Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
1965. február 7. 6 Vasárnap CSAIAD-OTTHOM ^WWWWWWVWWWVWWWAfVN ^vS/WW * ^ pedagóguii írja: fp/ r * r Tízórai es életstílus Serdülő lányoknak Sok gondot okoz a mamáknak azoknak.a leányoknak az öltöztetése, akik már nem „kisleányok“, de még nem „nagyleányok“. Ebben a korban a magatartás még gyerekes, de az igény — divatos legyen az öltözék, amit viselnek — már igen jelentős. Természetesen nem kell sok öltözék, hiszen a növekedés még nem szűnt meg, inkább jól választott ruha szükséges, ami a serdülő leányt egyes alkalmakkor jól öltözötté teszi. A szoknya térdig érjen, mint a nagylányoknak, de a ruha gallérmegoldása nem lehet még „felnőttes“. Kerülni kell a merész dekoltázsokat az ünnepi ruháknál is. Íme egy képsorozat arról, hogyan lehet a serdülő leányt mindig csinosan, sőt divatosan öltöztetni: A télikabát most még mindennapi viselet A szabás egyenes, hogy melegen alá lehessen öltözni. De „kislányos“ még rajta a fehér szőrmegomb és fiatalos a hozzáillő fehér prémkucsma. A csizma kényelmes, meleg, s nagyon divatos is. A kabát alatt viselt ruhák még tavaszra is szólnak. A serdülő kislánynak mindig legyen kétrészes kiskosztümje. Anyaga IMP if sötétkék pepita. A lezser ruhá- A serdülők ruhatáriban fon ban kényelmes a mozgás. A fém- tos a „kis szövetruha“. Gallérja gomb és a vállra helyezett pánt kerek, végiggombolódik. diva- a legújabb divatot jelzik. A kis tos az apró golyó gombokkal. A kosztüm pulóverrel, blúzzal tallér alá tűzött fekete rinsz- megfelelő mindennapi, viselet, masnival ünnepélyesebb is. Kátay Antal: Csit, cstt Palkó, jól vigyázz! Nem kavics ez, csigaház! Nincs kéménye, ablaka, sem kilincses ajtaja. Mégis ház ez, takaros, ugye milyen aranyos? Erre csúszik, arra mászik, Csiga Zsiga benn tanyázik. Csúszó, mászó, csigafi, Csiga Zsiga, gyere ki! Miért élnek tovább a nők? Miért hosszabb életűek a nők, mint a férfiak? A tudomány még nem ismeri a pontos választ erre a kérdésre. Régebben a különbsé? csupán 2—3 év volt, de azután növekedni kezdett és az utóbbi időben már 5—6 év a gyengébb nem javára. A legkifejezettebb a különbség a Szovjetunióban, ahol a nők átlag nyolc évvel hosszabb életűek, mint a férfiak. Angliában és Ausztriában a különbség átlag öt év. Egészen más a helyzet Ázsiában, ahol a nők rövidebb életűek. Ehhez a nők hátrányos társadalmi helyzete is hozzájárul. Az európai nők hosszabb életkorát a tudósok különféle okokkal magyarázzák. Olasz tudósok szerint a különbség biológiai természetű. A női szervezet könnyebben alkalmazkodik a külső körülményekhez, a különféle pozitív és negatív tényezőkhöz. A német tudósok a világháborúkra utalnak, amelyek több férfit követeltek áldozatul, mint nőt. Ámde a nők a háborús események által nem sújtott országokban is hosszabb életűek. A francia tudósok szerint a férfiak alacsonyabb átalagos életkorának fő oka az, hogy a férfiak között több az alkoholista. Kétezredes szerelem Az angliai katonaság történetében első ízben fordult elő, hogy két ezredes szerelemre gyulladt és házasságra lépett egymással. A 42 esztendős Mary Hickson a hadsereg női osztagának ezredese feleségül ment Arthur Soames ötvenéves ezredeshez, mindketten Al- dershotban szolgálnak, két különböző ezredben. (MTI) Megyénk tanyavilágának három pontján éltem, tanítottam az utolsó 12 évben. Három meg nem jelölt pont az ország térképen egymástól alig 20—30 kilométer távolságra. Van-e különbség A, B vagy C között, nevezzük így e három helyet! Ez is, az is, amaz is itt van az Alföldön; „A”-han és „C”-ben a sáros dűlőn épült tanyákat generációkon át itt élő parasztok lakják. Régebben kis földjeiken dolgoztak, ma közösen gaz. dálkodnak. A „B”-iek viszont az egyik állami gazdaság dolgozói, akik a tanyákat szolgálati lakásként kapják. A szinte egyforma feltételek között élő emberek gondolkodásmódjának, életstílusának különbségét egyszer az iskolás gyermekek tízóraizásából próbáltam levezetni. Érdekes kísérlet volt. „A”-t, ahol a 12 évből hetet töltöttem, 4—10 holdas parasztok lakták odaérkezésemkor. Jó anyagi helyzetben élő, vidám és bőkezű emberek életvidám és könnyűszí- vű gyermekeit nagy kedvvel tanítottam. 3 év múlva ugyanolyan lendülettel és eredményesen dolgoztak tovább a szövetkezetben. A tízórai természetesen évszakonként változott. Ősszel szőlő, dió, alma került a tizórais táskába, később szilvalekváros, majd zsíros és cukros kenyér. Már tanítás előtt megkezdődött az evészet és még léli 1—2 óra felé is nagy darab kenyerekkel a kezükben zengett a „jó napot kívánok, köszönjük szépen a mai tanítást” köszöntés. Az ételmaradékoknak egy tálkát rendszeresítettünk, hogy a papírkosár ne piszkolódjék. Tanítás után e tálat táncolták körül a kutyák, megkapva belőle a csontot és más nekik valót. Egyszer a kapu előtt álig megkezdett vajaskenyeret találtam eldobva. A nyomozás szerint kiderült, hogy csupán elejtette az illető s nem szándékosan dobta el, s így bűnéit megbocsájtóttá a kollektíva. „B”~ben hol volt tízórai, hol nem. Persze ott is akadtak gondos, beosztó családok, akik naponta szépen becsomagolt, változatos uzsonnával látták el gyermekeiket, de a nagy többségnek a havonta egyszeri fizetés napjaiban drága cukorkák, szalámik, narancsok kerültek elő az uzsonnaszünetben, melyek a hónap vége felé fokozatosan zsíros és bolti lekváros kenyerekké változtak át, míg csak el nem következett a „nem veit otthon kenyér” sírva bevallása. Disznóölések idején nagy volt a lakmározás. Sokan ültek sápadoz- va a gyomorrontástól a nagy kövér tepertők, hurkák előtt. Egyszer vagy negyed kiló kolbászt találtam az egyik elsős padjában. „Nem bírtam megenni” — vallotta Zsuzsika, ami természetes is volt, lévén a kolbász nyers, füstöletlen. A ma. radékos tálba akkora karéj kenyerek, félig megrágott húsok kerültek, hogy egy nap kétszer kellett kiüríteni. — Gyerekek, nem sajnáltok eny_ nyi jó ennivalót elpocsékolni? Hi. szén egy malac kihízna rajta! — intettem őket, de csak vállvonoga. tás volt a válasz és takarékbélyeg helyett „pezsgőport” vettek és ettek, ceruza helyett csokoládét vásároltak. „C”-ben is helyére került a ma- radékos tányér, ősz elején alma- és szőlőcsutkákkai telt meg. Múlt az idő, télbe fordult az ősz, de a tányér ekkor sem mutatott más képet. Néha hétfőn kacsa-és csirkecsontot udvaroltak ki a kutyák a téren játszó gyerekektől, de láttam olyat is, hogy a csontot is visz- szacsomagolták a kenyérhéj mellé. — „Jó lesz a mi kutyánknak” — mondották. Ugyanúgy cselekedtek később a hurka-és szalonnabőrrel és. a szép tiszta kendőkbe, nylonzacskókba csomagolt uzsonnamaradókok mind hazakerültek. Senki se mondta el, nem is kéri deztem, csak elképzeltem magam előtt e vidék szűkszavú, tiszta, dolgos tsz-gazdáit, odahaza, akik é$g kezes után kosárba dobják a kenyérhajat, s az alig beszélni tüdő uzsonnázó kicsit megintik: „nem szabad az étiéit eldobni, jó lesz a3 a malackának, abból lesz a jó hurka, kolbász, szalonna!” Három része a megye tanyavilágának és három „világ” gondolkodásmódban. Egyben azonban intő példa a felnőtteknek: cselekedetük mag a gyerek lelkében, amelyből egy életre szóló jó vagy rossz nő ki a példáit alapján. Huszár Istvánná Makkember! Vasárnap Jutka kirándult édesanyjával az erdőbe, s a fák alatt sok-sok makkot talált. Kosárkáját teleszedte, s hazavitte. Apa kiválasztotta a legszebbeket, elővett egy csomó gyufaszálat meg a kiskést és munkához látott. Jutka érdeklődéssel figyelte, mi lesz ebből, s el nem mozdult apa mellől! Apa pedig csodálatos dolgot talált ki. Egy kisebbfajta makk lett az emberke feje. Két gombostűfej a ragyogó szeme, gyufavég az orra Piros szájat Jutka festett. Egy nagy makk lett a törzs, gyufaszállal apa ráillesztette a fejet, s gyufaszálból készült a makkember lába, keze. A makkember fejére kis kucsmát kapott, lábára csizmát húzott Jutka Apa még pipát is dugott a szájába. Valóban helyre legényke lett, mire elkészült, ............................... — De gyönyörű! Köszönöm szépen! — örvendezett Jutka, s boldogan játszott új játékával. — Jutka, gyere vacsorázni! — hívta egyszeriben édesanya Jutkát a konyhába. Jutka hirtele- nébe a babaszobába állította a makkembert és átszaladt édesanyjához. A babák gyanakodva nézték az új jövevényt — Vajon ki lehet? — találgatták. Sári baba, a legbátrabb, hamarosan megkérdezte: — Kihez van szerencsém? A makkember kivette szájából a pipát, meghajolt: — Én vagyok a makkember — mutatkozott be. — Milyen különös név! — csodálkoztak a babák. — Kérlek, meséld el a történeted! — kérlelte Sári baba. — Nagyon szívesen! — felelte a makkember és el is kezdte: — Nyáron, az erdőben, a tölgyfa gallyain a zöld levelek között üldögélünk, növekedünk. Aztán megérkezik az ősz, s amikor a hideg szél megrázza a fákat, lepergett a leveleket, a megbámult makkok is sorban lepotyognak a gallyakról. A földön szertegurulnak és télen befedi őket a hó. Tavasszal, ha a langyos eső locsolja, a nap süti a makknépet, a földbe gyökeret, a levegőbe levelet hajt a mak- kocska, hogy fává növekedjék. Engem azonban Jutka felemelt a földről, hazahozott, apa pedig makkembert készített, és íme, itt vagyok! — Ez roppant érdekes! — csodálkoztak a babák és elismerően bólogattak. A konyhából behallatszott a rádió zenéje, s egyszer csak a makkember meghajtotta magát Sári baba előtt: — Szabad egy fordulóra? —-kérdezte, s máris táncra perdültek. Táncra perdült a többi baba is, de a legszebben ropta a makkember és a párja. Egyet jobbra, egyet balra, azután körbe, körbe. Egyszer csak megbotlott a makkember Sári baba ruhájában és elrepült a babaszoba padlóján. A babák pedig sietve helyükre álltak, mert nyílt az ajtó, S vacsora után visszatért Jutka. Észrevette a szerencsétlenül járt makkembert: — Jaj, szegény! — kiáltotta, s felemelte, a Sári baba mellé állította. , — Ezentúl te leszel a Sári baba párja! — mondta Jutka, s addig kérlelte apát, míg őt is megtanította makkembert készíteni. Próbáld meg te is! Szűcs Mária
