Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-15 / 216. szám
M64. szeptember 15. 7 Kedd As NB Ill-gg labdarúgó-rangadóit győzteseit A Bcs. Honvéd, a Bes. VISK és a Mezőhegyes! MED ŐSZ Az utolsó harmaddal a labdarúgó NB m-ban megkezdődött az ádáz küzdelem a bajnoki elmért, azaz a feljebb jutásért és a kiesés ellen. Üjsze- geden kívül még négy csapat pályázhat a bajnoki cím elnyerésére, és legalább ugyanennyi csapatot fenyeget a kiesés veszélye is. Békéscsabán Játszották a Bcs. Honvéd—Hódmezővásárhelyi MEDOSZ mérkőzést. A MEDOSZ nagy akarással küzdött, de játékában semmi szép nem volt. A hosszan elrúgott, sokszor tervszerütlenül hosszú labdákkal operáló MEDOSZ nem Jelentett komoly veszélyt a csabai kapura. A Honvéd a találkozó elején kapkodott, később sem tudott kibontakozni, a szokott játék helyett teljesen átvette az ellenfél csapkodását. Helyenként a játék még a megyei I. osztály alatt mozgott. Szünet után a Honvéd szépen induló támadásaival nagyon megzavarta a vendégek közvetlen védelmét és a mérkőzés végén egy Ilyen alkalommal egy szerencsés góllal el is dóit a mérkőzés a csabaiak javára. A VTSK—Orosháza megyei rangadón a hazaiak fordulás után helyenként szép játékkal teljesen felülkerekedtek és biztosan győztek. Az orosházi csatárok a kapu előtt sokat körülményeskedtek. A VTSK a lőtt gólokon kívül még több gólhelyzetet teremtett, de a Kinizsi lelkes, kemény védelme, kétszer pedig a szerencse is mentett. Mezőhegyesen a MEDOSZ a mérkőzés legnagyobb részében nagy fölényben játszott, de a sokat pepecselő csatárok egészen közelről mindent elrontottak. Számtalanszor viszont Gömbit bravúros védésekkel tisztázott. A mérkőzés végül 1* egy 11-es értékesítésével a hazaiak javára dőlt eh Mezőhegyes! MEDOSZ— Nagykőrösi Kinizsi 1:0 (0:0) Mezőhegyes, 309 néző, V.: Dukál. MEDOSZ: Varga — Pozsonyi, Csi- gér, Kovács — Borbély, Vígh — Rizsán yi, Borsos, Madácsi, Zo-mbarácz, Balogh. Edző: K. Szabó János. Kinizsi: Csömöri — Vans, Kecskés, Szondányi — Bécsi, Aszódi — Decsy, Pillanatképek a Bcs. VTSK — Orosházi Kinizsi labdarúgó-mérkőzésről Az első gól a vendégcsapat hálójában. Veszélyes támadást hárít az Orosházi Kinizsi kitűnően játszó védelme. (Fényszöv—Fotó: Szőve rényi Tamás felvételei) Lányi, Csikós, Menovits, Jeszenszky. Edző: Fazekas László. Fergeteges hazai támadások vezették be a mérkőzést, a MEDOSZ a 11. percben már a hetedik szögletet rúgta minden eredmény nélkül. A félidő legnagyobb részéiben nyomasztó mezőnyfölényben Játszott a hazai együttes, de a kapu közelében a rosszul lövő csatárok a remekül védő Gömő- rinek nem tudtak gólt rúgni. A Kinizsi ellentámadásai ritkák voltak, és alig játszottak túl a hazai térfél közepéig, mert még a 16-os vonal előtt könnyedén szerelték őket. Szünet után is nagy akarással küzdött a MEDOSZ. Egymást érték a veszélyes hazai támadások, de a lelkesen védekező Kinizsi kapuját nem tudták bevenni. Már úgy látszott, hogy döntetlen marad az eredmény, amikor a 83. percben a kétségbeesetten védekező nagykőrösi védelem csak kézzel tudott hárítani a 16-oson belül. A 11-est Rl- zsányi értékesítette. A hajrában változatos, gyors lett a Játék, mindkét kaipu előtt maradt kihasználatlan helyzet. Jók: A hazai csapat lelkes Játékáért érdemel dicséretet, kiemelkedően játszott közülük: Borsos, Pozsonyi, Csigér, Kovács, illetve Gömöri (a mezőny legjobbja), Bécsi, Kecskés, Szon- dányl. Bcs. Honvéd-H. MEDOSZ 1:0 (0:0) Békéscsaba, 1500 néző, V.: Hegedűs. Honvéd: Vörös — Blahut, Bogár, Janovics — Horváth, Rucz — Tímár, Boros, Pikó, Bakó, Neller. Edző: Gur- bán Líviusz. Hódmezővásárhely: Tóth — Szabó, Hoiubán, Stmitska — Béni, Nagy — Szanika, Zsótér, Bakos, Nagynémedi, Rlsák. Edző: Kutik Sándor. Honvéd-támadásokkal kezdődött a mérkőzés, már az első percekben Boros erős lövését Tóth nagy bravúrral szögletre ütötte. Egy ellentámadás során pedig az utolsó pillanatban lábbal tisztázott a hazaiak kapusa. Vörös. Élénk iramú, változatos Játék alakult ki, mindkét csapat nagy erőbedobással játszott, szép játék helyett azonban Inkább csak küzdelem volt a pályán. Horváth távoli lövése csak centiméterekkel kerülte eh a vendégek kapuját, majd Nagynémedi lövését védte Vörös. Mintegy 20 percnyi játék után esett az iram, mindkét csapat Játékába sok hiba csúszott, a védelmek jól zártak. A 21. percben nagy gólhelyzetet hagyott ki a MEDOSZ: Rlsák átcselezte magát a védőkön, de a jó helyzetből leadott lövését a kitűnően helyezkedő Vörös hárította. A MEDOSZ támadott többet, Szanka lövése szállt a kapu fölé, majd a félidő végén Boros rontott jó helyzetben. Fordulás után a Honvéd került fölénybe, a hazaiak érvénytelen gólt lőttek. A hajrában megint élénkült az iram, Tímár elől csak rá- vetődéssel tudott tisztázni Tóth, majd a 85. percben egy jobb oldali támadás végén Tímár a kifutó Tóth fölött a hálóba emelte a mérkőzés egyetlen gólját. A vártnál mindkét csapat gyengébb teljesítményt nyújtott. A Honvéd a vásárhelyi védelem pillanatnyi megingását kihasználva, szerencsés góllal győzött. Jók: Vörös, Bogár, Tímár, illetve Zsótér, Simitska, Szabó, Bcs. VTSK— Orosházi Kinizsi 3:1 (1:0) Békéscsaba, 1500 nézó, V.: Spitzer. VTSK: Kererpeczki — Zsilinszki, Félix, Dobó — Papp, Kiss — Lonovics, Zab órán, Szurgent, Schneider, Szilágyi. Edzó: Szombati György. Kinizsi: Vidó — Fiam, Békési, Osz- lács — Szűcs, Berta — Czinanó, Pólyák, Petrina, Túri, Bogár. Edzó: Cziráki József. A hazai .csapat kezdeményezéseivel kezdődött az élénk iramú és végig sportszerű mérkőzés. A VTSK nyűgöd tabban, tervszerűbben, a földön adogatva szőtte támadásait, míg a Kinizsi idegesen játszott és inkább egyéni akciókkal kísérletezett. íinyhe hazai fölénnyel telt el az első negyedóra. A 15. percben nagy tűzijáték volt Vidó kapuja előtt, majd egy ellentámadás során *a kapura törő Petrina elöl becsúszó szereléssel tisztázott Zsilinszky A hazai csatársorból Szurgent váratlan erős lövéseit és Schneider veszélyesen ívelődő szögleteit hárította a Kinizsi-védelem. A 20. percben Schneider átcselezte a védőket, de jó helyzetből a kapu mellé gurított. Ezután változatos, élénk iramú lett a játék. Egy Kinizsi-támadás végén, a kapu előtti tömörülésnél Zsilinszki a gólvonalról tisztázott. A 44. percben szerezték meg a vezetést a hazaiak. Schneider szögletét a Jól helyezkedő Szurgent fejelte a hálóba. Szünet után is a VTSK támadott többet, először Szurgent hagyott ki gólhelyzetet, majd Szilágyi lövését védte Vidó. A 65. percben Schneider egyéni játék után a kifutó Vidó fölött a hálóba emelte a labdát. Kezdés után gól nélküli Kinizsi-rohamok következtek, majd a 84. percben újból a kitűnően játszó Szurgent volt a gólszerző. A befejezés előtt három perccel a Kinizsi, Bogár góljával szépített. Jók: Ke- repeczki, Zsilinszki, Szurgent, illetve Vidó, Szűcs, Petrina. További eredmények Szegedi Építők—Ktelcuinihalasl MEDOSZ 2:2, Jászberényi Vasas—Martfű 1:2, Mezőtúri- Honvéd—Kecskeméti TE 0:0, OJszegedi TC—Csongrádi Petőfi 2:0, Törökszentmiklósi Vasas—Makó 2:6. PANNONIÜ IP Apróhirdetések Békéscsaba, Szarvasi út 73 számú ház 400 négyszögöllel eladó. Érdeklődni délutánonként. 1816 Szoba-konyhás házrész azonnali beköltözéssel eladó. Békéscsaba, Dózsa György 50. 1®15 TUDJA-E MAR, hogy a Pannónia T—5 új típusú 250 cm3 motorkerékpár azonos ára mellett 2 lóerővel nagyobb teljesítményű, mint az eddigi kivitel? 1652 250-cs „Simson” eladó. Gyula, Baross u. 4. Érdeklődni: hétköznap. 23570 505-ös nagyképemyős ORION televízió és 120 basszusos tangóh armonika sürgősen eladó. Békéscsaba-, V., Gyár utca 16. Munkanapokon 17 óra után. 9906 Arcápolás, fehérítés pattanások, szőrszálak végleges eltávolítása. Faragóné kozmetikus, Szarvas, Szabadság u. 45. 19093 29 000-et futott Skoda Octávia eladó. Békéscsaba, Sallai utca 52. 9962 Gyoma, Táncsics út 13 szám alatt 2 ló, jó állapotban levő gumis kocsi 25 q-ig betegség miatt sürgősen eladó. 83912 A Délkeleti csoport állása 1. Üjszeged 22 13 4 5 43:23 30 2. Martfű 22 11 7 4 38:29 28 3. Hódmezővh. 22 10 7 5 31:18 27 4. Bcs. Honvéd 22 12 3 7 36:32 27 5. Bcs. VTSK 21 10 5 6 40:29 25 6. Szegedi Ép. 22 6 10 6 24:23 22 7. Orosháza 22 7 8 7 34:39 22 8. Csongrád 22 8 5 9 27:26 21 9. Kiskunhalas 22 7 7 8 33:42 ai 10. Jászberény 22 7 6 9 32:24 20 11. Törökszentm. 22 7 6 9 27:41 20 12. Mezőtúr 21 6 7 8 23:28 19 13. Kecskemét 22 5 8 9 23:27 18 14. Makó 22 5 7 10 31:42 17 15. Mezőhegyes 22 1 3 12 30:46 17 16. Nagykőrös 22 5 5 12 22:25 15 A Tatabányai Szénbányászati Tröszt üzemei 18-tól 45 éves korig munkavállalókat vesz fel teljesítménybérezéssel. Felvétel esetén szállást és étkezést kedvezményes áron biztosítunk. Jelentkezni lehet a Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán 1197 Keveset használt piros 80-as tartgó- harmontka és egy K—5ő-ös motor jó állapotban eladó. Gyula, Baross u. 5. 23568 Bútorozott szobát keresek lány részére, Gyula, Semmelweis u. 6. Fodrász- üzlet, *3579 A MEDGYESEGYHÄZI VAS- ÉS FAIPARI KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET a lakosság szolgálatában. Telefon- Medgyesegyháza 6. SZÖVETKEZETÜNK RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA MINDENNEMŰ háztartási kisgépek, kerékpárok, motorkerékpárok javítását ÜJ SZAKEMBEREK BEÁLLÍTÁSÁVAL, VALAMINT vaskerítések, vaskapuk és új kerti bútorok készítését. SZAKSZERŰ ÉS PONTOS MUNKÁVAL A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN! 452