Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-26 / 72. szám

1965. március 26. 3 félti el. Uffafta raj Hozzákezdtek Szarvason az óvónőképző intézet kollégiumának építkezéséhez. Képünkön a toronydaru látható az építkezésnél. (Fotó: Malmos) MHISinHIIIlH Szépen fejlődnek a naposcsibék a békéscsabai Szabadság Termelőszövetkezetben A tavaszi tennivalókat tárgyalja a községi tanács Endrödön Március 28-án, vasárnap dél­előtt Endrödön községi tanács­ülésen tárgyalják a termelőszö­vetkezetek tavaszi tennivalóit. Az ülésen a tsz-ek vezetői beszámol­nak az előkészületekről is. Ezen­kívül a közegészségügyi helyzet­ről is szó lesz, valamint a köz­ponti orvosi rendelő működésének tapasztalatairól. A tanácsülésen a végrehajtó bizottság elnöke rövid ünnepi be­szédben emlékezik meg felszaba­dulásunk 20. évfordulójáról. Már decemberben 11 ezer 724 naposcsibét vásárolt a békéscsa­bai Szabadság Termelőszövetke­zet. A csirkék szépen fejlődnek. Év végéig összesen 33 ezer 700 csirkét ad át a tsz a felvásárló szerveknek. A szövetkezetnek 8 ezer 38 darabos törzsállománya van, melyet az idén lecserél. Az állattenyésztésben az idén Dolgozik a Sarkadi Gépállomá­son egy ifjúsági brigád. A szocia­lista címért versenyeznek. Az If­jú Gárda nevet vették fel. Szá­mukra az Ifjú Gárda jelképpé vált. Az egykori hősök utódai ma az alkotó munkának élnek. A brigádról Deák László gépész­mérnök, főművezető ezt mondja: — Békés megye termelőszövet­kezetedben az öntözéses gazdál­kodásban üzemeltetett motorokat a mi gépállomásunk Ifjú Gárda brigádja újítja fel. Tavaly ősszel a megyében levő 240 agregátból 41 felújítására kötöttek velünk szerződést. A motorok javítását március 31-re vállaltuk. A szer­ződésnek a brigád egy-két motor kivételével eleget tett. A szerelők terven felül 17 öntözőagregát fel­újítását is vállalták. Erre a mun­kára néhány héttel ezelőtt kötöt­tünk szerződést a tsz-ekkel. Az öntözőmotort javító brigád szállására megyünk. Annak ide­jén egy körülfalazott hangárszínt kaptak otthonnak. Az épülethez szűk, salakos út vezet a félelme­tesen mély sártenger felett. A műhely padlózata beton. Bent langyos a levegő. Munkakabátban dolgoznak. Az öntözőmotor javí­tószalag helyét most vetőgépek és egyes szerkezetüktől megfosztott, felújításra behozott traktorok foglalják el. Néhány munka alatt álló öntözőmotor állványon várja a pótalkatrészt. komoly eredményeket akarnak el­érni a szövetkezet tagjai. Még az egyesülés előtt mind a Kossuth, mind a Petőfi Termelőszövetke­zet gondoskodott megfelelő hízó­alapról is és jelenleg 593 sértést hizlalnak. Év végéig pedig 2063 darabot adnak át. Ezenkívül 1000 hízott bárányt is, valamint szarvasmarhát. Forgács Dezső, a részleg mű­vezetője említi. — A tsz-ek egy része a MIA és a MIB motorok dieselesítését rendelte meg. Sajnos, szabályzó fedélből hiányunk van. Emiatt ké­sünk a javítással. Az egyik munkaasztalnál hár­man is szorgoskodnak. Bagi Sán­dor csoportvezető-helyettes, a bri­gád veteránja, Brányik János fi­atal szerelőtársának ad tanácsot a Hoffer-traktor csapágyának il­lesztéséhez. Bagi már tizenkét éve gépállo­mási dolgozó. Tagja a törzsgár­dának. A Mezőtúri Gépipari Technikum Sarkadra helyezett harmadik osztályának tanulója. Télen a gépek javításával foglal­kozik, az üzemeltetés időszaká­ban pedig a garanciális hibák el­hárítására szervizautóval járja a megyét. Ö újságolta, hogy a kis­motorok javítására darabonként terv szerint ötven órát kaptak, de egy-egy motort 40—42 óra alatt újítanak fel. így a tsz-eknek a javítás olcsóbb. Forgács Dezső egy gondolattal toldja meg Bagi Sán­dor fejtegetését: — Ez a brigád felelősséget vál­lal a munkájáért. Mii jelent ez a gyakorlatban? — Ha valamelyik motor üzem közben — a brigád mulasztása miatt — romlik el, akkor a tsz- nek díjmentesen hozzuk ismét üzemképes állapotba. Közben Brányik János — aho­gyan szerelőnyelven mondják — feltusírozta a Hoffer csapágyát. Közelebb lépünk hozzá. • — Ügy hallottuk, hogy a Mező- gyáni Gépállomásról került Sar­kadra. Szeret-e itt, hogy érzi ma­gát az ifjúsági brigádban? — Jól érzem magam. Hét fo­rint az órabérem. Jó itt, mert mindenki fiatal. A munkánk vál­tozatos: sokféle öntözőmotor ja­vítása, s egyes szakmai feladatok megoldása valamennyiünknek fe'- adja a leckét. Különben Sarkad- keresztúron lakom, feleségem ott tanítónő, onnan járok be min­dennap. A munkaasztal végén Hó Sándor szintén egy csapágy il’esz- tésével bíbelődik. Belőle a gépál lomás csinált szakembert. Neu kis büszkeséggel mondja, he: ' már hét éve szakmunkás, két éve megalakulása óta tagja az Ifjú Gárda brigádnak. — Mi a véleménye a brigádról? — Jó a mi kis kollektívánk ennyit mond szűkszavúan. Forgács Dezső közbeszól: — Mondd csak el, mire vállal koztunk néhány héttel ezelőtt. — Inkább te beszélj — adt. vissza Hízó a szót, a tőle megs/ kott szerénységgel. — Hegyesi Mátyás főmérno' hívatott. Szorongva léptem át irt dája küszöbét, pedig mi itt a fi­úkkal semmi rosszat nem csinál­tunk. — A fürdőt kellene rendbehoz­ni — mondta —, elsősorban rá­tok, a brigádra gondoltunk. Összehívtam a gárdát és a ké­rést ismertettem. Vállaltuk a fel­adatot. Deák László főművezető el mondja, hogy Horváth János brí gádvezető. Somogyi Antal, Híz Sándor, Puskás János, Hegedű András, Munrucz József, Frank: György, Forgács Dezső, Kozm; János és a brigád többi tagja Széplaki János hegesztővel, ak erre a munkára csatlakozott kö­zéjük, 8000 forint értékű társa­dalmi munkát végzett. A fürdő belső szerelési munkálatait jó1 megcsinálták. Hogy március 18- ig mégsem üzemelhetett, annak az az oka, hogy a szennyvíz elveze­tését még nem sikerült megöl dani. Hogyan tart össze a brigád? — Egy hónappal ezelőtt a jói végzett munka után a gépállo­máson prémiumot osztottak — válaszolja erre Kozma János. — Én egy fillért sem kaphattam, mert engedély nélkül — munka­idő után — maszekoltam. Hogy én is kapjak prémiumot, társaim az övékéből összeadták a részemel — elcsuklik a hangja. — Ilyen a mi összetartozásunk. embermilliókat megsemmisítő működését szabályozta. A nemzetközi bíróság, amely­nek a szovjet jogászokon kívül tagja volt még a Hitler-ellenes koalíció más országainak további hat jogásza, a legteljesebb egyet­értésben mondta ki ítéletében: „A háborús bűntetteket illetően a bizonyítékok mennyisége egye­nesen kolosszális volt, ami pedig tartalmukat illeti, a bizonyítékok igen részletesek... Az az igaz­ság, hogy ezeket a háborús bűn­tetteket olyan méretekben haj­tották végre, aminőhöz foghatót nem ismer a történelem. Ilyen bűntettekre sor került mind­azokban az országokban, amelye­ket a hitleristák megszálltak, s ezeket a bűntetteket olyan ará­nyú kegyetlenség és terror kí­sérte, amelyet még elképzelni is nehéz”. A vád naponta kapott újabb és újabb bizonyítékokat: mind újabb gaztettekre derítettek fényt. Emlékszem az auschwitzi ha­láltábor parancsnokának, Hess- r.ek a kihallgatására, amelyet a nürnbergi bíróság előtt Eimann amerikai hadbíróezredes veze­tett. Amikor az amerikai ezrer des feltette a kérdést, igaz-e, hogy az SS-hóhérok eleven gyer­mekeket vetettek a krematóri­umok égő kemencéibe, Hess nyomban készségesen megerősí­tette ezt a vádpontot. Elismerte, hogy az ő parancsnoksága idején (1940. május 31.—1943. december 1.) az auschwitzi gázkamrákban kétmillió-ötszázezer embert ir­tottak ki. Az áldozatok száma azonban ötszázezerrel nagyobb volt, ugyanis még ennyien pusz­tultak el a betegségek és az éhe­zés következtében. A lengyel—szovjet bizottság megállapította: Auschwitzban több mint négymillió embert gyilkoltak meg. Ez a haláltábor azonban csupán egy volt a 18 fő megsemmisítő tábor közül, ame­lyekhez több kisebb koncentráci­ós tábor tartozott. De ezeken kí­vül még további alközpontokat állítottak fel a tömeges ember­irtásra. A nürnbergi nemzetközi bíró­ság ítéletében különösen nagy figyelmet szentelt azoknak a bi­zonyítékoknak, amelyek a hitle­risták által a megsemmisítő tá­borokban elkövetett bűnökről vallottak. A nemzetközi bíróság megállapította, hogy „a koncent­rációs táborok szervezett és rendszeres gyilkosságok színhe­lyévé váltak, ahol több millió embert pusztítottak el”. Ezeket a tömeggyilkosságokat súlyosbítja, hogy az áldozatokat előzőleg iszonyatosan megkínozták, a fog­lyokon embertelen kísérleteket hajtottak végre, ‘ A második világháború befe­jezése után a négy nagyhatalom számos dokumentumban kifeje­zésre juttatta azt a szándékát, hogy megbünteti a német hábo­rús bűnösöket. Ismeretes az is, hogy az ENSZ közgyűlése jóvá­hagyta a nürnbergi nemzetközi bíróság működési szabályzatát és e bíróság ítéleteit, amelyek­kel a német háborús főbűnösöket sújtotta, illetve testületileg bű­nösnek mondotta ki az SS-t, a Gestapóit és az SD-t. Végezetül hadd idézzem a nürnbergi szovjet ügyésznek szavait, amelyek a nemzetközi bíróság előtt 1946 februárjában, 19 esztendeje hangzottak el: ,„ .. A világ lelkiismeretére apellálnak azok, akiket a halál­táborokban és a gázkamrákban elpusztítottak, akiket bestiálisán szétmarcangoltak, akiknek tes­tét krematóriumok kemencéiben égették el és hamvait szerte.-,zór- ták a szélben. A gázkamrák pe­nészes falain, a vesztőhelyeken, a siralomházakban, a börtöncel­lák és pincék falain is elolvas­hatjuk azokat a szörnyű fájda­lommal teli feliratokat, ame­lyek a halálra ítélt emberektől származnak. Az élők emlékezze­nek a fasiszta terror áldozatai­nak e kőbe vésett hangjára, amely haláluk előtt a világ lel­ki ismeretéhez szólt, igazságté­telért kiáltott.’* fl hrágáiihan többen technikusnak tanulnak. Mi erről a véleménye? — Csak a legjobb. Én is, mi­helyt tehetem, a tanulók közé ál­lok. A medgyesegyházi termelőszö­vetkezetek minden évben közösen szervezik meg a vegyszeres gyom­irtást. A Béke Tsz-nek két erre alkalmas gépe van, az Aranyka­Igy élnek és dolgoznak a fia­talok a Sarkadi Gépállomáson. Újfajta raj ez. Két kezük mun­kája nyomán nemcsak az öntöző­motorok, hanem a traktorok és a munkagépek is újjászületnek, közben ők maguk is teljesebb ér­tékű, közösségi emberré válnak. Dupsi Károly lásznak pedig egy. A munkát kü­lön erre a célra kiképzett gyom­irtó brigádok végzik. A Béke Termelőszövetkezetben az idén el­ső ízben vegyszereznek borsót is az egyéb növényeken kívül. Békéscsabai Faipari Kisipari Termelőszövetkezet A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN FELHÍVJUK A LAKOSSÁG FIGYELMÉT, HOGY MINDEN­NEMŰ ASZTALOS-, BÜTORMÁZOLÖ- ÉS KÁRPITOS JAVÍ­TÁSI MUNKÁKAT PONTOSAN ÉS HATÁRIDŐRE VÁLLALUNK. Telefonhívásra a legnagyobb készséggel házhoz megyünk! Telefonszámunk: Békéscsaba, 12—09. SZÜKSÉG ESETÉN VEGYE IGÉNYBE BIZALOMMAL SZÖVETKEZETÜNK SZAKSZERŰ MUNKÁJÁT! 94 Borsót is vegyszereznek az idén a medgyesegyházi Béke Tsz-ben

Next

/
Thumbnails
Contents