Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

GYULAI

SZŐNYEGEK

— A háziipari szövetkezet kiállítása a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban —

A népművészet új felvirágzásának vagyunk tanúi! — Ezt a mondatot sokszor ás sokan leírták, hangoztatták a népi alkotótehetségek többszöri újrafelfedezése során. Már-már a kijelentés devalválódásától kell tartanunk, s ha mégis ismét használjuk, abban a meggyőződésben tesszük, hogy a népművészeti ihletésű iparművészet távlatai valóban felvirágzást ígérnek. A távlatok kitapintásához jó támpontot nyújt a Gyulai Háziipari Szövetkezet termékeiből összeállított kiállítás. Elemzésünket erre az anyagra alapozzuk.

A szövetkezet szőnyeg- szövő részlege öt évvel ezelőtt azt tűzte céljául, hogy a gyulai szövött gyapjúszőnyeg hagyományos motívumkincsének, munkatechnikai fogásainak fel- használásával kialakítja a sajátosan gyulai szőnyegtípust. A szőnyegszövő részleg vezetői és dolgozói — elsősorban Farkas Sándor és Marosán György — felkutatták a bizonyíthatóan gyulai eredetű gyapjútakarókat, s a szín- és formavariációk lehetőségeinek alapos tanulmányozása után nekiláttak a művészi igényű szőnyegszövésnek.

A feudalizmus korának társadalmi viszonyai által meghatározott népművészet természetesen minőségileg különbözik a motívumaiban és technikájában arra épülő, de tudatos művészi tervezést feltételező mai népi iparművészettől. A jobbágy-iparosok rangján az ismeretlen népművész a jobbágyság tárgyi igényeinek figyelembevételével kellett hogy alkosson, olyan darabokat kellett létrehoznia, melyeknek szigorúan meghatározott funkciójuk van a paraszti életben. Az eredendően adott művészi igény azonban az esztétikus formát, az adott ízlés követelményeit kielégítő díszítő stílust is megkívánta a funkciójukat betöltő termékektől. A népművészet eredeti (ősi) formája tehát sokoldalúan meghatározott, s életképességét ez biztosította. Ha mindössze a motívumkincs átmentéséig, „másolásáig” jut el a népművészetet újra életre hívó modern kor, öncélú művészkedéssé válik, s mint ilyen — nem életképes. Az alapvető feladat az, hogy a megváltozott tárgyi igényeket és a megváltozott esztétikai ítéletet egyaránt szem előtt tartva végezze az „átmentést”.

A szőnyegnek, takarónak a funkciója napjainkban is adott: a modern lakás is

igényli ezeket a hangulatteremtő elemeket, s a népi díszítőművészet alapvetően non figuratív jellege különösen alkalmas arra, hogy a figurális díszítőelemektől mindinkább megszabaduló, modern lakásba szervesen beépüljön. Ezt ismerte fel a gyulai szövetkezet, s a kiállításon bemutatott szőnyegek, faliszőnyegek, takarók a felismert gondolatok gyakorlati megvalósításának eddigi útját mutatják.

Az ötéves fejlődés, a kísérletek is jól nyomon követhetők a kiállításon. A kezdeti darabok erősebben kötődnek a hagyományhoz: a. piros, kék, fekete, zöld alkalmazása, az éles színellentétekre törekvés a népművészet formanyelvét jelenti, s a kemény színeket kedvelő ízléstípusra épít. A továbblépést a harmonikus színhasználat, a pasztellszínek kedvelése jelenti, alkalmazkodva az egyszerűsödés felé haladó lakáskultúrához. A két stílusváltozatnak egymás mellett is van természetesen létjogosultsága, hisz a modern kor kollektív ízlése még nem alakult ki.

És ezen a ponton van lényegi különbség a népművészet és a népi iparművészet között. A népművészet hagyományos ízlést feltételez, viszont az erre alapozó iparművészet az új kollektív ízlés első vonalában jár, annak kialakításában is részt vesz. Alapvető feladata, hogy a leendő kollektív ízlésbe a népművészet elemeit is beépítse. Ezt viszont csak úgy teheti, ha a lényegét megértve fogalmazza újra.

A népművészet Ilyen értelmű újrafogalmazása a legnagyobb fokú művészi igényesség jegyében történik. A Népi Iparművészeti Tanács hivatott arra, hogy az ilyen törekvésekben élenjáró háziipari szövetkezeteket szakmailag, művészileg segítse, s a gyulaiak eredményeiben is szerepe van ennek a patronálásnak. *

A kiállításon más részlegek munkái is helyet kaptak: kötött kesztyűk, hímzett bébiruhák, párnák, térítők (a szövetkezet export- termékei) láthatók az egyes vitrinekben, példázva a szövetkezet kollektívájának sokirányú törekvéseit. Ezek a termékek is a népművészeti elemek új funkcióban történő alkalmazási lehetőségeire utalnak, de olyan problémákat vetnek fel, melyekre ezúttal nincs módunk kitérni.

Szilágyi Miklós

KÖRÖS TÁJ

:

____________KULTURÁLIS MELLÉKLET_________

E

gy klasszikus a XX. századbó

— Nagy Lafos emlékére —

nagy történelmi és társadalmi törvényeket, hitt a fejlődésben, az előrehaladásban és „a kor parancsoló feladatáénak tartotta a szocializmus, a kommunizmus építését. „Nem az író parancsol azonban a kornak, hanem a kor az írónak” — foglalta össze tömör szellemességgel a maga véleményét. Szerinte az írónak saját feltételeiből kell műveiben újjáteremtenie a világot és így kell irányt mutatnia az •olvasóknak. Gazdag ábrázolás segítségével végül is lelkességet, az újért való harc vállalását ébreszti fel.

Tíz éve már, hogy meghalt, de mintha csak tegnap láttuk volna a kávéházban, ahol oly otthonosan tudott unatkozni, mint más a családi karosszékben kanárimadarak és horgolt terítőcskék között. Unatkozása azonban feszültséget rejtegetett, mint ahogy stílusának — gyakran emlegetett — józan pontossága mögött is ott feszült a részvét lírája és az igazságkeresés szenvedélye. Nagy Lajos maga jegyezte fel, hogy, bár még hatvanéves korában is atléta-teste volt, már harminc esztendősen gyakran fáradtnak hatott, ahogy nem rászabott ruhájában, öreges tartással, merengve ült az ablakban, ahonnan oly sok mindent látott meg a magyar életből és az emberi természet megfejthető rejtelmeiből.

Első írásait — a század legelején — saját szavaival szólva, „tussba mártotta”. Keserű, földhöz ragadt emberek, a szárnyalás minden lehetőségétől megfosztó sorsok szerepeltek azokban, és „az a csendes haldoklás, amely nem is érzi már a fájdalmat, a levegő ritkulását”. A fiatal Nagy Lajos a hozzánk főleg Bródy Sándor által

közvetített zolai naturaliz- A felszabadulás után A Magyar Klasszikusok rnus tanítványa volt. De ugyancsak érdekes, érté- című sorozat utolsó Kötetei már ezekben az írásokban kés írásokkal gazdagította éppen Nagy Lajos váloga- feltűnt egy jellegzetes Nagy Lajos a maga egyéni tott írásait tartalmazzák. Nagy Lajos-i vonás: a fi- hangvételű életművét. El- Nagy Lajost műveinek ér- nom irónia. sősoiban „Pincenapló”-ja téke avatta a század maA történelem drámai és „önéletrajz”-a emelkedik gyár irodalma egyik — fordulatai ébresztették fel ki közülük. Azt hirdette, nemrégiben még köztünk Nagy Lajosban azt az írót, hogy nem lehet egyszerűen járt, szellemében pedig aki — a testi és lelki nyo- füstté párologtatni évtize- mindig köztünk járó — mór, a beletörődés és kép- dek, évszázadok beidegzé- klasszikusává.

mutatás jelenségei mellett seit- Ue,

— észre tudta venni és áb- ............

r

ázolni a boldogságra törekvő emberiséget, a munka szépségét, a lázadni merészelő öntudatot. Az 1917- ben írt „Tanyai történet”, az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságra emlékező „1919 május” című nagyobb elbeszélés, az alföldi falu külső, s belső körülményeit jellemző tények és a szociográfiai felmérést magas irodalommá emelő „Kiskunhalom” már nagy író művei. A kor igazi igényeit tudta kifejezni az apostagi cselédlány törvénytelen fia, a „titkos lakó”, ahogyan Kellér Andor jellemezte őt egyik vonzóan megírt emlékezésében.

Nagy Lajosnak ugyanis majd a felszabadulásig nem volt saját lakása és gyakran csak be nem jelentett szobatárs — titkos lakóként — élt barátainak szállodai vagy albérleti szobáiban.

mert felismerte a (A. G.)

Ismét ősz lett

Alexander Prokofjev verse

Utam megint pirosló erdő letarlott fái közt vezet.

Elmúlt a nyár, az ősz is eljő, s barangol az emlékezet.

Elszállt a nyár, elvitte álmom, mely szállt hétköznapok előtt, és munkám végeztén — ne fájjon — alig is vettem észre őt.

Elbúcsúztunk és elköszöntünk, s ott jár déltengerek felett, elvitte, mit itt élt, közöttünk, a mindennapos perceket.

Elvitt sok, tán csak nékem drága apróságot, kis eseményt, s egy asszony szerelmétől áldva szentelt, lángoló költeményt.

Fordította: Antalfy István

^V^WVWWVWVW^WWWW^WWW VVWVW'VV^A/WWWVWVWVWWNAAAAÍ

Leonyid Rahmanov*

A GOMB

EflV német szociáldemokrata 1920-ban Oroszországba utazott, hogy saját szemévéi lássa az ottani helyzetet és találkozzék Leninnel. (Sokan érkeztek akkor ezzel a céllal.) Vrangel és Pilsudslki ellen még folyt a harc, s a vendég szemében Oroszország a teljes ösz- szeomlás és éhínség képét mutatta. „No igen, valami csoda folytán átvészelte néhány nehéz esztendejét, ezután azonban — gondolta a német —a forradalmi lelkesedésnek már el kellett apadnia, az emberek halálosan kimerültek.”

Kertelés nélkül akart beszélni Leninnel — éles, nyílt kérdéseire ugyanolyan nyílt válaszokat várt. Felkészült, hogy elfogulatlan bírája legyen mindannak, ami Oroszországban végbemegy. Ehelyett pedig lélekszakadva kellett válaszolnia azokra a kérdésekre, amelyekkel Lenin halmozta el őt Lenin arról faggatta, miként volt lehetséges, hogy az egyik német fejedelemségben kikiáltott tanácsköztársaság. melynek kormányzatában ez a független szociáldemokrata is részt vett, mindössze három napig tarthatta magát. A német logikusan kifejtette, hogy a szociáldemokrata párt jobbszámya elárulta őket, a nép nem volt eléggé öntudatos, nem készült még fel eléggé a szocializmusra, s a döntő pillanatban nem támogatta munkáskormányát.

— És maguk mit tettek azért, hogy a nép higgyen és támogatást nyújtson önöknek? — kérdezte bizalmatlanul Lenin.

— Kellett, hogy higgyenek nekünk — felélte sértődötten a „független”. — Mi hús vagyunk a nép húsából. Ügy vagyunk a néppel... no, mondjuk, mint a gomb a kabáttal, amelyhez hozzávarrták.

Lenin elmosolyodott:-— Hm, tegyük fél, hogy így van. De mégis, mit tettek Önök saját népükért?

— Mit tehettünk volna három nap alatt? — álméi- kodott a német.

— Ügy? Nos, nevezzen meg csak egy olyan törvényt vagy rendeletet, amelyet a három nap alatt kihirdettek és megpróbáltak végrehajtani.

— Törvényekre, rendéleteikre nem is került sor. Kormányunk, Ismétlem, csak három napig létezett.

Lenin azonban kérlelhetetlenül folytatta:

— Három nap! Önök ezt egyáltalán nem használták ki! Hofy is támogatta volna Önöket a proletariátus, amikor még a gyárak munkás-önkormányzatát se tudták életbe léptetni! A parasztok azért nem álltak önök mellé, mert Önök egy mukkot sem ejtettek ki arról, hogy felosztják a nagybirtokokat. Egyáltalán, mit értek el önök? Any- nyit, hogy feszesen begombolkoztak és ünnepélyesen bevonultak a megszökött miniszterek dolgozószobáiba! Ez kevés. Ez megbocsáthatatlanul kevés. Ezért nem tarthatták magukat három napnál tovább. Mi viszont, amint látja, már több mint három esztendeje tartjuk magunkat és bízunk benne, hogy örökre!

A „függetlent” lenyűgözte ez a sok önbizalom és hirtelen, elvesztve hidegvérét, így kiáltott fel:

— örökre? Hát a gomb?

— Miféle gomb? — kérdezte csodálkozva Lenin.

— Ha holnap akár önnek, akár énnekem leszakad és élvész egy gombunk, akkor mi lesz? Őszintén megmondom: mint volt

szabó, utánaérdeklődtem...

— A, ön szabó? — érdeklődött Lenin.

— Az, de mit érek vele? Itt, Önöknél, Oroszországban nem árusítanak gombokat. Az ember a hősiesség csodáira képes, legyőzi minden éllenségét és egyszerre csak egy nevetséges apró dologban tehetetlen: elvesztette a gombját! önöknél leálltak azok a gyárak, amelyek a legegyszerűbb, mindennapi holmikat állították elő. Az emberek már évek óta úgy élnek, hogy képtelenek beszerezni azt, amire szükségük van. Nem luxustárgyakról beszélek, hanem a gombról!

Lenin elnevette magát:

— Azt akarja ezzel mondani, hogyha leszakad a nadrágunkról a gomb... Valóban igaza van: a nehézkedési törvény értelmében le kell csúsznia. (És bizalmasan közel hajolt a némethez.) Elárulok egy titkot önnek: nem fog lecsúszni. A zsineget még szorosabbra húzzuk a hasunkon és remekül tartani fog, amíg csak el nem űztük Vrangelt. Aztán pedig lesz bőven a mi országunkban gomb is meg minden egyéb