Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-19 / 15. szám
1966. Január 19. Redd Nem politizál ? Van-e norma arra, hogyan tevékenykedjen, dolgozzon a kisiparos, milyen legyen az erkölcsi magatartása? Bizonyára írásban még nem fektették le, de talán nincs is szükség rá. Az élet, a társadalmi rendszer maga határozza ezt meg. A kapitalizmus természetszerűleg más követelményeket támaszt a benne élő emberekkel szemben, mint a szocializmus. Emlékezzünk csak vissza, milyen volt a kisiparosok helyzete a felszabadulás előtt. „A nagy hal elnyeli a kis halat” elv érvényesült ebben a kategóriában is. Amíg tehát a2 egyikük meggazdagodott, mások elszegényedték, tönkrementek. Az ilyen versengés magától értetődően a feje tetejére állított minden józan erkölcsi elvet és mega kadályózta az emberek közötti őszinte kapcsolatok kialakítását A szocialista társadalmi rendszer gátat szab a korlátlan meggazdagodás lehetőségének. Mindenki a saját, nem pedig a mások munkája szerint részesülhet a társadalmi javakból, ami eleve kizárja, hogy valaki — így a kisiparos is — a felelősségre vonás veszélye nélkül illetéktelen anyagi előnyhöz jusson. Ha pedig egyikmásik „hal” nem nő nagyra, akkor mind jól megfér a „vízben”. Persze, helytelen lenne egyenlőségjelet tenni a kisiparosok közé. Vannak szorgalmasabbak, ügyesebbek, képzettebbek, akik természetszerűleg többet is keresnek, mint a kevesebb munkát végzők, gyengébb szakképzettségűek. A keresetükből vásárolhatnak mindent, ami szebbé, kényelmesebbé, gondtalanabbá teszi az életüket, országot, világot láthatnak, csak éppen arra nincs lehetőségük, hogy nagyiparossá váljanak. Ezzel a fejtegetéssel adósa maradtam Bálint Béla békéscsabai géplakatos és motorszerelő kisiparosnak, akivel nemrégen eszmecserét folytattam, Ö lényegében azt állította, hogy a kisiparos, aki ért a szakmájához és dolgozik — függetlenül a társadalmi rendszertől—, megél. Nem mondta ki, hogy neki jobb ma, mint egykor, öt régen sem fenyegette az a veszély, hogy be kell zárnia a műhelyét. Mindig volt munkája és ma is van. Igaz, megjegyezte, hogy nem ért a politikához és ma sem foglalkozik vele, azonban így vélekedik: „Senki ae csináljon rosszat, másnak”; Bálint Béla egyébként ezt az élvét nemcsak hangoztatja, hanem a maga területén gyakorlatilag meg is valósítja. Ahogy Borsos Andrással és Szilveszter Ödönnel, a két ipari tanulójával foglalkozik, már az is figyelemre méltó. Mintha a , gyermekei lennének ... Mondják is a fiúk, hogy jól érzik magukat itt és sokat tanulnak. A mesterük törődik velük, még azt is pontosan tudja, hogy az iskolában mikor, miből és hányasra feleltek. Legyen jó szakember belőlük és álljanak meg a saját lábukon, ha Harmincnyolc éve a volánnál idős „pilótája it —> Halló, taxi! — kiáltja egy férfi az orosházi Alföld-szálló kijáratából a taxiállomáshoz kanyarodó sáros, kék-fehér kockás derekú Pobeda vezetőjének. A kocsi megáll, s Molnár Antal sofőr készségesen kinyitja az ajtót. Az utós helyet foglal a hátsó ülésen. — Várjon meg negyed óra múlva itt vagyok — mondja a gépkocsivezető hozzám fordulva, majd gázt ad és eltűnik a legközelebbi mellékutcában. Az ígért időpontra megérkezik. — Amíg nem jön új „fuvar”, beszélgethetünk — közli, s maga mellé invitál, mert a hűvösben beszélgetni nem valami kellemes. — Tizennégy évvel ezelőtt Üj Antal, Kunos András, Dimák Ferenc, Tóth Imre meg én megalakítottuk az orosházi taxisbrigádot. Azóta együtt dolgozunk, én vagyok a vezető. Higgye él, nagyon küzdelmes volt ez a tizennégy esztendő. Munkával, gondokkal, sikerekkel teli. A múlt évi bevételi tervünket több mint 100 ezer forinttal túlteljesítettük. Takarékoskodunk az anyaggal és csökkentjük az üres kilométereket. A brigád tagjainak fele jár pártoktatásra. Egy árva kislányt patronálunk, s dolgozunk társadalmi munkában is. Már háromszor nyertük el a szocialista címet, de tovább küzdünk. — Gondjaikról... — Kevés szerelője van a vállalatnak, s a meghibásodott kocsik kijavítása hosszú ideig tart. Nem csoda, ha időnként elromlik valamelyik masina, mert régiek már. Ezért mi, sofőrök összefogunk, segítünk egymásnak, közösen hozzuk rendbe a kisebb-na- gyobb hibát. Aztán... jó volna ide, a taxiállomáshoz építeni egy vérakozólhelyiséget, mert nekünk se, de az. utasok egészségének se használ a hideg levegő. Utas érkezik. A beszélgetés megszakad. Az orosházi taxisbrigád vezetője búcsúzóul ennyit 'mond: — Azt ne írja meg, hogy ez a kocsi, amelyikben diskuráltunk, már kiszolgálta az idejét, s öreg, mint a vezetője. A megállapítás helyénvaló: Molnár Antal már harmincnyolc éve vezet! Karambolja még nem volt... d. S. Bővítik a békéscsabai autószervizt — Tizenegyezer „páciens” 1964-ben — A békéscsabai autószervizt 1963-ban létesítették, s tulajdonképpen csak a múlt év volt az első, teljesen átdolgozott esztendő. Egy kis villámstatisztika szerint tavaly 11 ezer kocsi fordult meg a telepen, harminc autószerelő és az ipari tanulók keze alatt... Az első és negyedik negyedév a másodiktól és a harmadiktól viszonylag gyengébb volt, de így is két és fél millió Ft értékű munkát végezett a munkáskollektíva. A szerviz már tavalyelőtt szűknek bizonyult, területe zsúfolt volt tavaly is. Az idén egy karosz- széria- és fényezőműhellyel, szociális létesítményekkel bővítik.- A beépítésre kerülő terület földdel való feltöltése már megtörtént, az építkezést előreláthatóan a tavaszon megkezdik. A bővítés befejezése után a jelenlegi munkáslétszámot a duplájára növelik. majd leteszik a szakmunkásvizsgát. A munkájáról így vélekedett: „Amit elkészítek, az legyen jó. Aki kiviszi innen a motorját, az érezze magát biztonságban rajta”. Ugyancsak elismerést érdemel azért is, mert mindig pontosan fizeti az adóját. Hátraléka még sohasem volt és — ahogy ő mondta — nem is lesz. „A munka örömet jelent számomra” — jegyezte meg beszélgetés közben, amikor a műhelyben egy kicsit szétnéztünk. A ragyogó fehérre meszelt falak, a biztonsági védőráccsal ellátott és pedánsan rend ben _ tartott köszörű-, fúró-, valamint esztergagép, a helyükre rakott szerszámok, a tisztaság és a rend mind-mind a munkaszeretetét és a munkában való pontosságát, lelkiismeretességét bizonyítja. Az a kis villany vasút pedig, amit még a fogságból való hazatérése után a fiának készített, mindenkit bámulatba ejtene. Már 10 ezer forintot is ígértek érte, de ő nem adta. Emlék és a műhely dísze. Egy ötletes szerkezetet mutatott: motorfőtengely-csapágyhoz javítókészülék. Van néhány más is, ami megkönnyíti a munkáját Üzemben ezt. újításnak nevezik. Bálint Ferenc nyomdászról, az édesapjáról is megemlékezett: „Szocialista érzésű ember volt, részt vett a munkásmozgalomban. Sok megpróbáltatáson ment keresztül, s ez vitte őt a sírba.” Bálint Béla a műhelyben érzi magát a legjobban. Szereti a szórakozást is, de csak szerényen. A rádió, a televízió, nyáron hétvégi kirándulás a Pannónián, a feleségével együtt. Ennyi. Nem politizál, de azért azt teszi, amit kell. Az elvét váltja valóra: nem csinál rosszat másnak. Az ő értelmezésében a társadalmunk nem is kíván többet tőle. Ilyen humanitás telíti a szocializmust is azzal a különbséggel, hogy ez az elv a társadalom ellenségeire, törvényszegőire, azokra, akik mások rovására meggazdagodni próbálnának, nem vonatkozik. Éppen az ő és hazánkban legalább még 10 millió ember érdekében. Pásztor Béla Beszédes Érdekes tapasztalat, hogy az emberek szeretnek az érdekes számokkal dobálózni. A sajtó Is közread számos esetben olyan adatokat, amelyek az első pillanatban meghökkentőek vagy éppenséggel kétkedést keltenek, pedig statisztikailag kimutatható, reális alapjuk van. Bizonyításul hadd említsünk meg néhány „meghökkentő” számadatot a Békéscsabai Kötöttárugyár 1964. évi tevékenységéből. Szemelvények ezek egyetlen termelőüzem egyéves életéből! Íme: A gyár tavaly olyan hosszúságú fonalat használt fel, amely hétszázhatvanszor kerülné körül földünket az egyenlítőnél. Következésképpen: ha e képzelt gombolyítás glóbuszunk forgási sebességével azonos ütemben történnék, e művelet — évi 365 fordulatot számítva — pontosan két évig és egy hónapig tartana... Más. Ha azt vesszük figyelembe, hogy illusztris üzemünkben tavaly pontosan 4 543 148 gyártmány készült el, ez azt jelenti, hogy hazánk csaknem minden második állampolgárára jut egy- egy kötöttárugyári ing, pulóver, bébi ruházati cikk stb. Nem érdektelen megemlíteni, hogy ha egyetlen felnőtt sportmelegítő garnitúrát egyetlen szál fonalra bontanánk szét, ez utóbbi Békéscsabától Orosházáig érne... Bővelkedil^ az efféle érdekességekben az üzem kelmetermelése is. A négy és fél millió négyzetmétert jóval meghaladó szövettermésből egyméternyl szélességű szőnyeget lehetne kiképezni légvonalban megyeszékhelyünktől az Északi-sarkig. Persze, e vonatkozásban a kötöttárugyáriak az eszkimókra is gondoltak, mert az elképzelt szőnyegnek a föld pólusához eső 381 kilométere már — műszőrméből volna... No persze, ilyen adottságok mellett a gombfelhasználás is lényegesen nagyobb, mint egynémely háztartásban. A körülbelül hétmillió gombból nem kevesebb, mint 640 ezer gombfoci- csapat telne ki vagy — ha úgy tetszik — negyven centiméter széles „gombjárda” volna e mennyiségből kiképezhető Békéscsaba főútvonalán, a csaknem kétkilométeres Tanácsköztársaság útján... Ez utóbbitól — egész pontosan nem mértük fel ugyan — talán egyetlen centiméterre sem marad el a húzózár-felhasználás sem. Képzeljünk csak el egyben egy olyan villámzárat, amely a megyeszékhelytől Battonyáig húzódik és — működik is! — kazár — Kulturális hónap Bucsán (Tudósitónkt ál) Még az elmúit év végén elkezdték a felkészülést a bucsai fiatalok és a kulturális versenyben érdekelt idősebb tagok is a tavaszi Kulich Gyula Kulturális Seregszemlére, melynek helyi bemutatóit a négy februári vasárnapon tartják meg. Az úttörők még a téli tanítási szünetben megrendezték az őrsi és rajvetélkedőket, hogy a győztesek, nek legyen idejük még jobban felkészülni a községi bemutatóra. A KISZ-fiatalok szintén komoly munkához láttak a hosszú téli estéken. Színjátszó csoportjuk tagjai egy háromfelvonásos vígjátékkal, népi táncosaik pedig új műsorral készülnek a versenyekre. Az idősebb korosztály tagjai is összemérik majd tudásúkat, egyrészt a zenekarok versenyében, másrészt a községi könyvtárban megrendezésre kerülő szellemi vetélkedőn. A helyi bemutatókon kívül minden bizonnyal nagy sikerű esemény lesz a kultúrális hónapban az író—olvasó-találkozó, melynek keretében Űj Rezső találkozik majd olvasóival. Sz. A. ÉSZAKI TÖRTEKET TOHOtTOTTA: SASS ATTIIA 14. — Dohányozni szabad? — Élvezettel leszívta a füstöt. — Holtom után úgysem tehetem! Odanyújtotta Ljutyikovnak duzzadt kezét, és szívből, gyengéden mondta: Nagyon köszönöm. Szerjozsa! Jó hosszan elkocsi- káztál velem. És ezzel bement a raktárba, hogy megnézze a rakodást. Ljutyikov hazament. Bent a szobában égett a lámpa, holott nappal volt. Tamara bundában ült az asztal mellett, amelyen egy ébresztőóra és egy tükör állt. Kétségbeesett arccal meredt * & levegőbe, szemei könnyesek voltak. Arcán világosan kirajzolódtak a barna foltok. Ahogy Ljutyikov belépett, felvillantotta nagy fekete szemeit, az öröm és a meglepetés hangján kiáltott fel: — Megjöttél? Hát végre megjöttél! — fejét hirtelen karjaira ejtette és elsírta magát. Ljutyikov aggodalmasan pillantott Tamarára. Minden úgy volt, mint amikor elment, tehát még nem szült. Tamara felállt, odament hozzá, fejét mellére hajtotta, karjaival átfonta nyakát. Így állt egy kis ideig, majd panaszosan kérdezte: — Nagyon megcsúnyultam, ugye? És most már nem szeretsz annyira, igaz? — Ljutyikov zavartan mormogott, majd vidáman felnevetett: — Egészen átfagytam, még te is megfázol, sőt ő is megfázik. És náthás gyereket fogsz szülni. Tamara arrébb húzódott, és elégedetlenül nézett Ljutyikovra: — Te miért borotválkoztál meg? — Temiattad — mondta röviden Ljutyikov és mindenkinél büszkébb volt a világon, hogy a felesége olyan bizalmatlanul, irigykedve néz rá. Aztán odalépett Tamarához, megcsókolta remegő, duzzadt ajkát, hosszú haját és nedves szemeit, amelyek úgy csillogtak, mint valami fekete nap... A gigantikus kozmoszban, amely az élettelen, fagyos tundra fölött terül el, titokzatosan villog az északi fény. Néha eltűnik, majd ismét felvillan. A végtelen tundrán még látszik a nehéz vontató lánctalpainak nyoma, a szél azonban egyre jobban betemeti, és mindenkorra eltünteti a hómezőről. De eltűnnek még azok emlékezetében is, akik átélték ezt a mindennapinak, nagyon egyszerűnek számító utat. Ugyan ki is emlékezhet egész életében egy ilyen semmiségre? Talán senki. — Vége —
