Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-28 / 74. szám

1965. március 28. 10 Vasárnap PORT»SPORT Bemutatjuk őket Ma délelőtt rajtol a járások Felszabadulási HI/W0IR40 b Kováts Tibor — Apuka, tessék j-örxni,- vendégek ér­keztek — szói be a másik szobáiba ifjabb Kováts Tibor, miután csenge­tésünkre ajtót nyit és betessékel a la­kásba. Az ifjú házigazda ezúttal téve­dett. Az újságíró ez egyszer nem „idős” Kováts Tibort, a közelmúlt jó- képességű sportemberét, a testnevelési szakfelügyelőt, a sportiskola vezetőjét és számtalan szakbizottság tagját ke­reste, hanem őt, ifjú Kováts Tibort, a csabai tőrvívó-utánpótlás egyik legte­hetségesebb tagját, azzal a kimondott szándékíkel, hogy bemutassa őt az ol­vasóknak. Mi tagadás, nehezen Indul a beszél­getés, hiszen 15 éves riportalanyunk­nak, a gimnázium eifeső osztályának négyes rendű tanulójának ez élete el­ső nyilatkozata. A kis Tibor kezébe — alig volt még négy éves — a test­nevelő papa adott először vívószer- számot. A házi szertarban őrzött régi sisak és a törött kairdpenge jelentette a vívással kapcsolatos első élményét. És bárhogy szerette volna Varga nagy­papa — a Bcs. MÁV egykor Délkerü­let válogatott jobbszélsője — Irisuno- kájának sportágválasztását befolyásol­ni, sem ő, sem pedig az időközben szétrúgott 11 futball-labda nem tudta a négy éves kori, konyhai vívóleekék élményét elhomályosítani. A kisfiú kilenc éves korában még csak szemlé­lője, de 1960-tól, tíz éves korától kezd­ve már aktív látogatója lett Karácso­nyi Lajos vívóedzéseinek. Egy év múlva egy bronz, aztán két év alatt két első hely jelezte fejlődését a me­gyei úttörő tőr-bajnokságon. Az út kö­vetkező állomásai: 1964-ben, 1965-ben a serdülők közt az egyéni és a csapat- vereeny első helyének megszerzése, közben a budapesti országos sereg­Háztartásában lévő üres borospalackjait bármely élelmiszer- és italbolt VISSZAVÁLTJA. PÉNZT KAP ÉRTE! 67234 szemlén kétszázötven induló kö­zsül a megtisztelő kilencedik hely kivívása. Nemrégiben serdülő lé­tére a megyei ifi-bajnokságon ezüst érmet szerzett. Ezekre az eredmények­re, és a szolnoki országos ifjúsági ver­seny negyedik helyére joggal . lehet büszke a sportiskolás versenyző. íme, ezek az elmúlt négy és fél év sikerei dióhéjban, azzal kiegészítve, amit az edző mond róla: — Szorgalmas, te­hetséges, szófogadó, jó versenyző-tí­pus. Van benne „fantázia”. És Kováts Tibor ezt mondja önmagáiról: — Min­dent edzőmnek, Lajos bácsinak kö­szönhetek, aki idős kora ellenére fá­radhatatlanul, száwel-léleikke! foglal­kozik társaimmal és velem is. Vívó modorom egyelőre kissé passzív, in­kább védekezem, de egyre jobban kezd most már menni a parád-ripo&zt. Ha velem egykorúikkal asszózok, ak­kor igyekszem támadó szellemben vívni, de ifjúsági korú ellenfeleimet talán egy kicsit még „tisztelem”. Leg­nagyobb vágyam az. hogy a Testne­velési Főiskolára kerüljek és ekkorra megszerezzem az első osztályú minősí­tést. Már beszélgetésünk végéhez érünk, amikor a másik szoba ajtaján bedugja fejecskéjét Tibor hugocskája. Az öt­éves kislány áthív bennünket a másik szoba vitrinje elé. Együtt számoljuk meg az eddig szerzett 14 vívó-medált.' — Van még itt hely sok éremnek — mondja a kisfiú g, csak hozza őket „Ticsi”. Majd, hogy bemutassa, hogy ő is ennek a sportcsaládnak a tagja, vívóállásban áll, tökéletes kitörésit mu­tat be, majd hogy bizonyítsa, mégis inkább tornász lesz belőle, szabályos spárgába megy le. És mivel a Tele­sport adásában éppen a dobogó leg­magasabb fokára lépő művészi tornászt, Patocska Máriát látjuk, a kislány nyomban közli velünk: — Ha nagy le­szek, majd én is felállók a dobogóra! Bátyja 15 évével korcsoportjában már ezt elérte. A húgocskának még jóegy- néhány évet kell erre várnia. De ez az idő bizonyára eljön, hiszen Ková- tséknád, amint látjuk, az alirna — nem esett messze a fájától. — CH — Stafétája Az országos staféta szerdán érkezik Békéscsabára Felszabadulásunk 20. évfordulója al­kalmából kilenc útvonalon, csillag-sta- fétaszerűen halad és április 4-én ér Uzsgorodra a magyar ifjúság levelé­vel a Felszabadulási Staféta, a Lenini Komszomol fiataljaihoz. A nagyszabá­sú váltófutás első lépcsője az ország valamennyi községének bekapcsolásá­val a járások stafétája. A felszabadu­lási staféta Békés megyei útjáról Eperjessy Béla, a megyei KISZ VB sportfelelőse a következőket mon­dotta: — Ma reggel szerte megyénkben, valamennyi járás megrendezi stafétá­ját. A sarkadi járásban példáiul a KISZ és az úttörőcsapatok szalagjai­val feldíszített váltóbot Kösrösnagyhar- sányból indul és érintve hét községet, fut be Sarkadra. A községek szovjet hősi emlékművei előtt lesznek az ün­nepségek, itt gyalogosok, a helységek között pedig motorosok viszik tovább a váltóbotot. Battonyán — elsőnek fel­szabadult községünkben — a nagysza­bású ünnepség egyik eseménye lesz a mezőkovácsházi járási staféta befutá­sa. Az országos Felszabadulási Staféta Csongrád megye felől szerdán, már­cius 31-én, délután fél ötkor érkezik megyénkbe, Gádorosra. Itt a megyei és a járási KISZ-bizofctság, valamint a társadalmi szervek képviselői fogad­ják. A váltó bot Saentetornya, Gyo- párosfürdő. Orosháza, Gsorvás, Telek- gerendás útvonalon érkezik Békéscsa­bára a felszabadulási emlékműhöz. Este 8 órakor Petrovszki István, a me­gyei KISZ vb első titkára fogadja ün­nepélyesen a megyeszékhelyre érkező stártát. Másnap, április 1-én Zsiiinsz- ki András, a városi KISZ vb-titkára indítja útjára a váltóbotot, amely Gyu­la, Sarkiad, Sarkadkeresztúr, Okány, Vésztő, Szeghalom útvonalon érkezik Csökmőre, ahol délután félnégy tájban adják át a Hajdú-Bihar megyei fia­taloknak. A járások stafétái — amer­re átmegy az országos staféta — a já­rási székhelyeken, a többi négy járás pedig Békéscsabán csatlakozik a Fel­szabadulási Stafétához. A váltó szer­vezésében, pontos lebonyolításában nagy segítséget nyújt a HM, a BM, a munkásőrség, a párt, az MBS, a TS, az SZMT, a tanácsok apparátusa és természetesen kiveszik részüket ebből a munkából az úttörő és KISZ-fiata­lok. Megyénkben mintegy 3500 ffú és lány résztvevője a váltónak. Megyénk fiataljai — mondotta be­fejezésül Eperjessy eivtárs — nagy lelkesedéssel készültek a stafétára. Biztos vagyok abban, hogy a Felsza­badulási Staféta megkapó demonstrá­ciója lesz húsz éve felszabadult ha­zánk fiataljainak. Harakiri Japán film, 1963-ban a can- nesi filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte. (Bemutatja a békéscsabai Brigád mozi, március 28-tól 31-ig.) MÁRCIUS 28. Békési Bástya: Ne hagyd magad, Pitkin. Békéscsabai Brigád: Harakiri. Békéscsabái Szabadság: Szép Antonio. Békéscsabai Terv: Fekete Péter. Gyo­mai Szabadság: Hamlet I.—H. Gyulai Erkel: Nyugtalan nyár. Gyulai Pető­fi: Ne hagyd magad, Pitkin. Mezőko- Vácsházi Vörös Október: Ha egyszer 20 év múlva. Orosházi Béke: Az éj­szaka világa. Orosházi Partizán: Mi olaszok és a nők. Sarkadi Petőfi: El­csábítva és elhagyatva. Szarvasi Tán­csics: 20 óra Szeghalmi Ady: Nemo kapitány. Békéscsabai Brigád: délután lél 4-kor: Bevöpairádé. MÁRCIUS 28. Békési Bástya: Ne hagyd magad, Pitkin. Békéscsabai Brigád: Harakiri. Békéscsabai Szabadság: Szép Antonio. Békéscsabai Terv: Fekete Péter. Gyo­mai Szabadság: Hamlet I.—H. Gyulai Erkel: Nyugtalan nyár. Gyulai Petőfi: Ne hagyd magad. Pitkin. Mezőkovács­házi vörös Október: A „tengeri macs­ka”. Orosházi Béke: Az éjszaka vilá­ga. Orosházi Partizán: A bíró. Sar­kadi Petőfi: Élők és holtak I.—II. Szarvasi Táncsics: 20 óra. Szeghalmi Ady: Nemo kapitány. műsora Március 26-án, esste 7 órakor: NÓRA C sort o&-beriet Március 28-án, 19 30-kor Mezőkovács- házán: A tv műsora MÁRCIUS 28-AN, VASÁRNAP 8.25 Iskola-tv. Kémia a középisko­lák I. osztálya számára. A kén oxid- jai és savai H. 8.55 harminc perc az Ermitázsban. Közvetítés Lening pád­ból. 9.30 Az iskola-tv jövő heti műso­rának ismertetése. 9.35 Iskola-tv. An­gol nyelv kezdőknek (ism.). 9.50 Fa­lusi könyvespolc. 9.55 Gyerekeknek ál­latokról. Az Intervízió gyermekműso­ra Lenin grádiból. 10.30 Hétmérföldes kamera. Úttörő-híradó. 10.45 Ifjúsági kisfüm-öisszeállítás. 1. Ki bírja to­vább? 2. Korszakalkotó találmány. 3. Kincs a föld alatt. 11.15 A nyitánytól az oratóriumig. A televízió hangver­senysorozata IV. Versenymüvek. 15.20 A Magyar Hirdető műsora. 15.30 Úti­poggyászunk a fantázia. Vetélkedő Verne Gyula műveiből 17.00 Húsz év a nép szolgálatában. Riportfilm. 17.30 Bp. Honvéd—MAFC bajnoki kosár­labda-mérkőzés. Közvetítés a Sport­csarnokiból. 18.00 Szikrázó csúcsok. Olasz tájfilm. 19.10 Legújabb a tech­nikában. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-hír- adó. 19.50 Tudni illik, hogy mi illik! Válasz a nézőknek. 20.20 Húsz év ma­gyar filmjeiből. Dollárpapa. (10 éven FELVÉTELRE KERESÜNK 20-AS FÖLDÁSÓ GÉPRE kotrómestert azonnali belépésre, fizetés megegyezés sze­rint. Munkásszállást biztosítani nem tu­dunk. Jelentkezés minden munkanap 8—12 óráig a vállalat munkaügyi osztályán. Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Békéscsaba. / 47462 A NEMZET CSALOGÁNYA felülieknek). 21.55 Telespart. 22,20 Tv- híradó — 2. kiadás. (MTI) FELHÍVJUK BÉKÉSCSABA KŐINAK FIGYELMÉT, VÁROS LA­hogy a békéscsabai Lenin Tsz kisiréiti pa­iaratanevelő kisfeszültségű légvezetékét feszültség alá helyezték. A VEZETTÉK ÉRINTÉSE LYES ÉS HALÁLOS! ÉLETVESZÉ­LENIN TSZ, BÉKÉSCSABA. 47539. Javításhoz! , Tatarozáshoz! Fertőtlenítéshez! Meszet, cementet! Most vegyen! Kapható minden TUZEP-telepen. 47426 FIGYELEM! Cipő gyorsjavító szolgálat Békéscsabán! A KÖRÖSVIDÉKI EGYESÜLT CIPÉSZ KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET ÉRTESÍTI A LAKOSSÁGOT, HOGY- BÉKÉSCSABÁN, IRÁNYI UTCA 8. SZÁM ALATTI HELYISÉGÉBEN ÁPRILIS HÖ 4-TÖL GYORSJAVÍTÓ SZOLGÁLATOT INDÍT BE. Mindennemű cipőjavítást reggel 6-tól este 20 óráig egyfolytában vállalunk. A KISEBB JAVÍTÁSOK AZONNAL MEGVÁRHATOK, MÍG NAGYOBB JAVÍTÁSOKAT ÉS CIPŰTALPALÁSOKAT HÁROM NAPON BELÜL ELKÉSZÍTÜNK. ELŐZÉKENY ÉS PONTOS KISZOLGÁLÁSSAL VÁRJA KEDVES MEGRENDELŐIT A KÖRÖS VIDÉKI EGYESÜLT CIPÉSZ KTSZ VEZETŐSÉGE FIGYELEM! 106

Next

/
Thumbnails
Contents