Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-17 / 14. szám

l&uliikos irányi István: Felőli Zoltán Néhány nappal ezelőtt je­lent meg a szarvasi községi tanács gondozásában a Szarvasi Füzetek elnevezé­sű sorozat negyedik tagja­ként Irányi István kutató­nak igen érdekes és sok vo­natkozásban újat, eddig is­meretlent nyújtó munkájá Petőfi Zoltánról, a nagy költő fiáról, az „üstökös csóvájáról”. Az egészen fiatalon el­sugárzott feléje. Anyja, az örökszép Júlia nem sokat beszélgetett vele, s így má­soktól elferdítve tudta meg, ki volt az apja, s ő hozzá hasonló akart lenni. De míg az apa kóborlá­sait a költészet szenvedé­lye irányította, ő a céltalan csavargásra adta fejét. Tud­ta, hogy így nem lehet élni, s többször is ígéretet tett édesanyjának megható le­hunyt tehetséges, jobb sors- veleiben a javulásra: ....fel­r a érdemes Zoltán — ha ez egyáltalán lehetséges — még apjánál is hányatot- tabb életet élt. Tudjuk, hogy amikor a szarvasi gimnáziumból annyi figyel­meztetés és szerető dorgálás után eltanácsolták, színész­nek állt. Irányi István do­kumentumokkal igen gon­dosan alátámasztott, nagy ismeretanyagot feldolgozó monográfiája, mint ahogy könyvének címébe is bele­vette, Zoltán életpályáját Békés megyei, s azon be­lül is különös tekintettel szarvasi éveire vizsgálja. Irányi könyvét olvasva erőteljesen, szinte filmsze­rűen bontakozik ki előttünk ennek a tragikus sorsú gye­rek-embernek az élete, akit Krúdy „az ország árvájá­nak”. nevezett, akinek nagy­nevű apja eltűnt a seges­vidított annak a tudata, hogy még előttem áll a megjavulás útja, hogy én is szerezhetek jó anyámnak az életben örömet...” — írja 1864. november 28-án. Eb­ből azonban nem lesz sem­mi. Újra kezdődnek, illetve folytatódnak az éjszakai mulatozások, hiába van Pe­tőfi István villámló dorgá­lása, az édesanya aggódó, intő jó szava, a fiú ro­han a vesztébe. 1866 au­gusztusában, 18 éves korá­ban már ő sem hisz javulá­sában, s ezt írja édesanyjá­nak: ....nem vagyok elég v akmerő azt állítani, hogy... képes leszek mind erkölcsö­met megjavítani, mind ta­nulmányaimat becsülettel bevégezni.” Jóslata, sajnos, betelje­sült. Nem volt képes a „nor­mális” emberek útjára tér­Zsadányl Lajos versel: ALSZIK Mint a törékeny tollpihe Mit elfújnak a semmibe Mint a játékos falevél Megrezzen, ha borzolja szél Mint a nyúl, ha meglapul Feje fölött vihar vonul Mint a sugár az ág- hegyén Mint a kalásziján a mag-remén» Mint a moccanatlan ég Mint a kéktitkú messzeség Alszik a lányom... álom száll A szemére, mint csöpp bogár Ver. ver a szívem hangtalan Csitt, csitt, csitt... most béke van. Érd Sörényedet elvetélted Leveleid elpörögtck Szép nyaraid, tavaszaid Meg nem leled, eígörögtek. Madaraid messze szá'ltak Virágaid mind elhulltak. Színe dnek árnya sincs már Ág-csontjain fagyok futnak. Erdő, erdő szépség kertje öiessze a nyár... nagyon messze, Tél karma közt vergődsz immár Mint a madár megsebezve. valóban hagy részletesség­gel elemzi a szarvasi gim­náziumban eltöltött időt. Nem vádolja a tehetetlen édesanyát, akinek lelkét amúgy is összetörte Sándor eltűnése, s egyre bizonyo­sabbá váló halála. Különö­sen szépen állítja elénk azokat a tanárokat, Petőfi Sándor volt osztálytársait, barátait, akik Zoltánt a szarvasi gimnáziumban ta­nították, s éppen a dédelge- téssel, a nagy költő iránti tiszteletből fakadó „elnézés­sel” járultak hozzá akarat­lanul is a fiú szertelen élet­módjához. A könyv hozzá­I V iharsarok Békés megyei részének kubikos I hagyományait gyűjtögetve I Orosházára is szemet vetet- ■ tem. Arra voltam kíváncsi, vajon ki lehet az, aki a sok I veterán között is a legré- ! gebben ragadta meg a ku­bikoslapátot, és a legtöbb kilométert tehette meg ma­ga előtt tolva kenyérkereső „pajtását”, a kubikostalics­kát. Többektől azt a taná­csot kaptam, hogy a Csapó j Pali bácsit keressem meg, 1 az lesz tudomásuk szerint az öregek legöregebbje. I Elmentem hozzá. Város­széli házában úgy találtam, ahogyan egyszer > olvastam őt Ruffy Péter írásában: „Nagy fehérkés bajusz. A tüsikés szálak pataJkja a piros arcon álla két oldalára csorog. Kis szem, de lánglobbanással, mint a csillagok. Viseltes segít bennünket ahhoz, , , hogy még jobban mégis- "adrág-, melyft szfles' su‘ merjük az „ország árváját”, jlyos SZ1J szonta derékhoz, s azokat a körülményeket,! A derék nem tört, szálegye- amelyek korai halálát okoz- nes • • •” Mozgása már ne- ták. | hézkes, lassú — nyolcvan­Kár, hogy Irányi István ' kilen^edik é,v,ét ta?oss,a; De könyve mindössze ezer pél­dányban jelent meg, s úgy tudjuk, hogy — éppen ezért — a terjesztése is korláto­zott, nem jut el minden­hová. A könyv borítólapját Cs. Pataj Mihály tervezte, a tanárok arcképeit Ruzics- kay György festőművész rajzolta. Gál Sándor megelevenedik egész lénye, mikor elmondom, hogy mi­ért jöttem, és szinte nem is tudja, mivel kezdje, annyi mindent akar elmon­dani. Azt kérem, hogy a legemlékezetesebb élményé­vel kezdje. — Fiibí^immlríSn vé­tünk akkor. Innét mentünk el húszán — kezdi. Egy csa­tornát csináltunk, úgy, hogy a Dunábul lett kivezetve, oszt három vármegyén kö- rösztül újból bele lett ve­zetve a Dunába. Várjon csak, hol is vót... Persze. Opazova, India ... a Dunán meg a Dráván is túl... Hát énnekem ez azért emléke­zetes, mert ottan én három­ezer emberrel tetettem le a tajieskát. Mer kicsi vót a füzetes. És kigyött a mér­nök, mindjárt tudott adni négy és fél krajcárt köbmé­terenként. Csatornát csinál­tunk, szelvényt adtak 2—3 embernek ötven métert. Én is harmadmagammal bele­fogtam úgy március élejin, aztán húsvétra fenekeltem ki. Akkor kaptunk aztán tiszta füzetest... Hanem az én munkakönyvemet úgy kivágta a mérnök, hogy alig tudtam összeszedegetni. Hát bizony, a mérnökökre nagyon sok panasz volt. Csapó Pali bácsinak is volt több összeütközése a mér­nökökkel, de igazának tu­datában derekasan kivágta magát: — Szarvason vótunl? a Körös tőttésinek a fejelési- re. Hárman mentünk innen. A Nagy Janival meg a Sza­bó Janival. A Szabó Jani már nem él azóta. Ott az­tán úgy jártunk, hogy nem kaptunk fát tüzelésre. Min­denhol szoktak pedig adni rozsét. Én aztán mentem a mérnök elej be, és kértem vári csatában, anyja pedig ni. Elégett, mint egy külön- búskomorságba süllyedve, legesen szép, nagy virág; Sándor emlékével a szívé- amelyre a fehéren Izzó nap ben férjhez ment. Zoltán há- — édesapja emléke — on- nyódott a rokonságban, leg- tóttá tűzlavináját. 1870. no- többet Petőfi Istvánnál la- vember 5-én, amikor édes- kott Csákópusiztán, ahol anyja már két éve halott „István öcsém” gazdatiszt volt, egy hideg, földes kis volt. A fiú érezte azt az szobában, alig 22 éves ko- iszonyú örökséget, amit egy- raDan meghalt részt a vérében hordott, Irányi István könyvének másrészt az apára, a sza- érdeme, hogy ezt a rövid badság és a szerelem láng- életet összes ellentmondá- lelkű költőjére büszke nép saival együtt mutatja be, s Libták Pál linómetszetei Építkezés Ipart táj fát. Azt mondta, pem ád. Hát jól van, visszamentem, aztán, ami pallót kaptunk az építőshöz, abbul egyet fölvágtam. Másnap megint mentem. Megint ugyanúgy vót. Harmadnap megint. Aztán mikor elgyüttünk ha­za, vót a rovancsolás, mondja a mérnök: — há­rom palló hiányzik.- — Hi­ányzik hát! — mondtam — háromszor kértem fát a tűzre. Először nem kaptam, fölvágtam egyet. Másodszor nem kaptam, föl vágtam még egyet. Harmadszor se adott a mérnök úr, fölvág­tam még egyet. De olyan bátran odaálltak a többiek is, hogy a mérnök nem is próbálta meg, hogy kérje az árát. Harcos, bátor ember volt Csapó Pali bácsi. Kubikostársai is úgy emlé­keznek meg róla, mint aki­től sokat tanultak. Tapasz­talataival sok-sok hasznos útbaigazítást adott társai­nak a napi munka nehézsé­gei között. Emellett lelkes szocialista volt. Még most is könyv nélkül tudja a „Proletárok verseskönyve” csaknem minden versét. De nemcsak a nincstelenek el­keseredett szomorúsága, ha­nem az erejében bízók op­timizmusa is jellemző rá. Bölcs humorral, nem kevés iróniával meséli például ma is, amit régebben újdonsült kubikosoknak szokott a sa­ját életéből, mikor azt ké­rem tőle, mondja csak, mi az a kubikosszárma? — A fene egye meg, ha­mar megtanuttam én, hogy mi az. Fiatal kubikos vó- tam még, amikor egymás mellett vót egyszer a szel­vényünk egy szegvári ku­bikossal. Aztán annak ott vót a felesége is, oszt fogott kosztosokat. Azt mondom neki: — szomszéd, maga ugyan mit tud főzni ezek­nek az embereknek, akiket egész héten kosztol? Hát azt mondja: — hétfőn bab van, kedden keménytarho­nya, szerdán paprikás­krumpli ... meg azt mond­ja: hetenként egyszer van szárma. Hát én aztán fi­gyeltem, hogy mikor főzet a feleségivei szármát. Hát egész héten figyeltem, aztán szombaton látom, hogy as asszony egy egész bogrács krumplit a hajába megfő­zött. Mondom azután neki vasárnap: — Szomszéd! A héten nem főztek maguk szármát! — Dehogynem főztünk! — Hát én figyel­tem, de csak nem láttam, hallja. Erre aztán elmoso­lyodott: — Szomszéd, maga nem tudja még, hogy mi­lyen a kubikosszárma? — Hát milyen lenne? Csak olyan, mint akit más csinál — mondom. — Nem olyan az! A hajába főtt krumpli a kubikosszárma! — Na — mondom, akkor... egye meg a szármáját! lov tanult he’e a ku­bikoséletbe Pali bácsi, sok­sok nélkülözés közben egy_ re céltudatosabb mozgalmi ember lett, ami miatt ké­sőbb még sok szenvedés várt rá, de végre nyugodtan lehet, hiszen egykori har­costársai szívesen és kedve­sen emlékeznek rá, mint bajtársukra és tanítójukra, élvezheti szeretetüknek lép- ten-nyomon megnyilatkozó, vele együttérző melegét. Beck Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents