Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-20 / 144. szám
Í98S, Június 25. 7 Vasárnap Helikopter magassági világrekord Moszkva: A szovjet repülőgépipar nagyszerű alkotásával, a MI—10 helikopterrel több világrekordot értek el. A legújabb csúcs: 25 105 kilogramm felemelése 2800 méter magasságba. Képünkön: a MI—10 helikopter. (MTI Külföldi Képszolgálat) Megdönthetetlen igazság, hogy a természetben minden változik, így van ez a társadalomban is. Az az állandó mozgás, amely az ellentétek harcából táplálkozik — előre mutató jellegű. Valami mindig el mólóban, valami mindig keletkezőben van a társadalmi mozgások folytonosságában. Ebből a mozgásból születik az új, ennek a mozgásnak eredményeként jutott el kőbaltás ősünk mai utóda a sztratoszférába. Szocializmust építő hazánkban, szőkébb körben, megyénkben is érezhető az állandó új keresésének és a réginek a súrlódása. Közel sem jelentkezik ez olyan erőteljesen, hogy világokat rengetne meg, azonban a fejlődés törvényének felismerése, tiszteletben tartása a súrlódásokat miőz az einliei* Katonák és a lakosság hősi helytállása Mohácsnál Mindenki teljesíti kötelességét Gépkocsi gépkocsi után v Csütörtökön a víz magassága meghaladta a 969 centimétert, s 1870 óta ilyen veszélyes vízállás nem szerepel az árvízi évkönyvekben. Éjjel-nappal csöng a telefon a tanácsházán, intézkednek, kiürítik a veszélyeztetett területeket, azonnal segítséget küldenek a fenyegetett Duna-szakaszokhoz. Maga a város meglepően nyugodt, és mindenki teljesíti a kötelességét. A nap minden órájában, szünet nélkül folyik a szállítás, pedig az utak rendkívül zsúfoltak. Különösen a termelőszövetkezetek megviselt állatállományának biztonságba helyezése nehéz feladat. Szloboda János révkapitány, a Duna alapos ismerője, pihenő nélkül működik szolgálati helyén. Azt mondja: — Óriási már Mohácsnál a Duna. Szétterült az egész sík vidéken. Ez már nem is folyó, hanem tenger. Amikor csendes, alig 250 méter a szélessége, most már eléri a 800 métert. Csak komppal lehet megközelíteni a szigetet. Valaki kiált: szi a sürgős segítséget. gépészek felváltva pihennek félfél órát. Ülve szunyókálnak. Akin erőt vesz a rendkívüli fáradtság, belemeríti fejét a hideg áradatba. A mohácsi futbailpályából már csak a félő kapufa látszik. Valamennyi öltöző a víz alá került. És a riporter, a szigetre érve csónakjával, a Marika-vendéglő teraszán köt ki. Vigasztalan a kép. A sziget több települését teljes egészében kiürítették. Apróbb zökkenőkkel ugyan, de rendezetten zajlik a kiürítés. A lakosság igyekszik minden ingóságát magával vinni. Talicskára tett ketre— Itt kint. Azokban a csöpp sátrakban. Már negyedik hete. Megszoktuk. És nem akarjuk, hogy kifogjon rajtunk a Duna. Persze, a koszt rendszeresebben érkezhetne. Igaz, hogy nagy a torlódás az utakon. Mi pedig naponta megteszünk 25—30 kilométert az ide-oda járással, emelgetve a homokzsákokat. Időben megérkezik mégis az ennivaló: friss kenyér, pirított máj. A riporter pedig végigzötyög kocsijával a gáton. Áttörés sehol. Lelkes honvédeir.k ismét kitűnő munkát végeztek. Nemcsak a gátakat erősítették meg, hanem részt vettek a lakosság megmentésében is. És az esti helyzet? Mohács városi tanácsának titkára elmondja: — Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy újabb áradás esetén Drámai küzdelem folyik Mohácson és környékén a haragos Duna vizével. Milliók feszülten figyelik a rádió híreit: győz-e az ember, sikerül-e megmenteni a mélyebben fekvő területeket? víz magassága. -Jó lenne, ha nem emelkedne tovább. Mohácsnál, Dunaíalvánál, Du- nacsekcsőnél fokozott ütemben végzik a mentést a kompok. Ezek csak a rakodás idejéig állnak. A ellenességet lát, azonnal jelzi. A készenlét és a munkakedv leírhatatlan. Mindenütt izmos férfiak sürögnek-forognak, a homokzsákok tízezreit rakják a gátvonulal tetejére. Az oldalfalak szakszerű megerősítésén katonák dolgoznak, s parancsnokaikkal együtt nem kímélik erejüket. A gát kompon túli szakasza 20 kilométer a jugoszláv határig. Itt főleg katonák állnak helyt a gáton. Egyik tizedesük mondja: — Itt közvetlen áttörési veszély jelenleg nincs. De azért három teherautónk terméskővel megrakva menetkészen áll. Ahol kritikusnak látnánk a helyzetet, azonnal közbelépnénk. — Hol laknak? — Szloboda bácsi, mikor indul a következő? Hány szekér mehet? A kikötőben már az út közepéig tört előre a víz. Homokzsákokkal igyekeznek feltartóztani. A révkapitány és segítői gyorsan intézkednek. mindenki ott szorgoskodik a gáton, aki tud segíteni. Egy idős halász mondja: A haragos folyó hátán uszállyal érkeznek a homokzsákok ezrei. — Harmincöt esztendeje járom a Dunát. Nem kis idő ez. De ilyen haragosnak és kegyetlennek még nem láttam soha, pedig már átéltem árvizeket. Különösen 1954- ben. Ahhoz képest ez a mostani baj nagyobb. Csaknem tíz méter a cekben baromfiak csipognak ré- [ is elhárítható legyen a nagyobb mülíen. Hatalmas nyomás neheze- katasztrófa. dik a gátakra, az alattomos vízj Csöndes, komoly szavak ezek, s minden rést megtalál. . la gátakon helytálló munkáskezek i Jelenleg minden 100 méteren őr teszik hangsúlyossá hősies helytáll, s le nem veszi tekintetét a ábráikkal. vízről és a talajról. Mihelyt rend-i Kép és szöveg: Regős István j nimálisra csökkentené. Arról van szó, hogy a felszabadulásunk óta eltelt húsz esztendő alatt végbement kulturális forradalom soha nem látott mennyiségben hozta felszínre — az élet gazdasági és kulturális területén — a fiatal tehetségeket. Ezt a kultúrforra- dalmat a felnőttek valósították meg; szerencsés alanyai a művelt, új generáció. Szellemi felkészültségben gazdag az új generáció. Ügy érezzük, az élet sok területén mégsem gyümölcsöz tétjük kellőképpen a fiataloknak ezt a tudását; — nem térítjük teljesen vissza azt az anyagi és erkölcsi ráfordítást, amit pártunk és államunk áldozott a kultúrforra- dalom sikeres megvalósításáért. Így is mondhatnánk: félig van csak kész a mű akkor, ha pihen és nem vesszük hasznát. Gyönyörködünk fiataljainkban, hogy milyen szépek, mennyivel magasabbak, mennyivel szélesebb a mell- bőségük, hogy milyen elegánsak, de vajon eleget törődünk-e azzal, hogy ezek a fiatalok az életben képességeiknek és ambíciójuknak megfelelő hivatást tölthessenek be? Éppen mi, öregek emlegetjük gyakran, hogy „bezzeg a mi időnkben már egy 11—12 éves gyereknek egyedül el kellett tudni hajtani a lovakat; egy 17 éves legény már első kaszás lehetett az aratók között”. Mégis ma, amikor hirdetjük, hogy mindenki a képességeinek megfelelő munkakörbe kerüljön, több esetben a gyakorlatban nem tapasztaljuk ennek az elvnek reális mását. Például: az egyik fiatal mérnök, úgynevezett vörösdiplomával a kezében, jelentkezett új munkahelyén a gyárban. Tele ambícióval. A főmérnök idősebb, a merevség megtestesítője, ezekkel a szavakkal fogadta: „Jó, hogy jön kolléga, úgyis olyan magas már a salakdomb, hogy hegynek is beillik, segítsen a munkásoknak lapátolni...” Ez megtörtént; való igaz, hogy a fiatal mérnök melós- ruhát húzott magára és lapátolt. Ügy gondolta, itt kell kezdeni a szinuszok és a koszinuszok után a mérnöki tevékenységet. Később aztán ragyogó újítást nyújtott be, amellyel kivívta az egész országban a szakmabeliek elismerését Ez az újítás nem a salaklapátolás technológiájával volt kapcsolatos, hanem az olaj krakkolásával. Azt nem vitathatja senki sem, hogy az a szakember, akinek hosz- szú évtizedes tapasztalata van, gyakorlatilag rutinosabban tudja végezni munkáját, mint egy kezdő fiatal. De ha nem próbálják ki, hogy mi rejlik benne, ha nem adnak lehetőséget arra, hogy képességeit és szakmájának ötleteit megvalósíthassa, — szükségszerűen ellaposodik. Akkor aztán könnyű már rámondani, hogy a mai fiatalokat a táncon és a dzsesszen kívül nem érdekli más. Nem kívánja azt egy fiatal sem, aki józanul fölméri saját érdekeit, hogy egyből olyan mély vízbe dobják bele, amelyikbe belefulladhat vagy legfeljebb evickélhet. De, azt elvárja mindegyik, hogy a képességeit kipróbálhassa. Az élet folyamata majd kialakítja ilyen lehetőségek esetén azt, hogy az illető egyszerűen szakmunkás marad, brigadvezetővé vagy vállalatvezetővé válik. Adunk lehetőséget a fiataloknak, hogy megfogják a sörös poharat, hogy táncolhassanak,, szórakozzanak, sportoljanak; — adjunk több lehetőséget arra is, hogy a munka területén találjak meg a romantikát azzal, hogy a bennük rejlő képességek korlátlanul kiteljesedhessenek. Ezt maga az állandóan mozgásban, fejlődésben lévő társadalmunk követeli: — ezt követeli az élet. Ternyák Ferenc Bosszúságok Idő: május 29, szombat délután fél négy. Színhely: Békéscsaba. A Kishajó előtt várnak az emberek. A békéscsabai ifjúsági napok lassan befejeződnek, de még hátra van néhány rendezvény, így az Irodalmi Presszó műsora is. Topognak az emberek a Kishajó előtt az utcán, várják, hogy végre valaki ajtót nyisson, hogy be tudjanak menni, hiszen nemsokára kezdődik már az előadás. Topognak a szereplők, a rendezők és azok, akik nézők szeretnének lenni, akik irodalmi műsort akarnak látni, s nem pedig topogni az ajtó előtt, az utcán. Az egyik rendező autóba ül, igyekszik megmenteni az ifjúsági napok programjának ezt a részét, keresi azt az embert, akinek van kulcsa, aki ki tudná nyitni az ajtót. Hiába. Sehol sem találja. Csalódott emberek bosszankodva indulnak haza. — Ki látott már ilyet. Nincs kulcs — nincs műsor. * Nem volt jókedve annak a fiatalembernek sem, akit egy nap a felettese behívóit a szobájába és négyezer forintos OTP személyi kölcsönéről érdeklődött, amit a fiú állítólag a szülei tudta nélkül vett fel. — Valóban így történt? — Nem — mondta a fiú, aki megrökönyödve, bosszús-elkeseredetten hallgatta addig felettese szavait. — Nem, szó sincs róla. Ezerötszáz forintot vettem fel, most fizetem majd be az utolsó részletet. És tudnak róla a szüleim is. Hogy honnan eredtek a vádak, nem tudjuk. Maga a tény a fontos. AZ, ami nagyon fájt a fiatalembernek. A vádak lehet, hogy több más helyen is elhangzottak, s a rehabilitálás ez esetben nem terjed olyan gyorsan, mint a vád. * Füzesgyarmati tudósítónk irta: Egy 1965. május 18-án készült jegyzőkönyv megállapítja, hogy a füzesgyarmati téglagyár 1-es számú ssárítószínjének tetőzete 80 centimétert dőlt keleti irányba. Nagy a baleseti veszély, s ezt el kell hárítani. A határidőt május 31-re tűzték ki. A szántószín június 11-én ősz- szedőit, és csak a szerencsén múlott, hogy senki sem sérült meg. * Az embernek vidámság és nem bosszúság az alaptermészete, azonban sokszor csak szeretnénk, vidámak lenni — de nem tudunk. Pedig kinek hiányzik vajon a bosz- szúság? És mégis... Vitaszek Zoltán
