Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-28 / 74. szám
, ....... . ' • sas *passgES®■■':■<• • ^ < ■ gmao • : f ..... -, ' r t t:r ::-':i:Ä-.. . i jrr w^v « »» Koszta Rozália i^^áö«w:í»::íS¥:::ví::vS Csendélet Új Zenei Lexikon Magyarországon Szabolcsi Bence és Tóth Aladár szerkesztésében 1930-ban jelent meg utoljára a „Zenei Lexikon”. Értékét mutatja, hogy sok megállapítása és adata a mai napig élő maradt. Az új „Zenei Lexikon” a legteljesebb áttekintést nyújtja a magyar zeneművészekről. Az új kiadás főszerkesztője dr. Bartha Dénes, a zenetudományok doktora, a Nemzetközi Zenetudományi Társaság legfelsőbb, ötös bizottságának (Program Comitee) tagja. Munkatársai a magyar zenetudomány kiválóságai. Az anyaggyűjtés alapja a régi Szabolcsi—Tóth lexikon volt. A „Zenei Lexikon” három nagy formátumú kötetben, kb. 2500 oldalon jelenik meg 1965 végére, s mintegy 20 000 címszót tartalmaz. — A tüdeje? — kérdezte résztvevőén a vasutas. — Szilikózis... — Szilikózis? — Az. — Vállat vont, s egy keresztet rajzolt a leve_ gőbe. — Maximum két év. — Nono — mondta óvatosan a vasutas — nem biztos az ... a mai orvostudomány ... kikúrálják. A férfi rekedten nevetett, a pirosság eltűnt az arcáról, megint ólomszürfce lett. A vasutas elé tartotta a zsebkendőjét. — Tudja milyen a szilikózis előrehaladott stádium, ban?... Rámutatott a zsebkendőre, amelyet rózsaszín foltok pettyeitek. — Hát, ilyen... Ronda. A vasutas megborzongott. Hirtelen nagyon keserűnek érezte a cigarettát. Idegesen rátaposott. Ekkor már virradt. — „Egy fenét, tudja mi ez — gondolta a szürke arcú és az ablakon át a világosságba nézett. — Valaki mesélte odakint, ha szerencséje van az embernek, öthat évig is elhúzhatja.” Néha dühroham fogta el, ha arra a napra gondolt, amikor leszerződött ahhoz a nyomorult kvarcbányához, még odalent, Mexikóban. Ha minden simán megy, egy-két év múlva áthozhatta volna a fiát, meg a feleségét. Persze, nem abba a rohadt Mexikóba, hanem Kanadába, ott sok magyar van vagy Kaliforniába. Sokszor álmodott a fiával. Szerette Mucsi József: Tudattam neved a tó vizével A nyár ingyen hegedűse néma lett, A nagy víz holtan hevert előttem, Mozdulatlan állt minden, ami élő, S amikor a hegy hívott, én mentem. Csendes bazalton osontam az éjben Fel a hegy hajlott, tört gerincére, Megkerestem a legmagasabb pontot, S tudattam neved a tó vizével. Hangom messze szállt, búgott, mint orgona Egy középkori gótikus dómban, S drága neved a hús hajnal szárnyán Kék-lila fényben szállt le a tóra, Csodás volt, ahogy itta a Balaton A reá ömlő hangokat, nevet. Ilyen hajnala tudom, régen volt már, Ez is növelte akkor kedvemet. A fákon a madarak felébredtek, A vízben a halak parthoz úsztak, A vitorlások is horgonyt vetettek, A sirályok is mind felém húztak. S a hegy, a völgy, a tó, a nád, Az ébredő, kacagó gerlék, A szelíden sikló sirályok Velem együtt énekelték: — a vox coelestis regiszterén — Erzsébet, Erzsiké, Erzsikém! Emlékezés Kosztolányi Dezsőre volna megmutogatni néki a hatalmas városokat... most aztán..; Mutatóujjával rajzolt valamit az ablaikra. Aztáí^ letörölte lassan a tenyerével. Ránézett a vasutasra. — Hát így van — hirtelen összeszorította a száját. — Mit gondol, mit rajzoltam az ablakra? A vasutas a fejét rázta. Hányingere volt a cigarettától. •*- Egy krumplit, meg nyilat — rekedten nevetett — egy nyilat, amely idemutat Magyarországra... Kipirult az arca. Köhögött egy keveset. — Ne féljen, nincsen honvágyam. Mégis ezt rajzovgatom három éve. Hol a homokba, hol a földre. Nem tudja miért? — Én sem. Csak rajzolok. Egy krumplit, meg egy nyilat. A szájához szorította a zsebkendőt. A csendben erősen hallatszott a zihálás. — Mit mondott, hány éves a fia? — kérdezte hirtelen a vasutas, mert nem bírt tovább hallgatni; — Tizenöt. Tizenöt lesz. — Fényképek vannak róla? — Persze — mondta gyár. san a férfi — van néhány. De hát, életben biztosan más. — Más. Én is alig ismertem a fiamra, amikor először jött haza. A férfi hosszasan nézett a levegőbe. — Lehet, hogy nem is ismerem meg az állomáson. — Dehogynem — mond. ta határozottan a vasutas — biztos, hogy megismeri. — Ránézett a férfire. KeA Nyugat «lső nemzedékének kiemelkedő tagja Kosztolányi Dezső e hó 29-én nyolcvanadik születésnapját ünnepelhetné, ha alig 51 éves korában el nem bánt volna vele az emberiség legszömyűbb és legalattomosabb betegségé, a rák. Vidéki értelmiségi család gyermeke volt. Édesapja, a szabadkai gimnázium Igazgatója szigorú, gondos nevelésben részesítette. Szigorúságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy fiát az érettségi vizsgálat küszöbén csapatta ki a gimnáziumból, mert egyik tanárával össraefcülönböaőtt. Szegeden érettségizett, s a budapesti egyetem bölcsészeti karára iratkozott be. Itt a Né- gyesy László professzor stílus- gyakorlati óráin szövődött meleg barátsága Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. De meleg barátság szálai fűzték Karinthy Frigyeshez is. Bécsben is tanult, de tanári oklevelet nem szerzett, hanem újságíró lett, s haláláig írásaiból élt. Első verskötetével alig 22 éves korában lépett a nyilvánosság elé. Címével (Négy fal között) bizonyára azt akarta szimbolikusan jelezni, hogy nem a szabad természet gyei- meike, hanem könyvekkel megtöltött szobája négy fala közön, azaz a városi kulturált ember körülményei között él. Már ez az első kötete megmutatja költői karakterének újító vonásait: az élet minden jelensége bizonyos misztikus síkban vonul el előtte. Ha őt követjük, nem tárgyi világban járunk, hanem egy halkan visszahang- zó illúzióban, ahol az árnyék válik testté, a ritmus anyaggá. A Urai megsejtésnek ez az állapota, melyből költészete megszületik, nem hozhatja magával az élet teljes vibrálását. Harmóniája nem alkalmas a heves élmények azonnali rezonanciájára, csak a gyöngéd, elfinomult, távoli életbe költöztetett érzésekére. Leghívebben a gyermekkor álom világa (A szegény kis gyermek panaszai), nézett. Arca most nagyon szürke volit. — Gondolja? — kérdezte halkan. Aztán hirtelen saáreste a szemét. —Vagy ő ismeri meg magát... egyszer csak szépen maga elé toppan az állomáson. A férfi a felkelő napba jáhioz kapta a gyűrött zsebkendőt; A vasutas mosit nem tudta, hogy köhög-e vagy csak nevet. Bencsik Máté a mákonyos káprázatok remegése (Mégis, Mák), a férfinak az élettől elsikló sejtelmek közé való elmerülése (A bús férfi panaszai) s a testi szenvedések által felkorbácsolt idegek halálfélelme /Számadás) szólal meg a lantján. Eleinte csmpán önmagát látja mindenütt, a környező világot csak lassan fedezi fel. Először szülei és testvérei válnak valósággá a gyermekkori emlékekből: apja, anyja, húga, akit a bánat jegyzett el, öccse, aki elment a háborúba, majd a világvihar minden áldozata. Feleségéhez és fiához fűződő érzéseit több remek verse visszhangozza, melyek őt a boldog családi élet dicséretében Kisfaludy Sándor fölé, Petőfi mellé emelik. Az érj je jármából való szabadulása során eljut a mások nyomorának meglátásáig, s így sóhajt fel: „Én láttam a munkást és lázra bújtott, sápadt arcát, hogy rossz szivarra gyújtott, én láttam a föld vérező szívét.’* Ez a hang 1Uik a panasz. Nem józanul megmagyarázott, okokkal támogatott panasz, csak a neuraszténiás szenvedésé. A lét magában szenvedés neki, nem tragikus, nagy, kiáltó, csak lágy szavakkal panaszló szenvedés. Ennek alapja: homályos félelem attól a külső világtól, amely talán nincs is. Ha pedig van, és nagyon közel jön hozzánk, fájdalmat okoz. Ezzel a lelki alkattal nem fér össze más költői téma, mint az ént közvetlenül érintő impresszióknak letompított visszaadása. Kosztolányi versművészete erre és csakis erre termett. Színfoltot, dallamot tökéletesen kifejező, köny- nyen ömlő, önmaguktól pompás rímekbe csendülő sorok, puhán omló, előkelő dallamok, melyek sohasem kalapálódnak tragikusan tömörré. Pályája egyik szakaszában próbálta követni az akkor divatos szabad verselést, de Meztelenül című egyetlen ilyen kötete után vistz- szatért önmagához. Sohasem titkolt kőltészettani nézete volt ugyanis, hogy a versben nem szabad prózában elmondható témát keresni, mert a vers egyszerűen csak kifejezési forma. A verset nem a tartalom, hanem ez a kifejezési forma: a nyelv játéka, a szavak versmértékbe foglalása, a rímek csengése teszi verssé. Szóval éppen az, ami a szabad versekből teljesen hiányzik. Nagy nyelvismerete és re-, mek verstechnikája kitűnő műfordítóvá is tette. Bele tudta élni magát az idegen költők gondolatvilágába, de sokszor önkényesen járt el: inkább át- költötte, mint fordította az eredetit. Kosztolányi gazdag prózai hagyatéka nem kisebb értékű a verseinél. Négy regény, körülbelül 200 novella s egy csomó irodalom és újságírás határán mozgó cikk alkotja ezt a hagyatékot. Elbeszélő prózánkba azzal hozott újat, hogy nem a társadalmi problémák, ad egyén és környezetének sokrétű osz- szefüggései állnak megvilágítása homlokterében, hanem a hősök cselekedeteinek lélektani rugói. Hogy már Freud megismerése előtt megsejtett valamit a pszichoanalízisből, mutatja Bűbájosok című novellas kötetének néhány elbeszélése. Freud kutatásainak megismerése után teljes érdeklődése a lelki problémák felé fordult. Első regénye „A véres költő’* Nero császárról szól, akiben a művészi ambícióktól fűtött, de egészen tehetségtelen, kontár ripaesot rajzolta meg. Birtokában a korlátlan földi hatalomnak, mindent elért, amit egy ember elérhet, éppen csak azt nem, amire legjobban vágyott: az igazi művészi sikert. Lelkét lángoló düh és irigy féltékenység töltötte el mindenkivel szemben, aki különb volt, mint ő. Kosztolányi ezzel magyarázna véres cselekedeteit. Nem kímélte sem édesanyját, sem ifjú feleségét, sem elmés rokonát, Britannicust, sem tudós nevelőjét, Senecát. Irodalmunkban egyedülálló, különleges lélektani kép ez: érdekes kísérlet a történelem pszicholo- gizálására. A történelmi anyagból csak annyit ad, amennyi a korba állításához föltétlenül szükséges. Nem ennek bőségével, hanem a lélekábrázolással akar hatni. Második regénye, a „Pacsirta” is a lélekelemzés remeke. A rútsága miatt szülei nyakán maradt vénleány életének egy epizódja a cselekmény. Az eseménytelen történet előterében egy fölösleges emberi lény torz sorsa, a szeretet szomorúsága és rabszolgasága, az elfojtott természetes önzés felszínre kerülése van megrajzolva. „Az aranysárkány’* témája: a kegyetlen, nyers fiatalság halálba tapossa a hanyatló, másfajta életet. Ezt a tényt Koszto- lápyi egy tanár és egy diák tragédiájában frvutatja be. Így szerkezetileg a regény gyenge, mert két vágányon halad, de külső eseményeiben mozgalmas s a teljes realizmus alkotása. Az „Édes Anna” egy kis cselédlány gyilkosságba esésének tragédiája. Mesteri lélektani rajza annak a titokzatos folyamatnak, ami Anna lelkében lejátszódik addig, míg a gyilkos baltát kezébe ragadva gazdáinak életét kioltja. Pedig ezek nem bántak vele rosszul, még gorombák sem voltak, éppen csak nem vették őt emberszámba. Munkagépnek tekintették, ' beleavatkoztak .kis magánéletébe, az úrfi kielégítette rajta kéj vágyát. Ez tette a végén gyilkossá az alázatos, mintaszerű cselédlánykát. A lélektanhoz csak keveset értő olvasó is bámulhatja az apró, jelentéktelennek látszó okok sűrítését, a jelenetről jelenetre fokozódó feszültséget, ami végül a katasztrófát előidézi. Bár Kosztolányi ebben a regényben is a lélektani rugókra irányítja világító reflektorát, nem tudja elkerülni, hogy ne éreztesse az egymással szembenálló társadalmi osztályok között tátongó, áthidalhatatlan űrt, a cselédtartó úri réteg embertelens égét. Novelláit ls 32 exotiku- mok, furcsaságok iránti érzéke szülte. Legmesteribb ezek között az „Esti Kornél** ciklus, amely mozaikokból összerakott jellemképnek mondható. Egyénisége főbb jellemvonásait elbeszélés-keretbe zárt, sokszor szimbolikus helyzeteken keresztül mutatja be. Az újságírásnak is művésze volt. Cikkei, apró jegyzetei miniatűr remekművek. Halála után Illyés Gyula gyűjtötte össze és rendezte sajtó alá nagy részüket. így egybegyűjtve méginkább mutatják írói nagyságát. Nemcsak kifogástalan gondössággal írt, hanem megérezte a magyar nyelv minden modulációját. Tudott egyszerű, komoly, ünnepélyes, derűs, elmés vagy gúnyos lenni, ahogy mondanivalója megkívánta. Nyelvünket rajongásig szerette és tisztelte, innen ered élete utolsó éveinek nyelvtisztító tevékenysége. Nem volt a „korláttalan természet vadvirága”, művelt költő volt, aki megérezte a szavak súlyát, hangzását, asszociációit, mielőtt leírta őket. Most, mikor röviden és vázlatosan igyekszem megrajzolni írói portréját, egyre Kazinczy Ferenc jut az eszembe. Ügy érzem, Sk ketten voltak legtökéletesebb megtestesítői a literary gentleman fogalmának irodalmunkban. Mindkettőjük Irodalmi érdek, lödése csaknem korlátlan volt, s kíváncsiságuk is, hogy a többi (magyar és külföldi) költők mit, hogyan csinálnak. F,gész életüket arra rendezték be, hogy íré voltukat szolgálják; rosszul érezték magukat az irodalomtól távol élő emberek között. Arra törekedtek, hogy a magyar embert a maguk eszközeivel, a maguk módján fejezzék ki nyugat-európai színvonalon. Kosztolányi olyan tudatos modern író volt, aki a múltat ösztönsaerűen építette a lövő felé. Fülöp Károly
