Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-07 / 5. szám

Világ proletárjai, A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1965. JANUÁR 7.. CSÜTÖRTÖK Ara 66 fillér XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Az üzemi pártszervezetek időszerű feladatai | Rakétasebességgel | Tudomány-Technika Igényesebben üj évet kezdtünk, s mindenütt ezekben a napokban tárgyalják meg az elkövetkező időszak fel­adatait. Ismertté vált már a kor­mány takarékoskodási intézkedé­se és az is, hogy ebben az évben tovább kell szilárdítani minde­nütt a munkafegyelmet, minden­kinek maximális erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy feladata5 n- kat teljesítsük. Természetesen ezek a feladatok nemcsak a ter­melőüzemekre és a munkásokra vonatkoznak, hanem mindenkire. Ki tagadhatná, hogy az államigaz­gatásban, azaz tanácsainknál dol­gozó ügyintézőktől is ugyanazt várják, hogy maximálisan végez­zék el munkájukat, ami egyet jelent a gyorsabb ügyintézéssel, a panaszok, a bejelentések gyor­sabb megoldásával. A munkában az igényességre való törekvés nem új, hiszen évek óta beszélünk erről és számtalan intézkedés történt, hogy meg 5s valósuljon. Ugyanígy számtalan javaslat nyomán egyszerűsödött az államigazgatási eljárások egész sora, könnyebben intéződnek el az ügyek, de nem ritka még ma sem, hogy ha az ügyfél az ügyes­bajos dolgával keresi fel a taná­csot, hetekig, esetleg egy hóna­pig is vár arra a bizonyos bé­lyegzőre vagy aláírásra. A napokban egyik államigazga­tási szervünk szakigazgatási szer­vének jelentését tárgyalták meg. A hozzászólások során a népi el­lenőrző bizottság képviselője szenvedélyes hangon szállt „per­be” az előző jelentéssel, mond­ván, hogy erről a kérdésről a népi ellenőrzés is alapos elemző mun­kával készített már jelentést. Hoz­zászólását azzal fejezte be, hogy vajon mi szükség van egymást fedő vagy keresztező ellenőrzések­re és jelentésekre? Bizonyára a példák sokaságát lehetne idézni akár term' lőszö- vetkezeteinkből, akár üzemeink­ből, hogy a felesleges papírmun­ka mennyi hasznos energiát von el a valóban termelést közvetle­nül irányítóktól, s mennyi bosz- szúságot okoz mindenki számára. A munka igényessége természe­tesen akkor valósulhat meg, ha ismerjük egy-egy terület minden gondját-baját, ha tudjuk, hogy az elkövetkező időben sorrendben mit kell először megvalósítani. Akkor könnyebb a munkát vé­gezni, ha nincsenek keresztező intézkedések, ha nem vonjuk e' feleslegesen jelentéstételre, sta­tisztikák készítésére azok erejét, akik ügyeket intéznek, akik tevé­kenykednek vagy éppen termel­nek. Ismernünk kell szélesebben a feladatokat és essen szó mond­juk az ifjúságvédelemről, akkor hallgassunk meg mindenkit, aki ebben illetékes és mindenki az ügyhöz illő komolysággal vállal­jon is részt a feladatokból. Az igé­nyesség megkövetelése nemcsak egyes emberek feladata másoktól, hanem önmagunktól is, mindany- nyiónk érdekében. (Dóczi) A vízügyi szolgálat szocialista brigádjainak országos tanácskozása a MEDOSZ-ban Szerdán, a MEDOSZ székházé­ban tartották meg első országos tanácskozásukat az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság felügyelete alá tartozó üzemekben és intéz­ményeknél dolgozó szocialista brigádok vezetőd. A tanácskozást Micsuk László, a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszer­vezetének titkára nyitotta meg, majd dr. László Ferenc, az Orszá­gos Vízügyi Főigazgatóság főosz­tályvezetője értékelte a szocialis­ta brigádok eredményeit, s szó­lott a vízügyi szolgálat 1965. évi feladatairól. A vízügyi szolgálat munkahe­lyein 1963-ban 1103 brigádban 10 733 dolgozó versenyzett a Szo­cialista brigád címért. 1964-ben 1875 brigádban 17 997 fő kapcso­lódott be a versenybe. A megtisz­telő címet végül is 1963-ban 327, 1964-ben pedig 432 brigádnak si­került megszereznie. Hangsúlyoz­ta. hogy ezek mögött az adatok mögött olyan erők és eredmények húzódnak meg, amelyek küilönö­Tavaly 13 vagon mézeskalács és 22 vagon cukorka készült Tovább fejlesztik a békési mézeskalács- és cukorkaüzemet Az Országos Méhészeti Szövet­kezeti Központ békési mézesfca- ács- és cukorkaüzeme 1964-ben a tervezett 12 vagon mézeskai ács helyett 13, cukorkából pedig 20 vagon helyett 22 vagonnal ter­meit. Ehhez felhasznált 20 vagon cukrot, 7 vagon mézet, ezenkívül lisztet és más nyersanyagot. Az árut a belkereskedelem vette át, de szinte korlátlan lehetőség mu­tatkozott exporttermelésre is. Ezért már tavaly megkezdték az üzem bővítését. A napokban vet­ték át az építőktől a két új. kor­szerűen berendezett mézeskalá- csos műhelyt, a mosdót, az öltö­zőt és az irodákat. Az idén új cu­korkaüzemrész épül. A termelési terv ennek alapján cukorkából 21, mézeskalácsból pedig 16 vagon. A későbbiekben további fejlesz­tés mutatkozik szükségesnék, amit azonban a Békési Kosáripari Vállalat szomszédos telken lévő üzemrésze gátol. Ha ez a kérdés megoldódik (amivel kapcsolatban már tárgyalások folynak), tovább bővítik majd a mézeskalács- és cukorkaüzemet, a munkáslétszá­mot pedig 40—50 fővel növelik. sen nagy jelentőségűek most, ami.' építőipari kivitelezésben — lénye. kor a gazdasági munka homlok­terébe a minőség fokozása, a ter­melékenység növelése és a selejt elleni küzdelem került. Az ilyen feladatok jó megoldásához ugyan­is már nem elégséges csak az anyagi ösztönzés, s nem elégsé­ges a fokozottabb ellenőrzés sem: a siker elengedhetetlen része a munkához való viszony, a hozzá­értés és az erkölcsi magatartás magasabb színvonalra emelése, tehát végeredményben az olyan dolgozók aktivitása, mint amilye­neket a szocialista brigádok nevel, nek. Statisztikai adatokkal bizo­nyítható, hogy ahol szocialista bri­gádok működnek, ott megjavul a termelékenység, rohamosan csök­ken a lógósók, a munka nélkül ügyeskedők száma. A mozga­lom egyre szélesebb körű és egy­re nagyobb közösségekre terjed ki: a vízügyi szolgálat területén is megkezdődött a vetélkedés a szocialista építésvezetőségek, üze­mek és szakaszmérnökségek cím elnyeréséért. A vízügyi szervek termelési ér­tékének növekedése az elmúlt években — mind tervezési, mind gesen meghaladta az országos át­lagot. Ez a rohamos emelkedés 1965-ben némileg csökken, de a íeladatók összességükben még­sem lesznek kisebbek az előző évekénél. Dr. László Ferenc előadását szé­les körű vita követte. Pénteken ülést tart az SZMT elnöksége Pénteken, január 8-án tartja idei első ülését a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége Bé­késcsabán, a szakszervezeti szék­házban. Első napirendi pontként a nők körében végzett szakszer­vezeti tevékenységet elemzi, fog­lalkozik a vezetésben elfoglalt he­lyükkel, szakképzésükkel, munka- körülményeikkel, egészségügyi helyzetükkel. Másodjára az elnök­ség az üzemekben, hivatalokban, intézményekben folyó tömegne- nevelési és sportmunka helyzeté­ről és teendőiről tárgyal. Teljesítene 1964. évi tervét a malomipar Az idei terv a termelés 6,5 százalékos növekedését írja elő A Békés megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat 1964. évi ipari tervét 109,3 százalékra teljesítette. Ebben az eredmény­ben benne van az a 900 vagon takarmánykeverék, amit a válla­lat célfeladatul kapott többletként és el is készítette. Takarmányke­verékből így 10 800 vagon készült, ami az előző (1963) évinél 2300 va­gonnal több. Ezzel a megyei igé­nyek azonban még mindig csak részben voltak kielégíthetők. Gödöllőn 140 millió forintos beruházással bővítik és korsze­rűsítik az Agrártudományi Egyetemet. Az új diákszállón nem­rég még dolgoztak, jelenleg már diákok lakják a két- és há­romágyas, modern szobákat. (Gábor Viktor felvétele) A malmok nagyrészt a megye, részben pedig más területek, fő­leg Budapest lakosságát látják el liszttel. A tervezettnél 3,5 szá­zalékkal több kenyérgabonát őröL ték. A termelékenység alakulása megfelelő volt, amit bizonyít, hogy az 1963. évihez képest 13,8 százalékkal magasabb termelési eredményt a létszám kétszázalé­kos emelésével oldotta meg a vál. lalat. f Az idén a terv a termelés 6,5 százalékos növekedését írja elő. Az őrlés 12—13 százalékkal lesz több, a rizshántolás viszont 17— 18 százalékkal csökken. Takar­mánykeverékből lényeges növeke­dés nem várható. A termelékeny­ség fokozását 4,5 százalékban ha­tározza meg a terv. A felvásárlás tavaly eredmé­nyes volt. A tervezettnél csak­nem 800 vagonnal több gabona került a vállalat raktáraiba. A vállalat még az első fél évben öt kisebb üzemben megoldja az ömlesztett áru fogadását és öt helyen a vagonba való berakást is. Ennek a műszaki előkészítése már folyamatban van. Több más raktárban és tárolóhelyen is ész­szerűsitik, gazdaságosabbá teszik a szállítást, rakodást. fludió-v’zuális segédeszközök a felnőttek nyelvoktatásában címmel négynapos szakmai tanfo­lyam kezdődött szerda délelőtt a Marx Károly Közgazdaságtudo­mányi Egyetem nyelvi laborató­riumában a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat idegen-nyelv­oktatás választmányának rende­zésében. A részvevők megvitat­ják, milyen módszerek felelnek meg leginkább a felnőtteknek, ho­gyan tudnak legrövidebb idő alatt jól elsajátítani egy-egy nyelvet

Next

/
Thumbnails
Contents