Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-07 / 235. szám

IM4. október 7, 6 Szerda SPORTSPORTSPORT A Szarvas győzött Sarkadon, a Sarkadi Kinizsi vereséget szenvedett T ótkomlóson Egyre izgalmasabb a küzdelem a megyei I. osztályú labdarúgó- bajnokságban. Ezúttal Mezőkovácsháza, a tabella éllovasa a Bcs. Előre II. ellen játszott és igy nem juthatott bajnoki ponthoz. Hosz- szabb gyengélkedés után a Szarvas értékes győzelmet aratott ide­genben a Sarkadi MSE legyőzésével. Ugyanakkor a másik bajnok- aspiráns, a Sarkadi Kinizsi vereséggel tért haza Tótkomlósról. A Szarvas és a Sarkadi Kinizsi két ponttal marad el a Mezőkovács- házától. Mindhárom csapat a bajnoki címre pályázik, hogy ez me­lyiknek sikerül, az a következő fordulókban dől el véglegesen. Iz­galmas játék után a Bcs. MÁV mindkét pontot Békésen hagyta. A Mezőhegyesi Kinizsi Békésszentandráson győzött, a bajnokságba azonban már al'gha szólhat bele. A kiesés ellen is egyre nagyobb a küzdelem, ezúttal Békés és Elek szerzett két értékes pontot. SZARVAS—SARKADI MSE 1:0 (0:0) Sarkad, 300 néző. V.: Puskás. Szarvas: Kondacs — Gáspár, Ficze- i* t, Rohony — Patkós, Bnaxatórísz — Antall, Flczere II, Müller, Szalon- tál, Járó. Edző: Sebő János. Sarkad: Papp — Sajti II, Somogyi, Boldog — Sajti I, Varga — Kiss I, Kiss II, Kocsis, Fábián, Vaas. Edző: Házi István, A hazat csapat tartalékosa» állt ki a mérkőzésre. A 8. percben Ficzere II a kapu közelében hibázott és a ka­pu mellé rúgta a laibdát. Váltakozó játék után inkább a hazaiak tartalé­kos csatársora okozott izgalmat a szarvasi kapu előtt. A 23. percben Kiss I elfutott a jobb szélen, de a ne­héz szögből leadott lövése Kondacs zsákmánya lett. A 32. percben hasonló helyzetben Antal alig lőtt ^ kapu fö­lé, majd a 34. percben Fábián a 16- osról hatalmas lövést küldött, amely a kapusba ütközött. A továbbiakban Szarvas vezetett néhány formás tá­madást, de ezek eredménytelenül vég­ződtek. A hazaiak több veszélyes tá­madást vezettek, néhány gólhelyzetet teremtettek, ezeket azonban sorra el­hibázták. A 36. percben nagy kavaro­dás volt a szarvasiak kapuja előtt, már Kondacs is verve volt, végül a labda mégis a birtokába került. A 39. percben Járó és Szalontai elől Papp hárított bravúrral. A második félidő 5. percében Kiss I lőtt élesen a kapu fölé. A játék kiegyensúlyozott volt, a hazaiak támadásai azonban erőtlenek voltak. A 70. percben a bal szélen ve­szélyes támadást indítottak a vendé­gek, a hazaiak védelme megtorpant, és Antalnak a 16-os oldalvonaláról be­adásra szánt labdája a kapuból kint álló Papp mellett a hálóba került. A hazai közönség többet várt a vendég­csapattél. A szarvasiak szerencsével vitték el Sarkadról a két pontot. A döntetlen igazságosabb lett volna. A játékvezetői hármas jól működött. TÖTKOMT ÓS—S ARK ADI KINIZSI 4:3 (3:1) Tótkomlós, €00 néző- V.: Dr. Jármai Tótkomlós: Kárász — Nagy, Nyír­egyházid, Miklós — Majoros, Paulák — Horváth, Pipis, Matajsz, Petrina, Ba­lázs. Edző: Roszkos János. Sar­kad: Erdélyi — Szoboszlai, Juhász, Zsllák — Kiss, Tobai — Lovas!, Kótal, Szabó, Gurzó, Nagy. Edző: Tamási Károly. A hazai támadások már a 3. percben eredménnyel jártak. Matajsz távoli lövését Erdélyi elnézte és a lab­da a bal felső sarokban kötött ki. A 11. percben Juhász kezezése miatt büntetőhöz jutottak a tótkomlósnak. Nagy helyezett büntetőjét Erdélyi szögletre ütötte. Negyedórái játék után feljöttek a vendégék és a 21. percben Kótai szögletét Lovasi csúsz­tatta a hálóba. A 28. percben Juhász feje fölött hazaengedett egy labdát, Petrina felismerte a helyzetet, ráfu­tott és a kifutó kapus mellett a háló­ba továbbította a hazaiak második gólját. A 39. percben Petrina hosszan szöktette Matajszit, aki a kifutó kapus fölött a hálóba talált. A 43. percben Gurzó ajándéklabdát kapott Kárász­tól, de labdakezelési hibát vétett és így odalett a gólhelyzet. Szünet után a vendégek támadtak, mégis a hazai­ak értek el a 14. percben Matajsz ré­vén újabb gólt. A 28. percben Lovas! közelről a kaipu fölé lőtt, majd a kö­vetkező percben az ő beadásából Kiss ért el gólt. A 30. percben Matajsz ug­rott ki a védők közül, azonban a ki­futó Érdél 3d zavarta, és így a kapu mellé lőtt. A 32. percben Juhász gól­jával szépítettek a vendégek. A 40. percben Tobai a 16-oson belül a lab­dába ütött. Erdélyi ezt a büntetőt is kivédte, MEZŐHEGYESI KINI7SI— BÉKÉSSZENT ANDRÁS 2:0 (2:0) Békésszentandrás, 200 néző. V.: Csáki. Mezőhegyes: Argyelán — Csete n, Csete I, Kiss — Sajti H, Nagy — Csizmás, Dull, Sajti I, Nyári, Tompa. Edző: Otrok Mihály. Békésszentand­rás: Nagy — Koppányi, Mrena, Ma­jor — Kiss n, Bencsik IT — Dorogi, Tóth, Kiss I, Szalai, Bagi. Edző: Sin- ka István; A vendégek viharos támadásaival kezdődött a mérkőzés. Gyons, korsze­rű támadásaikat mintegy 1« percig tudta a hazai védelem hárítani. A 12. és a 15. percben Tompa kétgólos veze­tést szerzett a Kinizsinek. Egy ideig még a Kinizsi maradt támadásban, majd lassan a hazaiak is feljöttek, azonban a csatársor nem boldogult a lelkesen és keményen játszó vendé­gek védelmével. A második félidőben is a hazaiak kezdeményeztek többet, de gólt nem tudtak lőni. Doroginak akadt ebben az időben gólszerzési al­kalma. A vendégek kapujától mintegy 6 méterre a pattogó labdát nem tudta lekezelni és így a védelem hárított. A vendégek ebben az időszakban meg­erősítették védelmüket és igyekeztek tartani az eredményt. A Kinizsi mint­egy negyedóráig játszott jól, de ez elég volt a győzelem megszerzéséhez. Jó játékvezetés mellett a két együttes sportszerű mérkőzést vívott. BÉKÉS—BCS. MÁV 1:0 (0:0) Békés, 400 néző. V.: Ragó M. Békés: Jenei — Balogh I, Arató, Jantyiík — Török, Püski I — Kopárdi, Pataki, Beliczai. Kjfkely, Méhes. Edző: Perdi József. MÄV: UnyatinszW. —­Gyurkó, Gaál, Andó — Hankó, Baráth —■ Falyusik, Seregi, Nagy, Petényi, Belanka. Edző: Andó Tamás. Nagy akarással, de idegesen kezdtek a hazaiak és így az átadásokba min­dig hiba csúszott. Az első húsz perc kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a hazaiak fokozatosan játékba lendül­tek. Néhány korszerű akciót vezettek, amelyeket jó lövések követtek, Unya- tinszki azonban minden esetben men­teni tudott. A vendégek főleg szélsőik révén kezdeményeztek, lövéseik azon­ban pontatlanok voltak. Szünet után is színvonalas volt a küzdelem. A ven­dégek fedezetsora kifáradt, így a ha­zaiak mezőnyfölénybe kerültek, de egyelőre csak érvénytelen gólt tudtak elérni. A €7. percben sikerült a haza­iaknak gólt elérniük. Kopárdi futott el a szélen, beadását az egyik védő és a kapus is menteni akarta, össze­szaladtak, a labda Kukelyhez került, aki a hálóba lőtte. Ezután a vendégek is támadtak, de Jenei remekül védett. A 90. percben egyenlíthettek volna a vendégek, de Seregi nagy lövése a léc fölött hagyta el a játékteret. A játék­vezető jól vezette a mérkőzést. KONDOROS GYOMA 3:3 (1:2) Kondoros, 400 néző. Vezet­te: Kovács. Kondoros: Gátbor — Csi esély, Kósa, Nagy — Kar­sai, Pljesovszki — Ágfalvi, Sutyinsziki, Havrán, Tinka, Mézes. Edző: Sail Béla. Gyoma: Megyeri — Vattai, Gon- da, Rácz — Szén drei, Jánovszki — Bácsi, Németh, Mresán, Nyilas, Kru- chió. Edző: Kövesd! Lajos. Érdekes, változatos mérkőzést vívott a két csa­pat. A védők mindkét oldalon bizony­talankodtak, így a csatárok közepes teljesítménnyel is hat gólt lőttek. A vendégek kezdtek jobban. Több kor­szerű támadást vezettek, aminek a 15. percben Németh gólja lett az eredmé­nye. Ezután a hazai csapat is sokat támadott, a 27. percben Tinka ritkán látott bombagóllal egyenlített. A 38. percben Nagy a 16-os vonalánál feles­legesen buktatta Némethet. A játék­vezető 11-est ítélt, amit Bácsi értéke­sített. A második félidőben a hazai csapat kezdett jobban, a csatárok azonban sokat hibáztak. Ekkor a já­tékvezető is gyengén bíráskodott, s ítéleteivel mindkét csapatot sújtotta. A 67. percben Ágfalvi egyenlített. A 71. percben lesgyanús helyzetből Kru- chió megszerezte a vendégeknek a ve­zetést. A 80. percben Ágfalvi egyenlí­tett. A játék alapján az eredmény igazságos. ELEK—BATTONYA 4:2 (3:1) Elek, 450 néző. Vezette: Szarvas. Elek: Zsórl — Miszlai, Harsá­ny!, Popucza — Gyebrovszki, Szántai — Bender, Horváth, Ha­lasi, Klemm, Gavara. Edző: Klemm István. Battonya: Ludvig — Pável, Kabát, Janosov — Czárity, Karsai I — Csordás, Karsai H, Bedő, Csizmadia, Erős. Edző: Ludvig István. Esemény­telen első negyedóra után a hazaiak fokozták az iramot és igen jó játékkal nem engedték kibontakozni ellen­felüket. A battonya! védők ebben a já­tékrészben nagy munkát fejtettek ki és a 27. percig állták a rohamokat. Ek­kor Horváth remek cselekkel lerázta védőit, kiugratta Bendert, akinek iö- v ésszerű beadását Gavara közelről a hálóba vágta. A következő percben szinte hajszál pontosan megismétlődött az akció, Horváth labdáját Bender egy csel után középre játszotta és Gavara laposan a kapu sarkába továbbította. A 35. percben Bedő egyén! játék után 2:l-re alakította az eredményt, majd Erős hagyott ki nagy helyzetet. A ha­zaiak nagy becsvággyal támadtak és a 43. percben Halas! mintegy 10 mé­terről a hálóba emelte a labdát. Szü­net után a 49. percben a nagyszerűen játszó Horváth kiugratta Klemmet, i akinek lövésével szemben Ludvig te- * hetetlen volt. Továbbra is a hazaiak támadtak, de a lelkesen játszó vendé­gek is gyakran veszélyeztettek. A 63. percben Karsai I szögletrúgása után Bedő elé került a labda, aki ezúttal is szép gólt lőtt. A gól után mintegy 20 percig a vendégek irányították a játé­kot, de csatárai nem bírtak a jól záró hazai védőkkel. A 90. percben Bedő bombáját védte Zsóri, majd a vendé­gek kapuja előtt Klemm hagyott ki nagy helyzetet. Hazai támadásokkal ért véget a mérkőzés, amely végig iz­galmas volt. Jók: Gyebrovszki, Po~ pucza, Horváth, Szántai, illetve Kabát, Pável, Janosov, Csizmadia, Bedő. A játékvezető jól vezette a mérkőzést. További eredmények Mezőkovácsháza—Bcs. Előre H. 4:4; Gyulai MEDOSZ II.—M edgy esc gy háza 6:1. Ifjúsági eredmények Szarvas—Sarkadi MSE 4:1, Tótkom­lós—Sarkadi Kinizsi 4:2, Békésszent­andrás—Mezőhegyesi Kinizsi 2:0, Bcs. MÁV—Békés 2:1, Gyoma—Kondoros 6rl> Elek—Battonya 2:0. 1 megyei I. osztályú iabdsrűgó-balnokság állása 1. Mezőkovácsh. 25 17 5 3 46:14 39 2. Szarvas 25 17 3 5 57:19 37 3. Sarkadi Kinizsi 26 16 5 5 55:24 37 4. Bcs. MÁV 25 15 4 6 51:31 34 5. Mezőh. K, 25 11 10 4 52:16 32 6. Gyoma 27 10 U 6 49:55 31 7. Tótkomlós 25 10 7 8 39:26 27 8. Kondoros 27 10 5 12 32:55 25 9. Végegyháza 26 11 2 13 44:49 24 10. Medgyesegyh. 25 10 4 11 34:45 24 11. Sarkadi MSE 25 8 5 12 23:40 21 12. Békés 25 8 4 13 28:55 »0 13. Békésszenta. 25 6 1 16 28:38 19 14. Elek 26 9 1 16 27:46 19 15. Battonya 27 5 7 15 27:68 17 16. Oh. Honvéd X 27­4 23 11:41 4 Gyulai M. II. 29 17 4 8 73:41 38 Bcs. Előre II. 29 17 2 10 105:44 36 x s az Oh. Honvéd visszalépése miatt ellenfelei — ezúttal a Vég­egyháza — az őszi fordulóban já­ték nélkül kapnak két pontot. Az orosházi járási labdarúgó-bajnokság eredményei és állása Üveggyár—Pusztaföldvár 213), Fa­ipar—Kiscsáleó 2:1, Szentetomya—Bé- késsámson 13), Pusztaszőlős—Nagyko­páncs (a 2 pont Pusztaszőlősé), Szen- tetomya—Pusztaföldvár (a 2 pont Saenbetoroyáé). 1. Kardoskát 12 10 2­41: 7 22 2. Üveggyár 12 9 1 2 58:20 19 3. Pusztaszölős 12 9 1 2 19:14 19 4. Szentetomya 13 5 4 4 11:14 14 5. Kis csákó 13 5 3 5 18:19 13 6. Faipar 13 5­8 13:29 10 7. Békéssámson 11 4 1 6 13 ?16 9 8. Nagykopáncs 12 1 2 9 6:32 4 9. Pusztaföldvár 12­•­12 1:25 • Az orosházi városi labdarúgó-bajnokság eredményei és állása Honvéd n.—Üj Élet 11:1, Határőr- Vörös Csillag 7:3, Építők—Béke Tsz 2:1, Kőolaj—Kinizsi III. 2:1, Gépsze­relő—Dózsa 1:0, Gépjavító—MÁV (a 2 pont a Gépjavítóé). 1. Kinizsi Hl. 17 14 1 2 73:19 29 2. Építők 18 13 3 2 63:21 3. Honvéd II. 18 10 5 3 63:15 25 4. Határőr 18 10 3 5 53:25 23 5. Gépjavító 18 10 3 5 41:25 23 6. Béke Tsz 17 9 4 4 30:19 22 7. Gépszerelő 17 6 3 8 21:30 15 8. Kőolaj 18 6 3 9 26:38 15 9. Vörös Cs. Tsz. 18 7 1 10 26:43 15 10. Dózsa Tsz 18 4 3 11 14:33 11 11. MÁV 18 2 1 15 11:67 3 12. Üj Élet Tsz 17­­17 8:89­AUTÖTULAJDONOSOK FIGYELEM! AUTÓTULAJDONOSOK FIGYELEM! Október 8-án nyílik az autószerviz Szarvason! SZEMÉLY- ÉS KISTEHERGÉPKOCSIK GARANCIÁLIS JA­VÍTÁSA (szerviz) I-ES ÉS II-ES SZEMLÉK, FUTÓJAVÍTÁ­SOK SZAKSZERŰ, GYORS VÉGZÉSE. DIESEL-ADAGOLÓK BEÁLLÍTÁSA ÉS JAVÍTÁSA. MOSÁS, ZSÍROZÁS, FÉNYEZÉS. A JAVÍTÁSI ÉS ÁPOLÁSI MUNKÁK AZ AUTÓSZERVIZ PRESSZÓJÁBAN MEGVÁRHATOK! A SZARVASI VAS-, FÉMIPARI KTSZ AUTÓSZERVIZE A KÖZÖNSÉG SZOLGÁLATÁBAN! 523 I

Next

/
Thumbnails
Contents