Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-07 / 262. szám

Koszta Rozália Földosztás KOROS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Emlékezz csak a sápadt férfira... — Húsz éve halott Radnóti Miklós — 9? „Nem zokogás leéli most békében írt gyöngybetűit rózsáktól fehérlenek... Pa- ide...” — idézzük egyik vagy... „vaksi hernyóként rányi gyertyavilágok pillog- Radnótit ízig-vérig szerető araszolgatván...” bukdácsoló nak, s Fanni, az özvegy So­mai költőnket. Most, halálának huszadik évfordulóján, mintha lát­nánk, ahogy „...csont — és bőrtestét vonszolva, egy ár­va notesszel, s tán ceruzá­val a kézben; megsebzetten bukdácsol a halál útján a menetben...” csonk-ceruzájával, de ép lé- kunkkal lapozgatja a költő ’ekkel írt verssorait betűz- emiékét, morzsolgatja hal- ge Juk- kan magának, vagy harsog­Teste megtöretett. Bukdá- ja hangosan a „novemberi csolva haladt a halál felé, s iomba egekbe” a nagy köl- tudta ezt. Ez érződik min- ^ mindjobban élő költemé­den huszadik sorából melyet a né- nyeit, halálának Moszkva, WJta Roma és sok más világvá- mult, ésszé változott, teetet. ía; ^ költővé vált. „Látod-e ™íZ*’ZaE drága... a fegyveres’ őrsze­Jegyzet az önkéntes és hivatásos néprajzi gyűjtők szegedi konferenciájáról 75 éves Társaság jeléül a találkozó elnöksé­ge megkoszorúzta a nagy Néprajzi tudós sírját a szegedi te­metőben. Szegeden október 29-től november 1-ig négynapos konferenciára gyűltek ösz- sze az önkéntes néprajzi gyűjtők és hivatásos nép­rajzosok. Azért kell előre írni a társadalmi gyűjtő­det, mert tulajdonképpen az ő találkozójuk volt ez elsősorban, hiszen most történt meg az ez évi or­szágos néprajzi és . nyelv­járási gyűjtőpályázat ered­ményeinek kihirdetése is. Mint azonban az elmúlt évben Tatán, Szegeden is megjelent a hivatásos nép­rajzkutatók és néprajztu­dósok közül is mindenki, aki csak tehette, hogy ez­zel is hangsúlyt kapjon, mennyire megbecsülik az önkéntes gyűjtők munká­ját. Ez az ülésszak különö­sen ünnepi jellegű volt, hiszen az idén ünnepeljük a Magyar Néprajzi Társa­ság fennállásának 75. év­fordulóját. Megnyitó be­szédében Ortutay Gyula, a Néprajzi Társaság jelenle­gi elnöke méltatta Her­mann Antal hervadhatat­lan érdemelt, aki fáradha­tatlan munkával létrehoz­ta korának Európában má­sodik néprajzi társaságát. Az ülésszak kegyeletének egy-egy sorára most, ezek­ben a napokban, töredékben maradt, de mégis teljes életművére. Szemüveges intellektuel arca, okos szerénysége, s az, hogy Kaffka Margitot választja doktori disszertá­ciója témájául, már vallo­más. Az is, hogy pogányság­gal, istenkáromlással vádol­ják. Tudatosan látott, nem ösztönösen; hiszen hatalmas műveltsége széttört minden olyan elméletet, amely misztifikálni, elködösíteni akarta a valóság lényegét. Az erőteljesen harsogó éle­tet jeleníti meg hangfogó­zott, finom lírájában, s ki­pirul csontos, sápadt arca, amikor a „Töredék”-ben eléje dobban a könyörtele­nül előretörő fasizmusnak. Figyelmeztet: „Látod, mennyi a koldus és nyomo­rult és mennyi az úri rongy- szedő...” „a fák vörös virá­gokat lázadnak...” S aztán, amikor a fasizmus lélek nélküli gépemberei ember­inek árnya lépdel a falra- vetődve az éjszaka hangjai közben...” Az egész embe­riség életét beárnyékoló, a gondolkodásra éjszakát ve­títő fasizmus őrszemeinek árnyéka vetődött az embe­riségre; de ő ott is a békés életre, az őszben pirosló bo­gyókra, a csókok ízére asz- szociál, s bár tudja: neki el kell pusztulnia, mégis hiszi, hogy az igaz emberi életet nem lehet legyőzni. „Érezte, hogy eljön a kor, s ez a drága kis ország érteni fog­ja a hangját majd... ha ki­virulnak az otthoni fákon a lombok...” Szerte az országban iro­dalmi színpadok és körök tágra nyílt szemű, modern diákjai; magyar és külföldi folyóiratok irodalmárai és művészetszeretői idézik a költőt ezekben a napokban, és mindig többen a jövőben. Grafikusok próbálják meg­rajzolni keskeny arcát, visz- szaadni egy-egy finom moz­- — , . , _. dulatát, értelmesen villanó t élén hideg kegyetlenséggel szemüVegét. Ünnepli az or- koncentrációs táborba zár- szág Nem a halott Radnóti ják, akkor éri el kólte- Mikl6st hanem az egyre szete a legmagasabb csu- jobban él5 nagy költőt. csot- , És Fanni... az igazi társ, Láttam, s ha alkalmam aki halála pillanatáig vele van rá, újra meg újra meg- yoU minden mozdulatban, nézem, megnézzük a szege- akihez mint elfáradt testű, di Radnóti-kiállításf. Be­lénk nyilall az a közvetlen valóság, amit átérzünk a szegedi tudományegyetem folyosóin meg-megállva egy-egy olyan fényképe előtt, melyet „Szerbia vad de nem megrettent lelkű ember menekült a messzi távolból, ahol „üvöltött a csönd”... Fanni lapozgatja az ablaknál ülve a drága társ emlékét, s bánat-büsz­hegyei között” kotorásztak keség adta csorduló szívvel elő kihűlt teteme viharka- néz ki az ablakon, a „no- bátjának zsebéből az őt ke- vemberi lomha egekbe”, reső kegyeletes kezek —ha Novemberi temetőik őszi­Csepelí Szabó Béla: Rügybontó október Kedves, üljünk le itt e szelíd dombon, a mélymorajú folyam-ág felett. Küszködő szivem bölcs titkát kibontom, a elébed teszem: Szólj hát. Ismered? Borzongsz? Ne félj e tűzcsillámú képtől: Íme, csodát látsz, gyönyörű csodát. Szívem forrongó, izzó mélységéből hazám, világom ragyog vissza rád. Ez itt a föld. Ott messze, kék homályban, hegyek füstölgő kőlánca remeg, s körös-körül a párás, szürke tájban, kán-kánt járnak a részeg tengerek. Nézd, mily hatalmas e maroknyi ország: sarkantyús folyók vize mossa, vájja. Megostromolja jóság' és gonoszság: napfény, gond-Etna, eső, pernye, láva. Élet-halál dagálya s ár- , apálya csapódik rá és Iszkol el belőle, csillag-vonzás ragadja, rántja táncba, lágy szél, golfáram árad vérkörömbe. Mondd: látod-e halk szívem vad világát? Zúzmarás-lombú zsongó erdejét? A forradalmak bíborló őszi lázát, • Lenin rügybontó, rőt októberét? — A városok, mint milliónyi-tornyú, iszapból kibújt nagy búgó-csigák, zúgatják bennem a meghasadt égboltú forrongó ember győzelmes dalát... Eredményhirdetés Az önkéntes gyűjtők pályázatának eredményeit Morvay Péter, a Néprajzi Múzeum osztályvezető he­lyettese, az öpkéntes gyűj­tők munkájának egyik leg­kedveltebb és leglelkesebb irányítója, szervezője hir­dette ki, a jutalmakat pe­dig Ortutay Gyula profesz- szor adta át. Az utóbbi években egyre inkább fel­lendülő és erősödő gyűj­tőkedv eredménye az idén 339 pályamű lett, melyek­nek oldalszáma 11168. Ez a nagy mennyiségű, sok­sok témával foglalkozó adattári anyag is igen hasz­nos segítség a szakembe­reknek. Emellett fényesen bizonyítja, hogy milyen nagy az érdeklődés a nép­rajz iránt szerte az ország­ban. A nyertesek között tanárok, lelkészek, tisztvi­selők mellett nagyon sok a munkás és a tsz-tag pályá­zó, akik közül nem ritka az olyan, aki pályamunká­jával felemelt első díjat és hosszú-hosszú tapsot ka­pott. A sóit szép eredmény mellett persze sok még a tennivaló, hiszen az igazi az lenne, ha legalább min­den második helységben működne egy hagyomány- gyűjtő szakkör, és még a mostani szép eredményeket is megsokszoroznánk. & gyelte, szinte biztosítéka lehet a gyűjtőmozgalom további fejlődésének. Egy mesemondó Az előadások Az előadások program szerint három napon át folytak. Ahogyan a pályá­zók sokféle társadalmi ál­lásúak, úgy az előadók ka­ra is vegyes volt. Kiváló tudósok, mint Tólasi Ist­ván, Deme László, Bálint Sándor, Nyíri Antal, Szabó István, Kniezsa István egyetemi tanárok mellett ott szerepeltek a katedrán Rakonczai Ferenc tsz-tag Hódmezővásárhelyről, Már­ton László tsz-tag Békés­csabáról, Papp Imre tsz- tag Szentesről, Zöldy Pál nyugalmazott postafelügye­lő Szegedről, Galuska Im­re református lelkész Kesz- nyéten községből, és töb­ben mások. Az előadások­nak kétféle szerepük volt. Egyrészt a tudományos életben felmerülő problé­mák megoldásának keresé­se az egyes témakörökben, másrészt útmutatást adni az egyes feladatok gyakor­latban történő megvalósí­tásához. Az az aktivitás és lelkesedés, mellyel a mint­egy 300 főnyi hallgatóság az előadásokat három na­pon át lankadatlanul fi­Tombácz János tsz-tag, a Népművészet Mestere volt az egyik legnépszerűbb a találkozó résztvevői, illetve előadói közül. Megtisztelő címét nagy mesemondó tudományának köszönheti. Bálint Sándor professzor eddig mintegy ezer oldal­nyit írt le a hatalmas anyagból, de további sok­sok következik még, hiszen mint mondja, Tombácz Já- ríos nagy talentum, ki­fogyhatatlan bőséggel ont­ja a szebbnél szebb mesé­ket. A találkozó közönsé­gét is megörvendeztette eggyel, de csak egy rövid mesével. Nem mintha nem lett volna mesélő kedvé­ben, de sajnos, az idő sür­gette. Nem úgy, mint oda­haza, ahol sokszor több napig is meséltek egyfoly­tában a hosszú téli bezár­kózás idején. Tápé A sok szép élmény közül különösen az utolsó nap felejthetetlen, amikor a nó­tákban és Juhász Gyula verseiben oly szépen meg- örekített Szeged melletti, klasszikusan és archaiku­sán népi falut, Tápét láto­gatta meg a konferencián részt vevők lelkes csoport­ja. Ünnep volt ez a látoga­tóknak, ünnep volt a falu lakóinak is, és nemcsak azért, mert éppen vasár­nap volt, hanem mert na­gyon meleg líraiság volt abban, ahogyan találko­zott a falu a falu életének kutatóival. Szeged város szerelmese, nagy tanítója, a népszerű Bálint Sándor professzor vezetésével ta­nulmányozhatta az érdek­lődő társaság a tápéi híres­séget: a gyékényszövést, megcsodálhatta a híres tápéi templomot, és élvez­hette a tápéi emberek köz­vetlen, őszinte szeretetét. A közös program után ki­ki érdeklődésének megfele­lő vizsgálódásra indult. Kit a gyékényszövés érdekelt, kit a tápéi táncos lábak, kit a paprikaföldek, kit pedig a gyönyörű Tisza- part bűvölt el. Mindenki úgy érezte, hogyha eddig csak hírből — képről vagy a nótából ismerte Szegedet és Tápét, most, ha csak egy rövid találkozás lehetősé­gei adta ismeretség útján is, de igazán szívéhez nőtt, mint a magyar kultúra egyik fellegvára, mint a népi hagyományok egyik legpéldásabb ápolója és megőrzője, ahova érdemes volt elmenni, és ahova ér­demes lesz elmenni máskor is. Beck Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents