Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-09 / 186. szám

Vtn. augusztus 9. 5 Vasárnap Elkészült Békéscsaba, Gyula, Orosháza földgázellátásának programtervezete A regionális gázellátási tervről nyilatkozik Kelemen János, a megyei tanács tervosztályának főmérnöke Lapunk korábbi számában kö­— Tehát Orosháza tervei állnak rwwvwn rmmrau Most és halálom óráján Magyarul beszélő szélesvásznú NDK film. Főhőse egy újság­írónő, aki érdekfeszítő bűnügyben keresi az igazságot. (Bemu­tatja a füzesgyarmati mozi, augusztus 10-től 11-ig.) Előkészületek a megyei nagy őszi mezőgazdasági vándorkönyvkiállítás és könyvvásár orosházi megnyitójára zöliük, hogy jóváhagyták Oroshá­za földgázellátásának beruházási programját. Most felkeresitük Ke­lemen János elvtársat, a megyei tanács tervosztályának főmérnö­két, hogy tájékoztassa lapunk ol­vasóit a távlati tervekről. — Évek óta beszélünk a megye gázellátásának helyzetéről és a feltárt gázüelőhelyek megvalósít­ható közelségbe hozták ezt is. Az illetékes főhatóságokkal a három város földgázellátásának prog­ramtervezetét már egyeztettük. Már végleges program készült Orosházára és Békéscsabára. A gyulai részletes programtervet a MÉLYÉPTERV november 15-re szállítja le. A három város gáz­ellátását biztosító távvezetéket az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt készítteti cű. Így Kardos- kút—Békéscsaba, Békéscsaba— Gyula között a távvezeték meg­épül 1966 végére. A Kardoskút— Orosháza közötti vezeték már kész, az orosházi átvev őállomás megépítése 1965 végére várható. A Művelődésügyi Minisztérium fel­vételt hirdet a Szegedi Tanárképző Fő­iskola békéscsabai kihelyezett nappali tagozatára orosz —i ének-zene, orosz —i testnevelés, matematika r-i ének-zene és matematika —■ rajz szakokra. A hallgatók a képzési idő négy évé­ből két évet töltenek a tagozaton. E két év alatt az egyik szakjukról, vala­mint az előírt tárgyakból folytatnak tanulmányokat és részállamvlzsgát tesznek. A hallgatók a két év befejezése után kőtelesek a főiskola levelező tagoza­tára átiratkozni, és valamelyik — Bé­kés megyében — kijelölt általános Is­kolában — szaktanítói besorolással — munkába állni. A második szakos és a tanterv szerint a második két évre eső egyéb tanulmányaikat levelező hallgatóként folytatják. Tanulmányai­kat a negyedik év végén sorra kerülő második részállamvizsga sikeres leté­telével fejezik be. A felvételi vizsga tárgyai a válasz­tott szakoknak megfelelő tárgyak. A jelentkezés határideje: augusztus 20. A felsorolt szakokra azok Is Jelent­kezhetnek, akik az idén helyhiány, vagy sikertelen felvételi vizsgaered­mény miatt valamely más felsőoktatási intézménybe nem nyertek felvitelt. Azok, akik a felvételi bizottság eluta­sító határozatát megfellebbezték, csak akkor jelentkezhetnek felvételre, ha visszavonták fellebbezésüket, vagy ha azt az Illetékes szerv a jelentkezés Időpontjáig elutasította. Az Idei felvé­teliken elutasítottak annak a dékán- ♦ nak, Illetve Igazgatónak jelentsék be Írásba, hogy a Szegedi Tanárképző AUGUSZTUS 9. Békési Bástya: Miért rosszaik a magyar filmek? Békéscsabai Brigád: Sándor Mátyás. Békéscsabai Szabad­ság: Sándor Mátyás. Békéscsabai Terv: Oly közel az éghez. Gyomai Szabadság: Férjhez menni tilos. Gyu­lai Erkel: Vlzkereszt vagy amit akar­tok. Gyulai Petőfi: A púpos. Mező­kovácsházi Vörös Október: Sodrás­ban. Orosházi Béke: Ének az eső­ben. Orosházi Partizán: Ének az esőben. Sarkadl Petőfi: Miért rosz- ezak a magyar filmek? Szarvasi Tán­csics: Majdnem baleset. Szeghalmi Adyt Bobin Hood új kalandjai. a legjobban. — Így is mondhatnánk. A Terv. hivatal már értesített bennünket, hogy Orosháza gázellátásának be­ruházási programját elfogadta és azt két szakaszra bontotta. A költségelőirányzat 29,4 millió fo­rint. A kivitelezés során elsősor­ban az épülő új lakások és kapcso­lódó létesítmények gázellátását biztosítják. A beruházás első üte­mének összege 11,6 millió forint, amiből 2400 lakás, konyha, fürdő­szobai fűtését és 1200 lakószoba fűtését is megoldják. Természete­sen a helyiipari vállalatok gáz­igényét is kielégítik. — Mikorra valósul ez meg? — 1965-ben kezdődik a beruhá­zás és 1966 végére az első ütemű kivitelezési munkáink elkészülnek. — Mi van a másik két várossal? — A végleges program jóváha­gyásra van felterjesztve, amely­ből a békéscsabai tervet már a Pénzügyminisztérium elfogadó ja. vallatta! éppen pénteken küldte el részünkre. Az első ütem megvaló­sítása 30,4 millió forintot igényel. Ebből 7500 lakás gázellátását biz­Főiskola békéscsabai kihelyezett tago­zatára kérik felvételüket, ahova első Ízben kérték felvételüket. Azok, akik ez évben még nem kérték felvételü­ket felsőoktatási Intézménybe, ha most érettségiztek, a középiskolánál, ha ré­gebben érettségiztek, munkáltatójuk­nál nyújtsák be jelentkezési kérelmü­ket. A felvételi vizsgákat augusztus 31 és szeptember 10 között tartják. A felvé­teli kérelmek Tanárképző Főiskola Kihelyezett Tagozata, Békéscsaba, Pe­tőfi út l. számú címre küldendők. tositják. A tervosztály szeretné, ha a gázellátás megvalósításának kivitelezési munkálatai már a jö­vő évben Békéscsabán elkezdőd­nének, hiszen a tervek már ren­delkezésünkre állnak. Ez termé­szetesen függ még a felettes ható­ságoktól is. Gyulán ugyancsak ké­szülnek az első ütem kivitelezési tervei, mely szintén meghaladja a 10 millió forintot és itt 2800 lakás gázellátását kívánjuk biztosítani. — Ezzel be ie fejeződik a gáz­program7 — Szó sincs róla. Ez éppen a kezdeti lépéseket jelenti, a regio­nális elgondolások alapján. A to­vábbiakban tervbe van véve. a já­rási székhelyek gázellátása is. Egyelőre sorrendet nem tudunk. Hiszen a gázellátás terveinek el­készítése hosszabb időt vesz igény­be és a tanulmányterveket a MÉLYÉPTERV csak a jövő évben tudja elkészíteni. Meg kell jegyez­ni, hogy a csővezetékes gázellá­tást csak nagyobb laksűrűségű te­lepülésen kívánjuk létrehozni. Továbbra is megmarad a palackos gázellátás külső területeken, de azt is nagyobb ütemben fejleszt­jük. — Milyen vállalat fogja üzemel­tetni a gázvezeték-hálózatot? — Megyei szintű üzeméltető vállalatot kell létrehozni, amely­nek központja Békéscsabán lenne. A tervek szerint Békéscsabán, a Kétegyházi úton most épülő gáz­lerakat mellett készül el a szol­gáltató kombinát, ahol kialakítjuk a vállalat központját is. Átmene­tileg, míg ez a vállalat nem ala­kul meg, addig az előkészítés munkálataiban a hajdúszoboszlói vállalat nyújt segítséget — fejezte be nyilatkozatát Kelemen János A mezőgazdasági szakirodalom mindjobban kilép a szakiskolák, tanfolyamok keretei közül és a termelőszövetkezetek és más me­zőgazdasági üzemek dolgozói szaktanulmányuk előkészítése­ként vagy annak befejezése után és alapján, gyakorlati tevékeny­ségük hűséges segítőjéül fogadják a mezőgazdasági folyóiratokat és könyveket. A szakirodalom szélesebb elter­jedéséhez azonban nem elegendő csupán a megszokás vagy a spon­tán érdeklődés. Tervszerű, tuda­tos propagandával állandóan fel kell hívni hasznosságára, szüksé­gességére a figyelmet. Időnként nagyobb, látványosabb akciók is kívánatosak ehhez. Ilyen meggon­dolásból határozta el a Mezőgaz­dasági Könyvkiadó, hogy ősszel nagyszabásúi mezőgazdasági ván­dor könyvkiállítást és könyvvásárt szervez. Ennek kiindulási helyéül megyénket, közvetlenül Oroshá­zát, szemelték ki. Az ügyben a napokban lent járt a Mezőgazda- sági Könyvkiadó két munkatársa, dr. Gasztonyi Ferenc és Mikó Fe­renc, hogy tájékoztassák az igen hasznosnak ígérkező kezdeménye­zésről a párt- és tanácsszervek mezőgazdasági osztályait, kikér­jék véleményüket és megkezdjék az előkészítést. Az első nagysza­bású kiállítás és vásár színhelye Orosháza lenne. A megnyitáson a Földművelésügyi Minisztérium is képviselteti magát. A kiállítás és vásár következő állomásának Gyu­lát szemelték ki. A tv műsorai AUGUSZTUS 9-ÉN, VASÁRNAP 10.00 A Galapagos szigeteken m. 10.30 Országos tűzoltó verseny, 1984. Közve­títés a budapesti Asztalos János park­ból. 11.30 A Tenkes kapitánya. Ifjú­sági tv-fllmsorozat. X—XI. rész. (ism.) 15.40 Magyar mezőgazdászok az NDKgban. Riportfilm. 16.00 Magyar- ország—Svédország úszóverseny. Köz­vetítés a Sportuszodából. Riporter: Vltray Tamás és Gallov Rezső. 17.40 Szolnoki Dózsa—Bp. Honvéd baj­noki vízilabdamőrkőzés követítése Szolnokról. Riporter: Szőnyi János. 18.40 A Magyar Hirdető műsora. 18.65 KI mft tudott? 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-hlradő. 19.50 Dél keresztje alatt. A világ tetején. Boldizsár Iván úti­jegyzete. 20.05 Pacsirta. Magyar film. (14 éven felülieknek!) 21.40 így él­tünk... Herman Rossel faszobrász­művész munkál. 22.00 Telesport. 22.25 Tv-hlradó. 2. kiadás. (MTI) főmérnök. (Dóczi) WWVWNAAAAA/WtAAASAAAAASAAi VWVWWW> ÍVWOAíWVWVWVVVVVVVVVWVtO A fénykép, amelyet kezemben tartok, egy futballkapust ábrázol, amint remek ronbinao. náddal úszik a levegő­ben a labda után. Kérdő tekintetemre a tolókocsi­ban ülő ember lehor- gasztja fejét, fájó az emlékezés, halkan ki. mondott szavai pedig mázsás súlyként nehe­zednek a kérdezőre: — Igen, ez én voltam... miamikor.., A sport volt a minde­ne, élt-halt a labdarúgá­sért. Aztán jött a tragi­kus végű szívembólia: az élete megmaradt, de mindkét lábát combkö­zéptől amputálni kellett. Ez szörnyűbb volt szá­mára a halálnál. Sport­ember láb nélkül: ritka kegyetlen sors. Hónapo­kig csak a halál gondo­lata járt az eszében, egy értelmes mondatot nem tudott kiejteni, élőhalott­ként meredt a levegőbe és várta az elmúlást. Az élet azonban nem adja olyan egyszerűen meg magát. Csákányi János nem halt meg. A láb nélküli ember beteg lélekkel a békési járási szociális otthonba került. Tolókocsijában ülve te­hetetlen, néma fájda­lommal nézegette, hogy Csákányi János boldogsága körülötte a sok idős em­ber milyen szépen tud menni. Mennek... A sa­ját lábukon... Senki sem tudhatja, milyen ne­héz időszak volt az. — Hogy visszakapasz­kodtam az életbe, ezt csak az intézet vezetőjé­nek és dolgozóinak kö­szönhetem. Az 6 szerető gondoskodásuk erősebb volt mindennél — mond. ja fátyolos tekintettel. Szinte minden gondo­latát ellesték, és amikor észrevették, hogy vele született tehetsége foly­tán jól és. szívesen raj­zol és festeget, a járási művelődési ház vezető­sége segítségével készle­tet, felszerelést biztosí­tottak számára és Csáká­nyi János újra embernek érezte magát, mert dol­gozott, alkotott. Csak olajfestményt ötvenötöt készített eddig. Pontos kimutatást vezet róluk, mindegyikről tudja, mi­kor és hova kerültek. Jogosan büszke rájuk, hiszen senki* sem taní­totta festeni, tehetsége, akaratereje és szorgalma eredménye a sók szép alkotás. És Csákányi Jánost ma már minden érdekli, sajtó, rádió, televízió. Így jutott tudomására Kádár elvtárs magas ki­tüntetése is, amelynek hire megdobogtatta szí­vét és egy újabb alkotás, ra késztette. Mint meg­szállott, úgy dolgozott és egy 70x90-es vászonra megfestette Kádár elv­társ portréját, amelyet néhány keresetlen mon­datból álló levél kísére­tében saját kezűleg adott postára. Ez időtől kezdve szo­rongva várta a postát: vajon elfogadta-e a cím. zett a festményt, nem bántotta-e meg vele. Ezernyi aggodalom nyug­talanította. Aztán megjött a várva, várt levél, de egészen másképpen, mint aho­gyan elképzelte. A me­gyei pártbizottság mun­katársai hozták, vele együtt Kádár elvtárs ajándékát: remek festő­felszerelést, a szociális otthon lakói részére pe­dig értékes szépirodalmi könyveket. — Nagyon boldoggá tett Kádár elvtárs fi­gyelmessége, a levelet azt nagyon vártam, de semmi másra nem gon­doltam ... Most pedig... az egész megyében nincs egy festőnek se ilyen készlete... Hangja még most is remeg a meghatottságtól. Féltő gonddal veszi elő rejtekhelyéről a kor., mány elnökének levelét, és el-elcsukló hangon betűzi: „ ... Szívből minden jót kívánok önnek. Az ott­hon vezetőit, alkalma, zottait, valamint a bent­lakókat tisztelem. Szívé­lyes üdvözlettel: Kádár János.” — ügye, nagyon szép és emberi sorok? Olyan jó élni, szinte hihetet­len, hogy az egyszerű ápolónőtől kezdve a kormány elnökéig min­denkinek gondja van rám ... Nagyon hálás, és... igazán... nagyon boldog vagyok... Kezével is, tekinteté­vel is simogatja a leve­let, mielőtt elteszi. Csá­kányi János visszatalált az életbe, visszasegítette őt az emberek szeretete, gondoskodása. ö. Kovács István Felvétel tanárképző főiskolára

Next

/
Thumbnails
Contents