Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-10 / 8. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET _________ S zokolay Sándor kiállítása Orosházán Az intenzív akaratnak elvitathatatlan szerepe van a művészi alkotó munkában: a művészt a megnyilatkozás kényszere hajtja, mert hiszi, hogy a világról — az ember világáról — olyan vallomást tehet, amilyet még senki más. Csakhogy ez a lelki tényező minden embernél adott, aki a művészet „munkaeszközeit” kézbe veszi, művésznek mégsem neveztetik senki a közlés vágya alapján. A sikeres önkifejezés szubjektív jó érzését ugyanis objektív mérce hitelesíti: a közösség ítél arról, hogy az egyéni törekvések a társadalom céljaival egybeesnek-e. A képzőművészeti kiállítások, különösen egy-egy művész önálló bemutatkozása az emberi kifejezésvágynak legnagyobb vizsgája. Ez avatja jelentőssé a fiatal tótkomlóst rajztanár, Szokolay Sándor első bemutatkozását, az orosházi múzeum kiállítását is. Hosz- szú évek műhelymunkája után most először nyílott alkalma, hogy a közönséggel találkozzék, s ha a kiállítást mérlegre tesszük, annak tudatában kell értékelnünk, hogy ilyen vagy olyan állásfoglalásunk meghatározó lehet továbbvivő útjának megtalálásában. Mert az első bemutatkozás az útnak indulás szintjét jelzi, bármilyen szívósan kimunkált teljesítmény áll is mögötte. Vizsgáljuk tehát, hogy milyen összkép fogalmazható meg a jelenre, s milyen jellegű kibontakozás várható a jövőre. Nem kápráztat et Szokolay izgalmas technikai bravúrokkal: az akvarell, a gouache, a monotypia eleve intim képi világa a kerete, megszólaltatója annak a jól körülhatárolható valóság-darabnak, amely ihletője: a tótkomlósi tájnak. A mondandóját ezekre a technikai és tematikai adottságokra transzponálja, de a viszonylag korlátozott külső megjelenítés az érzések, gondolatok, indulatok Katona Judit: Utcakövezo A forró szurok estére megalvad lesiklik a kezekről a kő. Jönnek fáradt csendek és nyugalmat visz haza az utcakövező. Fütyürész és tiszta ingre vágyik jókedvével engem is betölt s mire elér háza kapujáig a kövek alatt elcsitul a föld. Filadeifí Mihály: Vers, te kísérj utamon! Engem csak a vers birhat szóra, építőre és fontolóra... Benne fogantam, tőle lettem egy árnyalat egy színpaletten, egy vallomás dadogó szájjal, s megbckülcs egy félvilággal, mert az egész elfut előlem, és rész lesz, amire elérem. Vers, te kisérj utamon engem! S taníts mindent hely été tennem! Bíró Gyula Lajos: Látomás Bejött hozzám az őszi este S megtelt a szobám dús csenddel. A sebeimet megkereste És bekötözte, úgy ment el. Olyan jó most utána nézni, Nyomában termő békesség lett. Barna pa'ástos árny kíséri: Még nem halál, már nem élet. ^kivetítésének így is széles lehetőségeit biztosítják. Témái valóban könnyen bele- foglalhatók egyetlen felületes tekintetbe, s máris kéz- legyintés az ítélet: minden képe ugyanaz. Pedig nincs igaza a differenciálatlan véleménynek, a témák ismétlődése ellenére sem áraszt monotóniát a kiállítás. Lírikusról szólva értékítélet nélkül emlegetjük a „táj szerelmese” kifejezést, s valljuk, hogy teljes értékűt alkothat a költő akkor is, ha hangja erőtlen más jellegű impressziók megformálására. E képek is így sorakoznak elénk, ilyen értelemben adnak teljes értékűt. A táj megannyi, folyton változó arcát a lírikusra jellemző rajongó odaadással szemléli művészünk. A napfényben fürdő, ritmu- sosan rendeződő falusi házak látványa (Alvégen), a behavazott világ bágyadt fényei, hidegen vibráló színei (Havas házak között, Téli délután), az alkonyi táj kékesszürkés, majdnem misztikus hangulatai (Alföldi alkony) egyaránt elmélyült fogalmazást, színkultúrát kívánnak. S ha olykor a technikai lehetőségek szerencsés alkalmazása is járul ezekhez az erényekhez (mint pl. a Hófúvásban c. kép esetében a monotypial, választott témakörén belül nívós teljesítmények elérésére hivatott. Nem jelenti tehát egyértelműen a beszűkülést, a tá- gabb horizontok tendenciózus tagadását a tájhoz való tematikai vonzódás, sőt józan önismeretre vall alapvetően lírai beállítottságának ilyen értelmű kivetítése. Harmonikus az összkép, szűkebb környezetével, mindennapi életének kedves vidékével való összeforrott- ságot mutat a témának ez a tisztelete. S érzéseinek kivetítését eleddig nem gátolta ez a tény. Nem hallgathatjuk el azonban — éppen a továbbvivő út keresése miatt —, hogy a jelen kiállítás anyagának tematikai szintjén minőségi fokozás, maeasba ívelés alig remélhető. Szokolay Sándor festői látása pontosán rátalál a természeti kömvezet változó hangulataira, és a belső rezonanciára hallgatva igaz kénpé formálja a benyomásokat. A továbblépés érdekében azonban a konstruktív képszerkesztés, a komponálás szubjektív fegyelméig, az impresszionisz- tikus tájhangulatoktól a figurális kompozíciókig kell eljutnia. 1 fe'en’egi teljesítményét szemlélve bátran remélhetjük a tematikai s egyben mesterségbeli gazdagodást. A művészi önkifejezés intenzív akarása is e reményünk megfogalmazására biztat. Szilágyi Miklós Hajdik Aptal , Bartók ARANYFEJ Cogito, ergo sum... írta Descartes valamikor a XVIII. században... JSiem gondolkodom, teihát Inem vagyok... Ezt viszont ♦ nem írta senki, ezt egy lé♦ tező, tehát gondolkodó em- ! bér írhatja azok nevében, I akik (hogy az ő szavaj árá♦ sukkal szóljak) „irtó » klassz”, „halálos” és „álla- J ti jó” filmnek mondták „Az J aranyfej”-et, ott Pesten a ♦ Sport mozi előtt, december« ♦ 16-án este fél hat órakor. Hát igen, nekik — a csinosan és modemül öltözött 15—16 éves kis fruskáknak, meg *a svájcisapkás, 12 éves gyerkőcöknek — „állati jó” film volt. Viszont én ezt a pazarul kiállított, szuperszéles amerikai filmcsodát rettenetesen giccses- nek és rossznak tartom. Igaz, ezt a filmet nem nekem szánták, hanem az amerikai, a nyugat-európai nagyközönségnek, még szorosabban: olyan közönségének, amely körülbelül a 12 téves gyerekek értelmi szintjén áll filmkultúra tekintetében. Erről jut eszembe egy történet, amely még a 30- as években Hollywoodban esett meg Korda Sándorral. Egyik producer alkalmazta filmrendezőnek. Elkészítette a rábízott filmet, s azt a házi vetítőben levetítették a vállalkozónak. Az illető üzletember volt, a pénzét sze♦ rette volna viszontlátni, a 5 művészet nem érdekelte. S l hogy megtudja a várható közönségsikert, elvitte a vetítésre 12 éves fiacskáját is. Vetítés után megkérdezte, hogy értette-e a filmet? A . gyerek tagadólag válaszolt, ♦ tehát a film hasznáíhatat- í Ián volt és Korda Sándor ^repült a vállalattól. T Valami hasonló elv érző- | dik itt is úgy látszik, az amerikaiak „még mindig” tudják, mi az üzlet. Mert ez a részben amerikaiak által készített film valóban alig haladja meg egy 12 éves gyerek gondolkodási szintjét. De mit csináljon az, aki a „gondolkodom, tehát vasenki sem állta nevetés nélkül, hogy elindul a tűzoltóautó Budáról a Lánchídon át Újpestre, majd a Hősök terére, . azután a Parlament előtt szirénázik el, s végül eljut hosszas száguldozás után az Erzsébet- hídhoz — pár száz méterre 3?Í##:vX:X^!v A* AttWY** » Jelenet a filmből. Anna — Esztergályos Michael — Jess Conrad. Cecília, gyök” elvet vallja, aki nem azért megy a moziba, hogy ott átadja magát annak a technizólit alva járásnak, amit általában a hollywoodi álomgyár produkál. Hát először gondolkodhat azon, hogy lehet ilyen banális sztorit filmre venni? Hogy lehet, hogy ezek az angol gyerekek ilyen kitűnően beszélnek magyarul a papával együtt? No meg minden külföldi — kezdve a nemzetközi tolvajtól a turbános arab detektívig — remekül megérti magát a magyarokkal. Később aztán rájön az ember, hogy igazuk van a filmeseknek: egy 12 éves gyerek nem gondol az ilyesmire, az élethűség bonyolítaná náluk a dolgot. Bár ami azt illeti, azt már az indulási ponttól — s ott egy kigyulladt vacak kalyibát kell eloltani, amit egy éjjeliőr poroltóval vagy egy vödör vízzel pár perc alatt elintézne. Persze, itt arra kell gondolni, hogy az a hosszas száguldás keresz- tül-kasul a városon azért kellett, mert a szegény amerikai rendező be akarta mutatni Budapestet, s ha az a hatalmas tűzoltóautó csak néhány száz métert gurul a tűzig, akkor nem sokat lát a városból a közönség. Tehát ennek a filmnek a célja Budapest, illetőleg az ország bemutatása volt. Éppen ezért, ne mint művészi filmet, bíráljuk, hanem mint idegenforgalmi prospektust. Akkor hát vizsgáljuk a
