Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-15 / 293. szám

1994. december 15. 5 Kedd Ülésezett a megyei pályaválasztási tanács c/t 3Cisorsolt mmíjasszotiy cl Qókai Színházi? an DECEMBER 11-ÉN Békéscsa­bán, a megyei tanács épületében tanácskozásra jöttek össze a me­gye különböző iskoláiban dolgozó pedagógusok, vállalati és mező- gazdasági szakemberek, hogy az általános és középiskolát végző fiatalok egyik legnagyobb problé­májáról, a pályaválasztásról ta­nácskozzanak. Bár még messze van a tanév vége, s a pályaválasztás előtt álló fiatalok az iskolák padjaiban ül­nek, mégis szükséges, hogy meg­felelő időben rendelkezésre áll­janak azok a tájékoztatási anya­gok, melyekből a szülők, a peda­gógusok, valamint a fiatalok se­gítséget kaphatnak pályaválasztá­si gondjaikhoz. A tanácskozás első nap'rendjé- ben Tóth Pál, a Mü M 611. számó Ipari tanuló-intézet igazgatója tar­tott vitaindító előadást. Beszédében az ifjúság irányí­tásának szükségességét hangsú­lyozta. Megállapította, hogy az eddigi tapasztalatok nem túlságo­san kedvezőek, ezért lényegesen javítani kell a tanácsadást, mivel napjainkban legfontosabb ténye­zőként az ipar megfelelő szak­munkásokkal történő ellátása lépett előtérbe. A jelenlegi tapasz­talatok és adatok azt bizonyítják, hogy szakmunkáshiány van s ez népgazdasági szinten is érezteti hatását. FOGLALKOZOTT a gimnázi­umokkal és a szakközépiskolák helyzetével. A szakközépiskolák­kal kapcsolatban megállapította, hogy mutatkoznak bizonyos terv- szerűtlenségek. Példaként meg­említette egy olyan iskola esetét, ahol véleménye szerint 40 fény­képésztanuló oktatása indokolat­lan volt. Tóth elvtárs vitaindító beszédé­ben utalt arra is, hogy még szá­mos esetben a pályaválasztás so­rán a szülők akarata érvényesül. A MÁSIK NAGYON fontos kö­rülmény, melyre felhívta a ta­nácskozás résztvevőinek a figyel­mét, hogy kü'önösen az érettsé­gizettek nagyon leszűkítik a pó­lyaválasztást, bár a jelenség az általános iskolát végzetteknél is megmutatkozik. Utalt arra, hogy a jelentkezők nagy része csak a divatos szakmákat keresi, s ugyanakkor megfeledkeznek ér­vizsgálatokat az Önök bauxltjá- ról. Átvesszük. — A félkészgyártmányt pedig visszavesszük Önöktől. Mondjuk 65 százalékban. — Felesleges megterhelés len­ne Magyarország számára — húzta mosolyra száját a vezér. — Iparuk fejletlen. Minek önöknek alumínium?... Zsebkést készíteni?... A timföld elektro- lizására nincs kilátásuk. Hol van Önöknek olcsó szenük az áram- termeléshez?... Mi megvesszük a bauxitot ab Gánt és rögtön fizetünk. Nincs gond vele. — Ez rablás — gondolta Mül­ler —, közönséges rablás. Vi­szont gyorsan ömlik a pénz. Ba­lás kohókról álmodott... Legfel­jebb nem lesznek kohók... Ha Grechter fizet, akkor a három- milliós alaptőkét tízre lehetne emelni. Az jár jól, akinél sok részvény van. Fel kellene tehat vásárolni a részvényeket. Mi­csoda üzlet!... De Grechternek most nem szabad mutatnia, hogy belemegy a játékba... Ak­kor többet ad... Két nap múlva Tetétleninek táviratot hozott a postás Mün­chenből: „Százezer tonnát elad­tam” — ennyi volt a szalagon, ról, hogy még számos olyan szak­ma van, ahol anyagi hátrányba sem kerülnének. Végezetül a szü­lők felvilágosításának és a tanács­adás fontosságának jelentőségét hangsúlyozta, majd javaslatot ter­jesztett elő a tanács munkájának megjavítására. Az előadás után vita követke­zett, melyben elsőnek dr. Molnár Jánosné, a nőtanács képviselője szólalt fel. Hozzászólásában hiá­nyolta, hogy kevés iskolaigazgató és osztályfőnök vett részt ezen az igen fontos tanácskozáson. Beszé't arról, hegy az általános iskolák igen tájékozatlanok a pá’yavá- lasztás kérdésében. NagyoDb tá­mogatást és konkrét adatokat kért az általános iskolák számára a pályaválasztás megkönnyítése vé­gett. Májer Andrásné az SZMT részéről a szülők tájékoztatásának fontosságát említette meg. Böőr Ferenc, a békéscsabai gimnázium igazgatója arról beszélt, hogy a vállalatok sem igényelték sok esetben a tanulókat s ezért for­dulhatott elő az, hogy több szak­mában túlzottan nagy hiányok mutatkoznak. Elmondta, hogy fel­mérést végeztek 129 5-f-l-es osz­tályt kijárt tanuló körében kér­dőívek útján. Hetvennégy kérdő­ívet kaptak vissza s ebből kitűnt, hogy 24 fiatal kereste a fizikai pályát, míg többségük felsőbb is­kolákban továbbtanul vagy admi­nisztratív és egyéb pályákon el­helyezkedett. Kovács László, a megyei művelődésügyi osztály ré­széről arról beszélt, hogy szüksé- séges volna előzetes felmérést végezni a pályaválasztással kap­csolatban. Elmondta, hogy tapasz­talatai szerint az osztályfőnökök a pályaválasztási tanácsadást eléggé mechanikusan végzik. Saj- ben András, az építőipari vállalat képviselője az építőipari beiskolá­zási nehézségekről beszélt, Gaj­dács Pál, a Hidasháti Állami Gaz­daság igazgatója pedig a mező- gazdasági szakmunkásképzés je­lentőségét hangsúlyozta. A vita ufón Sebestyén József, a pályavá­lasztási tanács titkára határozati javaslatot terjesztett elő, melyet a tanácskozás résztvevői elfogad­tak. A tanácskozás Tóth Pál válasz­beszédével fejeződött be. semmi más. De ez milliókat je­lentett. Balás, aki nem tudott az üz­letkötésről, korábbi nagyobb adósságaitól szabadulandó, Mül­ler ajánlatára átadta apportjait, azaz a tíz százalékát, s lemon­dott a gánti jogosítványokról. Müller megígérte neki, hogy to­vábbi pénzt kap, ha kutat, és még feltár a hegyekben bauxi­tot. Balás újabb jogosítványo­kat váltott ki Iszkaszentgyörgy, Mórágy és a Hármashatárhegy környékén. Müller ígéretében nem is kételkedett, a bánya és a gyár már nem „úszhatott el”. Ami pedig a pénzügyi manőve­rezéseket illeti, azokról halvány fogalma sem volt. Gon ’olva, ha pénz kell, majd szól és Müller fizet. Az apportokért kapott összeg­ből újabb felszereléseket vásá­rolt, mert nem akart megint egy kalapáccsal és hátizsákkal útnak indulni. Hónapokig tanulmá­nyozta a térképeket, leírásokat szedett össze és boldog tervezge. tésekkel teltek napjai. Ügy be­csülte, körülbelül tízezer embert lehet majd foglalkoztatni. Gán- ton lesz munkájuk a bányászok­nak. Egyik este éppen teáját itta, A csabai színház átalakítása javában tart. A közönség tovább­ra is kénytelen a Trefort utcai „kisszínházba” járni. A ködös, hi­deg idő ellenére mégis szívesen vállalja az áldozathozatalt, mert az új évadi repertoár klasszikus és mai darabban, drámában és vígjátékban egyaránt jé, változa­tos, az előadások színvonalasak. Kedves, játékos hevület fűti a szereplőket a Kisorsolt menyasz- szony előadása közben is. Cso­da-e, hogy a néző bekapcsolódva a színpadon történtekbe, minden sikerült bemondásnál, jelenetnél, dalnál, táncnál önfeledten tapsol? Látszik az egész előadáson, hogy a rendező, Máté Lajos ugyancsak játékos kedvvel, a nézőt igazán szórakoztatni, kacagtatni akaró ambícióval tálalta fel a kétrészes Katajev—Kalmár—Nádas zenés vígjátékot. Maga a történet eredetien so­vány és mégis frappánsan eredeti! Egy fiatal sebész úgy tudja, hogy csak az esetben pályázhatja meg az addisz-abebai kórházban a se­bészorvosi állást, csupán az eset­ben juthat el a távoli Afrikába, ha megnősül. A nagymama, aki könyvtáros, oly módon segít uno­kájának ebben, hogy öt lányolva­sója közül húzat a fiúval egy ne­vet, melynek tulajdonosáról kide­rül, hogy valóban szerelmes az orvosba, ám megtudva, hogy csak egy állásügy eszköze, keserűen félreáll. Később az is kiderül, hogy a fiú hasonlóképpen szereti, meg aztán a pályázati feltételek sem tartalmaznak nősülési kikö­tést, tehát a fiatalok szívük sze­rint lehetnek egymáséi. A vígjá­tékok ősi szabályai szerint tehát minden rendbe jön, minden sze­replő boldog lesz, sőt az a tanul­ság is adódik, hogy igazi szerelem sohasem lehet sorsolás, számítga- tás tárgya. A darab — premieren látott — kilenc szereplője: Lestyán Kati (Csilla), Cserényi Béla (Viktor), Tablonkay Mária (Olga), Vörös Tibor (Tibor, az orvos), Dénes Pi­roska (Antónia nagymama), Rom- •ári Gizi (Vera, a kisorsolt meny- 'sszony), Széplaky Endre (Balogh II. Tóni, a focikirály), Déry Má­amikor csengettek. Legnagyobb meglepetésére Virágh József, a bányász-szerző öregember állta küszöbön. — Nem megyeik be, mérnök úr, mert esik az eső, és csurom egy víz vagyok... csak azt akar­tam mondani... Balás a konyhába vezette az öreg bányászt, aki a tömeges el­bocsátások hírével érkezett. — Nincs már ott kérem, mun­ka és a bányán kívül semmi sem lesz — vetett éles pillantást a mérnökre. — Becsapott engem az úr! A gyárat csak ígérték, de mit dolgoznak fel a gyárban, ha az anyagot elviszik? — Vissza Kapjuk mi azt, Vi­rágh bácsi, ne búsuljon. Csak nincs még elektromos áramunk. Egyébként a timföldgyár fel­épül. Saját szememmel láttam a terveit. Dr. Müller pedig Német­országban... — Az az irhabundás űr?... Nos, éppen ő mondta, hogy nem kellünk. Nem lesz gyár. Csak felszedik az anyagot és viszik ki vagonokban. Nem látjuk mi már azt viszont. Biztosan tudja azt maga is, csak koncédiázik. Hol van hát a kenyér, amit ígért?... (Folytatjuk) ria (Éva) és Sándor Imre (a figa­ró) szinte családias összeszokott­sággal bonyolította a színen a történetet. Együtt és egyenként is magával ragadó vidámságot vittek a darabba. Noha szerepéből adódóan a ki­sorsolt menyasszonyt, Verát a tra- gikák sorsa fenyegette, Romvári Gizi ügyes adagolással mindig biztosítani tudta a figura vígjá­téki jellegét. Hasonlóképpen si­került ez a rokonszenves megjele­nésű Vörös Tibornak, kinek sze­mélyében, úgy látszik, elvetődik a színház régi „bonviván-gondja”. A szín többszöri (nyíltszíni) át­rendezése miatt olyannyira szük­séges időkitöltő sok-sok dalbetét eléneklésének fáradtságos felada­tával is hősiesen megbirkózott. Széplaky Endre Balogh II. Tóni szerepébe bújva, komikustehet­ségének újabb pompás oldalairól mutatkozott be. Minden szava, megmozdulása nyomán uszály­ként húzódott a közönség kacagá­sa. A mókázásban vérbeli társa volt az ügyefogyott Viktort ügye­sen, ötlettelin alakító Cserényi Béla. Rengeteget nevettünk tré­fáin. Jablonkay Mária személyé­ben méltó „antiíeleként” szerepelt az okos, eleven Olga, egészséges sodrásban tartva egymást kiegé­szítő játékukat. Lestyán Kati egy­szerű eszközökkel, mégis annyira hatásosan állította elénk Csillát, hogy annak szelíd értelműsége már fájt szinte, és élősdicske jel­leme tenyerünket viszkettette. Dcry Mária ped'g? Így sorolhat­nánk: szerelmi összekötő, hangfo­gó a brácsán, mások ki nem mon­dott gondolatainak szellemes ki­mondója, vagy ami tetszik. Ér­tette kulcsszerepét és élt is vele. A nagymamaszerepnek meg az a szerencséje, hogy Dénes Piros­kának juttatta a rendező, hiszen nem egy tisztes, kötögető matró­A Magyar Vöröskereszt Orszá­gos Központja a napokban 21 olyan vöröskercsztes aktivistát tüntetett ki törzsgárdajelvénnyel (orvosokat és más egészségügyi dolgozókat, tanácsi, szakszerveze­ti alkalmazottakat, termelőszövet, kezet! elnököket, tagokat), akik évek óta önzetlenül munkálkod­nak megyénkben ennek az ember­baráti tömegszerveze'.nek a javá­ra azért, hogy az iparban és a me­zőgazdaságban dolgozók egészség­ügye évről évre mind rendezetteb­bé, szocialista társadalmunk szem­pontjából teljesebbé, jobbá vál­jék. A kitüntető jelvények átadására december 10-én, csütörtökön ke­rült sor Békéscsabán, a Vöröske­reszt megyei székházában, Fodor nát, hanem efféle típus parodizált mását kellett színre vinnie. A Jó­kai Színház ismert komikája ez esetben is elemében volt. Sándor Imre, mint a „fodrászat főnöke”, nyúlfarknyi szerepében is eredeti­en hatott. A kilenc szereplő, kivétel nél­kül jól, hibátlanul táncolt, éne­kelt. A hatást még csak fokozta Széplaky Endrének Tomy Steelt parodizáló ének- és játékstílusa. A dr. Gippert Lászlóné által ki­tűnően stimulált zenekar, Nádas muzsikájának méltó közvetítője- ké.nt jeleskedett, nagyban hozzá­járulva a közönség jó hangulatá­hoz. A Kisorsolt menyasszony euró­pai, még közvetlenebbül, magyar értelemben véve egyszerűen csak zenés vígjáték, nem pedig musical comedie, mint néhányan tudni vé­lik. A musical comedie speciálisan amerikai, mondhatni New York-i story-ra épülő színpadi mű. Mi­ként Máté Lajos, a rendező, ugyanúgy Sallay Eta koreográfus is tisztában volt ezzel. Ezért ma­radtak a darabban a dal- és tánc­betétek torzítatlanul olyanok, amilyeneket az európai értelem­ben vett vígjáték műfaji törvé­nyei megkövetelnek. Székely László díszletei, köztük a nézőtérbe belógó „freskók” ugyancsak ennek az öntörvénynek a tiszteletben tartásával készül­ik. Az újszerűnek ható menet közbeni színváltozás a nézőket cseppet sem zavarta, hiszen víg­játékról lévén szó, nem volt miből kizökkenteni a közönséget. A füg­gönyzárást jelképező félhomály­ban árnyalakokként futkározó díszletezők láttán a nézőtéren ülők éppen olyan jól elszórakoz­tak, mint a darab bármely derűs jelenetén. Huszár Rezső Gábornak, a Magyar Vöröskereszt Országos Központja képviselőjé­nek a jelenlétében. Tizenöt évi megszakítatlan vöröskeresztes munkájukért, ezt az időt feltünte­tő jelvényt kaptak a következők: dr. Farkas Ernő, Juhász Ilona, De- meter András, Árvavölgyi János- né, dr. Vörös Áron, dr. Szabó Miklós és Máthé Pálné. Tízévi megszak í latlan munkásságukért hatan részesültek a kitüntetésben: Dani Irén, Ladnyik Mihály, Szán­tó Ixijos, Kára Menyhértné, B. Major János, dr. Tóth Mihály, míg az ötévi lankadatlan tevé­kenységért Cserei Pálné, Pólyák Jánosné, dr. Acsay Pál, Südy Er­nő, Bánfi János, Kemény Jenő, Herkó György és Szekercés József érdemelte ki a jelvényt. —r— H. F. Cserényi Béla, Jablonkay Mária, Dénes Piroska és Vörös Tibor. Küar’ó vöröskeresztes munkásságukért huszonegyen részesüllek megyénkben a Magyar Vöröskereszt kiiünle’ésében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents