Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-15 / 293. szám
HXH. december 15. 6 Kedd Vílágjárás Firenze, Toscana és a virágok fővárosa Az Express Utazási Iroda szervezésében Olaszországban töltöttünk nyolc napot. Meglátogattuk Rómát és Firenzét. Csoportunk repülőgéppel utazott Rómába, majd négy nap után autóbusszal Firenzébe. Igaz, hogy itt mindösz- sze két napunk volt, de így is sok érdekes feljegyeznivaló akadt Reggel indultunk el Rómából, és alkonyodott már, amikor Firenzébe, a virágok városába érkeztünk. A távolság a két város között mindössze 300 kilométer, de több helyen megszakítottuk utunkat. Az egész napos utazástól már eléggé elfáradtunk, mikor beértünk a városba, Toscana központjába. Az első benyomások, valamint azok a humoros jelenetek, melyeket már a megérkezéskor tapasztaltunk, feledtették az út fáradalmait Azzal kezdődött, hogy nem találtuk a szállodát. Hatalmas autóbuszunk alig fért el a szűk utcákon, melyeket még szűkebbé tett az, hogy az utca mindkét oldalán a parkírozó autók hatalmas tömege állt. Behajtottunk egy ilyen utcába. Természetes, hogy a szembejövő járművek nem fértek el tőlünk. Az egyik útkereszteződésnél balra kellett fordulnunk, egy hasonlóan keskeny utcába. Ám csak kellett volna, mert a parkírozó autók teljesen elzárták az utat. Sofőrünk és olasz idegen- vezetőnk rövid tanakodás után, mintha mi sem lenne természetesebb, kiszálltak, beültek az ott álló kocsikba, és egymás után vitték el azokat az útból. Persze, a bonyodalom még ezután kezdődött. Az üzletekben, cukrászdákban lévő tulajdonosok nem találva kocsijaikat, olaszos temperamentummal kezdték „áldani” sofőrünket és idegenvezetőnket. Azoknak sem kellett több, kézzel-lábbal alátámasztva viszonoztak. Nagy tömeg verődött össze, majd elő- . került egy rendőr is, aki véget vetett a jelenetnek. Sofőrünk és idegenvezetőnk egészen a szállóig nyitott ablak mellett énekelték: „Női siamo ro- mani” — vagyis „Rómaiak vagyunk” — mintegy elégtételt véve így Firenzén és lakosain. Ebből a jelenetből látszott, hogy bizonyos ellenszenv van Róma és Firenze között. X A firenzei székesegyház gyönyörű. Csodálatos látvány a magas, fekete-szürke kőlapokkal borított hatalmas templomtorony, a székesegyház, a keresztelőkápolna. Ez a székesegyház a világ harmadik legnagyobb temploma: 130 méter hosszú, kupolája 92 méter magas. A kupola középnyílásán csak június 21-én süt be a nap úgy, hogy a sugara a templom padlójára esik. A székesegyházban nagyon sok a szemlélődő turista. Bent az ember zavartalanul gyönyörködhet, amint azonban kilép, a valósággal „ragadó” képeslap- és diafilm-árusok, ha rájönnek, hogy nem olrsz az illető, nem engedik el egykönnyen, míg nem vásárol valamit. Meglepetve tapasztaltuk, hogy az árusoknál ugyanazok a cikkek más és más értékűek voltak. Az élet törvénye itt: ki tud jobb üzletet kötni? Jártunk a „Ponte vecehio”-n, az öreg hídon is. Ez az Arnón átívelő híd óriási értékeket foglal magába. Itt vannak ugyanis azok az üzletek, ahol a nemesfémből készült ékszereket, órákat, láncokat és egyéb borsos árú csecsebecséket árusítják. A híd közepén egy kis korláttal ellátott részről gyönyörű kilátás nyílik a folyóra és a part menti épületekre. A hídra épített üzletek száma meghaladja a hatvanat. Itt nemcsak az árut kell megfizetni, hanem a helyet is. Olcsóságnak számítanak a 20—25 ezer lírás láncok és egyéb apróságok. Megfigyelhettük, hogy nem valami sok a vásárló, inkább csak a nézelő- dők tömege volt nagy. Jobbára csak külföldiek vásárolnak, főleg az amerikai turisták. Felmentünk a Michelangelo térre. A tér a Firenze melletti dombok egyikén helyezkedik el. Itt állították fel Michelangelo „Dávid”-jának, valamint a Medi- ciek síremlékére készült szobrainak másolatát. A téren óriási a tömeg. Firenzére innen nyílik a legszebb kilátás. Körben a kéklő hegyek, lábunk előtt a mélyben az Arnó szalagja csillog, víztükrét megtörik hidjai, és a folyóban tükröződő parti épületek. A hegyek ölében pedig a város pompázik. A dóm, a „Jeruzsálemi Szent Kereszt” temploma, a városháza, messze kiemelkednek a házak közül. Mindenki meg akarja örökíteni ezt a látványt, kattognak a fényképezőgépek, levelezőlapokat vásárolnak, hallgatják az idegenvezetőket — a tér mindig eleven, mozgalmas képet nyújt. Az Akadémiai Múzeum épülete jóformán semmivel sem különbözik a mellette állóktól. Belépünk a nehéz kapun, és csodálatos látvány tárul elénk. A „Dávid” — Michelangelo híres szobra — eredetiben, pompás megvilágításban. Az óriási, egy tömbből kifaragott szobor kissé aránytalan: ugyanis eredetileg magas talapzatra került volna, ezért a művész az alak fejét és karjait nagyobbra faragta, mint a természetes arány. Az ötméteres szobor lenyűgöző. A művész 23 éves korában kapta azt az elrontott márványtömböt, melyből ezt a művét kifaragta. Csodálták is, hogy fiatal kora ellenére milyen gyönyörű szobrot alkotott. Válaszában mindig hangsúlyozta, a szobrászat egyszerű: csak a felesleget kell lefaragni, és kész a mű. A teremben minden úgy van elrendezve, hogy a figyelmet rögtön erre a remekműre irányítsa. A szobor megtekintését elmulasztani valóban vétek volna, olyan élményt nyújt, amelyre mindig szívesen emlékezik vissza az ember. A „Jeruzsálemi Szent Kereszt” templom nevét nagyon nehezen tudták megmagyarázni. Különben sem a neve érdekes, hanem az, hogy ebben a templomban van olyan olasz nagyságok sírja, mint Dante, Michelangelo, Galilei, Macchiavelli. Mikor a templomhoz értünk, óriási tömeg állt a bejáratnál. Megtudtuk, hogy a város valamelyik nyugdíjas vezetőjét temetik éppen, és a szertartás folyik. Így aztán nem tudtuk behatóan megnézni a templomot, csak az egyik mellékhajóján mentünk végig. Különben ebbe a templomba is bevonult a technika, a gyászbeszédet mikrofonba mondták, és az egész épület harsogott az erősítő hangszóróktól. Meg akartuk várni a szertartás végét, de kísérőnk szerint az olyan hosszúra nyúlik, hogy csak fölöslegesen töltenénk az időt. Így kívülről és belülről is csak futólag tudtuk megnézni ezt a híres firenzei műemléket. Ezeken kívül még sok érdekes feljegyeznivaló volt, azonban egy ilyen társasutazás tapasztalatainak leírása és elmondása sok időt venne igénybe, így most csak a jellegzeteseket, érdekeseket ragadtuk ki a szerzett benyomások közül. Sass Attila F Vl/ft |V| Vigyázat feltaláló! Amerikai filmvígjáték, rengeteg ötlettel, némi komolysággal jó szórakozás. (Bemutatja a dombiratosi Hunyadi mozi decem bér 15—16-ig.) MOZI DECEMBER 15. Békési Bástya: Morál —■ 1963. Békéscsabai Brigád: Esz torina. Békéscsabai Szabadság: Kilódé embereik. Békéscsabai Terv: Trubadúr. Gyomai Szabadság: A három testőr. Gyulai Erkel: Nem ér a nevem. Gyulai Petőfi: A hazudós Billy. Mezőkovácsházi Vörös Október: A harmadik rakéta. Orosházi Béke: Az életbe táncoltatott lány. Orosházi Partizán: DolláxT>apa. Sarkadi Petőfi: Moszkvai séta. Szarvasi Táncsics: Ha egyszer, 20 év múlva. Szeghalmi Ady: Mese a 12 találatról. December 15-én, este 7 órakor: KISORSOLT MENYASSZONY ■ Vörösmarty ifj. bérlet. December 15-én, 19.30-kor Hunyán SEBHELY A tv műsora DECEMBER 15-ÉN, KEDDEN 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv, az ált. ifik. VI. oszt. számára. 9.00 Iskola-tv, Környezetismeret, az ált. isk. IV. oszt. számára. 10.05 Földrajz, az ált. isk. V. oszt. számára. 11.00 Angol nyelv, kezdőknek. 14.00 Orosz nyelv (ism.). 14.53 Köimyezetismeret (ism.). 15.50 Földrajz (ism.). 16.55 Angol nyelv (Ism.). 17.20 Az Iskola-tv postája. •— Műsorkalauz pedagógusoknak. 17.35 Hírek. 17.40 Tapasztalatok, tanulságok. A gazdaságos sertés'hizlalás módszerei. 17.50 A Magyar Hirdető műsora. 18.00 Ifjúsági filmklub. Simon Menyhért születése. 19.00 Nem csak játék... Közvetítés az OKISZ kiállító helyiségéből. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-hiradó. 19.50 Érmek és érmesek. Visszapillantás a tokiói olimpiára. 19.45 Napi jegyzetünk. 20.05 Egy perc a gyilkosságra. Magyarul beszélő jugoszláv film. (1G éven felülieknek!) 21.25 Hol tart ma az orvostudomány? A reumáról. 21.55 Tv-hiradó — 2. kiadás. Hazahozták a városi kórházból. Mindenki tudta, hogy reménytelen, csak ő nem. Féküdt az ágyban és nézte a mennyezetet. Az fehér volt, hófehér, akárcsak a beteg, aki azt hitte, hogy meggyógyul. Lassan 60 év felé ballagott, helyesebben, vonszolta napjait. A felesége motoszkálása hallatszott a konyhából, majd erősödtek a lépések és az asz- szony halk hangja hallatszott az ajtóban. — Átmegyek Kocsisék zöldért a malacoknak. A víz ott van az ágy mögött. Ne mászkálj sokat! Mindjárt jövök. Az ajtót becsukta maga után. A beteg hallotta, amint csikordul a kiskapu, azután csend lett. Lehunyta a szemét és arra gondolt, hogy délután jön a tizennégy éves keresztlánya. Erre a gondolatra felvidult. A fia a menyével tegnap itt volt, hoz_ tok édességet, de az asszony megtiltotta, hogy egyen belőle, de nem is kívánja. Csak azt az idegenkedő pillantást nem értet_ te a menye szemében. Pedig Kati mindig olyan kedves, most még. is, amikor megsimogatta a kezét, érezte, hogy az megborzong. Hát igen, öreg vagyok és beteg, de nem lesz ez mindig így, voltam én már nagyon beteg és mégis... mégis ... mégis... Az alvó ember mozdulatlan OPTIMIZMUS fadarabként feküdt az ágyban. A gyógyszerek és a betegség savanyú szaga kiömlött az utcára, áhöl a kakas mérgesen megkukorékolta és aggódva terelte háreméi a Kocsisék háza elé. * Juli leugrott a kerékpárról fia. talos hévvel, de kislányos köny- nyedséggel. Bement a házba. — Csókolom, Bokor néni. Szervusz Klári. — Szervusz. — Klári, szeretnék mondani valamit. Délután el kell mennem meglátogatni a keresztapámat Gyökére. Nagyon beteg, gyomor- rákja van. Tegnap hozták ki a kórházból. Reménytelen. Klári belenyalt a befőttbe, majd mérlegelte a helyzetet. Ar. ra a gondolatra, hogy egy haldoklóhoz menjen, megborzongott. Viszont ha most nem megy el, akkor, Juli nem jön el vele holnapután Ágasra. — Megyek, jó, anyu? — És az anyjára sandított. — Jó, de mikorra értek vissza? — Legkésőbb hatra, Bokor né. ni — mondta Juli. Na, akkor 3 órakor indulunk. Csókolom. Szia. — Aztán csapódott a kapu. Klári pedig megállapította, hogy a leg. jobb a cseresznyebefőtt. Arra ébredt fel, hogy szomjas. Megnézte az órát, 3 múlt. Kint hallotta megint az asszony szösz- mötölését. Tehát hazajött. — Erzsi — szólt halkan. Erzsi bejött, töltött a pohárba, majd odavitte az urának. — Ez jólesett — mondta, még a szemét is lehunyta. — Mindig csak innál — mormogta az asszony, de harag nélkül, már úgyis minden mindegy. Fél 4 körül lánccsörgés, fék zaja, és leányhangok hallatszottak a kapuban. Erzsi kiment eléjük. — Csókolom, keresztanya. Ke. resztapa hogy van? — Szervusztok. Elfogy lassan. Még most nincsenek nagy fájdalmai, az a jó. Klári, hogy őszintén szóljunk, meglepődött. Ö egy zokogó keresztanyát várt. Juli már otthonosan mozgott a konyhában, majd benyitott a szobába. Odament a keresztapjához, hogy megcsókolja, egy pillanatra megtorpant, a fiatalság, az élet meg. torpanása volt ez az öregség, a halál előtt. Aztán beszélgettek. Az öreg bizonygatta, hogy ő a kórházban meghalt volna. Ö mondta a doktor úrnak, hogy hozzák haza, itt. hon jól érzi magát. Folyt tovább a szó, néha még nevettek is. Klári aztán megkérdezte, hogy kik vannak a falon azon a képen? Erzsi asszony kezdte elmesélni. — A három fiunk. Csak a leg. kisebb él, a tavasszal volt az es- küvője. A középső elesett a Kár. pátoknál, a legidősebb eltűnt a háborúban, nincs hír róla, sokáig vártuk. Nem sír, sőt mosolyog. Nincs már könnye, elnyelték az évek, a keserűség, a várakozás, a halál. A csendben az öreg szólal meg. — Anyjuk, eltetted a dinnyemagokat? Tavasszal szeretném elvetni, jó édes dinnye lesz belőlük. Még sok mindenről esik szó, de lassan búcsúzni kell. Juliék már messzi járnak, elmaradoznak a házak, azonban Klári fülében csak ez zúg. — Tavasszal dinnyét vetek... * A beteg pedig újra egyedül van. Felkel, odamegy a fénykeretes ablakhoz és kibámul az életbe. Mögötte sötét van, orvos, ságszag, de kint nappal. Azt nem érdemes észrevenni, hogy megy le a nap. Megy, de még fénye van, csalóka meleg tavaszt ígérő fénye. És az öreg ember tudta, hogy élni fog. Huszár Gabriella ' i
