Békés Megyei Népújság, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-18 / 92. szám
KÖRÖSTÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET S zínház- és Íilmműyészeíiínk húsz esztendeje A viták nemcsak a kritikusok körében zajlanak Nemrég egy ankéfon vettem részt; színházba járó fiatalok vitáján. Mai témájú darabokról, színházi px-o- dukciókról beszélgettünk, amikor valaki kicsit indulatosan, kicsit csodálkozva megkérdezte: Miért van az, hogy az egyik legjobb falusi témájú darab még ma is Sarkadi Imre 1951-ben bemutatott Űt a tanyákról című drámája? A kérdés persze nem ilyen egyértelmű, heves vita is kerekedett belőle, de kicsit magamnak is el kellett gondolkoznom a megjegyzésben rejlő problémán. Annyiszor kritizáljuk az elmúlt évtizedek irodalmi, színházi fejlődésért, főleg a dogmatikus időszak kulturális jelenségeit, hogy lassanként elhomályosul szemünk előtt a mérték s nem vesszük már észre ezen időszak valóságos értékeit sem. S lám. azok a fiatalok, akik számára ezek az évek már történelemként élnek, eWoguiaiÜanab bul ítélnek, számukra művészi élményt jelentenek az akkori nagy művek: Illyés, Szabó Pál »agy Sarkadi srtb. darabjai. A fitonművészet fejlődésében még inkább él ez a probléma. , Hiszen manapság alighogy túljutottunk a fitmfe.Hődés hullámvölgyén — a Párbeszéd-del, az Oldás és kötés-sel, a Nehéz embe- rek-kel — és ennek a szomorú helyzetnek fényében szánté rejtélynek tűnik, miként születhettek az ötvenes évekből olyan nagy sikerű filmek, mint az Életjel, a Gázolás, a világhírű Körhinta, a Hannibál tanár úr vagy a Bakaruhában. S egy-egy rádáóíelújítás alkalmával még a korabeli színházi produkciókra is irigykedve tekinthetünk vissza: egy-egy nagy sikerű Gorkij- vagy Csehov-bemutató művészi seówonalát még ma is GdrSfff Gábor: megirigyeljük. Tehát, ha számos kulturális vívmányban jóval messzebb is tartunk ma, mint tíz, tizenöt éve, ez még nem jelentheti azt, hogy azokat az éveket egyszerűen „le kell írni” a számlánkról. Túlságosan egyoldalú lenne így a kép. S talán az ünnepi pillanat hozzásegít majd ahhoz is, hogy művészi múltunkat reálisabb szemmel, értékeket és fogyatékosságokat elfogulatlanul felmérő számvetéssel tudjuk mérlegelni. Inkább a problémák mentén keresgélve, legfontosabb vívmányunk, hogy a közélet gondja és problémája helyet kapott a színpadon és a filmvásznon. A szerelmi háromszögek, giccses bankigazgató-gépírónő limonádék és dzsentri romantikába mártott történetek helyett végre önmagát és saját világát láthatta a nép a nézőtéren. A Talpalatnyi föld, az államosított filmgyártás első, máig is egyik legjelentősebb alkotása szimbólum is volt; valahogy egyet jelentett a földosztással, az ország igazi birtokbavételével: a kultúra meghódítását, magas színvonalú kisajátítását hozta. A színpadon és filmen fejlődésünk el len tmon- dásai, örömed és tragédiái fogalmazódtak meg úgy, hogy a néző okosabb és tevékenységre éhesebb szemmel nézhessen körül saját világában és önmagában. A sematizmus persze a köz- életiség értelmezését is eltorzította, a „lakkozás” sokat rontott a művészi szemléletmód hatóerején. De mégis született jó néhány alkotás, melyre ma is büszkék lehetünk, mert ma is hatnak és lebilincselnek. Lassanként, főként az utóbbi nyolc évben sikerült megteremteni azt az alkotói szemléletmódot, amely az emberek egyéni sorsát, szerelmének, munkájának gondját a nagy közéleti kérdések előterében akarja bemutatni. Gondoljunk a Körhinta vagy a Párbeszéd című filmekre. Az egyéni sorsok fordulópontjai, válaszútjai, az egyéni tragédiák ellentmondásai egyúttal fejlődésünk, közéleti gondjaink elemzései is lettek. Sarkadi Szeptember-ének parasztcsaládja, Mesterházi Pesti emberek-jének kis baráti társasága vagy az Oldás és kötés című film orvosa egyszer eljut egy-egy ilyen egyéni válaszúihoz, ahol tennie kell valamit, ahol az egyéni gondok egyúttal társadalmi problémák körvonalait is kirajzolják. A néző izgalmas emberi sorsot lát — és mégis közéleti gondok is foglalkoztatják. Persze a magas szintű művészi élmény síkján. A másik jelentős vívmány: a szocialista morál alakulásának nyomon követése, ellentmondásainak s pozitívumainak ábrázolása. Alapfokon számos vígjátékunk, filmburleszkünk foglalkozott a szocialista együttélés, kialakulásának mulatságos ellentmondásaival: Felfelé a lejtön-től a Két emelet boldogság-on át a Felmegyek a miniszterhez- ig. Súlyosabb változatában ez a témakör még izgalmasabb: azt vizsgálni, milyen közegben alakul, milyen akadályokkal, milyen emberi ellenállással küzd és hogyan formálódik az új etika. Az Elveszett paradicsom-tói egészen Darvas József összefoglaló drámájának, a Részeg esó-nek képsoráig ez a kérdés áll előtérben. Ehhez a kérdéscsoporthoz járul még egy másik is: a személyi kultusz Tárlat a gyulai várban A VIII. Alföldi Tárlat helyezték ei, képanyagát ezúttal a gyulai vár emeleti termeiben A tárlatot naponta sokan látogatják. Fotó: Szeverényi torzításainak művészi-emberi kritikája. Drámailag ez annyit jelent, hogy milyen konfliktus elé került az az ember, aki a szocializmus eszméinek megvalósítására tette fel egész életét, de küzdelme során valahogy maga is részesévé vált a torzításoknak. Darvas József már említett drámája veti fel a legélesebben ezt a problémát, de erről szólt számos érdekes, művészileg jelentős színmű is, többek között Gáspár Margit Ham- letnek nincs igaza vagy más kitekintéssel Dobozy Imre Holnap folytatjuk című drámája is. Egy másik síkon ezt a kérdést, az új morál születésének konfliktusait boncolja az a törekvés is, mely az együttélés hétköznapi normáinak alakulását követi nyomon. Hogyan formálódik a házasság, szerelem, a magánélet, milyen új vonásokat ölt az ember lakásának négy falán belül? Gondoljunk Németh Lászlónak például a Nagy család című darabjára vagy Majakovszkijhoz Ki Hirdetted, hogy „nem merni; halál”, lazíts fel, légy velem, ha szívem — dolga bár robbanások időzítése volna — mini a metronóm mutatója kocog türelmesen, s nincs vágya, dühe sem, csak méricskél jót-roesnat, jobbra-balra biccentve, s »iw» — Indulat Radarja, ádáz költő, «Béreld szent haragra éneken! deKáwam a hazugnak. Ne ki magának kapar csak, s másra tol ; ki erkölcsről papol, ék uesuteget, s előnyért élre ragtat, 1# parancsra hisz, árul, öl, ha épp kell, te őriként csak csörgő haszonra kémlel, mit semlegesen besöpörhet; KI meghurcolhat igaz szeretőket, mert gyönyört kéz alatt ad, vesz, cserél; Rf számlát nyújt be mindenért, * oly gőgösre és pohosra dagad, hogy láttán a hétköznapi halandók, e gyarlók s türelmesek szelíd ajkai közt a jófalat is megkeseredik! De legyek lángja a hűségeseknek, a holnapért fölbátorult seregnek, mely, bár tegnap gáncsokba botol, ma csalókon s csüggedőkön átnyomu itt árad, itt v' sokasodik, és embermód eszmélni ihlet; fél-boldogsággal már nem alkuszik meg, a Mindenség szüretjét fölvirrasztó nyarat hoz, hát nem tapad kicsiny bálvány-javakhoz — testet így ád a hitnek, s tisztulni kényszerít, mint lúg a vásznat, hogy ne vallják, vállaljak soha mást, csa! egy-élű szót, emberséges fegyelmet s szigorú munkát: örömet a szemnek. szív vigaszát, ha szenved, — és csak halált feledtető szerelmet és csak tömegből felnövő hatalmat, s békességet csak milljomod-magamnak Ö, költők bátra, add, hogy tenni merjem a jót, s győzzem a rosszat, — lásd, konok bú, keserű mámor s kacér gyilok kísért — szenvedélyed váltson meg engem' Vagy essem el — ha élni nem tudok — egy álmaimhoz méltó ütközetben, i Hubay Miklós, Vészi Endre drámáira. A forradalmár magatartás erkölcsi elemzése mellett a kisemberek sorsának és életfelfogásának alakulását, formálódását is láthatjuk. Az élpuhulás, a közöny, a „lelki restség” jelenségével vitázik egy másik törekvés: főként fiatalabb drámaírók, filmesek művei. így például Szakonyi Károly szép darabja, az Életem, Zsóka...! vagy az Álmodozások kora című film. Az erkölcsi kérdések köre azonban az utóbbi években kicsit beszűkült; a szerelem és házasság konfliktusainak ábrázolása, a „hálószoba-komplexum” szinte kizárólagos téma kezdett lenni már színpadjainkon és ez már bizony kicsit egészségtelen jelenség. Külön kívánkozik téma szerint is, jelentőségében is a történelmi tárgyú alkotások köre. A magyar dráma fejlődésének kimagasló állomásaid hosszú ideig a történelmi darabok jelentették. A Fáklyaláng, Galilei, Két Bolyai című drámák vagy a filmgyártásban a Ludas Matyi, a Feltámadott a tenger, vagy a 39-es dandár művészi színvonalban és tartalmi súlyban gyakran megelőzte a mai tematikájú alkotásokat, de legalábbis azok méltó riválisa lett. A történelmi múlt fontos eseményeinek felelevenítését a ma szükségleted és problémái indították meg: a Fáklyaláng-ban vagy a 39-es dandár-ban más-más téma kapcsán — néha kerülő utat választva —, de mégis a szocialista fejlődés gondjai is helyei kaptak, és ez a forró aktualitás formálta ezeket a darabokat olyan jelentős művészi alkotásokká. Az elmúlt húsz év nemcsak a témák sokaságát szabadította fel, nemcsak a nűvészi alkotás szabadságának kibontakozását hozta meg, hanem az ábrázolás eszközeinek gazdag lehetőségeit is feltárta. Gyökeresen megújította a színpad és film formanyelvét, széles perspektívát nyitva a szocialista realizmus kifejezési lehetőségei előtt. Itt is talán a film járt elöl. Az ötvenes évek derekán születtek az első „modern” képszerkezettel dolgozó filmek, a Körhinta, a Hannibál tanár úr, aztán az ellenforradalom után Mesterházi Pesti emberek-je hozta meg a színházi formaújítás első frontáttörését. A kísérletekből érett megfontolás kristályosodott ki. Ma már olyan előadásak formai modernsége, mint a Rozsdatemető vagy az Oldás és kötés korszerű filmlírája nem pajkos játék az eszközökkel hanem az ábrázolt élet- anyag élményszerű kifejezését segíti elő. Ez a modern forma segíti a nézőt, hogy jobban, elmélyültebben és alaposabban láthassa világának arculatát, saját életét: nem a nézőt akarják elkápráztatni, hanem az életet akarják még láthatóbbá varázsolni. És végül, ami a legfontosabb : sikerült felnevelni az új közönséget is, azt a publikumot, mely értően várja és fogadja szocialista művészetünk újabb és újabb vívmányait. Ma már elég sokszor válik szellemi közüggyé egy-egy film vagy színházi bemutató. Gondoljunk arra a szinte országos vitára, mely a Párbeszéd című filmünket körülvette vagy a Rozsdatemető körül fellángolt eszmecserékre. A viták nem csupán a kritikusok körében zajlottak, hanem a közönség folytatta a vélemények és ellenvélemények csatáját. Ma már kezd értékmérő szerepet is nyerni a közönségsiker. Ugyanakkor ezen a téren van még tennivalónk is. Még ma is megbukik művészileg jelentős, gondolatgazdag, valósággal telített műalkotás, javarészt azért, mert nem tudtunk még formát és keretet találni a közönség befogadóképességének, ízlésének továbbfejlesztésére. Az eltelt húsz év alatt született és formálódott szocialista kultúránk két legfontosabb művészete, az új színház és az új film. Az elkövetkező esztendők művészi fejlődéséhez, az új tartalmi-formai problémák megoldásához bátran meríthetünk a húsz év jelentős művészi hagyományaiból. A két évtized nemcsak kötelez, hanem segít és előrelendít. Almási Miklós
