Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-07 / 56. szám
\ KÖRÖS TAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET ÚSZ óra Hosszú évekig folyt a vita arról, lehet-e jelentős, érdekes filmet csinálni napjaink eseményeiről, az ország — mélységben, kiterjedésében egyaránt páratlan — átalakulásáról. „Szürke, érdektelen és túlságosan esetleges anyag ez a művész számára, aki nem rendelkezhet a kellő távlattal”, — hallhattuk nem is ritkán. Akik ezt az álláspontot képviselték, feledni látszottak a tényeket, azt, hogy az igazán jelentős regények, filmek és drámák 'többsége mindig is a „szürke, érdektelen, esetleges” valóságat emelte a lényegre sűrítő általánosítás erejével műalkotássá. Ehhez persze a felszín mögé kell hatolni, ' társadalom és lélek, történelem és jellem rejtőző igazságait kell feltárni. Ez a Mindketten a titka annak, hogy a művész őszinteségével akár a legmaibb mából is feszültséget, izgalmas szépséget tudjon csiholni. Sánta Ferenc Húsz óra című regénye éS' a belőle készült film, Fábri Zoltán rendezői Idézet „Az igazi alkotás, az mindig valami új, korábban ismerétlennek a feltárása, legyen az tudományos törvény vagy az élet új jelenségeinek művészi eszközökkel való kifejtése ... Az alkotómunkát nem lehet parancsokkal előmozdítani, ez nem tűri a hivatali bürokrata módszert, a kicsinyes gyámkodást és szabályozást, hiszen ez (az alkotómunka) társadalmi szükségletekből követ-, kezik, amelyek a tudós vagy művész belső indítékainak formájában jelentkeznek... A tudomány, az irodalom, a művészet termékeny fejlődése megköveteli különböző iskolák és irányzatok, különböző stílusok és zsánerek jelenlétét, amelyek versengenek egymással, és amelyeket egyesít a dialektikus materializmus világnézete — a szocialista realizmus elvei...” A. Rumjancev Pravdáidul megjelent cikkéből. remeklése a példa, hogy tehetséggel, a nép céljaihoz húzó elkötelezettséggel állni lehet ezt a valóban nehéz próbát is. A Húsz óra filmváltozata egyszerre megrendítő és felemelő alkotás. Méltó az ünnepi alkalomhoz, hazánk felszabadulásának huszadik évfordulójához. Sánta és Fábri olyan témát s olyan formát talált, amelyben a magyar társadalom, a nemzet életének elmúlt húsz esztendejéről lehet vallani. Ez a két évtized magasba emelt, de nem volt mentes megpróbáltatásoktól, tragi-« fcus zökkenőktől sem. A felszabadult ország történetének ellentmondásairól, s a buktatók felett is győzni 5 tudó nép erejéről, hitéről ! szól az író és a méltó part- ! nemek bizonyuló rendező. jj vallomások • dolgoztak, • úgy írták meg és, vitték ! filmszalagra a történetet, • hogy tanúsága mindenki ■ számára hiteles, tehát elfő- ■ gadható lehessen. Semmit * nem szépítenek és semmit S nem rajzolnak sötótebbre a E valóságnál. Ügy költik új- ■ já a történelmet, 1945-öt, ■ 1956-ot és a jelent, hogy * minden tanulságuk emberi ; sorsok példájával biztat és : figyelmeztet A Húsz óra : falusi környezetben, egykori ! cselédek, szegónyparasztok, > gazdák zárt világában idézi ■ a jelenkori történelmet r . B Felszínes osztályozás pa- ■ raszt-filmnek mondaná a ■ szép és nagyhatású produk- ■ ciót. A valóság azonban az, : hogy a Húsz óra igényeiben E és megvalósításában is át- S fogóbb, az egész nemzet ! megtett útjára emlékeztető. ! Minden nehézség nélkül he- .................. l yettesíthetők lennének a film helyzeteibe munkások, városi emberek. Azok az összeütközések, amelyeket Sánta Ferenc és Fábri Zol- itán ábrázol: mindenhol jelentkeztek — olykor még ma is felmerülnek — Magyarországon. Ez is egyik oka a hatásnak, annak, hoigy a Húsz óra nézői között nemigen akad majd olyan, aki valamelyik szereplőben, egyik-másik jelenetben ne ismerne . saját életének jellemzőire, személyes fordulataira. Közérdekűség és művészi erő ritka szerencsés találkozása teszi jelentőssé ezt az alkotást. Emberi* arcélek gyémántmetszésű élessége, monológok balladás tisztasága, a film életgazdagsága, bátor őszintesége ragad magával. A teljességgel való találkozás megnyugtató érzésével jövünk ki a moziból. Hosszú lenne sorolni a különböző szereplőket, a történet kitérőit és csomópontjait, bűn és bűnhődés, válságba merülés és fel- emelkedés mozzanatait: 1956 és 1963 egymásba játszó, hol vitázó, hol egymást erősítő képeit. Szektások és ellenforradalmárok, megtévedt emberek és konok ellenségek, érdekeik ellen lázadó szegények, értelmiségiek, régi világból itt maradtak és mai hősök vívó- dó-csatázó kavargásában fejezi ki az író és a rendező a mai életre, terveinkre, történelmi választásunkra kimondott, messzehangzó igent Mindez a filmen ügy lehetett csak ennyire hatásos, hogy Fábri — annyi nagy nemzetközi sikert kivívó rendezőnk — ismét remekelni tudott. Az indító képek lassúbb iramlásától eltekintve a Húsz óra hibátlan mű. Szerkezete, ritmusa, a részletek drámai telítettsége, fokozódó feszültsége, a képek ereje és a szíSZÜLETÉSNAP fl konyhában ingerlő, jó illatok terjengtek. A mindig ideges asszony a tűzhely mellett tett-vett. Feltűnően nyugodt volt. Kislánya, Erika, ezen a napon töltötte be tizedik évét. Elkészítette a tortát. Elrendezte rajta a tíz szál gyertyát. Ellépett tőle... Távolról szemlélte... Szép volt. Különlegesen jó érzés bd- zsergette. — Valami rendkívüli öröm ér — gondolta izgatottan, és tovább érezte a bizsergést, mint a villanyáram. futkározott feje búbjától a lába ujjúig. Az udvariról gyöngyöző kacaj hallatszott fel. A kislány kedvenc csemegéje: a csirke, sisteregve pirult a sütőben. Az asszony nem törődött vele. Az ablakhoz lépett. Egyetlen Erikája kis ruhácskájában piyan volt, mint egy lepke. Lent az ud_ varon, a hűsiet adó diófák alatt a farkasikutyával játszott. Rex mindenáron a nagy pirospettyes labdát akav'ta a szájába venni. Nem tudta. Koszta Rozália Vázlat nészi játék megannyi telitalálata Fábri legjobb filmjévé teszi. A rendezői erő hatékonyságát bizonyítja az is, hogy a nagy együttes minden tagja képességei legjavát nyújtotta. Sokáig emlékezetei marad Páger Antal igazgató Jóskája, amely külön tanulmányt érdemelne. Páger után e rövid ismertetésben is említeni kell Görbe János, Bihari József, Makiári János, György László, öze Lajos, Sirnén- falvi Sándor, Molnár Tibor, Petur Ilka és Keres Emil kiváló alakítását. Az operatőr, Illés György is minden elismerésire rászolgált. Dersi Tamás Erika boldog volt. Kacagott, ahogy a száján kifért, s fáradhatatlanul repdeeett a kutya után. Az asszonyra átragadt a jókedv. Lányával együtt nevetett. Erika ebben a pillanatban átesett a hirtelen elnyúló kutyán^' és fel sértette a lábát. Amikor felugrott, játékosan kiáltotta: — Te Rexi! Ha ilyen buta leszel, rögtön megfojt- lak! A kutya mintha megértette volna. Esdeklően kuporgott a kislány elé. Az ablakban álló asz- szonyt mintha leforrázták volna. A mondat és a látvány csaknem összerop- pantották. Borzalmas emlékek rohanták meg. Emlékek, ame_ lyek tíz év óta üldözik. Em_ lékek, amelyeket tíz év óta üldöz magától... Forgott vele az udvar. Úgy érezte magát, mint aki órák óta körhintában ül, és a zöld fék forgatagában ugrál össze-vissza a kislánya, a kedves kutya és a pirospettyes labda. Ájulás környékezte. Már csak színes, összefolyó foltokat látott. A körhinta nem akart megállni. Fülében gyűlöletesen dohogott a hintát hajtó gép, de nem volt ereje szólni: állítsák meg! — Fattyúj fattyú, fattyú! — hallatszott a kiáltás az udvarról. Nem kiáltott senki. A kislány és a kutya tovább kergette a labdát. Az asszony éltámolygott az ablaktól. Odament a szekrényhez s olyan görcsösen fogta, mint a polip az áldozatát. Vékony nyári ruhája felitta testének verejtékét, mint akkor... tíz évvel ezelőtt. — Ne vigyenek el! Nem akartam! — kiabálta eszelősen, aztán az ájulás mégiscsak magával cipelte.;. A múltba. — Nincs apja! Nem mondom meg, hogy ki az apja! Hiába akarják! — nyöszörögte, aztán lecsúszott a keze a szekrényről és a vaskályhának esett. Hűsítette a testét, mint valamikor a börtön fala. Csak a józanító ereje nem volt akkora, mint a cella rácsáé. Doboló kérdés zuhogott a fülében: — Miért tette? Hiszen a magáé! Nem hasadt meg a szíve? Micsoda gyönyörű kislány! — Meghalt. Vége, Mit akarnak még? — sóhajtotta, és a borzalom megelevenedett. Rejtegette titkát. Nem tudott róla senki más, csak az anyja. Az biztatta. — Fattyút akarsz szülni? Megöllek. Másnap görcsökben vergődött. Az anyja, mint egy vén kuruzsló, ott ténfergett körülötte s váltig szajkózta, hogy megöli őt is, a fattyát is. A férfi akit szeretett, régen elhagyta. Gyűlöletes férfi volt. Görcsös fájdalmában mégis azt kívánta, hogy ott legyen az ágya mellett. Hiába várta, csalt az anyja morgolódott körülötte. — Leány! — hallotta egészen messziről. — Olyan ringyó lenne, mint te! Hallod! Kellj fel! Egyedül nem csinálom! Elkapta a gyereket. — Eressze! Ne bántsa! Az enyém! — kiáltotta el- csukló hangon, aztán nevetett, kacagott, ahogy a száján kifért. Magához rántotta a síró csöppséget. Megcsókolta, majd eltolta magától, és végtelen kacagásában addig szorította a nyakát, amíg hangot adott... — Milyen egyszerű... — nyögte alig hallhatóan, s merev szemmel nézte az ágyon heverő, élettelen testet. — Gyerünk! — kiabálta az anyja, s mintha egy darab fa volna, vánkosba csomagolta, majd bőröndbe gyömöszölte a gyereket. Rohantak az utcán. Nem tudott parancsolni magának. Megint kacagott, ahogy a száján kifért. — Ne vihogj — dohogott az anyja. — Tudod mit tettél?! El kell tüntetni! Sürgősen! Másnap az újságok nagy címekkel adták hírül, hogy egy lelketlen anya vánkosba csomagolta újszülöttjét és a városszéli szemétdombra dobta. A gyerek a csodával határosán,.» de megmenekült. A kórházban gondozzák. Az asszony nézte a betűket. Fekete-fehér folttá olvadt előtte az egész. Majd elégette a láz. Egyedül volt otthon. Ki- vánszorgott a lakásból és elindult a kórházba, a gyerekért. Nem emlékezett rá hogyan, de egy órával később a rendőrség ajtaján kopogott. Bevallotta. Elítélték. Négy évet ült. Hónapok teltek el a szabadulása után, mire magához édesgette Erikáját. Nem törődött a szégyennel. Csak a gyerek, a gyerek ne tudjon meg soha semmit. Elköltözött anyjától — más városba. — Hiszen él! Ott van az udvaron. Ne szidjanak — könyörgött sírva és újra érezte a kályha hidegét. Magához tért. A kislány az ajtóban állt s ahogy meglátta a padlón heverő anyját, arcára merevedett a mosoly. Odarohant, letérdelt melléje. — Mi történt veled? Mondd, mi történt édesanyám? A születésnapomon leszel beteg? — Nem kislányom. Csak nem sikerült a csirke — vá_ laszolta fáradtan az asz- szony. S amikor kinyitotta a sütő ajtaját, döbbenten látta, hogy valóban szénné égett a kislány legkedvesebb csemegéje. Sindulár Anna
