Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-15 / 216. szám

HÍREK Egész évben üzemel a tojásgyár Egyre több édességeim fogy (Tudósítónktól) Ármint már rövid hírben beszá­moltunk, augusztus utolsó napjai, ban Budapesten, a Technika Há­zában tartották meg az első édes­ipari konferenciát. A konferencia — amelyen a hazai szakembere­ken kívül lengyel és csehszlovák szakemberek is részt vettek — nagy érdeklődés mellett zajlott le. Érthető, hiszen a lakosság édes­ipari áruk iránti kereslete egyre növekszik és ezért — ha megyénk­ben nincsenek is nagy édesipari gyárak — mint fogyasztók, vala­mennyien érdekelve vagyunk. Erről beszélnek a számok is. Ez év első felében több mint 42 mil­lió forint értékű édesipari áru ke­rült a nagykereskedelembői a bol­tokba. Majdnem annyi, mint 1957- ben az egész év folyamán, amikor 47 millió forint értékű édesárut fogyasztottunk. De nem is kell ilyen messze menni: élég, ha az egy évvel ezelőttivel hasonlítjuk össze az év első hat hónapját, hi­szen ez idő alatt cukorkából 5 va. gomnál, csokoládés árukból 2 va­gonnal, keksz- és nápolyii éléből 9 vagonnal fogyott több, mint egy évvel ezelőtt. Az egy évvel ezelőt­tihez viszonyított többiet-vásárlá. sok értéke az édesipari árukból fél év alatt körülbelül 4 millió forint. Legalább olyan fontos A minap feltűnt Békéscsabán, hogy a Kun Béla utca 11 számú házba is­kolás gyerekek kígyózó sora igyek­szik a kapun. át. Talán új iskolarész­leg nyílt volna itt? Kíváncsian be­sétáltam én is, és kiderült, hogy a csabai iskolaorvosi rendelőbe jutot­tam. Az aránylag tágas előtermen át ragyogó tisztaságú kis rendelőhelyi­ségbe kerültem, ahol egy fehér kö­penyes doktor néni két asszisztense társaságában szeretetteljes gonddal vizsgálta sorra-rendre a lánykákat és fiúcskákat. Mindennap megszakítás nélkül fo­lyik itt a munka, hiszen ehhez a rendelőhöz tartoznak vizsgálati szem­pontból az összes csabai általános iskolák és bizonyos értelemben a középiskolák is. A rendelő dolgo­zóinak létszáma nem teljes, de zok­szó nélkül végzik feladatúkat (mely­hez még a napközi otthonok ellen­őrzése is tartozik), mert tisztában vannak nagy gyérmekegészségügyl jelentőségével. Látom, hogy a ren­delőhelyiséig meglehetősen sötét, 8 az orvosnőnek már korán villanyt kell gyújtani, holott természetes vi­lágítás mellett könnyebb a betegség külsőleges felismerése. A kisméretű ablak az oka. Meg Is kérdem, hogy nein lehetne ezen egy kis átalakítás­sal segíteni? Lehetne is, kellene is — hangzik a válasz —, de hivatalos részről közölték, sok más fontos ta­tarozás!, felújítási feladat akad a városban, erre egyelőre nincs fedezet. Eszembe jutott, hogy csak az utób­bi hónapokban is, hány helyen láthatott az ember falbontást, kerí­tésépítést, álmennyezet-készítést, Ilyen, amolyan tatarozást, átalakítást közületi helyeken. Ügy vélem, egy kis megértéssel akként szervezhetnék az illetékesek a dolgot, hogy a költ­ségvetésből kerüljön félméternyi ab- laktértágításra Is pénz, és akkor nem kellene félhomályban vakoskodva, vagy az egyetlen százas égő fénye mellett hunyorgatva vizsgálni napon­ta száz és száz iskolásnak a szemét, fülét, torkát... Az 6 egészségük le­galább olyan fontos, mint egy ál­mennyezet, vagy hasonló, ráadásul megközelítőleg sem olyan drága mulatság. se- hr bb Nemrég az illetékes minisztéri­um szakemberei megyénk több kis­kereskedelmi boltjának vezetőjé­hez intéztek kérdést és kikérték véleményüket Hogy látják ők az ellátást? Boltvezetőink dicséretére legyen mondva* hogy őszinték vol­tak és feltárták a hiányosságokat is. így például az orosházi 81. sz. bolt a háztartási csokoládé minő­ségét kifogásolta, a békéscsabai 53. sz. bolt a díszdobozokkal kapcso­latban tett észrevételt; A munkaigényes cikkekkel az iparnak is sok problémája van. Ezért áll előtérben itt is a gépesí­tés és a későbbiek során az auto­matizálás. Erről szóit a konferen­cia első előadása is. Hogyan tudja azonban az ipar addig is kielégí­teni az igényeket? Mindenesetre, az elmúlt időben létrejött, az or­szág összes gyáregységét magába foglaló Magyar Édesiparnak meg­van a lehetősége, hogy azokba a gyárakba profilírozza a termelést, ahol a feltételek a gyártásra meg­vannak. Érdeklődtünk a negyedik ne­gyedév számai iránt is: — Csaknem 80 vagon árut kívá­nunk beszerezni és ha ezt meg­kapjuk, nem lesz különösebb fenn­akadás, — tájékoztatott a FÜ- SZÉRT vállalat főosztályvezetője. Szeretnénk hinni, hogy így is lesz és az ipar a szép távlati el­gondolásokat azzal tudja összekap­csolni, hogy a folyamatos ellátást is biztosítja. Érdekes előadások az októberben kezdődő szakszervezeti politikai iskolán Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megszervezik a szak- szervezeti politikai iskolát azok bevonásával, akik más állami vagy politikai oktatásban nem vesznek részt. Ebbe valamennyi szakma — építők, vasasok, texti­lesek, stb. — szervezetei bekap­csolódhatnak. Előreláthatólag mintegy 3500 hallgatója lesz az első és második évfolyam előadá­sainak. A szakszervezeti politikai iskola előadóival és propagandistáival az SZMT kultúragitációs bizottságá­nak mukatársai e hónap végén ismertetik meg az anyagot, akik az októberben kezdődő iskolán vi­ta formájában tartják meg előadá­saikat Az első évfolyam résztvevői többek között tájékoztatást kap­nak a magyar szakszervezetek harcáról, a mezőgazdaság fejlesz­téséről és az iskolareformról. A másodévesek Munkaverseny-moz- galom a szocializmus felépítéséért, Az építőipar feladatai, s A szak- szervezetek ifjúságnevelő tevé­kenysége címmel hallanak elő­adást. Ezen túl egy-egy szakmán belül speciális problémákkal is foglalkoznak majd* A szervezett dolgozók mellett a szakmaközi bizottság községi cso­portjai is tartanak előadásokat, többek között Okányban, Mezőko- vácsházán, Gádoroson és Vésztőn. íiiiiiiiniitiuiiitiiiiiiiHiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiHiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiniiiitiiiiiiiiiiiiiimiiiiiMiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Megkezdték az óvoda épületének alapozását a békéscsabai Kulich Gyula Lakótelepen. (Fotó: Demény) Baromfiipari Országos Vállalat orosházi gyáregysége (Barnevál) vizsgázott hűtőgépészt és kazánfűtőt felvesz. Jelentkezés a gyáregységnél, Orosháza, Október 6 utca 8—12. 24319 ü- Eljöttem egy kis tapasztalatcserére! (Endrődi István rajza) ■B-m AZ ÜJKÍGYÓSI napközi otthon építésére mintegy 400 ezer forintot költenek 1965-ben. a köz­ségfejlesztési alapból. — NAGY SIKERREL vendég­szerepeit szeptember 12-én, szom­baton este Köröstarcsán a békés­csabai Balassi Művelődési Otthon tánczenekara, ahol a táncdaléne- kesekkel együtt önálló műsort — A KÖZÉPFALAZÖ blokk­gyártás tapasztalatai és a panel- gyártás bevezetésének lehetőségei címmel Köti Imre és Peity Fri­gyes tart előadást szeptember 22- én, kedden délután 3 órakor Bé­késcsabán, a Technika Házában. — AZ ÜJ TÖRPEVÍZMÜ építé­séhez Tarhoson az idén 40 ezer forinttal járulnák hozzá a köz­ségfejlesztési alapból. — A TERVEZETT társadalmi munka értőké 1964-ben Békéscsa­ba L kerületében 113 ezer forint volt, s a lalkók már az első fél évben 73 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek* — NYOLC gyengébben gazdál­kodó termelőszövetkezetben tar­tott komplex vizsgálatot a Mező­kovácsházi Járási Tanács mező- gazdasági osztálya. A vizsgálatok során észlelt hiányosságokat kibő_ vitet* igazgatósági ülésen tár­gyalták meg, s a tsz-ek vezetősé­ge megfelelő intézkedéseket tett a hibák megszüntetésére. — ANKÉT megrendezését ter­vezik a jövő hónapban a békési művelődési otthonban. Az anké~ ton a járás összes általános iskor lai igazgatója és igazgatóhelyette­se, a szülői munkaközösségi elnö­kök, valamint az osztályfőnökök a nevelési tervvel kapcsolatos ta­pasztalataikat beszélik meg. — A MAGTISZTÍTÓ vállalat orosházi kirendeltségén nemrég helyezték üzembe az Angliából importált 17 db fotocellás váloga­tógépet. Az eddigi eredmények alapján az új gépek számottevő­en emelték a termelékenységet — JÁRDAÉPÍTÉSRE a tervek szerint 30 ezer forintot költenek a jövő évben a községfejleszitési alapból Köröstarcsán. Sikeres véradónap Mezőmegyeren Jól sikerült véradónapot ren­dezett szeptember 11-én, pénteken Mezőmegyeren a Vöröskereszt és a Békéscsabai Vérkonzerváló Ál­lomás. E napra a községi Vörös- kereszt aktivistái megszervezték a véradást, melynek eredménye­ként ötvenen adtak térítésmente­sen vért, több mint 15 liternyit. A véradás megszervezésében tevé­kenyen közreműködött többek kö­zött Szemenkár Pálné, Polner La- josné, Frisnyic Mihályné, Ledzé- nyi Pálné. A véradókat este birka- pörkölt-vacsorával látták vendé­gül. i — ÁLTALÁNOS iskolai épüle- ,ték felújításéra Békéscsabán, a városi tanács összesített költségve­tési terve szerint előreláthatóan mintegy 410 ezer forintot költe­nek. i BESZELŐ SZÁMOK £ ■ Moszkva lakóinak száma 5 6 354 000. A szovjet fővárosban S 260 Metro-vonal működik, 9141 ■ taxi közlekedik, 90 mozi, 25 ■ színház és 3 ezer könyvtár £ gondoskodik a lakosság kultu- Z rális igényeiről és 288 kórház ■ 72 ezer ággyal áU a betegek ■ rendelkezésére, * — SZABÁS-VARRÁS tanfo­lyam kezdődik ma a békéscsabai Balassi Művelődési Otthonban* melyre a jelentkezéseket még el­fogadják. — MŰSZAKI tanfolyam kezdő­dik el szeptember 29-én, kedden Békéscsabán, a Kinizsi utcai Hon­védelem Házában. — AZ OLASZORSZÁGI politi­kai helyzetről tart tájékoztató előadást a fegyveres erők hivatá­sos állománya részére szeptember 17-én, csütörtökön délután fél 4- kor Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubja színháztermében Dr* Gombos László, a Magyar Táv­irati Iroda külpolitikai rovatveze­tője, aki nemrégen, tért vissza olaszországi útjáról. — PIACI napokon reggel fél 8-tól este 7 óráig tart nyitva a mezőkovácsházi járási könyvtár, hogy a tanyákról bejáró dolgozók is könnyen cserélhessenek köny­vet. — BEFEJEZŐDTEK az idei ipari, tanuló-szerződtetések Gyulán. A megyei irányítás alatt álló válla­latokhoz 22, a ktsz-ekhez 26, in­tézményekhez 2, mezőgazdasági tsz-ekhez 1, magánkís iparosokhoz pedig 16 ipari tanulót szerződtet­tek. Meleg idő Kevés felhő, száraz idő. Mérsékelt délkeleti, déli szél. A nappali felmele­gedés kissé fokozódik. Várható leg« alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5-^ 9, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—25 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., IIL em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály; Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta; Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. |^Index^2SjmJ

Next

/
Thumbnails
Contents