Békés Megyei Népújság, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-11 / 86. szám
a megyei pAktsizottság és a megyei'tanács lapja Másfél millió forintos többleteredmény — Uj létesítmények — Háromszázezer forint munkásvédelemre Jól dolgoztak az iparcikk kiskereskedelmi vállalat dolgozói Néhány év óta a Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Válla, lat szűkebb hazánkban rendszeresen kivívja a „Kiváló vállalat” címet vagy miniszteri dicséretben részesül. 1959 első fél évében a „Kiváló vállalat” címet, ugyanez év végén a Miniszitertanács és a SZOT vándorzászlaját, valamint a párt Központi Bizottságának oklevelét, 1960 első fél évében ugyancsak a „Kiváló vállalat” címet, az elmúlt év első félévi ered. menyeiért pedig miniszteri dicséretet vívott ki magának. A múlt év eredményeiről kértünk tájékoztatást Keczel András áruforgalmi vezető és Palotai Ödön tervosztály vezetőtől. — Jól zártuk az első félévet és ennek köszönhetjük, hogy a belkereskedelmi minisztertől és a szakszervezetünktől oklevélben kaptunk dicséretet — mondották. — Áruforgalmi tervünket 105 százalékra, a vállalatgazdálkodási tervünket pedig 106,3 százalékra teljesítettük. Terven felül a több- leteredményümk több volt másfél millió forintnál. Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat két vezetője elmondotta ezután, hogy az új és a korszerűsített létesítmények tekintetében sem maradtak él. Békéscsabán a Kétegyházi úton létrehozták az új gáztelepet, Szarvasom korszerű, sítették az üvegboltot, Gyulán divat. és kötöttáruboltot, lakberendezési áruházát nyitottak a múlit évben és korszerűsítették a gyermekruházati szaiküzietet is. Békésen leértékelt és maradékbolt megnyitásával segítették a lakosság ellátásét, Békéscsabán pedig a bútorboltot bővítették és korszerűsítették. A vállalat összesen mintegy kétmillió forintot költött üzlethálózatának bővítésére, korszerűsítésére és ebből több mint 300 ezer forintot fordítottak mun. kásvédelemre, légfűtéses berendezésekre, szeBőzőberendezósékre. Virágzik a paradicsom, 'szedik a primőr salátát a békéscsabai Május 1 Tsz-ben Az elmúlt évben szép eredményeket értek el a békéscsabai Május 1 Termelőszövetkezet kertészei. Jelentős mennyiségű primőr salátát és egyéb terméket állítottak elő már az év elején. Az idén szintén jó eredményeket várnak, ugyanis már a téli hónapokban előkészítették, a melegágyakat, hogy idejében megkezdhessék a paiántanevelóst. Különösen szépen fejlődik a paradicsom és paprika. Az idén 3 ezer ablak alatt nevelnek primőr paradicsomot, amely most virágzik. Paprikából 4 ezret ablak alatt nevelnek, ez pedig már bim>bós. A szövetkezetben megkezdték a saláta vágását, eddig 2 ezer fejet szállítottak Budapestre. Az idei év első nagyobb szállítására a jövő hét elején kerül sor, ugyanis exportra 20 ezer fej salátát csomagolnak be. Ebben az évben ösz- szesen 180 ezer fej primőr salátát adnak át a kereskedelemnek, amelynek leszállítására a jövő hét közepétől folyamatosan kerül sor. húsvéti ajándékvásár A GYULA ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET eleki kultúráik boltjában Játék és ajándéktárgyak bőséges áruválasztéka áll kedves vevőink rendelkezésére! Vásárlási könyvecskéjét hozza magával, mert vásárlásait beírjuk és visszatérítést adunk! Mint ismeretes, több év óta folyik az úgynevezett „Tegyük szebbé boltjainkat” mozgalom. Országos viszonylatban is előkelő helyen áll a Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Eddig többször szerezték meg az országos első helyet, a mostani értékelés szerint pedig Békés, Csongrád, Eács megye és Szeged város közül ugyancsak elnyerte az első he. lyezést. Nyilvánvaló, hogy ezeket az eredményeket a 620 kereskedelmi becsületes és lelkiismeretes munkájának köszönhetik. Erről beszél Keczel és Palotai elvtárs is: — A múlt évben 37 brigád versenyzett a „Szocialista brigád.” cím elnyeréséért és közülük huszonegy meg is szerezte ezt. Sőt Békéscsabán a 37-es számú Kötött- Divatárubolt kollektívája már harmadszor büszkélkedhet e címmel. Elmondották ezután, hogy a „Kiváló bolt” címért indított versenyben huszonkét bolt kollektívája vett részt, és a szükséges szántét tizenkét bolt érte el. Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat dolgozóit dicséri, hogy az úgynevezett egyéni versenyben 27 bőit nevezett, és közülük húsz teljesítette vállalását, ezen belül pedig 12 bolt megütötte még a kiváló szintet is. Végül tájékoztattak bennünket, hogy mind az áruválaszték bővítését, mind a költségcsökkentést, valamint az udvarias kiszolgálásit, a boltok tisztántartását azért tudták elérni, mert intézkedési terveikben a vállalat irányító csoportjai önmagukat fegyelmezték az állandó ellenőrzésre. Jogosan kapják tehát jövő héten az iparcikk kiskereskedelmi vállalat dől. gőzéi — mintegy kétszázötvenen — a különböző kitüntetéseket,!jutalmakat és dicséreteket. V. T, HÍREK A szokás hatalma: — A Lobengrint kérem, azt már megszoktam! KtaiSnetnyÜTániláf Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, jó barátoknak, a MA VAUT és tanácsi karbantartó részleg dolgozóinak, akik felejthetetlen, drága jó édesanyánk, nagymamánk; 5zt. Kovács Andrásnítemetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel soha el nem múló fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek, fogadják fájó szivünk hálás köszönetét A GYÁSZOLÓ CSALAD. 2483 — INGYENES JOGI tanácsadást tart április 17-én, szombaton délelőtt a Békés megyei Népújság jogtanácsosa. (Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. ÍZ ajtó.) — A LAKOSSÁG 17 százaléka könyvtári olvasó Szeghalmon. A könyvtár 13 ezer 321 kötet könyvvel rendelkezik, minden lakosra 1,2 kötet könyv juit. — A NAPKÖZI OTTHONOK helyzetéről és a járás kereskedelmi egységeinek áruellátottságáról tárgyalnak április 16-án, pénteken a Békési Járási Tanács VB- ülcsén. — AZ ÉLŐK ÉS HOLTAK című szovjet film első részét vetítik április 12-én, hétfőn este fél 8-tól a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja mozitermében. — TANÁCSTAGI fogadóórát tart Békéscsabán, április 12-én 18—19 óráig a 100-as választókerületben, Könyves u. 58. szám alatt Szabó Lászlóné; április 13- án 18—19 óráig a 38-as választó- kerületben, Berényi út 22. szám alatt Szabó Jánosné; április 14-én 16—18 óráig a 6-os és a 16-os választókerületben, Dózsa György út 3. szám alatt Kiss Sándor és Nagy János; 17—18 óráig a 46-os választókerületben, Széna u. 1. szám alatt Kovács Gyula tanácstag. — A MI NÉPHADSEREGÜNK címmel katonák és expedíciós őrsök találkozóját rendeznek április 13-án, kedden délután 3 órától a békéscsabai Kállai Éva Űttörő- házban. — A KORSZERŰ fuvarozási formák bevezetésének lehetőségeiről tart előadást Lukovi ts Béla április 16-án, pénteken délután 4 órától a békéscsabai Technika Házában; Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk és testvérünk, Rnsználr Mihály temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mond köszönetét A GYÁSZOLÓ CSALAD. — AZ AMERIKA SZENÁTUS külügyi bizottsága módosította azt a korábbi határozatát, amelyben javasolta, hogy a külföldi segélyprogramiban szereplő katonai segélyösszeget 115 millió dollárral csökkentsék. A bizottság tíz szavazattal 8 ellenében helybenhagyta a kormány által kórt katonai segély teljes összegét, 1,17 milliárd dollárt. A VILÁG LEGLUSTÁBB LUSTÁJA Londonban három hónapi elzárásra büntették a 2d éves Robert Drewt, mert „lusta” volt felvenni a munkanélküli segélyt. Nem azért büntették meg, mert ezzel a hivatal munkáját akadályozta, hanem mert megállapították, hogy három gyermeke éhezik. — KÁRTÉRÍTÉSKÉNT 427 000 forintot fizetett márciusban az Állami Biztosító mezőkovácsházi járási fiókja. -”’A — ÉRTESÍTJÜK a lakosságot, hogy S 3/1»Sf. sz. tanácsi rendelet értelmében Békéscsaba városban használt árukat csak a hónap első szombatján lehet árusítani. Más napokon történő árusítás szabálysértést von maga után és büntetendő cselekmény. Békéscsabai Városi Tanács V. B. Kereskedelmi Csoportja. 9620 Többfelé eső Hűvös, jobbára felhős, többfelé eső, helyenként élénk északi, mérsékelt változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2—7 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17„ III. em. Telefon: 21—9«. 22—9«. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja 5. T.: S0—21, 10—4L Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat: Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Indes 25051 HÁZIASSZONYOK FIGYELEM! Már csak öt napig FOGAD EL RENDELÉST dísztortára, tortára, cukrászsüteményekre, beiglire A BÉKÉS MEGYEI VENDÉGLÄT0IPARI VÁLLALAT. A RENDELÉSEK LEADHATOK: > BÉKÉSCSABÁN,ßYULÄN ÉS OROSHÁZÁN A PRESSZÓKBAN, CUKRÁSZDÁKBAN, BISZTRÓKBAN, BÜFÉKBEN A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL ISMÉTELTEN FELHÍVJUK A FIGYELMET, HOGY A RENDELÉSEK legkésőbb április 15-én déli 12 óráig adhatók le. 45751