Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-25 / 276. szám
1964. november 25. 3 Szerda Túlteljesíti szerződési kötelezettségét húsból és tejből a medgyesegyházi Béke Tsz A medgyesegyházi Béke Termelőszövetkezetben cukorrépából a tervezettnél kisebb holdaiíkénti átlagot értek el, de ezt a kiesést pótolta a tagság szorgalma. Ugyanis még szeptemberben felszedték és elszállították a cukorrépát, s így a mázsánkénti 8—6 forintos felár, amit a korai szállításért kitűzött a cukorgyár, sokat jelentett a bevételi terv teljesítésében. Az idei év, sajnos, más növényekben is kiesést jelentett a szövetkezetnek. Különösen a burgonya fizetett rosszul, összesen 1200 mázsa burgonyát kellett volna átadni a szerződés szerint, viszont mindössze 400 mázsát tudtak leszállítani, mivel 32 holdnyi burgonya vírusos megbetegedést kapott és alig fizette vissza a vetőgumót Búzából a betervezett 13,5 mázsa helyett holdanként 12,5 mázsa termett és ez 11 vagon gabonakiesést jelent. Kevesebb termett a mogyoróból is a tervezettnél, ami szintén csökkenti a tervezett bevételt, összesen mintegy 80 ezer forinttal. A növényféleségekből csupán a kukorica fizetett jól és megadta a tervezett mennyiséget kataszteri holdanként. Az állattenyésztésben viszont kiváló eredményeket értek el a medgyesegyházi Béke Termelőszövetkezetben. Ebből a tsz kivétel nélkül minden szerződési kötelezettségének eleget tesz, sőt túlteljesíti Hízott sertésből év végéig a betervezett 1700 darab helyett 1900— 2000 darabot ad át az állatforgalmi vállalatnak. A sertések átlagosan 110 kilogramm súlyúak. Eddig összesen 1600 hízott sertést szállítottak el a tsz-ből. Ezt az eredményt úgy érték el, hogy nagy gondot fordítottak a takarmányra, ennek biztosítására, valamint a saját hízóalapanyag kinevelésére. Sokat jelent az is, hogy az állatgondozók és brigádok élén kiváló szakember áll, aki évek óta komoly tapasztalatokat szerzett ezen a területen. hogy az alsóbb szintű szervek többnyire hajlamosak a valóság szépítésére, elkendőzésére. A z említett három irány közül a felülről lefelé haladó tájékoztatás vállalataink tevékenységének egyik leggyengébb oldala. Sajnálatos módon kevés vállalati vezető ismerte még fel a törvényszerűséget, hogy a beosztott vezetőknek a vállalati eseményekről, feladatokról, igényekről, elképzelésekről való tájékoztatásával tulajdonképpen saját munkáját könnyíti meg. Másrészt: a jó vezetésre való törekvés tekintetében ezen a módon váltható eredményes gyakorlattá a sokat hangoztatott „több szem többet lát” elve. A textiliparban mégis #lyan fonák helyzettel találkozunk, hogy egyedül a Hazai Pamutszövőgyárban készítettek ún. „vezetői tájékoztatót”, amely az üzemszervezési osztály szerkesztésében ötnaponként került kiadásra. Az említett* vezetői tájékoztató természetesen megalapozott jelentésrendszerre épül. Ez a kiadvány — komplex jellegénél fogva — olyan eseményekről, jelenségekről is tájékoztatja az alacsonyabb szintű vezetőket, amelyekről azok egyébként nem is tudhattak. Hogy csak a legfontosabb jellemzőket említsük: az üzemrészek termelési eredményei mellett ez a tájékoztató megindokolta Különösen jelentős, hogy a szövetkezet hízott szarvasmarhából extrém minőségűt tudott átadni olasz exportra, s ez jelentősen növelte a bevételi tervet. Eddig 48 szarvasmarhát adott át a tsz, s a tervezett mennyiséget év végéig 13 darabbal túlteljesíti. Eredményes a tenyészüsző nevelése is ebben a tsz-bem. 1964-re 30 tenyészüsző átadását tervezték, s év végéig 50-et adnak át. A medgyesegyházi Béke Termelőszövetkezet tenyészüszői jó hírnevet szereztek a szövetkezetnek azzal, hogy továbbtenyésztésre igen alkalmasak. M edgyesbodzás, Almás- kamarás és Dombiratos állattenyésztői már többször vásároltak ezekből. A szövetkezet hírneve a megye határain túl is eljutott, többek között a tiszapolgári termelőszövetkezetbe is szállítottak tenyészüszőt. Túlteljesíti szerződési kötelezettségét a szövetkezet tejből is. A betervezett 200 ezer liter tej helyett év végéig 300 ezer litert ad át a fogyasztóknak. A növénytermesztésben előforduló terméskiesést így az állattenyésztéssel pótolják, ugyanis előreláthatólag év végéig több mint egymillió forintos többletjövedelmet hoz az állattenyésztés. K. i. Libafenyésztés — A békésszentandrási Rákóczi Termelőszövetkezetben az idén 7300 libát neveltek, s a jövőben nagyüzemi módon akarnak foglalkozni ezzel. Ugyanis a hétezer libából ötezret törzsállománynak hagynak meg, a többit pedig hizlalásra állítják be. Az első szállítmányt a hízott libából november 20-án adták le az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalatnak. Jelenleg a termelőszövetkezeti taaz esetleges tervlemarad ások okait, beszámolt a géptörésekről, tűz- és balesetekről csakúgy, mint a kereskedelem áru reklamációiról és az elfekvő árukészletekről vagy a jelentősebb újításokról, nagyobb építkezésekről, szervezési intézkedésekről és a külső szervek vizsgálatairól. A korszerű információs szolgálat korszerű eszközök igénybevételét követeli meg. Ilyen lehet a hírközlő berendezések használata. A Győri Lakástextil Vállalat például állandó telex-összeköttetést létesített más városokban lévő gyáraival. Több gyárban meg diszpécser-telefont szereltek fel, amely szintén alkalmas az időkésedelmet nem tűrő, azonnali hírközlésre. t Az előbbiekben elsősorban a felülről lefelé haladó tájékoztatásnak szenteltünk nagyobb teret. Rá kell mutatni, hogy a műszaki fejlesztés, továbbá a gazdasági munka fejlesztése érdekében történő tájékoztatás vonatkozásában sem sokkal kedvezőbb a helyzet. Forrásmunkákban ugyan nincs hiány, mégis, e téren is inkább a „sötétben való tapogatózás” a jellemzőbb, miután a tájékoztatás adatainak gyűjteményes közreadása csak kevés vállalatnál történik meg. Az előbbi sajnálatos helyzet eredője abban is kereshető, hogy hazánkban ez idő szerint még Napirenden; Az új rendszerű tervkészítés Tanfolyam kezdődött Gyulán Tavaly 29 termelőszövetkezet vezette be kísérletképpen az állami gazdaságokban már régebb óta használatos új rendszerű tervkészítést. Ezek közül erre az évre néhányat kirekesztett a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, mások pedig önként mondtak le róla, mert nem tudtak vele megbirkózni megfelelő könyvelőgárda és egyéb okok miatt. Az új rendszerű tervezést végső fokon az idén 22 termelőszövetkezet tartotta meg erre az évre is. Azonban közülük jó néhány csak kínlódott vele, egyrészt azért, mert nem állt rendelkezésükre megfelelő nyomtatvány, a számvitelt sem tudták átállítani ágazatira, s mi tagadás, az ismeretek is eléggé hiányosak voltak ezzel kapcsolatban. Éppen ezért a megyei tanács mezőgazdasági osztálya ez év szeptemberében tervkészítő tanfolyamot szervezett 22 tsz főkönyvelője és üzemgazdásza számára. Tulajdonképpen akkor akarták megtartani a tanfolyamot az új rendszerű terv alapján gazdálkodó tér. melőszövetkezetek főagronómusai és főállattenyésztői számára is, azonban a nehéznek ígérkező őszi betakarítási és vetési munkálatok miatt elhalasztották. nagyüzemi módon gok vállalták a háztáji gazdaságokban a liba tömését. Átlagosan 50—55 libát vittek ki a termelőszövetkezeti asszonyok, de jó né- hányan ennél is többet. (Ifjú Nagy Károlyné például 105 libát vállalt tömésre.) A szövetkezet vezetősége úgy tervezi, hogy a libatömést a jövőben gépesíti és az erre a munká- rá vállalkozó asszonyokat és lányokat szakképesítik. nincs tájékoztató mérnök-és technikusképzés. Ez utóbbi felvetés nagyon is figyelmet érdemel. Elvégre a műszaki fejlesztés és a gazdasági munka fejlesztése érdekében kifejtendő információs munkát csakis az láthatja el hibátlanul, aki komplex műszaki, gazdasági képesítéssel rendelkezik. Mindezek mellett igen kívánatos még idegen nyelvtudás is, hiszen ezen az úton az idegen szakirodalomban fellelhető ötletek légiója volna hasznosítható ■ iparunkban. A z elérendő cél érdekében honi viszonylatban feltétlenül előrelépést jelent az a törekvés, hogy egyes mérnökök közgazdászképesítést, a közgazdászok viszont mérnöki diplomát szerezzenek. Ám a vállalati tájékoztató munka színvonalának emelése érdekében ez csupán előrehaladást, de nem végleges megoldást jelenthet. E tekintetben elég csupán arra gondolni, hogy a komplex tudású tájékoztató mérnöknek nemcsak ipűszaki, gazdasági tájékoztatással kellene foglalkoznia, tevékenységi köre kiterjedne üzemszervezési, munka- lélektani, munkaélettani, szociológiai és munkaegészségtani kérdésekre is. Ezért hazánkban is megfontolandó volna e területen is a felsőfokú szakkáderképzés megalapozása. Kazár Mátyás A hétfőn Gyulán megkezdődött egyhetes tervtanfolyamot is korainak tarthatják még, mert a meghívott 42 főagronómus és főállatte- nyésztő közül csak 22 jelent meg a megnyitón. Ennek elsősorban a szövetkezet vallja hátrányát. Ugyanis ez a tervezés hónapról hónapra precíz pontossággal mutatja ki üzemáganként azt, hogy az egyes termékek előállítására mennyi gépi és emberi erőt fordítottak, s hogy az egyes termékek előállítása ráfizetéses, avagy nyereséges-e. — Nem dicsekvésképpen mondom, de a megyei tanács mező- gazdasági osztálya egyedül a mi szövetkezetünket dicsérte meg az új rendszerű terv alapján dolgozó termelőszövetkezetek közül — mondotta a tanfolyam szünetében Eleki János, a mezőkovácsházi Űj Alkotmány Tsz főagronómusa. — Ez a tervezés ugyanis megköveteli, hogy minden hónapban elemezzük az elért eredményeket és a költségráfordításokat. Az elemzésről mi rendszerint minden hónapban írásos feljegyzést adtunk a szövetkezet igazgatóságának, amely aztán gyorsan intézkedett, ha arra szükség volt. — Nálunk csak döcögött eddig az új rendszerű tervezés — mondotta Őri Imre, a kamuti Béke Tsz főagronómusa. — Nem tudta betölteni a barométer, vagyis a gazdálkodás ingadozását kimutató szerepét azért, mert a könyvelésnem rendelkezett olyan erővel, hogy meg tudjon birkózni a tengernyi adattal. Most már megerősödött a könyvelés s áttért az ágazati számvitelre, ezért bízom benne, hogy jó eredményeket érünk el az új rendszerű terv szerinti gazdálkodásban. Az új rendszerű tervezésnek sok követelménye van. Elsősorban az, hogy a szövetkezeti főkönyvelők, üzemgazdászok, de főleg a főagroA sarkad i és Mezöhegyesi Cukorgyár átvevőhelyein igen nagy a forgalom: valóságos gép- járműkaravánok állnak sorban, várják, hogy átadhassák a kocsirakományokat. A legjobban azok járnak, akik este megrakják a kocsikat az utolsó forduló után s reggel elsőként jelentkezhetnek az átvevőhelyen. A két gyár átvevőhelyein naponta ezer vagonnál több répát adnak át a termelők. A sar- kadiak legnagyobb napi átvétenómusok és főállattenyés2tők jó megismerjék, mert olyan bukta tők is Vannak benne, mint a köz tes növények területének, a sza porulat és az év közben elhulló állatok elkönyvelésének módoz tai. Fontos továbbá a jó könyviéi szakgárda, az ágazati számv: telre való áttérés s az, hogy a sző vetkezetek szorzó, és összeadó gé pékét szerezzenek be. A mezőke vácsházi Űj Alkotmány Tsz-ben biztosítva voltak ezek a feltételek, mégis előfordult, hogy az éjszakák ba nyúlt egyes esetekben az ada tok összesítése. Azonban megéri a fáradságot, mert az eddigi bévé tel-kiadás rendszerű tervezés és az új rendszerű között olyan a különbség, mint mikor az egyik en-. bér natúrból, a másik pedig kotta bői hegedül. Az új rendszerű te? vezés alapján gazdálkodó szőve kezetek „nem fognak falsot”, egyrészt azért, mert csaknem telje, pontossággal előre meg tudják ha tározni növényenként és állat fajonként a hozamokat, a szükse ges gépi és emberi munkaerőt, a ráfordítási költségeket, a bruttó jövedelmet, egyszóval, a gazdái kodás egész menetét. A havon kénti felmérés szinte kötelezi z szövetkezeti vezetőket arra, hog kikutassák a lemaradás, a köt ségtúllépés okát. Egyelőre nem követelmény az hogy a termelőszövetkezetek ú rendszerű tervezés alapján gaz dálkodjanak. Idővel azonban mir, den bizonnyal önként vállalják mert ezáltal biztonságossá lehe tenni a bevétel és a jövedelem alakulását. Éppen ezért kár lenne, ha az új rendszerű tervkészítésre kijelölt termelőszövetkezetek nem tudnák betölteni az úttörők szerepét, azért, mert főagronómusai és főállattenyésztői nes? vesznek részt az ehhez nélkülözhetetlen egyhetes tanfolyamon. K. I, le az elmúlt héten 480 vagon volt, a mezőhegyesieké pedig 763 vagon. A tótkomlósi Viharsarok, Alkotmány és még több termelőszövetkezet szántóföldi tárolásra vállalkozott, mivel szállítási gondokkal küzd ezekben a napokban. Egyébként a Mezőhegyest Cukorgyár körzetében eddig 152 mázsás átlagterméssel zártak azok a termelőszövetkezetek, amelyek már befejezték a cukorrépa átadását. A BÉKÉSCSABAI MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS ELEKTROMOS RÉSZLEGE AZONNALI BELÉPÉSRE KERES NAGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ERŐSÁRAMÉ TECHNIKUST (mérőcsoport-vezetői munkakörije) GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ VILLANYSZERELŐKET (csoportvezetői munkakörbe is), MOTORTEKERCSELÖ ÉS AUTÓVILLAMOSSÁGI SZAKMUNKASOKAT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a részlegvezetőknél. 10637 Naponta ezer vagonnál több cukorrépát vesz át a termelőktől a mezöhegyesi és a Sarkadi Cukorgyár