Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-25 / 148. szám
1905, Június 25. 3 Péntek Szádpallózás az árvízvédelemben További hősi erőfeszítésekkel küzdenek az árvíz ellen a Duna déli szakaszán. Bajaszentistván mellett a Dunavölgyi Főcsatora gátját szádpallóval erősítik a bajai vízügyi igazgatóság szakemberei. A szádpalló- zást állványokon lcgkala- páccsal végzik. (Gémes Gábor felvétele) Tizenhét új technikus Az újkígyósa Aranykalász Termelőszövetkezet megyénkben egyike volt szoknak, ahoi a közös vezetésből részt vállalókat kötelezték a technikusi oklevél megszerzésére. Mindez négy évvel ezelőtt volt. Tizenhét szövetkezeti gazda ebben az évben levelező úton érettségi vizsgát tett. Ebben a tsz-ben most már 30 mezőgazdasági technikumot végzett helyi szakemberrel rendelkeznek. Közülük többen tanulmányaikat a Gödöllői Agártudományi Egyetemen, illetve Debrecenben a Mezőgazdasági Akadémián ugyancsak levelező úton tovább folytatják. Nem okozhat zavart a kedvezőtlen időjárás a betakarításban Rendkívüli intézkedések a megye állami gazdaságaiban Többször tartottak már határszemlét, termésbecslést a Békés— Csongrád megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának szakemberei és a helyi gazdaságok vezetői. A határjárások során kettős vélemény született: jók a kilátások a termésre és az érésre, kedvező idő esetén holdanként 2—3 mázsás tervtúltedjesítés várható a kenyér- gabonából. A másik megállapított tény, hogy sok munkáiba, erőfeszí. tésbe kerül mindenütt az idei gabona veszteségmentes betakarítása. Mivel a gazdálkodásban nem le. hét figyelmen kívül hagyni az időjárás alakulását, ezért máris megtettek minden intézkedést az állami gazdaságokban a nyárra. Várható lesz ugyanis, hogy esőzések, záporok szakítják meg a munka folyamatosságát, nedveA tsz-ek egészségügyi felelősei is felkészültek a nyári munkákra- Megyénk termelőszövetkezeteiben összesen 179 egészségügyi felelős van. A nyári nagy munkák idején rájuk is jelentős feladatok hárulnak. Felelősei annak, hogy minden dolgozó tisztában legyen az egészségügyi előírásokkal és betartsa azokat, ugyanakkor fokozottabban kell gondoskodnunk a különböző gyógyszerekről, kötszerekről, a mentőládák feltöltéséről és egyéb egészségügyi berendezések beszerzéséről. Munkájukat megkönnyítik a Vöröskereszt aktivál. A megye tsz-eiben összesen 49 helyen működik alapszervezet, s ahol ez nincs még, ott is vannak aktívák. Többek között a Vöröskereszt szervezésében jött létre a tsz-ekben, összesem 107 egészségügyi mentőállomás, melyek működését szaktanfolyamokon részt vett vöröskeresztes aktívák segítik. Az aratás-cséplés idejére már felkészültek a legtöbb helyen. Az egészségügyi felelősök azon őrködnek, hogy minél kevesebb legyen a megbetegedés, a baleset, ennek következtében a munkaidőkiesés. sebb talajon kell dolgozni a gépeknek, sor kerülhet nemcsak a nyújtott, hanem az éjszakai műszakokra is. A tervek szerint 157 kombájn dolgozik majd a megye állami gazdaságaiban, s összesen 40 ezer holdon fölüli az aratni való. Igaz, hogy egy kombájnra csupán 300 hold gabona learatása vár, s a betakarítást teljesen gépesítették az állami gazdaságokban, de ha esős lesz az időjárás, akkor a gépek a jelenlegi üzemi felkészítés mellett nem mindenütt tudnak dolgozni. Éppen ezért a rendelkezésre álló ikerkerekekkel szerelik fel a kombájnok egy részét, hogy ne üljenek el a vizesebb földeken sem. Nagy a valószínűsége annak, hogy üzemeltetik a betakarításnál a rendvágó aratógépeket is. A megye gazdaságai 49, egyenként 6 méteres munkaszélességű rendre- vágó, gumiszalagos aratógéppel rendelkeznek és a betakarítás meggyorsítása érdekében a búza viaszérésekor munkába állítják ezeket. Az aratás első menetében tehát rendre vágják a gabonát, az a magasan hagyott tarlón néhány napig ériik, és utána szedi fel a rendet a kombájn. A renden az eső nem tehet kárt a kalászokban, mivel nem a földön, hanem a tarlón fekszik a gabona. Így a tarló is korábban felszárad és elbírja a nehezebb súlyú kombájnt. A számítások szerint ezzel a két menetes aratással 3—4 nappal korábban dolgozhatnak a kombájnok és így az árpánál július 3-a, a búzánál július 10 ieörül megkezdhetik a betakarítást. A megnövekedett nedvességtartalmú gabona szárítására, biztonságos elhelyezésére is felkészültek az állami gazdaságok. Békés megyében 40 „Farmer” típusú szárítógépet helyeznek üzembe, s ha szükséges, megszervezik a szárítás éjjel-nappali műszakját is. Ugyanakkor a mezőhegyes) és hi- dasháti hibridüzemet is igénybe veszik a gabona szükségtelen víztartalmának kivonására. Arra is elkészült a szakutasítás, hogy miként lehet felhasználni az emeletes tárolóhelyeket a gabona szárításához. A tárolást a legfelső emeleten kell kezdeni, s néhány nap elteltével, mikor szikkadt valamit az áru, a zsilip megnyitásával a következő helyiségbe juthat a termény, és ugyanezzel a módszerrel a földszintre. így különösebb ráfordítás nélkül megoldhatják a gazdaságok a termény természetes szárítását. A kombájnosok egyébként most végzik a gépek bejáratását, de a „főpróbát” az árpa aratása jelenti, amikor fokozott munkaütemben dolgoznak, hogy gépeiken az esetleges rejtett műszaki hibákat észrevegyék, azokat kijavíthassák és így biztonságosabbá tegyék a kenyérgabona betakarítását. T. Vendégünk: Dr. professzor Rudolf Bielka '.•azokat. A ciprusfával jelölt felirat bal felső részében — a ciprusfát az UMMA párt sajátította ki — a párt elnökének Sadik el Mahdinak arcképe díszelgett. Az UMMA magyar jelentése anya, nemzet. Szó szerint tehát az UMMA a nemzet pártja. Valójában azonban csak a nemzet legszűkebb rétegének, a feudális uraknak és a külföldi, főként az angol és amerikai tökéből hasznot húzó komprádor-burzsoáziának az erdekeit képviseli. A párt elnöke, Szadik el Mahdi, a Messiás dédunokaöccse. Szadik még csak 33 éves és az oxfordi egyetemen szerzett diplomát. Pártja, az UMMA, nagybátyjának, a Messiás unokájának jóvoltából győztesen került ki a választási harcból. Az UMMA párt a 156 képviselői mandátumból ugyanis 74-et szerzett meg. A Messiás unokája, a Próféta Segítőinek, az Ansar nevű fanatikus szektának a főpapja. S az Ansar hívei főpapjukra, Mahdi unokájára úgy tekintenek, mint a próféta akaratának kinyilvánítójára, szószólójára. S a nagy Mahdi unokája, a próféta szószólója azt mondta: szavazataitokat adjátok az UMMA pártra, Szadik el Mahdi pártjára. Noha az Ansar vallási mozgalom, mégis inkább valamiféle nomád katonai szervezet, amely még a függetlenségi harcok idején alakult ki. tgy tagjai 10 és 100 fős egységekre vannak osztva. Ezek az osztagok teve-, ló- vagy szamárháton — a főpap szavára — bárhová elmennének. Februárban, amikor II. Erzsébet angol királynő Khartumban vendégeskedett, a főpap kívánságára a Próféta Segítőinek 30 ezer tagja Khartumtoa érkezett, s két teljes hétig ott táborozott. Hátborzongató volt, amikor a husángokkal és késekkel felfegyverkezett turbános sereg ütemesen kiáltozta: „La illaha ill Allah oua Mohammed rasoul Allah”. (Egy az isten, és Mohammed az ő prófétája). E fanatikus tömeg felvonultatásával a Mahdi család februárban kikényszerítet- te a haladó összetételű koalíciós kormány átalakítását a jobboldal javára, a választásokon pedig biztosította képviselőinek bejutását a parlamentbe. A Próféta Segítői szavazataikul az elnöki palota kulcsát adták a Messiás dédunokájának, Szadik el Mahdinak a kezébe. Khartum jól értesült köreiben azt rebesgették, hogy a Mahdi család a fiatal és okos Szadik el Mahdit, az UMMA párt elnökét szeretné az államfői székbe ültetni. Bőgős László Következik: Az Anyanjak Az NDK tudományos életének magas rangú képviselője járt megyénkben. Dr. professzor Rudolf Bielka, a rostocki tudomány- egyetem zöldségtermesztési tanszékének vezetője. Hazánkba a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia és a rostocki tudományegyelem között korábban megkötött cserelátogatási szerződés hozta. Megyénkben tett látogatását Haraszti József adjunktusnak köszönhetjük, akinek egyetemi évfolyamtársai közül többen megyénk mezőgazdaságának, kertészetének irányítói. Német barátunk Békéscsabán látogatást tett a párt megyei bizottságának mezőgazdasági osztályán, a TIT-klubban találkozott és szakmai kérdésekről vélemény i cser.élt kertészeti szakemberekkel. Ellátogatott Gyulára, Újkígyósra, Tótkomlósra, Orosházára. Megtekintette a hajtatóházakat és a világszerte ismert vetőmagtisztítő telepet. Megyénkbe érkezése alkalmával első útja a párt megyei bizottságának mezögazdasagi osztályára vezetett. Ide egy kisebb tanácskozásra toppant be. Megismerkedett az ott dolgozó mezőgazdasági mérnökökkel, majd megkérdezte: — Önök valamennyien agrártudományi egyetemet végeztek? Munkájuk általánosan terjed-e ki a megye mezőgazdaságának irányítására, vagy részleteiben is? A válasz egyértelmű volt, mert azok a szakemberek, akik azon a j délelőttön a párt megyei bizottságának mezőgazdasági osztályán voltak, megyénk mezőgazdaságát nemcsak általánosságban ismerik, hanem részleteiben is s ennek j megfelelően irányítják. I Vendégünk tudományos munkássága háromirányú: a talaj hu- | musztartalmának megőrzése, visz- ‘ szapótlása, fokozása, az üzemágak , aránya, különös tekintettel a zöld- I ségtermesztés istállótárgyaellátására, az állatlétszám és a takarmánytermő bázis meghatározása, valamint a munkaerőfelhasználás ökonómiai problémái. Érdeklődési köréből következtethetünk, merre tart a Német Demokratikus Köztársaság mező- gazdasági tudománya. A mi mező- gazdaságunkban is foglalkoznak az előbbi témakörök tudományos feldolgozásával. A gyakorlat számára azonban még nem határozták meg azokat a fontosabb irányelveket, mely szerint egy nagyobb zöldségtermesztő és állattenyésztő szövetkezetnek milyen legyen a vetésszerkezete, az egyes üzemágak aránya. Nálunk a mezőgazdaság nagyüzemeiben e cél irányába most tesszük az első lépéseket. A betűvetésnél tartunk, vagyis a gazdálkodás alfájánál, az úgynevezett termeléstechnológia meghatározásnál, megvalósításánál. Ez lényeges, mert enélkül nem képzelhető el céltudatos mezőgazdasági termelés. A termelés,ech- nológiát a szakember magával hozza az egyetemről. S ebben a dologban dr professzor Rudolf Bielkának feltétlen igaza van. A mezőgazdasági szakember tévé kenységével egy életen át nem maradhat meg a termelés alfájánál. Az ómegához vezető utat kell fürkésznie a t^alaj termőképességének fenntartására, fokozására, az üzemágaik helyi arányainak helyes meghatározásával, a munkaerő (élő és holt) szervezett és termelékeny foglalkoztatásával. Termelőszövetkezeteinkben fokozottabban előtérbe keil állítanunk az országot foglalkoztató közgazdasági problémák üzemi megoldását. Dr. professzor Rudolf Bielkának megyénkben tett látogatása, érdeklődési köre, NDK-beli tapasztalata számunkra igen jelentős. Ahol annyi és olyan jól képzett mezőgazdasági szakembei do, gozik, mini Újkígyóson, Tótkomlóson és Orosházán, jogosan vetődik fel, vajon szövetkezeti' szinten 8— 10 ezer négyzetméter üvegfelület beépítésével a zöldségtermesztés tényleges nagyüzemi méreteinek eleget teszünk-e? Gazdaságossági szempontból az NDK-ban 40 eze: négyzetméternél kisebb hajtatóházat nem építenek. A hajtatóházak a mienkénél magasabbak, automatizáltak. Bár az NDK-ban ismeretlen a korai szabadföldi kertészkedés, de hogy a magyar áru, melynek minőségét a világkereskedelemben elismerik, úgy törjön be a világpiacra mint Made in Hungary, lehetőségeinket, adottságainkat nagyobb ütemben kell kiaknáznunk. Az élőmunkaráfordítás tényleges csökkentésére csak a valójában nagyüzemi méret adhat lehetőséget. Dr. professzor Rudolf Bielkának megyénkben tett látogatása, szakembereinkkel folytatott vitája azért volt jelentős, mert agrár-, mérnökeinkben tovább szilárdította a nagyüzemi gazdálkodással eddig feltárt lehetőségek fokozol- ' tabb, termelékenyebb kihasználását s e lehetőségek további bővítését. Üupsi Károly