Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-09 / 288. szám
1964. december 9. 7 Szerda SPORTSPORTSPORT Mérlegen a megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság 3. Sarkadi Kinizsi 30 17 7 6 58:28 41 A Sarkad) Kinizsi csapata. Álló sor, balról jobbra: Lovas), Kótai, Szabó, Varga, Tobai, Kiss, Fábián, Tamási Károly edző. Guggol: Gurzó, Szo- boszlai, Erdélyi, Zs - Iák, Nagy. ■".''fiira* A aukorgyárl együttes neve mellé a szurkolók „az örökös bajnokjelölt” jelzőt ragasztották. Ennek oka az, hogy a jó képességű játékosakból álló együttes évek éta az éllovasok között tanyázik, és többször fordult már elő, hogy csak hajszál híján maradt le a bajnok mögött. A kívülállók tehát ezt látják. A sportkör vezetői azonban — amint azt a bajnoki év megkezdése előtti szakosztály- gyűlésen hangoztatták — az erősen megfiatalított csapatot az első öt közé várták. Természetesen nem mondtak le a feljebb kerülésről, de nem tűzték ki célul a bajnokságra való „mindenároni rá- menést”. Így nem is érte kellemetlen csalódás őket és amit akartak, azt elérték: egy ütőképes, jó szellemű, stílusosan játszó együttest alakítottak ki, amely elsősorban a játékosok fiatal korára való tekintettel, rövidesen nagyobb feladatok megoldására is képes lesz. Az együttes színeit Erdélyi, Szoboszlai, Juhász, Zsilák, Szabó, Tobai, Lovasi, Kótai, Nagy, Gurzó, Fábián, Varga, Kiss, Pozoje- vics képviselte a 30 bajnoki mérkőzésen. A legegyenletesebb jábéAprő hirdetések Tanya lebontásra eladó. Telekgerendás, Tanya 86. 2051 Tolósúlyos piaci mérleg, 10 kilós 210,— Ft, 20 kilós 280,— Ft rövid rúddal, nagy tányérral, hitelesítve, díjmentes csomagolás. Krammer Ferenc, Baja, Bezerédi utca 3. 24057 Beköltözhető ház eladó. Békéscsaba V., Jósika utca 44. 28193 Eladó Munkácsy-lv, kétnormás, román vételre behangolva. Békéscsaba, Bartók Béla út 19. 29187 F.gy klsborjas tehén eladó. Gyula, Fej rét 24. 40104 kot a Szabó—Tobai fedezetpár nyújtotta. A közvetlen védelem is kitett magáért, különösein Erdélyi kapus őszi teljesítménye emelkedik ki. A 19 éves átlagéletkorú csatársor legeredményesebb tagja 15 góllal Kótai volt, de a 11 gólt lövő Lovasi, a 10 gólos Gurzó és a 7 gólos Fábián is sokat tett a harmadik hely kivívásáért. Az együttesnek nagyszerű a kollektív szelleme, és dicséretes sportszerűséggel küzdöttek a pályán. A Kinizsiből ebben az évben senkit sem állítottak ki! A jövőre vonatkozóan Tamási Károly edző a technikai és taktikai képzés fokozását tartja a legfontosabbnak. A baráti szellem megtartása mellett szeretnének a jövő évi bajnokságban is komoly szerepet játszani az élcsoportban. Nem riporter a riporter, ha a kényes kérdést nem szegezi egyenesen az edző mellének. — Mi volt az oka annak, hogy a Kinizsi néhány ragyogó eredmény után, pont azokon a mérkőzéseken játszott gyengébben, amelyek sorsdöntőek voltak? — Sajnos, akkor kerültünk hullámvölgybe — válaszolta Tamási Károly, amikor minden pontra valóban szükségünk lett volna. A visszaesést befolyásolta a cukorgyártási kampány megkezdése, és főként a rossz pályaA sísport is gépesíthető. Az egyik francia szakfolyóirat beszámol róla, hogy egy kis légcsavaros vontató segítségével a sizők óránként 86 km-ts sebességgel szágti dozhatnak. A vontató szerkezete egyszerű: sítalpra szerelt légcsavaros motor. A légcsavart viszony. Emellett néhány játékos rendszertelenül járt az edzésekre is, így nem csoda, hogy az idegek sem voltak rendben. Crömmel hallottuk, hogy a jö- ' vő évi felkészülést az együttes az új Kinizsd-sportteJepen fogja elkezdeni. Tehát a visszaesés egyik okozója, a pályahiány megszűnik. A többi már a fiúkon múlik. Remélhetőleg az új pályán elég hely áll majd rendelkezésre az ifikikel való foglalkozásra is, ugyanis ebben vannak még tennivalók. A nagyon tehetséges gyerekekkel a jövőben a sportkör régi játékosa, Kiss Ferenc foglalkozik. A Kinizsi-labdarúgók nem panaszkodhatnak: a vállalat, a párt- szervezet, az üb minden támogatást megad anyagi és erkölcsi vonatkozásban. A játékosok között nemes versengés alakult ki a „legsportszerűbb” és „legeredményesebb” játékosnak járó tiszteletdíjért. A szép serlegeket Szabó Ferenc és Kótai József nyerte. A cukorgyári sportkör labdarúgó-szakosztályában tisztában van. nak képességeikkel, lehetőségeikkel, eszerint mérlegelik a helyzetet. De azért az éveken keresztül megcsillanó bajnoki címet — egyszer el akarják érni. Minél hamarabb, annál jobb. Talán már jövőre? Kívánjuk nekik! védőköpeny veszi körül. Mögötte légterelőt helyeznek el, amely megvédi a síelőt a légáramlástól. Maga a slelő kormányszerű fogantyút tart, amelynek egyik szárába a motor Irányítógombjait szerelték. Gépesített sísport Jelenté* a sportköri közgyűlésekről Beszámoló a Konágotai Mezőgazdaság* Szakközépiskola sportkörének munkájáról A Kunágotai Mezőgazdasági Szakközépiskola sportköre nemrégen alakult. A kollektíva rövid ideje került össze, fiatalok a sportkör tagjai, fiatal a testnevelő tanáruk is. Az elmúlt sportszezonban azonban „fiatalságukat” meghazudtolva, a mezőkovácsházi járás minden számottevő sportrendezvényén megjelentek, és több szakosztályuk, versenyzőjük figyelemre méltó eredményt ért el. A sportkör közgyűlésén Liker András testnevelő, a fent említett sikerekről tájékoztatta behatóan a tagságot. Elmondotta a nevelő, hogy a sportkör három szakosztályában igen le:kesen dolgoztak. A tanulók igen aktívak voltak, különösen az atléták tüntették ki magukat. A szakosztály 25 versenyzője rendszeresen részt vett a járási megmozdulásokon. Három járási csúcsot állítottak fel és 1964-ben 29 alkalommal szerezték meg egy-egy verseny számban az első helyet. A sportkör tagja, Nagy Anna, a járás legjobb atlétája. A fiatal versenyzőnő a falusi span* takiád országos döntőin is képviselte a megye színeit, tagja volt az országos bajnokságot nyert spartakiád- váltónak is. Nagy Annán kívül Barton Mária, Nagy Katalin, Vágási Erzsébet, Kovács Lajos, Kovács András, Szabó Imre és Balázs István hívta el magéra a figyelmet eredményes versenyzésével. A kézilabdás-lányok kitettek magukért. Nemcsak a sparte kiád megyei döntőjére jutottak ei, hanem a járási bajnokságban megszerezték az ezüstérmet is. Az iskola fiútanulói között — mi sem terme szetesebb ennél — igen népszerű a labdarúgás. A helyi labdarúgó-szakosztály ifjúsági csapatában tíz .,megás” kergeti a labdát. A téli hónapok legkedveltebb sportja az asztalitenisz. Most már biztosítottak ebben a sportágban az edzési lehetőségek Is. A felsorolt eredmények igen lelkes és meg’ehetősen sok munka árán születtek meg. A kedv, az akaraterő nem hiányzik a versenyzőkből, azonban sok problémával kell megküzdeniük. A testnevelési és a sportmunka, amíg jó az idő, remekül meg , de amint beköszönt az ősz, csak az asztaliteniszezők hódolhatnak sportáguknak. Sajnos, nincs tornatermük, és ez bizony nagy hátrány. Amint azt Varga Magdolna n. osztályos tanuló, a sportkör titkára elmondotta, remélik, a következő években sok minden megoldódik. A szak- középiskola sportkörének tagjai bíznak abban, hogy jövőre folytatják idei sikeres szereplésüket és jövő évi közgyűlésükön még több sportsikerr 1 számolhatnak be. Megyei sakkéletünk második fél évének legkiemelkedőbb eseménye Flórián Tibor nemzetközi mester (a Magyar Sakkszövetség főtitkára) békéscsabai élménybeszámolója, majd az ezt követő szimultán adása volt. Flórián Tibor a megyei sakk-konferencián vett részt, melyen a sakk- sporttal kapcsolatos problémákat vitatták meg. Tárgyalásokat folytatott megyénk vezetőivel az 1S65. évben rendezendő „Asztalos” emlék versé ny (nemzetközi verseny) rendezésével kapcsolatban is. A megbeszélések eredményeként majdnem bizonyosra vehető, hogy a verseny megyénkben (reméljük Békéscsabán) lesz megrendezve. Az élménybeszámolóra és szimultánra az úttörőházban került sor. A kitűnő előadást, melyen keresztül a hallgatóság megismerhette a nagy ve:, senyek (nemzetközi versenyektől a világbajnokságig) izgalmait, mintegy negyven sakkozó hallgatta végig. A táblához a helyszűke miatt, sajnos, csak huszonketten ülhettek le, az út és a kimerítő tárgyalásoktól fáradt nemzetközi mester csak „félgőzzel” játszott. Nem a mindenáron való győzni akarás, inkább a tanítás volt a célja. Így is jónak mondható, hiszen a huszonhét partiból 17-et nyert, döntetlen lett 8, és kettőt elvesztett. A verseny nagyon kedves szinfoltj.’ volt a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium leánytanulóinak kis csoportja, Juhász Anna, Kucsera Éva és Baráth Agnes. Mind a hárman közép játékig egészen jól tartották magukat. Györki Lajosnak (Bcs. Építők) és Hídvégi Péternek (ifj. versenyző, Bcs. Spartacus) sikerült győzni. Hídvégi Péter remek, szellemes kombinációval állította kéílépéses matt elé a meglepődött nemzetközi mestert. Döntetlent értek el: Gyöngyösi Lázár (Gyulai MÉDOSZy, Körömi Lajos (Bcs. Építők). Kitettek magukért a Muronyi MEDOSZ versenyzői „is: dr. Andor László, Szűcs Imre. A két ifjúsági versenyző: Lukoviczki és Lagzi is értékes döntetlennel tarsolyukban utazott haza. A három konzervgyári versenyzőből Ká-di József és Iványi István ért el döntetlent. Eredményük azért is értékes, mert ők eddig nem voltak verseny játékosok. Az élménybeszámoló és szimultán nagyszerű hírverésnek bizonyult, mert a novemberben beindult városi egyéni bajnokságért küzdők soraiban sok olyan sakkozó látható, aki eddig nem vett részt versenyen és a szimultánon elért siker után újabb sikerekre vágyik. Sok szerencsét kívánunk hozzál Sz. I. FÜRÜDJÖN A BÉKÉSI FÜRDŐBEN! KÁDFÜRDŐ, k ülönböző hőmérsékletű FEDETT MEDENCÉK, KIVÁLÖ GYÚGYHATÁSÜ TERMÁL FORRÁSVÍZZEL TÖLTVE. PIHENŐSZOBA, MASSZÍROZÁS, LÁBÁPOLÁS, ÉRDEKLŐDÉSRE BŐVEBB FELVTT ACOSÍTASSÁL SZOLGÁLUNK. TELEFON: 115. JÓ KÖZLEKEDÉSI LEHETŐSÉG MINDEN IRÁNYBÓL 70575 a jői. Ápolt hat kiemeli az arc szépségét. Hajszíne különböző lehet, — a jól ápoltság követelménye mindegyikre vonatkozik. GONDOSAN VÁLASSZA MEG HAJÁPOLÓ SZERÉT. A TOJÄS-SHAMPOO táplálja, tökéletesen tisztítja a hajat és a fejbőrt. SELYMES, SZÉP FÉNYŰ LESZ HAJA, HA Tojás—Shampoo-l használ! 3847 TARTÓS, HASZNOS AJÁNDÉKKAL AKARJA MEGLEFNI HOZZÁTARTOZÓIT KARÁCSONYRA? AJÁNLJUK ÖNNEK EZT A PRAKTIKUS ÉTKEZŐASZTALT, Fogyasztói ára: 450,— — 650,— forintig. Kapható a bútorboltokban! 3398