Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-03 / 28. szám
A -MEGY-E I PÁRT SI ZOTTSlG ÉS 1 MEGYEI T AN ÁCS LAPJA Üzletek a Tanácsköztársaság útján Lesz-e új üzlete az ŐFOTÉRT-nok? — A végleges megoldás az építkezés Az elmúlt évek során fényképpel vagy anélkül számtalan írás jelent meg, amelyben arról szóltunk, hogy szűk a békéscsabai Tanácsköztársaság útján lévő OFOTÉRT-bolt. Ehhez még tudni kell azt is, hogy ez a bolt látja el a megye biztosítottjait szemüveggel. Piaci napokon az üzletben olyan tumultus van, hogy az utcán is sorban állnak az emberek. Évek óta tartó huzavonára tettek volna most pontot a városi tanács igazgatási osztályán egy kiutaló határozattal. Az ügy azzal kezdődött, hogy a szikvízipari vállalat megkapta a söripari vállalat Szigligeti utcai helyiségét, ezzel a megüresedett helyiségbe merit volna a temetkezési vállalat és ennek helyére az OFOTÉRT. E „körbe-körbe karika’’ azonban meghiúsult, mert közben a temetkezési vállalat vezetői rájöttek, hogy ők mégis a főutcán maradnak. A második alternatíva szerint, maradhatott volna a temetkezési vállalat, kiköltözne viszont a fegyverjavító részleg. Az így megüresedett helyiséget pedig megkapta volna az OFOTÉRT. Az OFOTÉRT azonban a városi tanács kiutaló határozatát nem fogadta el, és fellebbezett a megyei tanács igazgatási osztályához. Az igazgatási osztály határozatában jogosan állapította meg, hogy az OFOTÉRT tulajdonképpen „önmagának lőtt öngólt”. Mert az eredeti terv szerint ő kérte az előbb említett helyiséget és most ő az, aki arra hivatkozik, hogy annak átalakítása 500 ezer forintba kerül. Korábban viszont éppen a vállalat a megbeszéléseken tett ígéretet arra, hogy rendelkezik anyagi eszközökkel egy új üzlet- helyiség kialakításéhoz. Az új alternatíva, amelyet áz OFOTÉRT állított fél, hogy az illatszer költözzön a temetkezési vállalat helyére és a fegyverjavító helyére, kivitelezhetetlen, mert így az iparcikk kiskereskedelmi vállalatot sújtaná tetemes költséggel. A' végleges megoldás, azt hisz- szüik, azon múlik, % hogy az OFOTÉRT rendelkezik-e vajon felújítási költséggel és szándékában áll-e Békéscsabán üzletet létrehozni? Ismertek a város főútvonalának távlati tervei. Az egész útszakasz lebontásra kerül. Kézenfekvőnek látszik, hogy minimális költséggel most csak egy nagyobb helyiséget alakítson ki az OFOTÉRT és majd az elfogadott városrendezési terv alapján pénzügyileg is támogasson. egy modem üzletházépítést! (—esi.) A tavalyinál nagyobb zöldségtermesztési feladatot kapott megyénk Megyénk lakosságának ellátására, továbbá a MÉK szállítási köte_ leaetrtségeánefc teljesítésére, a Bé_ késcsabai Konzervgyár, valamin* a hűtőház igényeinek teljesítésére a közös gazdaságokban 17 800 holdon termelnek kertészeti növényeket ebiben az évben. Ez a terület több a tavalyinál. A termelési feladatokból eddig a hagyományos zöldségtermesztő fcsz-ek csaknem mindegyike vállait bizonyos részt. A termeltető vállalatok statisztikájából mégis az tűnik ki, hogy burgonyából, paprikából, paradicsomból, uborkából és vöröshagymából még jócskán akad szerződtetni való. A tavasz közeleg, helyenként már a melegágyak összeszerelését is elkezdték, ftéhány tsz-ben azonban még nem sokat tettek az idei zöldségtermesztésért. A megye előtt áüftó tervfeladatok valóra váltását a megyei szervek kötelességüknek tartják. A lakosság ellátásáról van szó. Ezért a következő napokban a megyei Elekfroflíkfls házasság Áz Egyesült Államokban az első elektronikus házasság boldogtalannak bizonyult. Az elektronikus gép bonyolult számításokkal megállapította, hogy John Reran és Barbara Smith Los Ange- les-i lakosokból ideális házaspár lesz. /Barbara és John bizalommal viseltetett az elektronika iránt és házasságot kötött. Hat hónap múlva azonban elváltak. Barbara kijelentette: „A házasságkötés régi módja nekem meg- bízbatóbbnak tűnik az elektronikusnál.” tanács vb felvásárlási osztálya járásonként megvizsgálja, hogy a kertészeti növények termesztésének szervezése műként alakult 1965. február 1-ig. Csütörtökön ülést tart a Hazafias Népfront Békés megyei elnöksége Idei első ülését csütörtökön délelőtt tartja a Hazafias Népfront Békés megyei elnöksége. Első napirendi pontként Vichnal Pál, a megyei bizottság munkatársa értékeli a községi elnökök háromnapos tanfolyamán szerzett tapasztalatokat. Ezt követően dr. Szakmán Gyula megyei népfrontelnök ismerteti a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának ez évi munkatervét, amely meghatározza a bizottsági és az elnökségi ülések, valamint a járási titkári értekezletek idejét és programját. Továbbá a népfrontmozgalom főbb területein — mezőgazdaság, alkotmányjog, községfejlesztés, művelődés és ismeretterjesztő munka, tanácstagok oktatása, nemzetközi agitáció, honvédelem — végzendő feladatokat. Gyomai fiatalok védnökségvállalása létesítmény tervezéséért Megyénk ifjúsága a KISZ VT. kongresszusa óta is egymás után vállal védnökséget egy-egy technikai újdonság bevezetéséért, 4 munka termelékenységének fokozásáért, berendezések készítéséért vagy éppen egy lakótelep mielőbbi felépítéséért. A Gyomai Építőipari Ktsz kiszesei három létesítmény tervezéséért — viziéllo- más, autóbuszváró, ifjúsági park — vállaltak védnökséget. A mintegy 50 ezer forint értékű terveket társadalmi munkában készítik el, s műszakilag is ellenőrzik majd az épületeket. HÍREK — INGYENES JOGI tanácsadást tart február 6-án, szombaton délelőtt a Békés megyei Népújság jogtanácsosa. (Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. 12. ajtó.) — 220 HÍZOTT SERTÉSSEL többet adott át 1964-ben az előző évihez képest a dévaványai Lenin Termelőszövetkezet. Míg 1963-ban -930 sertést 973 mázsa súllyal értékesítettek, addig tavaly 1600 mázsa hízott állatot adtak át. — A BAROKK FESTÉSZET CÍMMEL Kerekes György tanár tart előadást február 10-én, szerdán délután fél 4-töl Békéscsabán, a TIT ifjúsági művészeti körének foglalkozásán. — HÁROMSZOBAS POSTAI LAKÁS építését kezdték el az elmúlt évben részben állami segítséggel, részben a községfejlesztési alapból Vésztőn. Az építkezést az idén befejezik, s ezután kezdik el a jelenlegi posta- hivatal átépítését. HOGYAN KELL MEGGAZDAGODNI? New Yorkban a Harold Jeffrey Kiadóvállalat, amely többek között a „Biztos út a sikerhez” — „Hogyan lehet valaki milliomos hat hónap alatt” — „Miként lehet meggazdagodni?” — című műveket adta ki, fizetésképtelen lett. Immár harmadszor. — CSOPORTOS BÉREZÉS A RUHAIPARBAN címmel tartanak előadást február 12-én, pénteken délután fél 3-tól a Békéscsabai Ruhagyárban. — ERÉLYESEN TILTAKOZOTT a kambodzsai kormány a dél-vietnami kormánynál amiatt, hogy pénteken a két ország határán dél-vietnami katonák tüzet nyitottak a mezőn békésen dolgozó kambodzsai parasztokra, s közülük együtt megöltek. — TÖBB KIÁLLÍTÁS szervezését tervezi az idén a kiörösladányi művelődési otthon és a helyi földművesszövetkezet. Többek között divatbemutatót, háztartási gépek kezelése bemutatóját, játékkiállítást és különféle háztartási szerek használata című kiállítást is rendeznek majd. öt hónapra ítélte »Bolygót” a Gyomai Járásbíróság (Tudósítónktól) Hajlott hátú, középkorú műbőrkabátos férfi áll a Gyomai Járásbíróság előtt. Hóna alatt most is ott szorongatja elnyűtt aktatáskáját, mint annyiszor máskor, mikor a piacokon és italboltokban megjelenít. Az ellene emelt vád: több rendbeli lopás. „Bolygó” — így ismerik őt Endrődön —de a környező községekben, Gyomán, Szarvason és Mezőtúron is. Rendes neve Uh- rin László. Két gyermek apja, de már hosszabb idő óta nem törődik velük, pedig most volna legnagyobb szükségük a szülői gondoskodásra, hiszen az idősebb is csak az általános iskola hatodik osztályát járja. Feleségétől már évek óta külön él. A terhet, ami reá hárulna, a család segítése, egyszerűen azzal rázza le nyaltáról, hogy nem dolgozik. Bár 1961 éta tagja a helyi Béke Tsz-nek, de a közös munka alól mindig kihúzta magát, hogy az anyát jogosan illető gyermektartási költség fizetését elkerülje. Amint a tsz-ben megtudtuk, 1963- ban 65 munkaegysége volt, 1964- ben pedig még ennél is kevesebb, csupán 61, De miből élt? Erre derített fényt a múlt év második felében a falutól 5—6 kilométerre levő tanyáján végrehajtott vizsgálat, melynek során több lopott tárgyat foglalt le a rendőrség. így többek között megkerült Katona Lászlóné három darab kacsája, Roszik Pál négy darab pulykája és Fülöp István pénztárcája is, melyet „Bolygó” még az ősz elején tulajdonított el 320 forinttal az endrődi fmsz egyik italboltjában. E cselekedeteiért került most január 25-én a bíróság elé. Egyszer már volt büntetve kisebb garázdaság és lopás miatt 30 napra. — Nem okult belőle? r— kérdezi a bíró. — De igen. — És akkor most miért lopta meg újra embertársait? Hosszú hallgatás a válasz. — Bűnösnek érzi magát? A vádlott gondolkodik, majd bizony tálán kiejtéssel „préseli” ki fogai között a beismerő választ. A vádiratot, a tanúk vallomását, a tsz és községi tanács véleményezéseit szó nélkül hallgatja végig. Néha még mosolyog is. Csak akkor ugrik fel sértődötten, amikor az orvosszakértő véleményezésének ismertetésére kerül sor, A jellemzésben ugyanis többek között az áll: A szakorvosi vizsgálat megállapította, hogy Uhrin László munkára használható személy, ellenben idült alkoholista. Ezért kényszerelvonókúrára javaslom. — Bíró úr! Én egyszer voltam már elvonókúrán, egészséges embert ne tegyenek olyan helyre. Én nem akarok még egyszer oda kerülni! — kelt ki magából ügy- annyira, hogy a tárgyalást vezető elnöknek kellett csendre inteni. A vád tárgyalása és bebizonyí tása után, a bíróság visszavonult ítélethozatalra. Uhrin Lászlót visszaeső bűnösként több rendbeli lopásban mondta ki bűnösnek, és ezért, az enyhítő körülményeket figyelembe véve, öthónapi szabadságvesztésre ítélte, továbbá kötelezte az okozott kár megtérítésére. Az elvonókúrára való kötelezéstől a védő indoklása alapján elállt, ellenben ez ellen az ügyész fellebbezéssel élt, vagyis kérte annak végrehajtását. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezett, Sz. K. A skót egyenes útja. (A Quick karikatúrája) — A TARTALÉKOS TISZTEK klubjának alakuló ülésére február 4-én, csütörtökön 18 órakor kerül sor a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja emeleti nagytermében. — FÖLDKITERMELÉSI TERVÉT 106, gáztalanításl munkáit 118, cserjeirtási munkáit 149 és bevételi tervét 120 százalékra teljesítette az elmúlt évben a szeghalmi Sárréti Vízgazdálkodási Társulat. — EGYRE TÖBBEN LÁTOGATJÁK Füzesgyarmaton a November 7 filmszínházat. Tavaly 9283-mal többen nézték végig a vetített filmeket, mint az előző évben. — tanácstag« fogadóóra* tart Békéscsabán, február 5-én, 15— óráig a 34-cs választókerületben, Kazinczy a. 2« szám alatt Gavenda Béla; 18—19 óráig a 43-as választókerületben, Czuczuf u. 1 szám alatt Hricswisrt Lajosáé tanácstag. — MEGYEI PEDAGÓGUSBA!. Békéscsabán, február 29-án. Me^lívó- igénylés: 19—Ő2 telefonon. 2180 — ENDRÖD községben 1906. febnuál' 7-ére kitűzött országos állat- és kirakodóvásár elmarad, a Hideg éjszaka Felhőátvonulások, néhány helyem fotó esőkkel, hózáporokkal. Aea élénk, helyenként erős északnyugati] északi szél fokozatosan mérséklődén Erősödő éjszakai lehűlés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz $—-mínusz 19 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9 fok körűi. Kifizették a tarhosi 4-es találatot Már hírt adtunk arról, hogy Kovács Lajosné és három társa Tarhoson a lottó harmadik fogadási játékhetén két 4-es találatot ért el. A három éve azonos 9 számot játszó szerencsés nyertesek részére 142 ezer forintot csütörtök este fizették ki az OTP békési fiókjában. Egy-egy résztvevő 35 ezer forintot kapott. Alighogy kifizették ezt a 4-est, a negyedik játékhéten újabb 4-es találat született. A magát megnevezni nem kívánó békéscsabai lottózó 143 ezer forintot nyert. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő Cserei PaL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 11. HL em. Ielefon; 11—9«. íz—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba □.. ranaes- köztarsasag útja 5. t.i io—zi tő—SL Felelős kiadó: Lenoczky Mihály, Békés megyei Nyomdaipari vauatat Békéscsaba. Ten esz ti a Magyar Posta, Előfizethető • postahivataloknál és s kézbesítőknél. indes es 051