleg azzá válhat. Ismeretes az az anekdota, hogy a zeneszerzőszínházigazgató az egyik énekest az ablakon kitartotta és úgy ígér- tette meg vele, hogy az előadáson azt fogja énekelni, ami a kottában van. Mi minden lehetett a színházakban akkortájt? Egész Európa telis-tele volt ragyogó olasz énekesekkel, muzsikusokkal és színészekkel, övék volt 150 éven át Londontól Szentpétervárig és Drezdától Nápolyig minden színház, minden opera és minden koncertterem. Az első férfiénekesek rendjét felváltja az első asszonyok rendje, a „primadonnák” egyre bővülő választéka, hogy uralkodjanak színházon és városon, igazgatón és zeneszerzőn, mecénáson és karmesteren s néha egymáson is, ha úgy jön sora. A valóság így jelentkezik Mo" zártnál is a két primadonna vetélkedésében. A színigazgató csak a hátteret adja hozzá. Hogy is lehetne ő a főalak, mikor egy vasa sincsen ahhoz, hogy egy valamire való társulatot szervezzen. Csupán igénye van és ízlése — mai szóval élve művelődési eszménye, de türelme ahhoz, hogy énekeseket meghallgasson, az nincsen. De ott van a segítség, ahöl a legnagyobb a baj. Megjelenik a buffo „az örök színház” alakja, ki ötletet ad és lelkesíti a már-már életkedvét vesztő igazgatót. A darab első része tulajdonképpen ezt fejezi ki, ennek kell alapjául szolgálnia a következő részben mesterien ábrázolt „művészi vetélkedésnek”. Ámbár ez sem igazi, mert a bankár’ által felajánlott összeg alapján az egyik primadonna feltétlen sikert ér el éneklésével és természetesen ezt kell szerződtetni. Ezt persze az ellenlábas igyekszik gyengíteni s nem átalja magát kelletni a színigazgató előtt, ezzel csökkentve annak érdeklődését a másik iránt. Amint a jelek mutatják, fondorlata nem marad hatástalan. Így hát van már valamelyes feszültség, melyet fel kell oldani egy kanálnyi tercettben. Megjelenik a férfiénekes is Vogelsang tenorista személyében s beleszól békítő szándékkal, hogy a felborzolt kedélyeket lecsillapítsa. A tenorista megjelenése újabb csapás az igazgató idegednek, de Vogelsang megnyugtatja, hogy az ő nevében zene van, mely eleve kíméli őt: Vogelsang-madár- dal, nem úgy, mint a két donna. \/égre-valahára a társulat T mégiscsak összeáll. A bölcs buffo is ezt bizonygatja, amikor a kimerült igazgató kijelenti, hogy „nem lehet ilyen hangulatban társulatot alapítani”! Válasz: „Csak ilyenben lehet”! Ezután már csak egy finálé jöhet, melyből kiderül, hogy mindenki jól járt. A színigazgató, Széplaky Endre azért, mert társulatra tett szert, a két primadonna, mert szerződéshez jutott, a buffo — kinek az igazgató már több havi bérrel tartozik — fizetésemelést kap és Vogelsang is, kinek vágya teljesül, mert Salzburgba mehet és MÓzart-muzsikát énekelhet. Szólók és együttes számok alapos próbára tették az énekeseket, kik a feladatokat jól győzték. Biztos kézzel fogta őket a karmester, kinek alig vülanásszerű mozdulataira is hajszálpontos belépések következtek. Ezt a fajta muzsikálást ígérte egyébként a Sin- fonia elnevezésű nyitány is. A zenére épülő cselekmény a rendezőnek biztos vezérfonal, melyre elképzeléseit fonhatja. A zene szövete eleve megszabja, hogy mennyire lehet rajta játszani. A mozgékonyságban való mértéktartás bölcs ökonómiája jellemezte a darabot. Szerencsés rendezői meglátás, nem játszottak túl semmit. Ami a színlapról leolvasható s ehhez az ügyhöz tartozik — és nyeresége az ügynek: rendezte Daniss Győző. A fiatal rendező első önálló, méghozzá zenés rendezése. Nem volt könnyű dolga, de megkönnyítette a feladat megoldását az, amit a kottafejeken túl is kihallgatott a figyelmes hallgató, hogy ez az újszerű feladat közüggyé lett s a közönség egyet akarása meghatványozta a rendező elképzeléseinek realizálását. A jelmezek jól illettek a da** rabhoz. Schaffer Judit kreációi olyan hangulatot árasztok és környezetet teremtők voltak, Június 28—29: műszaki filmnapok A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Békés megyei Intéző Bizottsága a tudományos egyesületek közreműködésével június 28-án és 29-én műszaki filmnapokat rendez Békéscsabán. Az első napon a Fegyveres Erők Klubjában láthatják majd az érdeklődők a Rakodólapos anyagmozgatás, az Automatizálás-szabványosítás, és a Rezgésmentes gépalapozás című műszaki filmeket. Másnap, június 29-én a Technika Házában öt filmet mutatnak be: Emelővillás targonca, Üzemen belüli anyagmozgatás, Füstbe ment milliók, Formák és színek, Fény és szín cimmeL amelyek a korszerűségen túl, az egész játékstílust valószínűsítették. Vogelsang — Darabos Ferenc — ruhája a kottafejekkel és a csúcsos fejfedővel valóban a tenorista zenei hangféleségének jellegét érzékeltette. Buffo ruhája — Székely Tamás — az örök színészt szimbolizálja Arlekin-sze- rűségével. A prózai szerep rövidsége ellenére Eiler bankár — Beck György — jól hitette el a kissé magatehetetlen, operaszérepeket tanulni kénytelen férfit, aki pénze ellenére másképp nem tud szabadulni kedvesétől, mint hogy hosszú lejáratú hitelt nyújt a színigazgatónak. Ennek a figurának mondanivalóját jól sűrítette egyetlen jelenetében. Offenbach művében tobzódik a témabőség, a színgazdagság, mely a nyitányban már jelentkezik és végig elkísér. Minden szereplő a műbeli alkatával s az arra írott zenével teljesen azonosul. Szöveg és zene, zene és cselekmény, környezet és figurák egysége erénye a produkciónak. IJem szándékos, hogy csak itt írok a női szereplőkről — — igaz, itt már hárman vannak —, de mit sem von le a korábbi teljesítményükből. Illés Sarolta — Herz kisasszony és Katherine — egyéniségének kedvezőbb feladatot kapott a mozgékony özvegy megformálásában. Az offenbachi muzsjka jelentése számára egyértelmű, benne oldottabban, felszabadultabban énekelt és játszott. Fénye és magassága kedvezőbb volt és jobban hatott. Barcza Éva — Silberklang kisasszony és Fran- chette — alakítása ragyogóan sikerült. Olyan feladatot kapott végre, amelyet nemcsak méltó módon oldott meg, de méltó Is volt rá. Ilyen gégeakrobata mutatványokat, technikai igényeket nemigen támaszt a szabvány operettirodalom. Barcza Éva repertoárja egy ünnepi számmal s mi egy új zenei élménnyel gazdagodtunk. Denise szerepében Romvári Gizi nagyon rokonszenvesen mozgott, amikor az érzelmileg túláradott, melegszívű szerelmes lánykát alakította. Suki Antal díszlete már a kortanánál meglepetéssel szolgált. A sematikus faun helyett egy szárnyas férfiú üldögél s elhagyva a kötelező flótát vagy pánsípot, trombitál a vele szemben heverő hús-vér nőalaknak. Díszletei egyszerűek s talán éppen ezzel szolgálta a játszhatóságot. A zenekar 18, illetőleg 19 főt számlál. Németh László munkáját nagyban lelkesíthette az új apparátus remek összjátéka. A vonósok precíz játéka, a fafúvók lágysága — az oboa-kanülénáért köszönet — a rézfúvókar mérték- tartása és érce — ritkaszép magas kürthangok — csak „hosszú fogat csinál” a hallgatóknak. De jó is volna állandóan együtt tartani ezt az apparátust! Szép feladatok várnának rájuk, ha csak a következő művekből választ- nánk, Cimarosa: A karmester, Schenk: A csodadoktor, Haydn: A patikus, Debussy: A tékozló fiú. A z ízléses kiállítású műsorfü” zet bevezetőjétől kezdve a művekhez írott magvas tájékoztatóig haszonnal forgatható s elősegíti a művek megértését. Az újszerű vállalkozás határozott nyeresége a Jókai Színháznak, véljük, érdemes ezen az úton tovább haladnia. Sárhelyi Jenő
