Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-25 / 276. szám
1964. november 25. 4 Szerda A IV. megyei politechnikai ki-demel Mihály Endre főiskolai ráállítás ünnepélyes, megnyitására november 30-án, 13 órakor kerül sor Békéscsabán, az úttörőházban. A megnyitó beszédet Nagy Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője tartja. A kiállítás 30-tól december 5- ig, naponta 10-től 17 óráig látogatható. Ezzel egyidőben, a kiállítással párhuzamosan pedagógiai előadások is elhangzanak a művelődésügyi osztály rendezésében. A többi között külön figyelmet érjunktus „A szaktanár felkészülése ; a mezőgazdasági gyakorlati foglalkozás óráira” — amelyet december 1-én 9 órakor az irodaház | kultúrtermében hallgathatnak meg az érdeklődők, valamint az Állat- tenyésztésünk örökléstani problémái című előadás, melyet december 3-án, 14 órakor Kiss Endre, a Hidasháti Állami Gazdaság főál- lattenyéSztője tart, szintén az irodaház kultúrtermében. Képek a KISZ megyei küldöttértekezletéről Pajti bácsi 1917-ben Szegeden, a Hági-féle sörcsamokban pikolófiú lett egy 13 éves gyerek. Aztán „borfiú”, majd egy év múlva „ételhordó”. Ezek az akkori pincérszakmának a ranglétrái. Nem volt több 15 évesnél, s már ételhordó. Ez nagy rang! Most itt ülünk az egyik étterem fehér abroszos asztala mellett. Fekete keretes szemüvege mögül nagyított szemek néznek kérdőn rám. Fogatlan ajka meg-megrez- dül, jelezve, hogy akarja mondani életét, ami egyet jelent a vendég életével. Pincértanulótként kezdte 1914-ben, éppen 50 éve. Ö maga majdnem egyidős a XX. századdal: 60 éves. A nevet, azt hogy „Pajti”, 6 adta lényegében magának. Vendégeit nevezte így: Pajtikám, mit parancsolsz? — mígnem a vendégei nevezték vissza: „Pajti”, a fia- taűabbja meg már így: „Pajti bácsi”. De mindenki parodázva! Így is ismeri egész Békéscsaba. Az igazi nevén talán alig néhányan találnák meg emlékezetükben: Kurucz Mihály. Pergeti az életét előttem. Már nem fehér kabátban, fekete cso- komyakkendővél és felszolgálói kendővel a karján, hanem civilben, civil nyakkendővel és már nyugdíjban. — Hosszú az, pajtikám, ha jaj, az én életem... — kezdi s peregnék az óletállomások. Az első világháborúban kapott munkát, pincér- tanuló lehetett. Oda voltak a harctéren a pincérek is. De vége lett a háborúnak, s a 18 éves fiatalembert utcának eresztették. Csabán próbált szerencsét, kisegi. tett, besegített, állandó ' állást azonban nem kapott. Aztán Békés, néhány év múlva házasság, Kö- rösdadánybói. — Nem tudtam eltartani az asszonyt, otthagyott. Aztán Nyíregyháza, Miskolc, Püspökladány, Debrecen. Ez az utóbbi az úrikaszinóban adott munkát néki. Ide jártak a bank- igazgatóik, hivatalvezetők, tisztviselők. Illett rá hát, hogy úrikaszinó. Csak éppen a pincéreknek nem volt benne „úri” életük. De szaladjunk tovább az állomásokon. Újra házasság. Boldogabb élet, együtt, csaknem húsz évig. Meghalt a második feleség. Közben újabb világégés. Egy év f rontsaolgálat, utána betegség, majd újra a front és a fogság. Azóta itt a megyében, többnyire Békéscsabán, csaknem minden „vendégfogadóban”. Szeretném, ha egy-kót fiatal felszolgáló most itt ülne az asztalnál. Faggatom az öreg pincért az élet legnagyobb megaláztatásáról, meg a legnagyobb percéről. Nevet. Vagy nem is nevet, csak kesernyés mosoly remeg a szája sarkában. — Pajtikám, mi borravalóért dolgoztunk. Ez volt a kenyér. Kérdezd dSok meg az öreg pincéreket. Kell ennéd nagyobb megaláztatás? Megigazítottam a vendég kabátját, sálját, kézbe adtam a sétabotot meg a keménykalapot.— nem tiszteletből, hanem azért, hogy a borravaló az asztalon vagy a sörtálcán maradjon. De volt egy eset, ami a megaláztatásban is a legnagyobb megaláztatás volt. Régen volt, de még a háború sem húzott fátylat az emlékre. Békésen mulatott a jegyző. A társaságnak valami „bizalmasat” akart mondani. Ráordított Kurucz Mihályra: — Pincér! Mars ki innen! Gyár. san, mert ott rúglak meg (ahol a hátad már elveszti tisztességes megnevezését). De nem így, ahogy a zárójelben, hanem egészen ocsmányul és trágárul. Kiment, nem szólt, mert ha szól, akkor az utcára dobják. — És a legszebb, a legnagyobb perc? — Ezt is megmondom, pajtikám. Meg én, hisz ismersz. Engem szeretnek a mai vendégek. Ez a legjobb és legszebb. De ebben az egészben is van sok jó. Hát, ha nekem ezelőtt 30 évvel valaki azt mondta volna, hogy lesz olyan világ, amikor a pincér is nyugdíjas lesz, akkor én azt szemen köptem volna a hazugságért. Látod, pajtikám, én meg most nyugdíjas vagyok. Egy postautalvány szelvényét kotorássza elő a zsebéből. Elém teszi. Nézem, kerek 13 forintról szól. Feladó: Országos Nyugdíj- intézet. — Nem értem. — Ez, pajtikám, hogyis mondjam csak, a becsület példázója. Az történt, hogy a nyugdíjintézet rosszul számfejtette a nyugdíjamat. Most megtalálták, és mert én 13 forinttal kevesebbet kaptam, elküldték. Meghúzza a sörét és asztalihoz koppantja a poharát: — így van ez, pajtikám! így, Pajti bácsi. S így is akarunk élni, veled, te is köztünk, még sok, sok éven keresztül, a te jó egészségeddel. Varga Tibor LEPJE MEG CSALÁDJÁT KARÁCSONYRA EZZEL A KIS DOHÁNYZÓASZTALLAL! FOGYASZTÓI ÁRA: 220,— Ft KAPHATÓ A BÚTORBOLTOKBAN! 3398 Pénteken zajlott le a KISZ megyei küldöttértekezlete Békéscsabán, a megyei vezetőképző ifjúsági táborban. Huszonhatezer ki- szista képviseletében 252 küldött tanácskozott az elmúlt négy év ifjúsági munkájáról és az új feladatokról. Képünkön a gyomai és orosházi járás küldöttei hallgatják Petrovszki István beszédét. Elismerés az ifjúsági mozgalom segítéséért. Csepregi Pált, a megyei tanács elnökhelyettesét KISZ Erdemérem-mel, Berki Lászlót, a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatóját aranykoszorús KISZ-jelvénnyel tüntették ki a tanácskozáson. Berki elvtársnak Misi Sándor, a KISZ KB Intéző Bizottságnak tagja adja át a kitüntetést. A kongresszus tiszteletére indított megyei brigádversenyben a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz Kállai Éva exportbrigádja győzött. A kongresszusi versenyzászlót és a 3000 forint jutalmat Petrovszki István, a megyei első titkára adja át a szarvasiak képviselőjének. Fotó: Kocziszky László Szavaznak a küldöttek. A megyei bizottság 41 tagját és 10 póttagját, a revíziós bizottság 9 tagját és 21 kongresszusi küldöttet titkos szavazással választották meg. Politechnikai kiállítás nyílik Békéscsabán