Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-11 / 239. szám
1964. október 11, 4 Vasárnap Megyénk központjától északkeletre, egészen a csücsökben, Bi- harugra fölött fekszik Körösnagy- harsány. Északról Hajdú-Bihar megye, keletről a Román Népköztársaság határolja. Ennyit mond Békés megye térképe. 1964-et írunk. Ősz van, október eleje. S mi most éppen erre a községre vagyunk kíváncsiak. Vajon a Viharsarok északkeleti sarkában, egy kis elszigetelt falucskában milyen lehet az élet? Hogyan telnek az emberek hétköz- napjai, ünnepnapjai a kicsiny község szerényen meghúzódó 5,kanfaros” házaiban, s a családi otthon melegét adó házfalakon kívül? — Öreg falu ez: 1093-tól létezik, 1153-tól írásos emlékek őrzik, hogy volt. Azt pedig, hogy van, mai élete. Bár a nevében benne van a „nagy”, mégis kicsi falu vagyunk. Mzártan élünk a világtól, de azért együtt haladunk az élettel. Ezért is van talán nagyobb önállóságunk — ha akarjuk, ha>nem —, s ezzel az önálló1 Sággal élünk is... — Ezekkel a mondatokkal válaszol kezdeti kérdéseinkre Bor Imre, a községi tanács titkára. Óvatosan érdeklődünk arról, hogy egy ilyen kis izolált településen a szó nemes értelmében vett kultúrforradalom kifejezés él-e vagy csak a híre jutott el? — Ezelőtt 8—10 esztendővel még csak osztatlan iskolával dicsekedhettünk, s a község összes tanerője hét pedagógus volt. Két esztendeje osztott az iskolánk: szakosított nevelőgárda oktatja a fiatalokat, felnőtteket — hangzik a válasz egy szociográfus pontosságával. Sétálunk fnézélődünik a tágas községben, s elveszítjük előző kérdéseink fonalát. — Ennek a községnek vajon mennyi lakosa lehet? — kérdezzük félhalkan, mintha csak egymáshoz szólanánk. — Még 1500 sincs... Meghökkenünk, hiszen a község fekvése több lelket sejtet. Nem sokáig gondolkodhatunk ezen a furcsaságon, újra visszatereli a szót a művelődésre. — Van nekünk egy csupa szívész pedagógusunk, Szilágyi Károly iskolaigazgató. Azt kellett volna látniuk, hogyan verekedett az új, modern iskolaépület létrehozásáért. Minden segítséget megajánlott a falu nevében, csak végre hozzáfoghassunk! S állami beruházásból (miniszter adta) hozzáfoghattunk. Azt is láthatták volna az elvtársak, ahogyan ez az igazgató a gyerekekkel és felnőttekkel együtt bontotta a régi falakat! Láncot alkottak, repült a tégla kézről kézre, s a végén még ő, Szilágyi Károly, az igazgató köszönte meg a segítséget. Pedig hát a faluért tette vagy tették. Az-^ tán meg segített abban is, hogy mezőgazdasági technikumot szervezzünk. Negyvenöt tanulónk végzi ezt a középfokú iskolát. Még Körösszakállból is idejárnak azok, Körösnagyharsány 1964 akik tudják, hogy kell a jó szakember náluk is, nemcsak nálunk. Él ez a falu. Vagy pontosabban: ennek a falunak a vezetői úgy cselekednek, ahogy azt az 1400 lakos kívánja, akarja és kéri. Igazuk van, ők választották vezetőiket. Lapozgatjuk a tanácsülés meg a vb-ülés jegyzőkönyveit. A legutóbbiakat. A felvásárló arról kér vitát a vb-tagoktól, hogy mit sikerült kapni terményben az országnak. A szövetkezet főkönyvelője a raktárgondokat feszegeti, mert ez fenyegeti a gazdaságot is: hogy nem pusztul-e érték, közvagyon. Cfsak a gabona, amit betakarítottak, 10100 mázsa! Rengeteg! És ha nem tudják rendesen tárolni, akkor azt pusztulásra is ítélik. Ezért mondja a főkönyvelő: „Kérem a végrehajtó bizottságot, adjon segítséget valamilyen formában, még azon az áron is, hogy rendelkezésre bocsájtja a tanácsháza padlását...” Lehet, hogy a városi ember elhúzza a száját e mondatra: Ez faluprobléma? Igen. Ez is. Amit ez a szorgalmas község megtermel, az ott van a városi ember asztalán. Oda kerül, mert csak ez adja az életet. Hát persze, hogy megtorpedózzák a tárolásért még a tanácsháza padlását is. Érdekes: vannak itt városias ügyek jócskán. Az egyik napirendet a tiszta, és gondosan elkészített iratcsomó szó szerint így jelzi: „A TÜZÉP-telep vezetőjének beszámoltatása a lakossági tüzelőellátásának helyzetéről.” Heten vívtak szócsatát ebben. Mi másért, ha nem azért, hogy a falu ne fázzon a télen. Városi gondokat említettünk. Hát ez is tipikus: „A község la~ káshelyzete”. Vajon milyen lakásgondok lehetnek a faluban? Ott, ahol saját házaikban élnek az emberek. Azelőtt mosolyt szült volna az arcokra a szó: „lakás- helyzet”. Kit érdekelt az, hogy hol, hogyan, miben él, lakik a föld robotosa? Mi köze volt ehhez vagy milyen közöt érzett ehhez az állam akkori veztőtestü- lete, ispánja, vagy jegyzője? Most van lakásügy Harsányban, mert csinálnak ügyet maguknak ebből a vezetők. Érdekli őket, hogyan élnek a harsányiak, a 381 lakóház hogyan ad otthont és milyet ad az 537 családnak. És természetesen ugyanígy vitatják, veszekszik azt is, ami talán a legfontosabb: az év végi munka, benne a betakarítás, a talaj előkészítés meg az őszi vetés. Együtt van a falu. Egy szövetkezetben, egy örömmel, egy gond dal. És milyen szigorúak önmagukkal szemben! Követelik maguktól, hogy október 30-ig minA Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Űtiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: * munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. JELENTKEZNI LEHET , FOLYAMATOSAN A VARPALOTAI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. 524 denképpen elvessék már az őszi búzát is. Pedig nem kevés: kilen cszáz hold! De ha kell a kenyér, akkor kell vetni is. És időben, mert különben megsínyli ezt Harsány is meg az ország is. A tsz-tagok háztáji szőlészetében egy fa alatt ülünk Szilágyi Géza tsz-elnökkel. Hunyor- gunk az október eteji napsütésben. Meleg még a föld, el lehet rajta heverészni, fűszálat rágcsálni vagy a diófa száraz kis galy- lyait tördelgetni. — Az a magasságos jó Isten ezen a nyáron kirekesztett kegyeiből bennünket — szitkozódik sa- vanykás mosollyal, de tréfás hangsúllyal. — Ha Ugrán zuhogott az eső, akkor nálunk port hordott a szel, de esőt azt nem adott... — Nem lehetett volna öntözni? — Öntözni?! — S most már mosoly nélküli, valódi keserűséggel kiált fel. — Nehogy azt higgyék, hogyha elkészül az új csatorna, amelyik a halgazdaságba visz vizet, nekünk is ád egy keveset öntözésre. Nem ád az egy cseppet se! — Mérgesen köpi ki a fűszálat és feláll. — Pedig a mi tsz-ünkön folyik át. Messziről vidám nevetés, telt asszonyi kacaj jut el ä fülünkbe s ettől az ő arca is megenyhül: — A szőlő azonban jól fizetett nálunk is... Űröm is, fájdalom is. Mint ahogy mindenütt, ahol élet van. A falú panorámájában van az az ember is, aki éppen a megcsonkított ember fájdalmában él. Máté Imre. Szikár, bágyadt arcú ember. Szörnyű tragédia érte, most a nyáron. Borsót csépeltek — s „elcsépelte” jobb karjának felét is. Bal kezét nyújtja,. amikor kezet kérünk tőle. Nem sokat beszél, legfeljebb annyit, hogy 40 éves, felesége van, gyerek nincs. Még a szerencsétlenségben ez is szerencse. Azt mondják, gyermekfelneveléshez két kéz kell. Itt a fizikai értelemben hiányzik a két. kéz. Fájdalmas érzés, de — sajnos — már nem lehet tenni semmit... Azaz lehet. Hát nem a kézre, a hiányzóra értjük. Hanem a közösségre, meg a mi társadalmunk szemléletére. Mert lehet, s nálunk kell segíteni. — Most pár nap múlva megyek a biztosítóhoz. Azt hiszem azért, hogy adnak valamit. Nem tudok dolgozni, hiányzik ez... — a helyét mutatja keze fejének. Fekete, csupa szőr puli szalad Máté Imréhez. Lába köré tekeredik... s nem tudom — érdekes a kép — vigasztalni akarja? Biztos. Minthogy csősszé ütötte a falu az egy- karú embert, az is vigasztalás, meg segítés. Hogy lesz? Ő nem tudja. Most tanulja bal kezével a nevét papírra tenni. Megy is, nem is. Megtanulja vagy nem — ezt sem tudja. Mi tudunk egyet. Biztosan! A harsányi fél karú Máté Imre nem marad a mi társdalmunkban egye- düL ...Telt gerezdekkel rakott dézsák terhe alatt sír a szekérkerék. — Mikor lesz a szüreti mulatság? — kérdezzük a mellettünk ballagó tsz-elnököt. — Ügy szolidan már meg is rendeztük. Az igazi mulatság akkor következik majd, ha forr az új bor: tizenegy fiatal pár köt házasságot az ősszel, mert az élet nálunk is olyan, hogy követeli a maga örök törvényeit. — „Erősek-e” nagyon az emberek a mulatságokon, már, amikor több egy pohárral? — Hát az bizony előfordul, hogy a szomszéd faluból idevetődik egy-egy udvarló, akire nem jó szemmel néznek a mi legényeink, de hát ez is az élet törvényeihez tartozik: akikért harcolni kell, nő annak az értéke... Vannak Körösnagyharsányban is lelkes emberek, sokan. Akik állandó munkájukkal — munka- időszámftgatás nélkül — kesernyésen mosolyognak, ha kevés esőt adnak a felhők nyáridon; derűssé válik arcuk, ha bő a termés, és tiszta szívvel, kicsiny faluk embereivel azonosulva mulatnak, hogyha egy-egy őszön, szüret után szép lakodalmakban egybekelnek utódaik, a faluban gyökeret eresztő, családot alapító,' szorgalmas fiatalok... Varga Tibor—Temyák Ferenc Jorzy Edigey: A csekk Fordítoila: Bába Mihály 20. De ott nagyon meleg volt, és ő nem tudott tovább a rejtekhelyén maradni. Számít arra, hogy a kapitány, mint egy semleges állam képviselője, menedékjogot ad neki és Svédországba juttatja. Az ő szervezetének minden európai kikötőben képviselője van, és búsásan megfizet a hajó tulajdonosának meg a legénységének is. Olaf Atterbom figyelmesen végighallgatta az elbeszélést. Nem szakította félbe egyetlen szóval, egyetlen mozdulattal sem. Az ismeretlen hadd beszélje ki magát kedvére, akkor könnyebben ki lehet hámozni, hogy történetében mi az igazság és mi a hazugság. A kapitány a gyanús potyautast körülvevő matrózok egyikének megparancsolta: — Kísérje le ezt az embert a fürdőszobába, hadd mosakodjon meg. Később a szakács adjon neki ennivalót. Amikor az ismeretlen eltűnt a fedélzetről, a kapitány visszatért a kabinjába. Jókedve, amely reggel óta vidámmá tette, nyomtalanul szertefoszlott... Az ügy kellemetlen volt, és nem tudta, hogy mit tegyen. Talán az illető valóban „politikai”, aki mögött német vagy amerikai kémszervezet áll. Az ilyenekkel jobb elkerülni az összeütközést. Megvan a maguk módszere. Nem is olyan régen az egyik barátja kitett a partra egy matrózt, egy németet az NSZK-ból, aki fellopakodott az egyik szovjet kikötőbe siető svéd hajóra. A ki- pitány a matróznál sok precíziós felvevőgépet talált. Nem akarta vállalni a kockázatot; a matrózt, csomagjával együtt kitette az egyik kanális zsilipjénél. Amikor visszatért Hamburgba, fényes nappal, a népes utcán, egy „részeg” leszúrta. A kikötői hatóságok pedig rögtön ezer márka pénzbüntetésre ítélték, mert patkányok voltak a hajón. A rakomány több mint tíz napig várt, és végül valósággal megszökött a barátságtalan kikötőből. Eltekintve attól, hogy ez politikai, vagy közönséges tolvaj, Hz „Express” kezdeményezése: „Két vidám nap Budapesten — fiataloknak” Napjainkban mind több szó esik az ifjúsággal kapcsolatos kulturális és nevelési feladatokról, a szabad idő tartalmas, szín. vonalas eltöltéséről. A KISZ Központi Bizottsága a közelmúltban hozott határozatot az ifjúság szabad idejének kitöltésével kapcsolatos feladatokról. A határozat végrehajtásából vállal részt az „Express” Ifjúsági és Diák Utazási Iroda oly módon, hogy rendszeresen utazást szervez Két vidám nap Budapesten — fiataloknak címmel. A műsort úgy állították össze, hogy a két nap alatt a fiatalok megismerkedhessenek a főváros nevezetességeivel, megtekintsék az egyik színház nívós műsorát, gyárlátogatáson vegyenek részt és a Hotel Ifjúság kisszalonjá- ban kávé mellett találkozzanak, beszélgethessenek népszerű művészekkel, írókkal, sportolókkal. Az utazásokat 15—30 éves fiatalok részére szervezi az iroda, az első utazást október 28—29- én, a következőt december 5—fián bonyolítják le. A részvétel személyenként 328 forintba kerül. Zárt, egységes csoport — 44 fő — részvétele esetén lehetőség van arra, hogy az indulás helyét és időpontját az üzem, szövetkezet, szervezet kívánságára módosítják. A fiatalokat szállító autóbuszok mindig a megyei KISZ-bizottság elől indulnak a kora reggeli órákban. Jelentkezési lapot az Express- től (Budapest V., Szabadság tér 16.) lehet kérni. aki külföldre akar menekülni; ha elviszi a szökevényt Svédországba, ezt azt jelenti, hogy magára haragítja a lengyel kikötő; hatóságokat. Atterbom kapitány jól tudta azt is, hogy Svédországban sem szeretik az ilyen utasokat. Jegyzőkönyv, nyomozás, kihallgatás... — Kellett ez nekem — mondta önmagának. És szokásához híven, ha vlengyel” gondjai voltak, elhatározta, hogy a műszaki tiszttel, Oskar Borggal beszéli meg a potyautas ügyét. A hajó telefonon utasítást adott: Oskar Borg azonnal jöjjön a kabinjába. — Tudod már, hogy potyautas van a fedélzeten? — ezekkel a szavakkal üdvözölte a kapitány a kabinba belépő műszaki tisztjét: — Hogy az ördög vigye el!... . — Vigye el... helyeselt Borg. — Most mit csináljunk? — Az a kérdés, hol vagyunk? — Fél óra múlva Hell magasságában leszünk — tájékoztatta Borgot a kapitány. — Tehát még lengyel vizeken — jegyezte meg nyugodtan a műszaki tiszt — a nemzetközi előírás szerint kötelesek vagyunk értesíteni a lengyel hatóságokat, hogy potyautasunk van és vigyék el. (Folytatjuk)
