Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
Uj könyvek Mocsár Gábor: Piros füvű nád Egy nagyobb lélegzetű kisregény és tizenegy elbeszélés sorakozik a kötetben, valamennyi igen érett, mély emberismeretről és különösen a magyar falu életében való otthonos biztonságról tanúskodó irásmű. Az Eszterék homloka című kisregény szinte játékos formában vet fel súlyos erkölcsi problémákat, s rámutat mai életünk nem egy ellentmondására. Néhány remekbe készült háborús metszet villantja fel a paraszti lélek sajátosságait. A hajdúsági tamyavi- lág embereit kísérteties testi-lelki pontossággal varázsolja elénk az író elbeszélései javában. Törő Sándor: Bankett a Kék Szarvas-han Ismeretlen város, ismeretlen környék, Perigord név olvasható az állomás tábláján, idegen csengésű nevek a regény hősei, s mégis közeli * ismerősök: a magyar kisváros örökérvényű, típusai Egy állomásfőnök jubileumára sereglenek össze ezek a panoptikumfigurák, hogy megmutassák kisszerűségüket, reménytelenségüket, életre való alkalmatlanságukat. Az ünnepelt végigcsinálja a kötelező szertartásokat, majd váratlanul feléje int a nagy esély: kiszabadulni a reménytelen szürkeségből, nagy és bátor tettet végrehajtani a Jövő érdekében. Ez a kísértés olyan nagy, hogy a dilemmába a főhős, a jubiláns hivatalnok belepusztul. Ezüst György Leány a vízparton Ha meg akarja nézni ezt a filmet, tartalékoljon sok mosolyt. Feltétlenül szüksége lesz rá. Egy lány táncol a reggeli fényben, és alakja visszatükröződik a repülőtér üvegépületén. Táncol és mosolyog, mert reggel van és süt a nap, mert szerelmes, és vár valakit. És egyszerűen azért, mert minden rendben van. Ez a film kezdete, prológja és epilógusa. A film olyan emberekről mesél, akiknél minden rendben van. Időnként elkeserednek, összevesznek, szomorkod- nak és haragszanak, de mi végig tudjuk, hogy náluk minden rendben van. Kora reggel Kolka, a fiatal metróépítő munkás hazatér az éjszakai műszak után. Almos. De előtte egy kalandokkal teli nap áll, és összesen pár percig tud Moszkvai séta majd aludni. Ilyenkor azt szokás mondani, hogy így alakultak a körülmények. De a körülményeknek ehhez semmi közük nincs. Kolkát nyugtalan természete hajtja ki otthonából, az egyik kalandból a másikba taszítja; arra készteti, hogy járja Moszkva utcáit reggeltől késő estig, és mások dolgait intézze, de ezeket a mások ügyes-bajos dolgait tulajdonképpen a magáénak tekinti. A film hősei azok az emberek, akikkel Kolka egy napig tartó útja során találkozik. Egyesek közülük vele együtt haladnak, mások csak pár pillanatra jelennek meg, de mind érdekes figurák, és az Ismeretség velük szórakoztató. Az. ifjúság költészete, az érzések üdesége, az élet problémái iránti szomjas kíváncsiság teszi színessé a filmet. Időnként a finom, alig érezhető humort és lágy líraiságot felváltják a komikus, nevettető Jelenetek, amelyek Kolka kimeríthetetlen ötleteiből és a szégyenlős, ügyefogyott Szásával történő számtalan félreértésből adódnak. A MOSZFILM Stúdió új filmje, amelyet Georgij Da- nelija rendezett Igazi mester könnyedségével, át van hatva emberséggel, életörömmel, derűs, ünnepélyes hangulattal, Vagyim Juszov felvételei kitűnőek, és nagyon szerencsés a szereplők kiválasztása. <WWWWVWV^<WVWWVV^^VW»VWVWOAOOff/WVWWVVVWVWWVWW^< hasznos holmi. Nem kisebb lelkesedéssel fogjuk gyártani ezeket, mint ahogyan harcoltunk. Addig azonban arra kérném, kedves elvtárs, hagyja békében az én gombomat. — Bocsánat — hebegte a német, aki heves vitájuk során mindvégig csak csavargatta Lenin kabátgombját. Később együtt indultak egy munlkáslklubba, ahol Leninnek gyűlésen kellett felszólalnia. Nyár volt, Leninnek a sietségtől melege lett, kigombolta kabáitját, s ekkor ■— lepattant a gomb, amelyet vitapartnere oiy buzgón csavargatott. Lepattant és elgurult a járdán. Lenin észre se vette. De nem úgy a német. Ö észrevette, még nagyobb zavarba jött, felvette és zsebre tette a gombot. Minden eshetőségre — ezt gondolta — aztán valahogy majd módja lesz helyrehozni baklövéseit. Miután a klubban a gyűlés véget ért — Lenin a szovjet hatalom időszerű feladatairól, a katonai és a termelési arcvonalról beszélt — ismét kiléptek az utcára. Ekkor a német elképedve látta, hogy Lenin kabátjának minden gombja a helyén van. Hát ez miféle csoda? Hiszen Lenin alig tíz perce tette le a teremben a kabátját és maga mögé, a székre rakta. Kinek sikerült ezalatt fel- varmia a gombot? És hon- nét vette? Kétségtélen, az ország vezetőjének öltözékét egy külön ember figyeli állandóan, másként nem is lehetne megmagyarázni a történteket — hiszen a lepattant gomb még változatlanul ott lapult a német vendég zsebében... Néhány évvel később, amikor Lenin már nem élt, az említett független szociáldemokrata, aki kommunista lett, újra a Szovjetunióba utazott. Örömmel tapasztalta, hogy az ország feléledt, pezsgő építőmunka folyik benne és sok mindenfele áru kapható nemcsak Moszkvában, hanem az általa felkeresett falvakban is. Az egyik parasztházban, amikor belépett, mindjárt Lenin képe vonta magára a figyelmét. A fényképről nagyított képen Lenin kabátot, sapkát viselt: pontosan ugyanazt, amely az emlékezetes séta idején volt rajta. Az idős háziasszony látta, hogy a külföldi vendég figyelmesen nézegeti a képet, büszkén mondta hát neki: — Iljicsnek ezt a kabátját különösen jól ismerem. — Mit akar ezzel mondani? — kérdezte értetlenül a német. Az asszony erre elmesélte, hogy öt évvel ezelőtt, amikor még a városban dolgozott — egy gyári klubnak volt a takarítónője —, Lenin odaérkezett egy. gyűlésre. ö szokás szerint egy pohár teát tett a szónok elé, s közben egy gyors pillantást vetett Leninre, majd a széken fekvő kabátjára. Feltűnt neki, hogy a nem új, de még jól használható bársonygalléros kabátjáról hiányzik ggy gomb. Lopva elvette a kabátot és bevitte saját kis kamrájába, a lépcsőfeljáró alá. No de, ezután mit tehetett? Tartalékgombjai nem voltak és hát az idők is megváltoztak. Azelőtt elszaladt volna a boltba vásárolni... Nos, gondolta, hátha sikerül és letépte saját mellényének egy gombját (persze, nem volt ugyanolyan, mint Leniné, kisebb és az alakja is más), aztán jó erősen, legvastagabb fonalával hozzávarrta a kabáthoz. Nemrég a községi szövetkezeti boltban járt, s ott Lenin nagyméretű képét pillantotta meg. Ránézett és — egek! — ott látta a kabáton azt a gombot (jobb oldalt, felülről a másodikat), amely az ő mellényéről származott... Elkérte a képet, hazavitte és a tükör mellé tette. Azóta naponta többször is megnézte. — Az én gombom látható rajta! A német vendég végighallgatta a történetet, alaposan szemügyre vette a képet, némán bólintott, mintha ezt mondaná: „pontosan így történt” —, majd előhúzta meüényzsebóből a gondosan papírba göngyölt gombot (a papíron ott állt a séta dátuma), s a sok éve maigánál őrzött emléktárgyat: Lenin gombját az asz- szonynak ajándékozta, őszinte örömmel. Így gnnrtO^OTOt» ugyanis: minden jog és méltányosság értelmében csak ez az asszony lehet annak tulajdonosa. Íme, gondolta, bizonyítéka ez annak, hogy a szovjet hatalom belső lényegénél fogva a nép hatalma, s a világhírű politikai vezető meg a takarítónő e hatalomnak nem két pólusát jelenti. Hanem ez a parasztasszony Lenin valamiféle néni kéjének, dajkájának érzi magát... Nos hát, amint mondani szokás: Isten adja, hogy örökké így is maradjon! Fordította! Radó György Látogatás Dutka Ákosnál S zinte nyárias melegséggel tűzött az októberi nap, amikor e sorok írója felkereste remetei lakásában Dutka Ákost, 8 magyar irodalom egyik „nagy öregjét”. A kilencedik évtizedében járó költő — nagy idők tanúja — távol a világ zajától, a remetei dombok, kertek meghitt csendjében él. A villaszerű házat övező kis kert fái, bokrai őszi színben pompáznak, sárgáspiros színüket hangulatosan egészíti ki néhány fenyő .örökzöldje. Az érkező látogatót egyszerre három kutya csaho- lása fogadja, azonban a kis üvegezett verandán feltűnik a költő jellegzetes alakja, dús szakállal, szájában az elmaradhatatlan pipával, — és máris nyilik az ajtó. Századunk magyar irodalomtörténetének egy kis darabja tárul a látogató elé. A földszinti dolgozószobában könyvek, jegyzetek, kéziratok, újságok jelzik, hogy a költő előrehaladott kora ellenére is — ha egészségi állapota megengedi — dolgozik, alkot. A kis emeleti padlásszobába — a „pusztai fejedelem sátorába” — nyikorgó falépcső vezet. A falakon szinte tenyérnyi szabad hely sincs, mindenütt festmények, fényképek, bekeretezett kéziratok, lapkivágások idézik életútját, a halhatatlan emlékű barátokat, munkatársakat, a Holnapo- sokat: Ady Endrét, Juhász Gyulát, Babits Mihályt és a többieket. L elülve a verandán — miközben megtömve pipáját, ismét rágyújt — beszélgetni kezdünk. Szóba kerül a Holnap városa: Nagyvárad, említés történik újságírói munkásságáról, amerikai, olaszországi útjairól, majd a jelenre, illetőleg az elmúlt évek eseményeire terelődik a beszéd. Elmondja, hogy 1957 óta — amikor 75. születésnapja alkalmából a Magvető Könyvkiadó gondozásában Félévszázad viharában címmel kiadásra került válogatott verseinek gyűjteménye —, nem jelent meg önálló verseskötete, csak antológiákban, folyóiratokban jutott el néhány verse az olvasókhoz. Ugyanakkor viszont országos nyilvánosságot biztosított számára a rádió egy-egy művének bemutatásával. örömmel és lelkesedéssel beszél a kapott kor- mánykitüntetésröl, viszont azonnal komorrá válik, amint családi életére terelődik a szó. Elmondja, hogy amióta felesége meghalt, egyedül él. A szeretett asz- szony, a hűséges élettárs emlékét lépten-nyomon fényképek idézik. Az egyedüllét óráit Igyekszik elviselhetőbbé tenni azzal, hogy lankadatlan szorgalommal ír, hogy követi a világ eseményeit, s a magány nyomasztó érzését elűzik a barátok, ismerősök, tisztelők látogatásai is, akik gyakran felkeresik remetei otthonát. Fiatalos élénkséggel csillan fel szeme akkor is, amikor egy kötet kiadásának lehetősége kerül szóba. Hát nem felejtették még el teljesen az öreg Dutka Ákost? — kérdezi, és íróasztalának fiókjából vaskos kéziratot húz elő. Borítólapján öreges, szálkás betűkkel a cím: A vénség balladája. — Íme a bizonyíték — mondja, hogyha ritkán Is, de írok. Az utóbbi 0—8 év legjobb versel kaptak helyet ebben a sorozatban. Érzékeny fnűszerként jelzik e költemények az idős ember magánéletének egy- egy fontosabb állomását, a munkáshétköznapok eredményeit, bemutatják a természet ezernyi szépségét, ünnepeink hangulatát. B úcsúzóul egyik nemrég keletkezett költeményét nyújtja át, melyet a békéscsabai olvasóknak küld. A vers nyomtatásban még nem jelent meg, viszont már elhangzott a rádióban. Az idős ember békés belenyugvása, mindennek örülő derűje, bölcs rezignáció- ja csendül ki a sorokból. A beszélgetés befejezésével, amikor kikísér, s a napfényben megcsillan ősz szakálla, hunyorog apró szeme, szinte valamelyik mesekönyv lapjaira kívánkozik alakja. Az elbúcsúzáskor mit is kívánhatna szebbet a látogató, mint jó egészséget, további nyugodt alkotómunkát s a tervezett kötet mielőbbi megvalósulását. Dr. Papp János Dutka Ákos: Fecskék, fecskék, tanítsatok Ha túl meleg a sivatag szele gyilkos o Sfinx tűz lehelete a Nilus völgye már harmattalan s oly rideg és oly vigasztalan a pálmafák is földig hajlanak menekülnek a kis magyar madarak Fecskék köröznek riadt boldogan tavaszodik, otthon József-napja van csirip-cslrip, zeng sok fecskeszáj halljátok hív, vár a Tiszatáj Sokszor kinyitom már én is ablakom várom őket minden napos hajnalon talán kinyílik végre földi börtönöm megjönnek a fecskék, 6, milyen öröm Elmondják nekem is, hogy mi hír a tengeren s hogy kell repülni a végtelen vizen És ezt nekem is mindig tudni kell Ha üzennek értem, hogy készüljek el repülni a boldog csillagok felé úgy, úgy, ahogy az élet rendelé Oda, hol majd újra bátran járhatok nem kell támaszkodni semmiféle bot Fecskék, fecskék, boldog madarak adjátok kölcsön a bátor szárnyakat Hadd repüljek vígan, bátran, szabadon egethasító fecske szárnyakon Haza, haza, a csillagok felé, ahogy azt a nagytitkú Halál rendelé Emberhez méltón, szárnyon hadd menjek ei Ha már egyszer innen mégis menni kell..,
