Békés Megyei Népújság, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-24 / 250. szám

1964. október 24. 2 Szombat Lesz-e új Panama-esatorna? Amióta rövid hírügynökségi je­lentés adta tudtul, hogy az ame­rikai kongresszus jóváhagyta és aláírás végett Johnson elnök elé terjesztette azt a törvényjavasla­tot, amelynek értelmében 17,5 millió dollárt fordít az Egyesült Államok az Atlanti- és a Csen­des-óceánt összekötő új csatorna építési lehetőségeinek tanulmá­nyozására, egyre inkább realitás­sá válik a második mesterséges közép-amerikai víziót elkészítése. Tervek a páncélszekrényben A terv nem mai eredetű. Már a második világháborút követő években szóba került egy szintkü­lönbség nélküli csatorna építése — a költséges zsiliprendszer he­lyett. Az elkészült tervek azonban a munkálatok magas költségei miatt évekre páncélszekrénybe ke­rültek. Mindazonáltal mégsem le­het figyelemén kívül hagyni, hogy a csatornarendszer elavult, fenn­tartása rendkívül költséges, a ha­jók áthaladása korlátozott, és hosszú ideig tart, s az állandóan fokozódó forgalom miatt (1953-ban még csak 7400, 1963-ban pedig már 11 ezer hajó haladt át) az igazgatóság becslése szerint, már a hetvenes évek végén olyan tor­lódás keletkezhet a csatorna mind­két bejáratánál, hogy napokig kel­lene az egyes hajóknak az átha­ladásra várakozniuk. A technikai gondoknál nagyobb súllyal estek latba a politikai komplikációk. Az év elején tünte­[tések zajlottak le Panama állam [területén: széles nemzeti front kö­vetelte a rabló csatornaegyez­mény felülvizsgálását. Ha diplo­máciai úton sikerült is lecsende­síteni a vihart, az Egyesült Ál­lamok vezető politikusainak be kellett látniuk, hogy panamai po­zícióik meginogtak és fel kellett mérniük azt is, ha nem is azon­nal, de számolniuk kell Panama elveszítésével. . A „felmelegített” tervek közül öt változat látszott a legmeg­felelőbbnek. Mindegyik útvonalat megvizsgálták konvencionális és nukleáris robbantási módszerek szempontjából is. Nukleáris rob­bantással a csatornaépítés költsé­gei a hagyományos módszerekkel épített csatorna költségeinél lé­nyegesen alacsonyabbak lennének. Kolumbia vagy Panama? Az egyik lehetőség a Tehuante- pec-szoroson át vezető út, Dél- Mexikóban. Januárban Mansfield szenátor azt javasolta, hogy az Egyesült Államok és Mexikó fog­jon össze más tengeri hatalmak­kal a csatorna megépítésére. Me­xikó hűvösen fogadta a tervet. Ezenkívül a tervezetek közül a Tehuantepec-csatorna volt a leg­hosszabb és a legköltségesebb (875 nukleáris robbantás, 2,3 milliárd dollár). A Nicaragua—Costa Rica útvonal olcsóbb lenne (1,9 m lii- árd dollár), de számtalan politi­kai problémát vet fel, mert két országot szelne át. Egy harmadik útvonal az Atrato és Truando fo­lyók medrén át, Északnyugat-Ko- lumbiát átszelve — 610 nukleáris robbantással 1,2 milliárd dollárba kerülne. A két legjobb út azon­ban ismét Panamán keresztül ve­zetne. A San Bias öbölnél a föld­nyelv alig 40 mérföld széles, ez a legrövidebb út. 185 nukleáris rob­bantás elegendő lenne, s a költsé­gek is csupán 520 millió dollárt tennének ki. A baj azonban, hogy ez az útvonal túlságosan közel esik lakott területekhez, s így a nukleáris robbanóanyag felhasz­nálása veszélyes. A másik pana­mai útvonalnál, a dél-panamai dzsungeleken átvivő, 60 mérföldes Sasardi-Morti vonalnál a sugár­zási veszély nem jelentene prob­lémát. Itt 325 nukleáris robban­tásra volna szükség, s a költségek 600 millió dollárt tennének ki, 4500 munkás foglalkoztatásával négy esztendő alatt elkészülhetne. Mint már utaltunk rá, Mexikó nem mutat túlságosan nagy ked­vet az USA-val közös business- hez. Az sem valószínű, hogy az Egyesült Államok éppen ezt a leg­költségesebb változatot választa­ná. Ahogy a Nicaragua—Costa Ri- ca-i változatnak sincs különösebb esélye. Az USA nyilvánvalóan va­lamelyik Panamán áthúzódó csa­torna építését venné a legszíve­sebben, viszont attól tart, hogy — mint a már meglévő Panama-csa­torna esetében is — politikai ne­Egy hónap múlva Békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár :gy hónap múlva rendezi meg az dei utolsó államkölcsön-sorsolá- okat. November 23-án, hétfőn és !4-én, kedden Budapesten tárt­ák a II., a III. és a IV. Békeköl- sön 1964 második félévi húzásait. A II. Békekölcsönből 100 200 kötvényre 29,2 millió forint jut. A [U. Békekölcsönből 357 000 köt­vényre 55,7 millió forintot, a IV. Békekölcsönből pedig 218 000 köt­vényre 34,1 millió forintot sorsol­nak ki. A kétnapos húzáson a három Békekölcsönből összesen 675 200 kötvényre mintegy 119 millió fo­rintot kapnak nyeremény és tör­lesztés formájában a kötvény­tulajdonosok. (MTI) hézségekkel kell számolnia. Ugyanakkor azonban tisztában vannak azzal is, hogy a kis Pa­nama állam valójában nem szíve­sen esne el attól a hatalmas jöve­delemtől, amit számára az új csa­torna jelenthetne. Nem fenyegetés, csak revolverezés Éppen ezért — látszólag — ko­moly tárgyalásokat folytatnak Kolumbia kormányával. Ezekről az alkudozásokról az amerikai sajtó — nyilvánvalóan a panamaiak re- volverezése céljából — már úgy beszél, mintha már döntő stádi­umba jutottak volna. Kolumbiá­val kapcsolatban érdemes egyéb­ként megjegyezni, hogy ma az Egyesült Államok éppen annak az országnak a kormányával tár­gyal, amelyből még a század ele­jén, 1903-ban egy mesterségesen kirobbantott felkelés útján kisza­kította Panamát. A pillanatnyi politikai helyzet, s a szükség diktálta körülmények következtében jelenleg tehát reá­lis lehetőséggé vált a két óceánt összekötő új csatorna megépíté­se. ö. Gy. Birjuzov marsall búcsúztatása Moszkvában VARSÓ Jumzsagijn Cedenbal vezetésé­vel megérkezett Varsóba a mon­gol párt- és kormányküldöttség. A repülőgépből kilépő Cedenbalt Gomulka üdvözölte. Cedenbal repülőtéri fogadásán jelen volt a LEMP Politikai Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kor­mányának több tagja, MOSZKVA A napokban A. F. Gorkin el­nökletével ülést tartott a Szov­jetunió Legfelsőbb Bírósága. Az ülés végén a Legfelsőbb Bí­róság ismét felhívta a figyelmet a szocialista törvényesség szigorú betartására, az új polgári tör­vénykönyv és perrendtartás egy­séges alkalmazására, a törvény- sértések megelőzésére. A moszk­vai jogi kiadó egyébként fontos könyvet jelentetett meg: „A tör­vényesség és a jogrend megszi­lárdítása az össznépi államban" címmeL PÁRIZS Francia lapjelentések szerint Madrid diáknegyedében szerdán nagy tüntetésekre került sor. Mintegy ezer főiskolás vonult fel az utcákon s a drágaság ellen til­takozott. A burgosi börtön poé­tikai foglyai közül 54-et tovább­ra is a „kínzóketrecnek“ nevezett magánzárkában tartanak. A francóista hatóságok a betegeket sem kímélik. Ramon Ormazabalt, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, akit a rabkórházban ápoltak, visszaszállították a börtönbe és ugyancsak fenyítő cellába zár­ták. SANTIAGO Eduardo Frei, a november 3-án hivatalba lépő chilei új elnök helyre fogja állítani a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat a Szovjetunióval — közölte a szená­tor — Balta zár Castro képviselő. Ami a kubai kérdést illeti, Chile arra fog törekedni, hogy „módo­sítsa vagy eltörölje az Amerikai Államok Szervezetének azt a hatá. rozatát, amely kizárja Kubát a szervezetből. Moszkva Moszkvában pénteken utolsó útjára kísérték a Belgrádban re­pülőszerencsétlenség következté­ben elhunyt Szergej Birjuzov marsallt, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökét és a katasztró­fa többi áldozatát. A Szakszerve­zeték Házának oszlopcsarnoká­ban a ravatalnál Brezsnyev, Ko­szigin, Mikojan és több más szov­jet vezető, majd Malinovszkij honvédelmi miniszter vezetésével a szovjet fegyveres erők több képviselője búcsúzott Birjuzov földi maradványaitól. A ravatalt elborították a kegye­let virágai. Ott volt az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak, a Legfelsőbb Ta­nács elnökségének, valamint Tito jugoszláv elnöknek a koszorúja. A Szovjet Hadsereg Központi Házában ravatalozták fel a sze­rencsétlenség többi áldozatát, akiket a nap folyamán a Novo- gyevicsje temetőben kísértek utol­só útjukra. Birjuzov ravatalánál hat órán át vonultak a gyászolók. A dísz­őrségben ott állt Czinege Lajo6 vezérezredes, a Magyar Népköz- társaság honvédelmi minisztere, valamint a bolgár, az NDK-beli honvédelmi miniszter, a jugoszláv és a román hadsereg vezérkari főnöke, a csehszlovák és lengyel honvédelmi miniszter helyettese. Ugyancsak tisztelegtek a ravatal­nál a Moszkvában akkreditált ka­tonai attasék. Birjuzov marsallt a Vörös té­ren gyásznagygyűlésen búcsúztat­ták. A nagygyűlésen jelen voltak az SZKP és a szovjet kormány ve­zetői. (MTI) Az UNESCO jogi bizottsága magyar elnököt választott Párizs Az UNESCO jogi bizottságának '.agjad pénteken közfelkiáltással a bizottság elnökévé választották dr. Szabó Imrfe akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia őtitkárhelyettesét. így Magyarország bekerült az UNESCO közgyűlésének az elnök, ségébe, amelynek — mint ismere­tes — a közgyűlés elnökén és al- elnökein kívül a bizottságok vá­lasztott elnökei is tagjai. (MTI) Miért nem kapott mindenki utazási engedélyt Nyugat-Berlinbe ? Berlin A Német Demokratikus Köztár­saság lapjai pénteken az utazási engedélyekkel kapcsolatban eze­ket írják: A visszautasítások java részére azért került sor, mert egyes nyu­gat-berliniek több látogatási en­gedélyt igényeltek a megengedett­nél. Ezenkívül egyes esetekben az igénylők a valóságnak meg nem felelő adatokat tüntettek fél a cé­dulákon, s természetes, hogy az NDK hatóságai ilyen esetekben nem engedélyezték a látogatáso­kat. A túlzsúfoltság miatt legfel­jebb olyan esetek fordultak elő, hogy néhányan nem arra a napi­ra kapták meg az engedélyt, amelyre eredetileg kérték, de minden nyugat-berlini polgár, aki az egyezmény szerint jogosult utazási engedélyre, meg is kapja ezt A nyugat-berlini szenátus is hasonló értelemben nyilatkozott. Közölte, hogy csütörtökön 196 igénylést utasítottak vissza, s va­lamennyi esetben „csakis azért került sor a visszautasításra, mert az igénylések nem voltak összhangban a megállapodással” (MTI) Rusk tőrbe akarja csalni Angliát London A Daily Express figyelmezteti Gordon Walkert, hogy Rusk, az „agyafúrt amerikai külügyminisz­ter” tőrbe akarja őt csalni. Rusk ajánlata szerint Angliának nem kellene amerikai Polaris-rakétát vásárolnia, ha ehelyett Anglia há­rom építendő Polaris tengeralatt­járóját teljesen a NATO-nak en­gedné át és ezenkívül 150 millió fontot fizetne a sokoldalú NATO atomflotta létesítésének költségei­hez. A lap szerint a „ravasz fondor­lat” abban rejlik, hogy a NATO összes atomfegyverét az Egyesült Államok elnökének ellenőrzése alá rendelték. így az atomfegy­verek, amelyeket Anglia a NATO- nak engedne át, a valóságban az Egyesült Államok birtokába jut­nának. (MTI) Eredménytelen a francia fenyegetés Párizs De Gaulle fenyegetése, hogy Franciaország otthagyja „Kis-Eu. rópát”, ha nem jön létre a mező- gazdasági Közös Piac, nem érte el a várt hatást — állapítják meg francia megfigyelők. A nyugat­német kormány nyilatkozatai sem­mi olyat nem tartalmaznak, ami­ből arra lehetne következtetni, hogy Bonn saját parasztjai rová­sára, választások előtt kész lenne hozzájárulni a közös terményárak kialakításához. Spaak belga kül­ügyminiszter ugyan lényegében támogatta a francia álláspontot, a hatok végrehajtó bizottsága is sürgeti a „zöld piac” létrejöttét, a francia ultimátum azonban vala­mennyi társországban és a fran­cia közvélemény egy részében is kedvezőtlen visszhangot váltott ki. A francia kormány azonban ez évben tető alá akarja hozni a me­zőgazdasági Közös Piacot, mert ebben látja az egyetlen eszközt a francia parasztok egyre növekvő elégedetlenségének lecsendesítésé. re. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents