Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-23 / 69. szám
1965. március 23. 4 Kedd Egy traktoros és egy vasutas Keifen a szocialista britfád vezetők országos tanácskozásának küldöttei közül A szocialista brigádok vezetőinek második országos tanácskozása, amely március 19-én kezdődött Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Otthonának üléstermében, egyike volt azoknak az eseményeknek, amelyre érzékenyen reagált a közvélemény. A kétnapos tanácskozás ezer küldötte és a csaknem 200 — a társadalmi szerveket képviselő — meghívott körében kialakult közvetlen, vitatkozó hangú és mégis baráti légkör nagyszerűen bizonyította, hogy az élenjáró munkások, a munkaversenyek ismert és még névtelen résztvevői mennyire közel járnak ahhoz, hogy közvéleményt képviselőknek mondhassák magukat a munkában. Már az első napon újabb jelentős eredményekről számot adó tanácsikozáson ott voltak a Békés megyében működő szocialista bri. gádok küldöttei is. Közülük kettőt — akik szűkebb hazájukban és munkahelyükön a leg jobbakként ismertek — a tanácskozás színhelyén szólaltattunk meg. — Végre teljesült, amire évek óta készülök; országos nyilvánosság előtt mondhattam el mindazt, amit a szocialista brigádom tagjaival a közösen végzett munkában tapasztaltam — mondta Uchrin Pál, az Orosházi Gépjavító Állomás csór- vési telepéről érkezett küldött. A tanácskozás szünetében, a hatalmas ülésterem széksorai közt beszélgettünk. Egészen belemelegedett a deresedé hajú, energikus mozgású traktoros brigádvezető, amikor az alig egy-két órával előbb elhangzott felszólalására emlékezett vissza. nák és hajthatatlannak tartanak. De magamat sem kímélem. Ha kell, társadalmi munkában segítséget nyújtunk egymásnak is, a csupa traktorosból összeállt brigádban. Amikor szükség volt rá, kizártuk magunk közül azt, aki rendszeresen fegyelemsértéseket követett el. Számadatokat sorolt fel, mikor milyen kiváló eredményeik voltak, s a pszichológus tájékozottságával magyarázta, hogyan kell egy jó brigádot nemcsak megszer. vezni, hanem annak érdekeit érvényesíteni is, Magáról keveset mondott. Kitüntetései közt a Munkaérdemrend arany fokozata fénylett. Negyvennégy éves, három gyermek apja. Nagy szeretettel beszélt Gél. lén Jánosról, Csepregi Béláról, Bencsik Andrásról és a többi magafajta traktorosról. De azoikról is, akiket a tanácskozáson ismert meg, s eredményeik nyomán most már tisztel is. — Mi egyszerű emberek vagyunk, még ha jómagam iskolákat is végeztem az évék során. De a munkások közül, akikről valóban érdemes újságban írni, én Is mutathatok valakit — mondta — és elindult, hogy megkeresse ast, akire gondol*. — Az első napon nem sikerült szót kapnom a tanácskozáson, talán holnap... — kezdte a beszélgetést Pacz József, akit a csorvá- si brigádvezető maga szeretett volna meginterjúvolni. Hogy miért? — Számomra jó érzés vol\t, hogy sokan felfigyeltek vadonatúj kitüntetésemre — fűzte előbbi szavaihoz Pacz József vasutas, aki a tanácskozáson is egyenruhában jelent meg, amely a kitüntetését még meg sem szokta. Uchrin Pál nem véletlenül kereste őt. — Elég sokat hallottam már róla. Azt hiszem, ő az, akivel érdemes megismerkedni — magyarázta meg előbbi szavait mosolyogva a traktoros. Annyi mindent lehetne elmondani a harminchárom tagú szocialista brigádról, amely a magyar határ közelében a kis Curtici nevű román vasútállomáson dolgozik. Van köztünk éppen ezért három román vámőr és két határőr is, ón pedig forgalmi irányító vagyok. Hogy hogyan lehet egy ilyen brigádot összefogni? A határ mellett együtt töltött három év jól példázza. Olyan eredményeket ért el a brigád, amelyek túlszárnyalták az országos átlageredményeket is. Tavaly Romániában a „Legjobb vasúti munkahely” címét nyerte el, és ehhez» mi, ott dolgozó magyarok is hozzájárultunk. Most szeretnék felszólalni a tanácskozáson. El akarom mondani; mennyire fontos az, hogy a felsőbb vezetés segítse, támogassa az ilyen brigádokat. Magabiztosan, minden szót jól megfontolva beszólt az alig negyvenéves vasutas. Ö is családos ember, mint Uchrin Pál, de egyénisége éppen az ellentétének látszott. Kettőjükben mégis volt valami közös. A szűkebb környezetükben megszokott felelősséggel és magabiztossággal beszéltek sok mindenről — többes számban. Mintha mindegyikük állandóan maga mellett érezte volna a többieket, a brigádtagokat, akiket a tanácskozáson képviselteik. Wegroszta Sándor Nyílt levél He erőltessük _ K edves Uram, Elvtársam, Kartársam! — a megfelelő megszólítás kiválasztását önre bízom. — Ne haragudjon, hogy nézetemet itt fejtem ki, de úgy gondoltam, hogy amit mondani akarok, az nemcsak kettőnkre tartozik, ön, ugyebár, nem isten kegyelméből, hanem népi demokráciánk jóvoltából, valamint rátermettsége folytán felelős vezetője lett egy területnek. Pontosabban: iparügyekkel foglalkozik. Fontos és szép munkának tartom. Nem állítom, hogy az ön munkájától függ a szocializmus győzelme, de feltétlenül hozzájárul. Tudott dolog, hogy Magyarországon a szocialista termelési viszonyok az uralkodók. Emellett még megtalálható a kisáru- termelés is. Ez elenyészően kis százalék, de természetesen nem hagyható figyelmen kívül. Az is közismert, hogy kormányunk politikája lehetőséget ad a magánkisipar gyakorlásához, meg is becsüli a kisiparosokat, akik lelkiismeretes, jó munkával hozzájárulnak a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez. Azonban kormányunknak nincs olyan törekvése, hogy kiszélesítse a kisárutermelést a szocialista szektorok rovására. Ezt tudják a meglévő kisiparosok is és éppen ezért egyre többen választották az elmúlt években a szövetkezeti utat, vagy helyezkedtek el állami iparban, hozzátéve még azt, hogy meg is találták a számításukat. Nem értem meg akkor, hogy ön miért akarja lebeszélni a magánkisiparos fodrászt, hogy belépjen a szövetkezetbe? Nem várjuk azt, hogy beagitálja a magánkisiparosokat a szövetkezetbe vagy állami üzemekbe, de ha már ők önként léptek erre az útra, vagy jutottak ilyen elhatározásra, akkor — szerintem — nem kell őket lebeszélni Szerencsére a szóbanforgó fodrász, nem önre, hanem meggyőződésére hallgatott és az Ön őszinte bánatára arra vetemedett, hogy régi üzletében szövetkezeti dolgozó legyen. Hát igen, egyik ember hamarabb, a másik később ismeri fel a helyes utat. Ö felismerte és úgy döntött, hogy tesz egy lépést előre a szocialista fejlődés útján, ön ebbe nem nyugodott bele, hanem tovább zaklatta, hogy lépjen ki a szövetkezetből és megkapja az engedélyt. De miért, ha egyszer nem akarja? Nem arról van szó, hogy ne adjunk ki iparengedélyeket ott, ahol arra feltétlen szükség van. Adjunk, de ha egyszer valaki nem akar kisiparos lenni, hát meg kell neki bocsátani, elvégre a maszek szektor mellett létjogosultsága van a szövetkezetnek is, nem igaz? Lehet, hogy ebben a kérdésben egyelőre még nem értünk egyet, de bízom benne, hogy nézetünk különbözősége egyszer Idegyentítődik és megérti ön is, mint a magánkisiparos, hogy a kisárutermelésnek inkább a múltja nagyobb. Jó dolog az, ha nagy lelkiismerettel foglalkozunk az egyén problémájával, de ne igyekezzünk olyan belátásra bírni, ami végül is helytelen. Nem féltem a szocializmus ügyét attól, hogy kiadunk egy városban két-három iparengedélyt, de annak adjuk, aki azt kéri, ha valaki nem kéri, vagy nem akar kisiparos lenni, akkor azt vegyük tudomásul. Hogy is szoktuk mondani? „Ha nem megy, ne erőltessük!’’ Dobra Sándor v_____________:______________________> G erő János: iíicsí Bid kicáfy-s-ága Szatirikus kisregény — öt éve vagyok jóban-rosszbbra együtt a bal gádoromat. Tizennyolcán; kezdtmfe és azóta nem sokait változott, a társaságunk — ioiytatóa. -r- Háromszor nyertük el a szocialista címet. Azért mondám, hogy régen készültem a mostani felszólal ásómra, mert már 1962-ben is Hit voltam az első i lyesn tanácskozáson, de akkor nem került rám sor. Most megnyugod. ta*n legalább. Ügy érzem, megértéssel hallgatták szavaim a többi küldöttek. Elmondtam, milyen eredményeket értünk el, s hogyan küzdöttünk gyakran még személyes piőblémáikíeaa. is... Kérdezni sem keltett többet. Sainte újraélte íétszólariásat. — A munkáiban nem ismerek tréfát, ilyen szempontból makacsA második világháború kulisszatitkairól tart előadást március 24-én, szerdán este 7 órától Békéscsabán, a TIT klubjában dr. Karsai Elek történész, tudományos kutató. Az országszerte ismert könyvei — A budai Sándor-palotában történt, A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig és az „Or- szággyarapítás”-országvesztés — nyomén méltán népszerű történész-író békéscsabai előadását korabeli filmhíradók anyagából összeválogatott filmműsor egészíti M. 5. Lám, pár hónappal ezelőtt még milyen félve, bátortalanul járult ebben a szobában a főjegyző szine elé. Legtöbbször, ha a talpkiutalás késett, mert egyébként nemigen jött ide, kerülte ezt az épületet, gyűlölt benne mindenkit. S tessék, most megtörtént a helycsere. A főjegyző nincs, elmenekült, eltűnt, mint a tavalyi hó. Csak Biri Tibor van. Méghozzá nagyobb rangban, mert a főjegyzőnek mégiscsak parancsoltak felülről. De neki? Senki az égvilágon! Az orosz katonák elmentek, csupán a járási székhelyen van parancsnokság. Ügy rendezi be a falut, ahogy neki éppen tetszik. Az ilyen Mihály i-félék minden okvetetlen- kedése ellenére is. Még hogy tiltakozik a Nemzeti Bizottság nevében? Hát csak tiltakozzon. Biri Tibor talán nem tagja a Nemzeti Bizottságnak? De bizony tagja. Igazság szerint a vezetés is jobb kézben lenne nála, mint Mihályinál. Meg is szerzi hamarosan. Kiüti Mihályit a nyeregből, mihelyst alkalom kínálkozik. Igen... Az lesz, amit akar. Nem enged meg semmiféle ellenállást. Majd megtanítja azokat, akik még mindig' a csendes suszter „Kicsi” Birit látják benne, a piszkos, ganés csizmák, cipők toldozóját, foltozó- ját. Merészelje valaki mégegy- szer Kicsinek csúfolni Nem! Ezt a nevet nem akarja soha többet hallani! Nagyot sóhajtott, lábujjhegy- re ágaskodott, s boldog mosoly- lyal nézett kifelé az ablakon. Istenkém, Istenkém, milyen kicsi dolgokon fordul meg a világ sorja. Lám, ha Csacsis Szilágyi nem hal meg, ma is ütögethet- né a faszegeket a csizmáikba, rongyos cipőkbe. De szerencséjére, Csacsis Szilágyi pár héttel ezelőtt elköltözött az árnyókvüágból. A dolog úgy esett, hogy valamilyen ünnepség alkalmából az orosz katonák egy kis összejőve, telt rendeztek. 'Erre a célra valamivel több vodkát kerítettek, mint amennyit el tudtak fogyasz. tani. Mivel pedig a jó pálinka soha nem volt megvetendő, elzárták a községháza egyik szobájába az italt, azzal a szándékkal, hogy alkalomadtán majd iszogatnak belőle. Ezt szagolta ki Csacsis Szilágyi. Ehhez jó orra volt mindig, s most is pár nap alatt megfejtette a lezárt szoba titkát. Amikor az orosz katonák nem voltak otthon, kihasználta az alkalmat és beszívogatott a vodkából. De annyira sikerült neki, hogy nem tudott kimászni a szobából, ott nyúlt el a padlón, egy üveggel a kezében. Ügy találtak rá másnap a katonák. Szidták, költögették, de bizony a tolmács nem kelt fél, akárhogy unszolták is. Meggyulladt benne a pálinka, meghalt1 szabályszerűen. özvegy ember volt, két csacsi maradt utána csupán. Senki sem siratta meg. így köszönhette Kicsi Biri a vodkának, meg Csacsis Szilágyi, nak a szerencséjét. Másnap ő lett a tolmács. Most pedig, miután megszűnt a faluban a parancsnokság, átvette a hatalmat. Kikiáltotta magát köztársa, ségi elnöknek. így aztán élvezi a főjegyzői szobában a hatalmat. Ez a köztársaságalakítás, azt lehetne mondani, véletlenül jutott eszébe. Méghozzá éppen azon a napon, amikor az orosz katonák magára hagyták a falut. Néhány évvel ezelőtt .olvasta valami könyvben (mert, ha kevés munkája volt, gyakran félre, dobta a kaptafát meg a kalapácsot, s olvasott egy kicsit), hogy Olaszországban létezik egy olyan kis köztársaság, amelyik csak néhány ezer lelket számlál. Monaco vagy mi a csuda a neve a parányi államnak. Bohaner Szigfrid írta róla a könyvet, irtó érdekes volt, elolvasta legalább ötször. Az Ötletet tehát tu. lajdonképpen tőle kapta. Éppen ez villant agyában, amikor az oroszok teherautója kifordult a faluból. Mert ugyebár, ha ott, Olaszországban ilyen köztársaság létezhet, akkor miért ne lehetne itt is... Biharberettyóban. önálló hadsereg, saját pénzverés, miniszterek, micsoda szép dolog! Hát még az, hogy mindezt ő egyedül irányíthatja. Minden szava parancs! S minden szava szent, ahogy az egy köz- társasági elnökhöz illik. Ha komolyan belegondolt — márpedig sokszor megtette —, 10 évet odaadott volna az életéből, ha mindezt megvalósithatja... Kint az utcán közmunkára kivezényelt emberek tisztogatták az árkokat, a kövesúton pedig ganéval megrakott szekerek igyekeztek a mezőre. Erről jutott eszébe, hogy ideje lenne rendbehozatni a község egyik hintóját. Az illik egy köztársasági elnökhöz, nem a gyalogjárás. Feltett«: a kozáksapkáját, és ment, hojtt a kocsiszínben saját szemév eV láthassa a hintókat. A folyosóra* magához intette a két fegyveres emberét és úgy haladt előttük néhány lépés távolságban, mint egy hadvezér. (Folytatjuk)
