Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-28 / 74. szám
ms. március 28. 7 Vasárnap Cél: a tartalékok feltárása A normarendezésről nyilatkozik Bánki Pál, a Munkaügyi Minisztérium bér gazdálkodási főosztályának vezetője Mint ismeretes, az idén az év első felében az iparban meg kell szigorítanál a munkanor- mákat. Magyarországon az utóbbi 16 esztendőben, 1949- ben, 1950-ben, 52-ben és 1961- ben volt rendeletileg előírt, központilag elhatározott normarendezés. Tehát a teljesítmény fokozásának igénye kampányszerűen jelentkezik és mindig általános érvényű feladatként írják elő. Miért van erre szükség? A kampányszerű normarendezés elkerülhető, ehhez megvan a lehetőség és minden eszköz — a vállalatok kezében. Mi a különbség az idei és a korábbi normarendezések között? A korábbiak általában rövidebb időközönként követték egymást, most a legutóbbi rendezéstől négy esztendő telt el. Másodszor: a megelőző normarendezések átlagosan legalább 10 százalékos szigorítást írtak elő, az idei követelmény ennek felét sem éri él. Harmadszor: az 50-es évek normaemelései a műszaki-technológiai színvonaltól majdnem teljesen függetlenek voltak vagy a jelenlegihez képest csak nagyon csekély mértékben vették figyelembe a műszaki adottságokat. Végül: van ugyan bizonyos kampány-jellege az idei normarendezésnek, ám valójában a normák rendbentartását előíró 22/1961. számú kormányrendelet alapján ugyanezt a munkát az év folyamán egyébként is végre kellett volna hajtani. Voltaképpen tehát ennek a folyamatnak a meggyorsításáról van szó úgy, hogy ez a munka ne húzódjék el az egész évre, hanem kapkodás nélkül, de minél hamarabb, legkésőbb a félév végére befejeződjék; A normarendezésre tehát azért van szükség, mert a vállalatok elhanyagolták a normák karbantartását, illetve a műszaki adottságok fejlődéséhez mérten lassabban fejlesztették a normákat? Az a cél, hogy a lehető legkisebb ráfordítással minél nagyobb eredményt érjünk el. A gazdaságosság minden szempontból fontos. A munkaerővel történő gazdálkodás szempontjából is. A gazdaságosság fokozásának egyik eszköze a meglévő munkatartalék mozgósítása. 1960-tól 64-ig átlagosan évente 0,6 százalékkal nőtt az ipari teljesítményszázalék. De ha azt nézzük, hogy vannak gyárak, amelyek 110 és gyáregységek, amelyek 115 százalékra teljesítették a normát, — akkor a 0,6 százalékos — első látszatra alacsonynak tűnő — lazulás sem elhanyagolható. Az esetek nagy többségében bőven van a termelékenység emelésére tartalék. Elképzelhetetlen például az, hogy egyszerre egy helyen több száz, az átlagosnál jóval nagyobb képességű ember jöjjön össze és dolgozzék. Tehát, ha egy gyáregység vagy gyár 110—115 százalékos teljesítményt ér el, akkor ott időközben majdnem bizonyos, hogy valamilyen műszaki, szervezési, vagy technológiai változtatás történt, vagy a dolgozók tettek szert nagyobb begyakorlottságra, s azt nem követte azonnal a norma kiigazítása. Egy-egy ember természetesen teljesíti a normát 110—115 százalékra, hiszen az átlagosnál jobb képességű munkás minden szakmában mindig volt és lesz. Ilyen esetekben a norma lazaságára „gyanakodni” felesleges. Ha valaki a műszakilag megalapozott normát magasan túlteljesíti, ez nem jelenti azt, hogy a norma rossz, de ha mindenki magasan túlteljesíti, ott a műszaki alapok, a lehetőségek felmérésével, elemzésével baj van. Azoknál a nagyobb termelőegységeknél tehát, ahol jó a norma, az átlagos teljesítményszázalék nem szakadhat el túlságosan a száztól. Elképzelhető ugyan olyan üzemegység, ahol bár viszonylag magas a teljesítés, a norma mégsem rossz. Ez olyan üzemeknél lehetséges, amelyeknél az adott berendezés kihasználtsága már elérte az optimális szintek Mindez természetesen nem azt jelenti, hógy azoknál a vállalatoknál, amelyeknek teljesítménye általában a 100 százalék körül mozog, nem lehet „tartalék”. Ilyen eset előfordul s ilyenkor a normákat a teljesítéstől függetlenül rendezni kell. És lehetséges, hogy ezekben a gyárakban most kevesebb a teendő. Néhány szén- bányászati tröszt például még a múlt év második felében a műszaki szintnek megfelelően „helyére tette” a normákat, — náluk most nincs is „kampány”; Ahol tehát a tervszerű normakarbantartást nem hanyagolták el, — ott a normarendezés nem indokolt? Nem a vállalat vagy üzemrész átlagos teljesítményszázaléka az egyedüli, s főleg nem a legdöntőbb a normák szigorításának megítélésénél. Akad, ahol átlagosan 10 százalékkal kell szigorítani, mert a műszaki, technológiai változtatások, a beruházások, a felújítások az évek során megteremtették ennek lehetőségét. Sőt: az intézkedések és beruházások megfelelő kiaknázása ezt megköveteli. Másutt pedig a műszaki adottságok esetleg 5 vagy csak egy-két százalékos átlagos emelést tesznek lehetővé, illetve szükségessé, vagy éppenséggel változatlanul kell hagyni a normákat. A normarendezést mindenütt felelősségteljes, elemző munkának kell megelőznie. Nem a normaszigorítás az elsődleges cél, hanem a tartalékok feltárása. A normákban mindig az általános fejlődésnek kell tükröződnie a legkedvezőbb, leggazdaságosabb műszaki, szervezési, élettani feltételek biztosítása alapján. Nem a normából kell kiindulni, hanem a műszaki szintből, a szervezési lehetőségekből, a technológia fejleszthetőségéből, a munkakörülmények megváltozásából. Előbb ezeket kell felmérni, hiszen csak erre épülhet a meghatározott körülmények között dolgozó ember teljesítménye. Munkanap-fényképezést kell végezni, munkatanulmányokat készíteni, a technológiát megfontolni, szervezési intézkedéseket latolgatni, — hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az így kapott eredményeket kell összevetnünk a meglévő normákkal, s akkor megítélhető, hogy azok ösztönzőek vagy sem. Ahol így járnak el, ott sem az egyes ember, ?em valamennyiünk érdeke nem szenvedhet csorbát. A tervszerű normakarbantartásnak éppen ez a feladata. Ha ezeket a feladatokat folyamatosan végzik, nem gyűlhetnek fel a teendők. Ilyen munka folyt az iparban, ha azzal teljesen elégedettek nem is lehetünk. Ezt éppen az bizonyítja, hogy a régebbi normarendezések mértékének most csak mintegy felére, harmadára van szükség. Ha a normák karbantartását intenzívebben hajtották volna végre, a mostani intézkedésre egyáltalán nem lett volna szükség. A dolgozók keresetére — várhatóan — milyen hatással lesz ez a normarendezés? Átlagos keresetcsökkenés nem következhet be, hiszen a normarendezés nem jár együtt béralap-elvonással, még kivételes esetekben sem. A nagy többség nem keres majd kevesebbet, sőt még arra is van lehetőség, hogy többet keressen, hiszen az idén is emelkedett egy százalékkal az átlagbér-előirányzat. Ez persze nem jelenti azt, hogy azokon a helyeken, ahol már réges-rég rendezni .kellett volna a pormát, nem fog egyesek keresetén megmutatkozni. Ezek az emberek viszont eddig, a többséghez viszonyítva, lényegesen könnyebben, kevesebb munkával jutottak keresetükhöz. A normarendezés hatással van a dolgozók igazságérzetére is. Elkedvetlenítő érzést kelthet például, ha a normában dolgozó ember úgy látja: „csak az ő feladatait növelik, csak az ő teljesítménye fokozásával „képzelhető el” a gazdaságosság növelése”. A gyárak vezetőinek tehát valamennyi szinten, minden beosztásban, munkakörben fokozniuk kell a követelményeket. Az időbérben dolgozóknál is lehet munkanap-fényképezést végezni. S ilyenkor könnyen kiderülhet, hogy kevesebb létszám is képes „megbirkózni” a feladatokkal. Az erre irányuló anyagi ösztönzésnek most szélesebb lehetőségei állnak rendelkezésre, s célszerű ezekkel megfelelően élni. Az alkalmazotti létszám leterhelését is érdemes mindenütt elemezni. A prémiumos időbérben dolgozóknál a prémiumfeltételeket lehet szigorítani.;. és így tovább. Mindez közvetve vagy közvetlenül ugyanúgy kihat a termelékenységre, a gazdaságosságra mint a normarendezés. Tartalékok az említett munkakörökben is rejtőznek. Tehát nem feledkezhetünk meg arról, hogy a műszakilag megalapozott normarendezés csak egyik — nagyon lényeges, de nem egyedüli eszköze a hatékonyabb, gazdaságosabb, termelékenyebb munkának; Bontják a grófi portát Szarvason, hogy helyet adjanak az 52 millió forintos költséggel épülő, mezőgazdasági szakképzést biztosító új intézményeknek. (Fotó: Malmos) Miniatűr tv-készülék Szovjet mérnökök 3x4 cm-es képernyőjű tv-kószülőket szerkesztettek, amelynek nagyítója kétszeresére növeli a képet. Az aprócska készülék háromféle adást vesz; 22 tranzisztorból, hat diódából, egy elektroncsőből és egy ka- tódcsőből áll. elnevezése: Űrhajós. ELNÉZÉST Eddigi írásaimban már részletes leírást adtam magamról. Ezekből viszont kiderül, hogy nem vagyok egy atléta., vagy súlyemelő típus. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szeretem a sportot. Szeretem. Szeretem többek között a focit, a futballt és a labdarúgást. Emellett — a tv jóvoltából — megismerünk és megszokunk kevésbé népszerű sportágakat is. így szoktam meg a jégkorongot is. Igaz, hogy nem foci, de a téli hónapokban jól megvagyunk egymással — és ha nem ütnék, hanem rúgnák a korongot, akkor nagy népszerűséget lehetne jósolni, ennek az erősen férfias sportnak is. Az sem lenne rossz, ha valamivel nagyobb lenne a korong, mert így csak akkor látja a kedves néző, ha a játékvezető a kezébe veszi, vagy a kapus megfogja. Ettől függetlenül megismertük e téli labdarúgáspótlót és végig is tudjuk izgulni. Hetente ki is bírunk egyet, nem is árt meg, de egy hét alatt kilenc sok. így voltunk a helsinki jégkorongvilágbajnoksággal is. Nem állítom, hogy a sok jégkorongmeccstől kaptam a csalánkiütést, de úgy éreztem, hosz- szú időre elteltem vele, e sportág megsértése nélkül. Persze ez Általában egyéni dolog, ha nekem nem tetszik, nézzem helyette a hirde- töműsort. Azt hiszem, meg is fáztam a sok jég láttán, mert ágynak estem. így került a kezembe — más olvasnivaló nem lévén — az általános iskola negyedik osztályos olvasókönyve. A 188. oldalon a következő mondat döbbentett meg: „Az ételeknek általában tisztának és frissnek kell lenni.” (Nem szószerinti idézet). Hogyan, csak általában? Szóval nem minden esetben, csak általában. Ha ezt iskolában tanítják, akkor biztos így is van. Ezt jó tudni. így sok felesleges bosszúságától mentesül az ember. Ezután nem fogok mérgelődni, ha savanyú a tej. Derűsen fogadom, ha kisfiamnak több napos kenyeret adnak friss kenyér helyett. Most már megértem, hogy miért csak általában tiszta a kenyerek héja. Nem kell finnyás- kodni. Különben sem kell megenni a kenyér héját, amikor van kenyér elég, elvégre a dinnye héját sem esszük meg. A friss kenyér meg egyenesen ártalmas a gyomorra. A több napos kenyér edzi a fogat, kakaóhoz és tojásos letteshez nélkülözhetetlen. Kitűnő prézlit is lehet belőle csinálni. Az sem baj, ha a tej savanyú, ugyanis elősegíti, meggyorsítja az emésztést. És ha már itt tartunk, érdekes a következő mondat is, ami a 189. oldalon van: „Az emészthetetlen anyagok eltávoznak a szervezetből.” (Nem pontos idézés ez sem) A mondat érthető, csupán azt nem értem és nagyon kíváncsi vagyok most már, hogy mi a sorsa az étel azon részének, amit az ember szervezete sikeresen megemésztett. Újabb biológiai rejtély, amely megfejtésre vár. Szóval csak általában kell frissnek és tisztának lenni az ételünknek. Ne legyünk igényesek, hiszen az olvasmány írója sem volt igényes önmagával szemben — úgy általában. Dobra Sándor
