Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-12 / 214. szám
A MEGYEI PÁKTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG A város kisiparosai segítik a lakosság ellátását Ülést tartott a Békéscsabai Városi Tanács V. B. Tegnap délelőtt tartotta ülését a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, ahol megtárgyalták a város területén dolgozó kisiparosok munkáját. Békéscsabán 514 magánkisiparos működik. Az iparengedélyek kiadásával a városi tanács azt tartja szem előtt, hogy a lakosság jobb ellátását biztosítsák, különösen a külső területeken. A lakosság igénye különösen a javító- szolgáltató tevékenység iránt nyilvánul meg. Néhány területen tovább kívánják bővíteni a kisiparosok számát, így a kőműves és ács szakmában, mivel mindössze hat kőműves és három ács dolgozik. Sajnos, erre a két szakmára különösen kevés ipari tanuló jelentkezik és ha még ehhez hozzászámítjuk azt is, hogy a kisiparosok idős emberek, így ennek a szakmának szinte alig van a kisiparban utánpótlása. A végrehajtó bizottsági ülésen szó esett a kisipar anyagellátásáról is, amely különösen a cipész kisiparosoknál súlyos. A kiutalt talpmennyiség, amelyet kapnak, nagyon kevés, különösen ősszel és Anyavédelmi, egészségügyi értekezlet Békéscsabán Szeptember 15-én, kedden délelőtt a terhesgondozást, anyavédelmet tárgyaló értekezletet tartanak Békéscsabán, a városi tanács székházában a megyei szülészorvosok és terhesgondozást végző egészségügyi középkáderek. Az értekezleten jelen lesz dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter és dr. Vadas Zoltán, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője. Az anyavédelem helyzetéről és feladatairól dr. Szendy Balázs megyei szülészfőorvos tart előadást. Két színdarab tanulását kezdi el a békési művelődési otthon színjátszó csoportja Ez év nyarán nagy sikerrel mutatta be Balaton körüli útján a békési művelődési otthon színjátszó csoportja az Egy kosár humor című vidám, zenés műsorát; mellyel megyénkben is már többször szerepeltek. Az öntevékeny színjátszók augusztus 31-ón tartották meg évadzáró gyűlésüket. Számba vették az eltelt időszak eredményeit, és már a jövőre is gondoltak: ez év hátralévő hónapjaiban két színdarab megtanulását tervezik. A Sportol az asszony című há-' rom felvonásom zenés vígjáték bemutató előadására valószínűleg decemberben kerül sor, s a másik színdarab Gorkij: Az ^nya című művének színpadi változata lesz. Ezenkívül az őszi-téli hónapokban a békési járás minden nagyobb tsz- központjába ellátogatnak a balatoni turnén bemutatott vidám; zenés műsorral. , téten* és ez sok bosszúságot okoz a kisiparosoknak, de a lakosságnak ás, mert ez nem segíti elő a lakosság igényeinek kielégítését. Külön felhívta a vb-ülés a figyelmet arra, hogy a város főútvonalán lévő magánkisiparosok műhelyeinek, kirakatainak rendben tartására tegyenek meg mindent. A vb ezután megtárgyalta a városi tanács 1965. évi összesített költségvetési tervezetét* Nőtanácsi járási titkárok értekezlete Békéscsabán Szeptember 14-én, hétfőn délelőtt Békéscsabán megbeszélést tartanak a járási nőtanácsi titkárok. Beszámolnak a szülői munka- közösségek tanév eleji elindításáról, a nőoktatás megkezdéséről az új oktatási évben, a tsz-asszonyok részvételéről az őszi betakarítási munkákban és a nőtanácsok különböző, termelést segítő mozgalmairól. HÍREK Október 3-tól december 1-íg őszi könyvheteket tartanak megyénkben Irodalmi, zenei műsorok, könyvkiállítások a városi és községi megnyitókon távoli települést és tanyaközpontot igyekeznek felkeresni a könyvpropaganda érdekében. A könyv- terjesztő vállalat békéscsabai könyvesboltja a megyeszékhely üzemeiben, intézményedben, tsz- eiben szervez könyvkiállításokat és könyvvásárt. A megyei akcióbi zottság úgy határozott, hogy a megyei ünnepi megnyitót színvonalas irodalmi, zenei műsorral egészíti ki, s ezt irodalmi színpad formájában sorra eljuttatja a járási megnyitókra is. Az ünnepélyes részt mindenütt tombolával egybekötött báláik követik. —hr— Őszi randevú... Ezt a hangulatos címet kapta az őszi megyei könyvhetek októbertől decemberig tartó eseménysorozata. A szépirodalma és szakkönyvek egész sora indul ez alkalommal az olvasóközönséggel történő találkozásra. Az Országos Akc iőbi zottsá g, melynek tagjai a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a Magyar Nők Országos Tanácsának, a Szövetkezetek Országos Szövetségének, a Művelődésügyi Minisztériumnak, a Magyar Írók Szövetségének és a TIT Országos Központjának egy-egy képviselője, a falusi könyvterjesztés hathatós támogatása érdekében felhívta a megyéket az 1964. évi őszi könyvhetek megszervezésére. Ilyen értelemben alakult meg és ült össze Békéscsabán, a Hazafias Népfront megyei elnökségén, szeptember 11-én a Könyvbarát Bizottsággal, mint kerettel a Megyei Könyvheti Akcióbizottság, melyben egy-egy taggal képviselteti magát a Hazafias Népfront, a KISZ, a megyei művelődésügyi osztály, a nőtanács, a MÉSZÖV, a TIT, a megyei könyvtár, az SZMT könyvtára, valamint a könyvterjesztő vállalat. A bizottság ülésén erőteljesen hangsúlyozták, hogy a könyvterjesztés elsősorban nem kereskedelmi ügylet' hanem népművelés, tehát ilyen szempontból kell hozzálátná az őszi megyei könyvhetek megszervezéséhez. Ügy határoztak, hogy az ünnepélyes megyei megnyitó október 3-án lesz Békésen. Ezt követik»majd a továbbiak a városokban, s a járási székhelyeken és egyidőben minden olyan községben, ahol a könyvterjesztés eme fontos eseményébe bekapcsolódnak. A föld- m ű vessző vetkező teknek és a könyv táraknak különösen nagy szerepük lesz az akcióban. A megyei könyvtár vállalta, hogy á művelődési au_ tóval a könyvhetek alatt minden STENCHES sokszorosítást RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALUNK* UNIVERSAL KTSZ, SZEGED, LENIN KRT, 58. 86896 A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az edelónyi járási művelődési otthonban megtartott lottósorsoláson a 37. játékhéten a következő számokat húzták ki: 8, 44, 47, 48, 71 SÖRIPARI VÁLLALAT azonnali felvételre keres férfi segédmunkásokat. Munkásszállás van* Jelentkezés: Budapest, X. kér. Mag- lódy út 17. M unkaerógazdálkodás. 1506 — Ezt a traktort megvesszük, mert a Szabó Janinak magaslati levegőt ajánlott az orvos. (Endrődi István rajza) — A KÖZVILÁGÍTÁS korszerűsítésére és a liget parkosítására a tervek szerint összesen 250 ezer forintot költenek Mezőberényben a községfejlesztési alapból. — BÉKÉSCSABA közúti és vasúti forgalma kölcsönhatásának vizsgálatáról tart előadást szeptember 18-án, pénteken délután fél 3 órakor Nagy Zoltán Békéscsabán, a Technika Házában. — ISKOLATELEVÍZIÓ a művelődési házban. A televíziós oktatáshoz megfelelő teremmel nem rendelkező békési általános iskolák tanulói a helyi művelődési otthonban tekintik meg rendszeresen az Xskolatelevízió műsorát, majd tantermeikbe visz- szatérve beszélik meg a látottakat és hallottakat. — AZ ÉGY TAXISOFŐR halála című izgalmas lengyel bűn_ ügyi filmet mutatják be szeptember 14-én, hétfőn este 8 órakor Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubja morzite miében. Kísérőműsorként a Virágos Kalocsa című kisfiámét vetítik, — A TERVEZÉS és a gyártás összhangja címmel tart előadást szeptember 18-án, pénteken délután 5 órakor a Gyulai Harisnyagyárban Székely Árpád. — MAGYAR filmnapok kezdődtek pénteken Párizsban: két nagy moziban hat napon át magyar filmeket mutatnak be. A műsoron öt film szerepel: a „Pacsirta”, az „Oldás és kötés”, a „Nappali sötétség”, az „Angyalok földjén”, valamint a „Sodrásban”. A filmnapok szeptember 16-án nagy gálaelőadással fejeződnék be, amelynek műsorán « Sodrásban című filmet vetítik. Az Aszfaltútépítő Vállalat Békéscsaba (igényes) fürdőszobás ALBÉRLETET keres. Ajánlatokat kérem leadni: Békéscsaba, II., Lenin út 5/a. Telefon: 28—06. 9903 Fiúk, gyertek Oroszlányba, vájártanulónak ! A 3 év "képzési idő alatt a tanulmányi előmeneteltől függően havi 160—540 forintig terjedő ösztöndíjat, napi négyszeri étkezést, tanulóotthoni elhelyezést, munkaruhát, szórakozási, sportlehetőséget biztosít az OROSZLÁNYI 312. SZ IPARITANULÖ-INTÉZET. FELVÉTELI KORHATÁR 14 — 16 ÉLETÉV. J ■ ' Jelentkezni lehet a járási, városi tanácsok munkáügyi csoportjainál 1964. október 10-ig. 1777 — ÉRDEKES házasságkötés történt Olaszország egyik falujában, ahol az újdonsült férj száz, a menyecske pedig, 94 esztendős. A vőlegény közölte, hogy a mézeshetek alatt estenként tündérmeséket fognak mondani egymásnak* JULIUS — A KÖZLEKEDÉS „FEKETE HONAPJA” AZ USA-BAN Az Amerikai Országos Biztonsági Tanács jelentése szerint az Egyesült Államok területén július hó folyamán 4410 közúti baleset történt* több mint a gépkocsizás történetében eddig bármikor. Érdekes összehasonlító adat: a koreai háborúban az amerikai tengerészgyalogság összes vesztesége S év alatt 4267 ember volt. I.......... — A VILLANYHÁLÓZAT bővítésére 105 ezer forintot költenek az idén Köröstarcsán a községfejlesztési alapból. — PEDAGÓGUS szolgálati lakást vásárolnak Zsadányban. A lakás vételára 85 ezer forintot tesz ki. — BENTLAKÁSOS háztartási alkalmazottat keresek. Békéscsaba m., Jókai utca «8. 9932 — A DAV BÉKÉSCSABAI U nem vezetősége értesíti a fogyasztókat, hogy 1964. szeptember 12-én 9.00 órától 12,00 óráig áramszünetet tart: Zrínyi u.—Herényi u.—Békési u.—Földvári u. —Aduim u.—-Lenini , u.—Luther u.— Sägväri u.—Szarvasi u.—Jókai u.— Tömöri u.—Rákóczi «.—Trefort u.— Kisszik u.—Szerdahelyi «.—budapesti vasút—körgát által bezárt területen, valamint a Kuliéit Gyula Lakótelepen (vásártér). A villamos berendezéseket a kikapcsolás ideje alatt is feszültség aiatt lévőnek kéül tekinteni. tss Meleg idő Kevés felhő, száraz, meleg idő. Kissé élénkülő délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai bőmérséklet 12—16, legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága es s megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., m. em. Telefon: a—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba H.i Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoezky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat* Békéscsaba. Terjeszd a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Index: 29 091 »