Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-07 / 262. szám

Most negyvenegy éve«

sek vagyunk, felnőttek, meglett emberek. Némelyikünk családapa. Az én kisfiam éppen annyi éves, mint amilyen korban mi, tízen barátságot kötöttünk Gyöngyösön. Tíz hétéves gyermek, akiket az utca, a patak partja, s a betűvetés nehézségei hoztak össze, akik ettől az időtől együtt voltunk jóban, rosszban. Az úszó- és teknőző-verse- nyeken, a Tokaj-patakl „műkorcsolyázásokban”, . a mozibalógásban, az inascsí- nyekben, együtt léptünk meg a leventéről horgászni a Kettős Csárdához, megmászni a solymosi Cserkövet,

Hogy tudtunk örülni egymásnak, s ha kellett, szenvedni egymásért. Védés dacszövetséget kötöttünk az „egész világ“ ellen, — nem előre megbeszélve, de ha kellett, vérrel pecsételve.

Hogy sodródott össze ez a tíz gyerek, s azután mi tartott bennünket össze, szinte egy életen keresztül?

A város „jobb“ emberei megvetettek bennünket — mi meg őket. Kitaszítva éltünk a gyermektársadalom perifériáján, s a polgárság, nyilván, velünk ijesztgette parfüm-szagú gyerekeit, nemegyszer elrettentő példaképp állhattunk előttük.

A lakkcipős, fehér zok- nis gyerekek, éppen ezért irigyeltek bennünket, felnéztek ránk; csavargóknak tartottak ugyan, de érdekeseknek, izgalmasaknak. Nem ijedtünk meg sem a felnőttek, sem a gyermekek úri világától, nem hátráltunk — sőt! Ez volna a felelet arra a kérdésre, mi tartott bennünket össze.

Nem szégyeltük szüleinket. Drága jó apómra is csak azért haragudtam, ha néha napján azzal hencegett szegény, hogy „pertuba“ került egy városi tanácsossal.

Barátságunk a bennünket ért megvetéssel egyenes arányban erősödött. S az évek során nemhogy szétesett^ volna, de újabb számkivetettek találtak nálunk menedéket, megértést, szövetségest.

Az egykori tíz gyermek, tizenöt—húsz felnőttre szaporodott. S a 40-es évek elején, amikor összejötSuha Andor:

Ii, barátok...

tünk, tréfásan névsorolvasást tartottunk, s ha ilyenkor hiányzott valaki közülünk, órákig azon meditáltunk, hol lehet, mi van vele?

•

flZOfftlI jött a háború, s mindannyian elmentünk katonának vagy munkaszolgálatosnak. Némelyik közülünk megszökött, s otthon várta meg a felszabadulást. A névsorolvasásnál eleinte nagyon kevesen voltak. Aztán szép csendben hazaszállingóztunk, ki fogságból, ki a flekktífu- szos táborból. 1945 végére újra itthon voltunk, egy ember sem halt meg közülünk.

Azóta eltelt húsz év, barátságunk pedig több mint negyedszázados,

•

Kezdiftk most is névsorolvasással. Tóth Sándor:

— jelen. Egerben pártmunkás. Oláh György: — jelen. Gyöngyösön vállalati igazgató. Zsiska László: — jelen. Gyöngyösön szabó. Czékmány László, Izsó Ferenc: — jelen. Gyöngyösön a kisker. vállalatnál, Schwartz Zoltán, ő nincs jelen. Elment Zoldán Ju- mival Izraelbe, azt híve, hogy ott boldogabbak lesznek. Pataki János: — jelen. Gyöngyösön a tanácsnál. Matyasovszky Imre — jelen, Miskolcon az Állami Áruháznál. Szabó Ferenc:

— jelen. Gyöngyösön, azt hiszem, éppen egy labdarúgó-mérkőzést vezet. Tő- zsér István: — jelen, Gyöngyösön rajzoló. Tórá- di Iván: — jelen. Budapesten ezredes és én is jelen vagyok!

Együtt vagyunk? Folytassuk,

Hadd kezdjem magamon, úgyis az én kezemben a toll. Szegény anyám minden évben újra próbálkozott a kosztadással. Aztán, ha már nagyon sok adósságunk volt, elment egy-két évre nagy konyhát vivő úri házakhoz, meg ki Mátrafüredre a panziókba szakácsnőnek, hogy így segítsen rajtunk.

Őszi táj

De álmáról, hogy önálló üzletet nyit, soha sem mondott le. Mi gyerekek, akkor örültünk, ha szakácsnő volt, bár sajnáltuk, de ezekben az években nem kellett a fűszereshez, meg a henteshez járnunk, akiknek rendszeresen tartoztunk. Veszekedésbe, pofonokba került, míg engem rávettek, hogy menjek el Kovács Jakab üzletébe. Nekem erre megvolt a külön okom, de titkom soha sem tártam fel. Tizenegy évesek voltunk, „nemzeti viseletűnk“ a klottgatya, „hazánk” a patak. Az elre- kesztett patakban az iménti úszóverseny győzteseként éltettek a fiúk. Boldogságtól repesett a szívem: legyőztem Zsiska Lacit is, aki akkoriban jött haza Pestről, márpedig ott igazán megtanulhatott úszni 1 Gyermeki boldogságomnak egy gonosz hang vetett véget. A partról egy fehér köpenyes segéd úr, emí- gyen szólt hozzám: te lettél az első, kis Suha? Én — válaszoltam boldogan. No látod, tudsz úszni, mint szüleid az adósságban, 3 otromba viccén kajánul tlvl- gyorodott. Ezért nem szerettem a fűszereshez járni.

Fg? srén nyári vasárnap délelőtt a fellocsolt Fő tér kellős közepén egy csinos 15—16 év körüli kislány a nagytemplom előtti kanyarban kerékpárjával együtt elterült. Én a pádon ülve néztem, s ahogy próbált feltápászkodni, szeme segélykérőén rám tekintett. Odaszaladtam, de olyan szép volt és olyan finom, hogy bátortalanul, ügyetlenkedve alig mertem talpra állítani. Megköszönte segítségemet, rám mosolygott, bemutatkozott, de én csak álltam, s hallgattam zavaromban.

Egy héttel később gyümölcsösládákat szögeltem, javítgattam egy kereskedő udvarán. Tíz óra felé a nyitott üvegfolyosón megvillant egy szőke fej, egy fehér, habkönnyű ruha, s ismét láttam a szép kék lányszemeket, ö is észrevett engem. Megindult felém. Közben megjelent a házikisasszony is. Évi — szólította — hová mész? ö bizonytalanul felém intett. A másik megfogta kezét, füléhez hajolt, suttogott valamit, mindketten kuncogtak, aztán elmentek.

Egy hétig dolgoztam még ebben az udvarban. Piszkosan, izzadtan vertem a szögeket a ládába, őt is sokat láttam. Az öreg óráktól megtudtam, hogy pesti rokon, s most náluk nyaral. Sokat láttam, de ő többet sohasem nézett rám — valószínű félt a kezemben levő kalapácstól,

• •

flzt a szó! hogy kommunista, életemben először Zsiska Feri bácsitól hallottam. Sajnos, tőle is csak olyankor, ha egy kicsit be- pityókázott. Ilyenkor beszédesebb és merészebb lett, eszébe jutott 19, amikor ő is ifjúkommunista volt. Az öreg nehezen harcolt a mindennapiért, reggeltől estig hajtotta a varrógépet, mégis sokszor paprikás krumpli volt az ebéd is meg a vacsora is. A fiát, Lacit, hat elemi után magához vette segíteni. Mi nagyon szerettünk náluk lenni, esténként hallgatni az öreg beszámolóit. Néha, ha jobban felöntött a garatra: megcsikorgatta a fogát, megjelent egy-két könnycsepp a szemében, s szép bariton hangján énekelgetett. Először szerelmeseket, később olyanokat, hogy „Eljön majd drága drága ünnep, amikor csak nekünk dalol a kalapács.“ Meg, hogy „Fel, fel ti rabjai a földnek.“

1942-ben Horthy István kormányzóhelyettes lett. Zsiska bácsi ezt már nem bírta. Azt sem várta meg, hogy este legyen, cí»ak úgy napközben, józanul az udvaron, egy-két káromkodással megtépázta a kormányzói örökös tekintélyét. A házigazda feljelentette az öreget, estére már el is vitték. Másnap az egész családot kipakolták az utcára. Ott szégyenkezett a szegényes bútor, az országút járdáján a nyári napsütésben. A szalmazsák, lavór, paprikásdoboz, varrógép, repedt tükör meg ágy- deszkák — nem foglalt nagy helyet az utcából. Vagy két éjszakát a szabadban töltött az apa nélkül maradt család. Végül is egy sóraktárt utalt ki a polgármester számukra. Mi, barátok, hónunk alatt, hátunkon, vállunkon hordoztuk szegényes putyerkáikat a városon keresztül, s estére, mikor beköltöztek, velük együtt örültünk a kiutalt sóraktárnak.

Rengeteg apró esemény, élmény tolong az agyamban, jó volna mind leírni, hogy ők beszéljenek helyettem. Hiszen nem írtam még az éjszakai munkáimról, melyet a Her- mann-féle fatelepen és a Krausz-féle faszes/gyárban végeztem. Arról sem tudtam szólni, hogy ti részt vettetek a Galya nagyszálló építkezésén. Nem jutott hely arra sem, hogy elmondjam, hogyan éltünk egy páran Budapesten, s hogy babfőzelék volt a fő eledelünk, annyira, hogy már álmunkban is lidércnyomásként üldözött bennünket. Hallgattam a cser- fakéreg-aprításról, amelyet Vinai úrnál végeztünk a vasútállomáson. Hát még azokról, melyek most hirtelen eszembe sem jutottak.

•

Moveroher 7-én beszédet kell mondanom az egyik üzemben. Megkaptam az előadás anyagát is. Két beszédet nem tarthatok. Gondoltam, az egyiket megírom. A másikat majd elmondom,

Képes Géza:

Julictnus utódja

Bask írtából jött Kljekbáj, küldötte volgal kies táj, végtelen fUves tér, ahol vad őseink együtt kóboroltak.

Vidám szavú, szöghajú férfi: á magyar szót nemcsak, hogy érti, de egy-egy magyar mondatot a társalgásba be-bedob.

(A társalgás megy jól-rosszul, hol németül, hol oroszul.)

Hársfából vájt kerek köcsögben mézet hozott! Én örömömben alig tudtam hálát motyogni, úgy felkavart a drága holmi: színarany méz, rajta virágpor, gyűjtötték erdei virágból a baskír méhek. Méz a virágpor hirt hoz Magna Hungáriából, ahol Jullánus barát most éppen hétszáz éve járt.

S velük még magyarul beszélt

— ezt mondta Itt, hogy visszatért.

Hol vagy Magna Hungária?

Mongol had sistergő nyila

s mokány lovak fergetege belemorzsolt a semmibe.,;

De tán mégsem a semmibe —

Nem semmi az, hogy most ide eljött követségben Kljekbáj!

Ami elmúlt, as néki nem fáj — nekünk se fájjon! Dióbarna szeme megvillan minden bajra, mit említ szánk és sikerünknek

— szinte halljuk, hogy szíve lüstet,

, úgy megőrül. A múlt, a múltunk,

melyből keservesen tanultunk, nem múlt el: egymáshoz kötöz még.

S úgy vagyunk együtt most, ahogy rég jurta mélyén ültek a kánok

— vezéreink — késük levágott egy-egy rarab húst, kézből ették s friss kumisszal leöblögették.

De közben meghányták-vetették: mit tettek, s mit kell tenniük még.., Szemünkkel végigtapogatjuk egymást — tudom: visszafogadjuk testvérnek öt 8 bennünket ő.

Most már a jelen, a jövő

— nemcsak a múlt — egymás felé visz. Kezdetnek ennyi: szép ■ elég is.

MEGJELENT:

A forradalmi munkásmozgalom válogatott dokumentumai,

II. kötet

Minden megelőzőt felülmúló túltermelési válság, M mllUó munkanélküli a vUágon, tengerbe öntött kávé, kazánban elégett búza: ez az a világkép, amelynek fényénél a Kossuth Könyvkiadónál megjelent kötet eseményei lejátszódnak. Németországban hatalomra jut a barna Inges horda: a Reichstag lángjai a nagy európai tűzvész kezdetét Jelzik. Bécsben munkásvér folyik. A francia és spanyol munkások „megéllj"-t parancsolnak a fasizmusnak.

Es Magyarországon? „Nő a búza, nő az Ínség, fegyverkezik az ellenség, csöndet kíván a fasizmus..." — Írja ebben az időben József Attila. A salgótarjáni bányászok négy hétig sztrájkolnak a kommunisták vezetésével. Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Győrött és az ország szinte minden munkásvárosában egymást érik a munkanélküliek tüntetései. „Munkát! Kenyeret!” — harsogja százezer proletár 1930 szeptember elején a budapesti Városligetben ée hangjukra visz- szazeng Békéscsaba, Gyula, Szentes, Orosháza. A pécsi bányák mélyén több száz munkás éhségsztrájkkal vívja ki jogos követeléseit. A cipészek, vasasok, éplt.őmunkások sztrájkjai megrázzák az egész fasiszta rendszert.

Ezeket a harcokat a hősök pártja — a statáriumtól, haláltól meg nem rettenő Kommunisták Magyarországi Pártja vezeti. Bár a vezetők közül sokan kerülnek a fasiszta vérbiró- ság elé, az elfogottak helyét azonban mindig betölti valaki — mert a párt klirthatatlan, mint maga a munkásosztály.

Az eseményekben bővelkedő évekről igyekszik képet adni az olvasónak a dokumentum-gyűjtemény. A kötet korabeli rendőrségi jelentések, sajtószemelvények, valamint párt- dokumentumok közlésével ábrázolja ezeket a harcokat. Közli a fasiszta igazságügyi minisztérium jelentéseit Is a kommunista foglyok éhségsztrájkjairól. A rendőrség éa csendőrség „szigorúan bizalmas” anyagai a sztrájkok, munkanélküli mozgalmak eseményeit érzékeltetik.

A mű részletesen dokumentálja’ a pártélet nagy eseményeit: a KMP II. kongresszusát, az 1932-es májusi plénumot, a KMP egységfront-javaslatait a szociáldemokrata párthoz. Gazdag anyag ismerteti az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék tevékenységét, és elvezet bennünket a pártélet olyan területeire Is, amelyeket a konspiráció szigorú szabályai zártak el a nagy nyilvánosság elől. Megismerhetjük például a Központi Bizottság utasítását a Sállal—FUrst-per vádlottjaihoz a statá- rlálls tárgyaláson folyatandó magatartásra, a KB levelét a földmunkásszövetségben dolgozó kommunistákhoz és más, b-lső pártdokumentumokat.

A gazdag gyűjteményt időrendi táblázat, névmutató és a felhasznált sajtóanyag mutatója egészíti ki.

Sülé István

i

(B. Gjr.)