Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-25 / 251. szám
KOROST AJ ___________KULTURÁLIS M E.LLÉELET S zázötven éve szűietett Lermontov, a „Korunk hőse” világhírű írója M. J. Lermontov, az orosz irodalom csodálatos alakja bár fiatalon halt meg, irodalmi munkásságával mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott az orosz irodalom történetében. Művészete két korszakot kapcsol össze, a dekabristák korszakát, Puskint és a 40- es évek demokratikus forradalmi mozgalmának kezdetét. Az udvari körökben forgolódó nemesi család egyetlen sarja korán megszereti az irodalmat. Szenvedélyes szabadságszeretete, igazságérzete korának haladó eszméihez vezeti. A moszkvai egyetemen tanul két évig, de nem bírja elviselni a skolasztikus szellemet, és a pétervári katonai iskolába lép. A kaszárnya légköre egyáltalán nem alkalmas a költészet művelésére, azonban Lermontov itt is sokat ír. 1837 januárjában Puskin tragikus halála fölháboríttrón körül álló udvaroncokat, akik párbajba sodorták Puskint, akit Lermontov tanítójának és szellemi vezérének tartott. A cári kormány a vers miatt a Kaukázusba száműzi a lázadó költőt, el akarja távolítani a társadalmi életből, mert benne látja Puskin ügyének folytatóját. A költő egyedül érzi magát. A cári terror elfojt minden haladó mozgalmat, hiszen még nagyon is ott kísért 1825. december 14-e, a nemesi felkelés napja. A haza haladó emberei száműzetésben sínylődnek, s halálos csend borul Oroszországra. Ebbe a csendbe hasít bele Lermontov hangja, amikor hazája elmaradottságáról, a jobbágyok sanyarú életéről ír. Lermontov folytatja a dekabrista költők mondanivalóját, s költészetében újra és újra előbukkan a haza és szabadság témája. A cári udvarnál nagyanyja kieszközölte, hogy szereismerték verselt. Hamarosan újra száműzték a Kaukázusba. Ez volt végső ösz- szetűzése a kormánnyal, mert 1841-ben párbajban megölték. Iskolatársa, Mar- tinov hívta ki párbajra, és sikerült is elnémítania az orosz nép magányos „bárd- ját”. A cári kormány gyors egymásutánban leszámolt a két veszedelmes szabadgondolkodóval. A Kaukázus fenséges, vad szépsége egész életére megragadta Lermontov képzeletét. Alig 11 éves, amiKor először járt ott, s ettől keze ve a Kaukázus szerelmese. Az égbe nyúló sziklak az emoeri szellem szabadságénak szobrai a költő előtt. Nagy elbeszelő költeményének, a „Cserkeszfiú”-nak is a Kaukázus a színhelye. A foglyul ejtett cserkesziiú nem tud beletörődni a kolostor sivár csendjébe, az ájtatos szent énekek nem nyugtatják meg, mivel erei Den bátor, vad harcosok vére lobog. ja a költőt, tollat ragad és tett unokája visszatérjen a megírja a Költő halálára fővárosba. A költő megér- című versét, amelyben kezése politikai esemény gyilkos szavakkal vádolja a volt, mert kéziratban jól Új Rezső: Jöjjetek szívemre Szétterítem a szívemet, jöjjetek rá tépni és vágni és aki szeretetet kíván és aki szívet akar látni terüljön szét a szívemen... Érzések buták, gyönyörűk itt harcoltak hiába-harcot vágyak, ó hányák, de hányák itt vettek életemből sarcot, itt voltam mindig nyomorult. Nesztek, a szívem, itt hever, jöjjetek rá tépni és vágni és — aki szeretetet kíván és aki szívet akar látni terüljön szét a szívemen... Ijjjjjjfl Filadelfi Mihály: Apám és a föld Valamikor övé volt a határ! Minden kapavágás az ő gondja volt, S megöregedett. Járása is lassú, kevesebbet a láb, többet visz már a bot,«, A földje is csak ötven négyszögöl. (Ügy adta bérbe a temetőcsősz.) Azt munkálja most süppedt sírok között; míg be nem fedi lombjával az ősz... A Korunk hőse című regényében Lermontov rajzolta meg először világosan, szinte kézzelfoghatóan az orosz irodalomban a felesleges ember alakját Pecso- rin személyében. Pecso- rin keresi az élet érteimét, de csak kalandokra képes, és szenvedést okoz mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Kiábrándul a világból, nem tud hinni, mélyebb érzelmekre is' képtelen. Az orosz irodalomban Pecsorin után a felesleges ember újabb figurái jelennek meg mind torzul- tabb formában, ebben a nemesi társadalom felbomlása tükröződik. Ha Lermontov nem írt volna mást, csak a Korunk hőse című regényt, nevét akkor is ismernék az egész világon. I 27 éves korában párbajban megöli, költő neve azóta eggyé vált a társadalmi változások viharával. A forradalmi szellem éppúgy lelkesítette a 60-as évek haladó szellemű ifjúságát, mint a századforduló proletárnemzedékét, közöttük Gorkijt is, akire óriási hatással volt Lermontov Demon című elbeszélő költeménye. Kiemelkedő tehetséggel megáldott ember volt. Szépen festett, különösen a Kaukázusról vannak gyönyörű képei, járatos volt a filozófiában, történelemben, hangszereken játszott, amellett rettenthetetlen, bátor katona volt. Költészete ma is modern, mert témája az emberiség örök témája; a szabadság és hazaszeretet. Tővisfalvi Bálint Sülé Litván Körös-part, ősszel mmwwwMWMWWWWwwwwvvww MUWMtwvmMMVMwmi HULLÁMVERÉS JTov elkésett szélroham végigviháncolt a kavicsos úton, megsárgult, gyűrött faleveleket kapott a magasba, s túl az üdülő kerítésén kacagva koszorúzta meg a guggoló kökénybokrokat. Tihany felől egy hajókürt álmos, sóhajszerű bugása lebegett, apróra zúzva magát a sárgászöld hullámokon... Majd elhalta hangja, beleolvadt a távoli Badacsony bazaltjaiba, csak a szél időnként felújult kacagása, s a móló tövében csattogó hullámok hangjai remegtették furcsa egyhangúsággal a levegőt. A fiú tenyerébe rejtette a megnémult szájharmonikát, s belebámult a vízbe. — Meguntad...? A lány hangjában csalódottság remegett. A másik megrázta fejét. — Nem... — Egy mozdulatnyit félrefordult, s parányi, kerek kavicsszemeket pöccintett a vízbe. — De minek...? A lehullt kavicsok üres csobbanással simultak el a mélyben. — Hát nem érted?! — s visszafordult. — Egy óra múlva indul a vonatod... S egy hét múlva elfelejted a Balatont... áfákat... az egészet! — Csacsi... S míg elmosolyodott, tenyerét rácsúsztatta a másik szájharmonikát • • Tehetségkutató irodalmi pályázatunkon II. díjat nyert novella, markoló öklére. — Ugye, ezt magad sem hiszed? Te mondtad... „Ha elutazol, tudom, hogy utánad megyek. Jobban szeretem ezt a csendet, mint a pesti rohanást, de megyek! Tanulni fogok... és együtt lehetünk.” C ujjai hegyével látha^ tatlan vonalat húzott a fiú bőrére. — De eljössz a presszóból, ugye...? Nem akarom! Látom itt is őket... A vendégek csak azon a szemüvegen néznek titeket. — Felemelte a fejét, s kereste a lány tekintetét. A másik szeme egy árnyalatnyit elhomályosult. A lenyugvó nap sugarai, mint szilánkokra hullott parányi tükrök, viliództak pupilláiban... A fiú nézte a fények játékát, s míg várta a választ, úgy érezte, mintha a júliusi Balatont látná. A szelíd, kékesen nyugodt, tiszta csillogást. — Gondolod, hogy már nem jöttem volna el...? Csupán az otthoniak végett... Egy pillanatra megremegett a hangja. — Anya és nagyanyu... Amikor anya megjelenik a barátaival, látszik az arcán a földöntúli boldogság, amikor bókolnak. nekem. „Kislányom, olyan vagy a tükrök és a fény előterében, mint egy királynő! Partit csinálhatsz a szépségeddel. Istenem, valamikor én is ilyen voltam! Csak apád...” Váratlanul, hevesen megszorította a fiú kezét. — Pedig olyan ocs- mányul érzem ilyenkor magam! Érzem, hogy anya úgy árul, mint vásárosok a figuráikat... Egy erősebb szélroham arcába csapta válláról hosz- szú, szőke haját. Közelebb simult a másikhoz, mintha védelmet keresne. A móló cementezett sziklafalán felkorbácsolt hullámok nyaldosták mohón a számukra elérhetetlen magasságot. — Hűvösödik — s egy mozdulattal visszaigazította megbomlott, hosszú hajfürtjeit. — Majd váratlanul felnevetett. — Emlékszel...? Olyan kánikulában érkeztem ide, mintha akkor szerdán lett volna az év legmelegebb napja! — Egy gondolatnyit eltűnődött, mintha az emlékek színes mozaikjából építené a szavait, majd tovább folytatta. — Ott álltái az állomáson, mintha várnái valakit... Rövid ujjú, fehér selyemingben, s a nadrágod színét mintha az állomás épületéről loptad volna le. — Felnevetett. — Amikor megláttalak, rögtön ez jutott az eszembe. És neked...? A fiú elhúzta kezét a lány tenyere alól, felemelte, s a szájmuzsikán végigfújta egy tangó dallamát. A lány mosolygott a melódián, akkor este hangzott fel először az üdülőben, amikor megérkezett. Kikönyökölt a balkonra, s a fülbemászó hangokat akaratlanul együtt dúdolta a fiú muzsikájával.
