Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-09 / 186. szám
1964. augusztus 9. 4 Vasárnap Tátlfamládi fdUanatltéf«. X hőmérő h&gamyszáJa feílsza- tedt plusz 35 fokra. Igazi nyári hőség tombol. Kevesen járnak az «teán. derül, hogy van forgalom. Sűrűn nyílik az aijtó, érkeznek a vásárlók, Schneider József boltvezetőnek ugyancsak akad dolga. A vásárlók rendelkezésére bő választék áll, hiszen a magyar és lengyel „Varia” bútorokon kívül szoba-, , konyhaigamiitúráíkat és kerti bútorokat is megtalálhatnak itt. Csór Józsefné és Gigacs Dezső Mezökovácsházáról jött Tótkomlósra. Egyelőre csak nézegetik a bútorokat, találgatják» melyik lesz a legjobb, a legszebb. Aztán rövid tanácskozás után döntenek, s ezzel eldől a modem vonalú ruhásszekrény sorsa, — néhány óra múlva elfoglalja új helyét egy mezőkoA könyvtár vezetője elmondta, hogy a tanács támogatja őket, ennek köszönhető, hogy 9747 darab köitetet tartalmaz a könyvtár. A könyveket népszerűsíteni kell, s ők erről gondoskodtak, irodalmi amikétolkait, író—olvasó- találkozót rendeztek. Ennek eredményeképpen sokan látogatják a nagy népszerűségnek örvendő könyvtárait. Fiatalok és öregek egyaránt szívesen keresik fel, mert tudják, mindegyikük megtalálja az érdeklődési körének leginkább . megfelelő olvasmányt. Nagyaktíva-értekezleten tanácskoztak az építők az első félévi tervteljesités tapasztalatairól, a második fél év feladatairól Az ÉM Békés megyei Állami Építőipari Vállalat tegnap, szombaton délelőtt tanácskozást rendezett Békéscsabán, amelyen a főépítésvezetők és építésvezetők, művezetők, műszakiak, párt- és szakszervezeti bizalmiak, üzemi tanácstagok és a vállalat központ, jának vezető beosztású dolgozói vettek részt. Drienyovszky János, a vállalat igazgatója nyitotta meg a nagy- afctíva-értekezletet, majd Korek Ferenc főmérnök beszámolójában ismertette az első félévi terv teljesítésének tapasztalatait, elemezte a vállalat intézkedési tervének végrehajtásában elért eredményeket, az észlelt hibáikat, végül tájékoztatta a jelenlevőket a második félévi terv feladatairól. A mostani nagyaktíva-értekezte. tet augusztus 20-ig a munkahelyeken termelési tanácskozások követik, amelyeken a résztvevők a központi tanácskozás szellemében megtárgyalják saját tennivalóikat Bencsik Máté (Fotó: Demény Gyula) Spanyol Vlagyivosztokban A bútorbolt is látszólag kihalt, de rövid ött-tartózkodás után ki. Megérkezett a friss képeslap» vácsházi lakásban. A könyvtár az utca árnyékos oldalán van. Sovány Anna, a könyvtár vezetője elmondja*, hogy a nagy meleg ellenére sem szünetel a könyvtármunka. Naponta mintegy 30—36 olvasó, 90—100 kötetet kölcsönöz. Kis könyvtár, de feladatköre még j jobban kibővül azzal, hogy Tót-J komi ősön új gimnázium nyűit, s| így idejében be kellett szerezni) a diákok kötelező olvasmányait. A vlagyivosztoki rendőrség szokatlan ügyben nyomoz: egy dömpere« a város valamelyik építkezésénél kiemelt földet nem a kijelölt helyen rakta le, hanem egy üres telken. Az ott játszadozó iskolások fényes érmékre lettek figyelmesek» és hamarosan 445 spanyol és orosz aranypénzt .szedte^ össze, amelynek súlya megközelítette a három és fél kilót. A rendőrségen megállapították, hogy a XIX. századbeli aranyak XII. Alfonz spanyol császárt, illetve II. Miklós orosz cárt ábrázolják és feltehetően egy föld alatti rejtekhelyről emelte ki őket az exkavátor markolóputtonya. Melyik építkezéstől származik a friss földkupac? — Ki volt az ,,aranyos” dömpere«, aki túlteljesítette tervét? A rendőrség folytatja a nyomozást — a lakosság legaktívabb közreműködésével,.. (MTI) A Táros gondja Nyilvánosság előtt hetenként átlagosan háromszor beszéltünk, riportoztunk, cikkeztünk, tájékoztattunk a megyeszékhely rendezéséről, szépítéséről. így számolva ebben az évben összesen körülbelül hetvenötször írtunk az újságban Békéscsaba jelenéről és jövőjéről. Nyugodtan hozzáadhatunk a hetvenöthöz még nyolcvan esetet, amikor négy fal közt tárgyaltak párt-, tanácsi, társadalmi, hivatali, gazdasági szervek a város fejlődéséről. / Most arról nem kívánunk szólni, hogy milyen hatása volt ezeknek a betű- és szóbeszédeknek. Reméljük, volt. Az meg kézenfekvő, hogy sokat fejlődött, szépült a megye központja. A napokban mégis elégedetlen szavakkal illették egy értekezleten a város rendezését. Pontosabban a város parkosítását. A városi tanács végrehajtó bizottsága tartotta ülését, s az asztalra kellett tenni a műszaki osztálynak is — a lejárt határidejű határozatok teljesítése címen — Békéscsaba parkosításának helyzetéről szóló jelentést. Lapunkban már közöltük, hogy a végrehajtó bizottság ezt nem fogadta el és utasította az osztályt, bogy a következő ülésre újat készítsen. Akkor nem kommentáltuk, most szólunk róla. Lehet ezt a mi szavainkkal is, de lehet a beszámoló és a végrehajtó bizottsági tagok szavaival is. Vegyük az írásos beszámolót, ez a leghihetőbb. Itt a jelentés, összesen 18 ponttal, melyek egy-egy térről, parkról „adnak” külön-külön néhány soros tájékoztatást. Pontonként idézzük a szavakat, két- szavakat. 1-es pont: „nem történt meg”, 2: „elmaradt”, 3: „végre lesz hajtva”, 4: „szegély építése elmarad”. 5. „nem készült el”, 6: „befejeződtek”, 7: „nem történt meg”, 8: „fog készülni”, 9: „lesz végrehajtva”, 10: „augusztusra várható”, 11: „ebben az évben elmarad”, 12: „meg fog történni”, 13: „a következő évre áthúzódnak”, 14: „jelenleg folynak”, 15: „augusztus hónapban indulnák”, 16: „folyamatban van”, 17: „az ősz folyamára van beütemezve”, 18: folyamatban van”. Egyedül a hatos pontban olvashatjuk, hogy befejeződtek a munkák, tehát teljesítették a határozatot. A többi? Érthető tehát, hogy a végrehajtó bizottság tagjai nem beszéltek elragadtatással a város parkosításáról. De nem beszélnek dicsérettel róla a város lakói sem, hanem — bár valóban örülnek minden elkészült újnak — számtalanszor megcsóválják fejüket, amikor értetlen. kárba- vesző „feltúrjuk-lefedjük-újra feltúrjuk” munkálatokat látnak a város utcáin és terein. A baj oka az lehet, amit többen megállapítottak az említett ülésen: nem koordinálják a különböző vállalatok az épitési munkákat, s a városi tanács építési 'közlekedési osztályán sincs megfelelő tervszerűség. Ezek pedig egyrészt azt okozzák, hogy elmaradnak a határozatok végrehajtásával, másrészt rengeteg pénzt kihajítunk az utcára — majdnem a szó igazi értelmében. •> A város gondja, hogy a sok figyelmeztető, elégedetlen megjegyzésnek legyen hatása is. Nem hisszük, hogy él egy olyan ember is a megyeszékhelyen, aki nem kívánná, hogy lehetőleg minél olcsóbban, de minden fillért hasznossá téve változzon meg az amúgy is — múlttól öröklött —* elhagyatott városa. Akkor pedig le kellene ülni megbeszélni, terveket egyeztetni és cselekedni. Így lesznek szép tereink, parkjaink olyanok, amilyenből —* sajnos egyelőre — csak egy-kettővel dicsekedhetünk. Varga Tibor Mit mond a tudós a légkör titkairól? Túlteljesítették a személy- és áruszállítási tervet Nem kielégítő a vonatok menetrendszerű közlekedése A MÄV Szegedi Igazgatóságának központi és külszolgálati dolgozói az év elején elkészítették terveiket és tanácskoztak a tennivalókról. Most az első fél év elteltével számvetést tesznek arról, hogy mi volt a közös munka eredménye. Az igazgatóság 1964 első félévi munkájáról elmondhatjuk, hogy eredményes volt, de a minőség- , ben még mindig előfordulnak kívánnivalók. Az igazgatóság a személyszállítást 104,5 százalékra teljesítette, ami 18 és fél milliónál több fizető utas elszállításának felel meg. Az összes elszállított árumennyiség az előző év hasonló időszakához képest 127,2 százalék volt, ami az elszállított árutonnamennyiség idei tervéhez képest viszont 107,4 százaléknak felel meg. Több áru elszállításához több [kocsira van szükség. Mivel a kocsikat jobban kihasználták és jobban megterhelték, így a tervtúlteljesítés ellenére mintegy há romezer kocsival kevesebbet használtak fel. A tehervonatokat tehát nagyobb tonnamennyiséggel továbbították. Az igazgatóság az első fél évben vonatonként 816 tonnás átlagot ért el, arai 8,4 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának teljesítményét, a tervhez képest pedig 4,2 százalékos túlteljesítést értek el. Mozdonyt viszont többet használtak fel az előző évinél. így a szénfelhasználás kedvezőtlenül alakult. A bázisidőszakhoz képest lemaradás tapasztalható a személy- és tehervonatok menet- rendszerű közlekedésében. Az árufuvarozásban ezután még csak növekednek a feladatok, hiszen rövidesen megkezdődik az őszi forgalom. Az építési szolgálat dolgozói a második negyedévben mintegy 100 fős létszámhiánnyal 101,7 százalékra teljesítették a tervet, s így az első negyedév lemaradását is pótolták. A forgalom igényli az építési szolgálat munkáját, mert biztonságosan közlekedni csakis megfelelően karbantartott vonalakon lehet. A vasút szállítási, vontatási, építési és egyéb feladatainak teljesítésében mindig számít a szocialista brigádok munkájára. Az igazgatóság területén jelenleg > 584 szocialista brigád működik) 4363 fővel. Ebből 82 kollektíva' jelvénnyel, 139 oklevéllel rendelkezik. Az igazgatóság központjának 14 szocialista brigádja segíti irányító szolgálatával a kinti dolgozókat Az együttes munkának'meg is van az eredménye, mert az igazgatósági versenyben a májusban elért 101,58 százalékos átlagteljesítmény után 115 ezer forint, júniusban pedig a 100,64 százalékos átlagteljesítmény után 89 500 forint jutalmat kaptak a dolgozók. Sziládi Sándor Szeged •— Az ionoszférát, a sztratoszférabeli felmelegedéseket a magaslégköri szeleket és a földmágnes- séget vizsgálják a magyar szakemberek a nyugodt nap évében. Több mint fél éve tart már a nyugodt nap éve, és ebben a nemzetközi tudományos együttműködésben részt vesznek a magyar szakemberek is. Számos tudományág képviselői dolgoznak együtt, köztük a kozmikus sugárzás kutatói, a nap felületén lejátszódó jelenségeket vizsgáló csillagászok, stb. Különösen sokirányú kutatásokat folytatnak geofizikusaink. Vizsgálataik egyik legfontosabb tárgya az ionoszférának legalsó, mintegy 80 kilométernyire felettünk lebegő rétege. Ennek a vizsgálatnak gyakorlati jelentősége is van, mert ez a réteg erősen befolyásolja például a rövidhullámú rádióösszeköttetést, s ezen keresztül többek között a tengeri és a légi közlekedés biztonságát. Gyulán, a Veress E. utcában földszintes, kertes OTP-sorház beköltözhetően eladó részletfizetési kedvezménnyel. Érdeklődni: OTP békéscsabai és gyulai fióknál. Geofizikusaink külön is gyűjtik az adatokat a földmágnesség, a földi áramok és a gravitációs tér változásairól. Ezzel egyidejűleg újra elvégzik az egész országra kiterjedő mágneses méréseket. Meteorológusaink a napsugárzást figyelik, számlálják a villámokat — mégpedig immár hazai műszerekkel — és tanulmányozzák a sztratoszférában jelentkező felmelegedéseket, valamint e felmelegedett zónák vándorlását és lassú eltűnését. Még mindig megoldatlan ugyanis a kérdés, hogy ezek a felmelegedések egyáltalán befolyásolják-e, s ha igen, milyen módon és milyen mértékben az alsó légkör „életét”. Folytatják ezenkívül a magaslégköri szelek néhány éve megkezdett vizsgálatát. Húsz kilométer feletti magasságban tudniillik nyáron a keleti, télen a nyugati szél az uralkodó, de még nem sikerült megállapítani, milyen tényezők, milyen módon és pontosan mikor idézik elő ezt az irány- változást, s milyen hatása mutatható ki ennek a földön. Egyelőre csupán feltételezik, hogy a magaslégköri szél átfordulása és a nyári, illetve téli fél év beköszöntése között valamilyen összefüggésnek kell lennie. Adataikat a maj|rar szakemberek a moszkvai központba küldik, s onnan kapják meg minden olyan észlelés eredményét, amit külföldi kollégáik most a világ bármely részén végeznek. (MTI)