Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-28 / 201. szám
1964. augusztus 28. 4 Péntek Egy hasznos kezdeményezés első állomása Országgyűlési képviselők és kisiparosok baráti találkozója Békéscsabán Szívesen látott vendégek a választók körében, az országgyűlési képviselők. A választókkal való személyes találkozások, a tájékoztatók a világ és a magunk dolgairól, a közös eszmecserék jól szolgálják a tömegkapcsolat bővítéfeladatok és tézisek ne maradjanak írott maiasztok, hanem meg is valósuljanak. A becsületes munka nemcsak elismerést, bizalmat is érdemel. S hogy ez is megvan, íme néhány olyan példa, amely érzékelteti, sét. Az emberek érdeklődnek az hogy a kisiparosok legjobbjainak Kovács Pál és Elek László országgyűlési képviselők kisiparosokkal beszélgetnek. (Fotó: Szeverényi Tamás) események iránt, jólesik, ha látják* hogy számba veszik igényeiket, meghallgatják gondjúkat-bajukat. A Hazafias Népfront megyei bizottsága és az országgyűlési képviselők megyei csoportja olyan kezdeményezést indított most útjára, amelynek ez a felismerés a mozgatója. Szerdán este, miután délelőtt megtárgyalták a megye kisiparosainak munkáját, helyzetét, az országgyűlési képviselők közül többen nagygyűlésen találkoztak Békéscsaba és a környék kisiparosaival. Mintegy háromszázan jöttek össze a KlOSZ-szék- házban, hogy meghallgassák Elek László országgyűlési képviselő beszédét, majd részt vegyenek a referátum utáni eszmecserében. Idősek és fiatalok, nők és férfiak szinte itták az előadó szavait, amelyekkel a nemzetközi helyzet alkulását, hazánk helyzetét, a kisiparosság becsületes munkáját ecsetelte. Jóleső érzéssel fogadták a megállapítást: — Kormányzatunk megbecsüli az önálló kisiparosok munkáját, s azt társadalmi szempontból hasznosnak tartja. A javító-tevékenység határozottabb megalapozását a dolgozók belső lelki nyugalma, társadalmi biztonsága egyik fontos összetevőjének tartja. E két mondat tömören kifejezte, hogy igenis szükség van a kisiparosok becsületes munkájára, sajátos tevékenységükkel részesei a szocialista építésnek, egyenrangú tagjai társadalmunknak. Menynyire igaz ez, ahhoz helyes lesz, ha ismét az előadó szavait idézzük: — Kisiparosságunknak az utóbbi években nagyon megnőtt a becsülete. Régebben gyakori jelenség volt, hogy a kapitalisták közé sorolták a sokat gúnyolt maszekokat. Ma már segítőtársként, olyan szövetségesként tisztelik őket, akik hasznos munkát végeznek a társadalomnak. Szerepüket, jelentősé, güket államunk és kormányzatunk is elismeri. Ma — a nemzeti egységi igaz gondolatához méltó — emberséges kapcsolat van a tanácsi, politikai, társadalmi szervek és a magánkisiparosok között. Ez az őszinte emberséges viszony magyarázza kisipari dolgozóink bizalmát is rendszerünk iránt. Bíznak a VIII. kongresszus határozataiban. Meggyőzte őket az idő arról, hogy pártunk töretlenül ha lad azon az úton, hogy a kijelölt nemcsak munkájára, közéleti tevékenységére is számítunk. A legutóbbi választásokon a megye hatvanegy kisiparosát választották meg községi, járási tanácstagnak. Részesei az államhatalomnak, intézik választóik ügyes-bajos dolgait. Tevékenyen részt vesznek a Hazafias Népfront bizottságaiban, lakhelyük fejlesztésére és szépítésére szervezett társadalmi munkában. Igaz, gondok is gyötrik őket. Szólt ezekről az előadó is, közülük is jó néhányan beszéltek róla. Nem mindenkor folyamatos az anyagellátás, a falusi cipész kisiparosok több talpat kémének, hogy a lakosság igényeit jobban ellássák. Izgatja őket a kontárok eléggé elharapódzott száma is, akik előveszik előlük a munkát, méghozzá úgy, hogy azért nem róják le az államnak sem az adót. Elítélik őket, érthető a kívánságuk, határozottabb küzdelmet kérnek a kontárok ellen. Foglalkoztatja őket az is, milyen szakmai utánpótlást nevelnek az iskolával és a szülőkkel együtt a társadalomnak. Azt szeretnék, — és ki nem, ha minél több jó képességű szakemberrel gazdagítanák sorukat, segítenének a tanulók képzésével a kisipari szövetkezeteknek és állami vállalatoknak. Szeretnék, és ez is érthető, ha a tanulók még jobban tisztelnék a mestert, aki szakmára tanítja őket. A tennivalók és gondok közepette is — s ezt elősegítette a Békéscsabán szervezett nagygyűlés is — a kisiparosok érzik, hol a helyük és hogy van helyük. — Ügy hiszem, nem tévedek — állapította meg Elek elvtárs —, amikor azt állítom, hogy megyénk kisparosai beilleszkedtek társadalmunk új rendjébe, a munkásosztállyal és parasztsággal együtt dolgoznak, a szocializmus felépítésén, egyre inkább levetkőzve a régi kapitalista viszonyokból örökölt szemléleti kötöttségeket. Tudom, hogy vannak még átmeneti ellentmondások életükben, elismerem, hogy lehet még visszahúzó szerepe a régi életformának. Azt is hiszem azonban, hogy észrevették és elfogadták mindannyian társadalmi formánk igaz törekvéseit, célkitűzéseit, s ha vontatottan is, ha botladozva is, követik azt, s nem kívánják vissza a régit. Az őszinte szavak nem maradtak hatás nélkül. A baráti beszélgetés során elhangzott olyan kívánság, hogy a jövőben is szívesen látnák hasonló baráti találkozókon az országgyűlési képviselőket. Mondták: jó lenne rendszeresíteni az efféle eszmecseréket. Hasznosságuk elvitathatatlan. A kezdeményezés első kísérlete jól sikerült. S ez már jó kiindulópont az elkövetkezőkhöz is, amelyeket a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei képviselő- csoport a jövőben, októberi és decemberi ülése után tervez. Podina Péter A polka és a csárdás örökre batátságot kötött... Mint ismeretes, a Békéscsabai Balassi Bálint Művelődési Otthon társastánc-klubjának legtehetségesebb tagjai ez év júliusában Lengyelország felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére rendezett kulturális ünnepségek keretén belül részt vettek a rzeszówi vajdaságban megtartott táncversenyen és bemutatón. Ennek viszonzásaként augusztus 19-én megyénkbe érkezett a rzeszówi kultúrház táncklubjának nyolc párja. A Balassi Művelődési Otthon vezetősége lengyel barátaink részére változatos i programot állított össze. Szegeden megnézték az Állami Népi Együttes új műsorát, a Kisbojtár-t. Békéscsabán üzem- látogatáson vettek részt, voltak a szarvasi arborétumban, és a csabai KISZ-táborban is. Amellett, hogy megyénk nevezetességeivel ismerkedtek, délelőttönként gyakoroltak, mert készülődtek a vasárnapi versenyre. Ez mintegy fő próbája volt a Szegeden megtartott „nagy” vetélkedőnek. E hét elején megtekintették Gyula látványosságait, Gyomén pedig ellátogattak a helyi tsz-ekbe. A KISZ Csongrád és Békés megyei Bizottsága szerdán este Szegeden, a Tisza-szállóban közösen rendezte meg a két klub közötti társastáncversenyt és bemutatót. A zsűrinek többek között tagja volt Farkas Jenő, az ismert tánctanár, és Kocsis György, a Népművelési Intézet munkatársa. Miután az üdvözlő beszédek elhangzottak, Nyíri Lajos, a békéscsabai klub vezetője ismertette a versenyformákat. A párok egymás után mutatták be a versenyanyagot: az angol és bécsi kér ingót, a quick step-pet, a C-osztályú versenyzők ezentúl tangót, a rumbabo- relót és a cha-cha-chát is táncolták. A C-osztályban az első helyen a Jerzy Tyhanicz—Halina Bi- lut, a második helyen Felczán Béla—Nyíri Mária, a harmadik helyen pedig a Waldemar Acedanski—Barbara Sulinska kettős végzett. A D-osztályúak versenyében a Deák Gyula—Csáki Emília páros lett az első, a második helyre a Ryszárd Stryjnik—Anna Ligeza kettős került. Az est fénypontját a finálé jelentette: magyar fiú lengyel lánnyal, lengyel fiú magyar lánnyal ropta a csárdást, a szűnni nem akaró taps ismétlésre szólította a párokat. A bemutató után Ludwik Stein és Janus Nizanszki úrral, az együttes vezetőivel beszélgettünk. Elmondták, hogy nagyon jól érezték itt magukat, csak hamar elmúlt az idő. Megemlítették, hogy a csabai táncosok igen tehetségesek. Csütörtökön este a rzeszówiak tiszteletére búcsúestet rendeztek, melyen együtt szórakoztak a két klub tagjai. Pénteken reggel a lengyel táncosok így búcsúztak a balassistáktól: viszontlátásra, jövőre. Dékány Sándor Mikes György: LEFU (Szatirikus kisregény) & — Halljuk, miről akarsz beszélni? ■„Megcsaltalak, Emmáké — mondta magában. — Megcsaltalak egy húszéves lánnyal.” A lelkiismerete újra belemart a szívébe. „En hazudtam neked, Emmuci, hónapok óta hazudtam. Azt mondtam neked, hogy az intézetben dolgozom és közben egy fiatal 'lánnyal sétáltam Óbudán, üldögéltem cukrászdákban, csó- koióztam a Szigeten és tvisztet táncoltam és... és... és úgy viselkedtem, mint egy húszéves fiú. De ennek most vége! Üj életet kezdek. Még ma szakítok Hédikével. Még ma! Nem akarok tovább hazudozni. Azt akarom, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem.” Az asszony összehúzott szemmel figyelte a férjét. Arcán gúnyos mosoly ült, de a szíve tele volt félelemmel. „Mit akar mondani nekem?” Csak erős önfegyelemmel tudta leleplezni az idegességét. „Most fogja közölni velem, hogy válni akar. Jaj, csak ne sírjak!” Emmáké hónapok óta tudta már, hogy a férjének viszonya van Hédikével, a titkárnőjével. A barátnői, ismerősei kárörvendve újságolták: láttuk a férjedet Óbudán, egy remek kis nővel... Vagy: találkoztunk Ottóval egy cukrászdában... Csak annyit mondunk, nem volt egyedül! ...„Mi lesz velem, ha elhagy? Az a nő nem szereti Ottót, annak csak a pénze kell. De mit fogok mondani, ha most arra kér: váljunk el?... Hiszen én még... én még mindig szeretem... Szegény Ottó, milyen elnyűtt, az arca sápadt, a keze reszket...” — Amikor délelőtt eszembe jutottál — suttogta Zimányi —, arra gondoltam: az utóbbi időben valahogy megváltozott közöttünk a viszony... Tudom, miattam... Én vagyok a hibás... Tudom... Érezte, hogy enyhül a fejfájása és a szorongás is szűnőben van. — Most. azért rohantam haza, hozzád, hogy bocsánatot kérjek ezekért a hetekért, hónapokért... Ha még meg tudsz nekem bocsátani... Emmike nem válaszolt. A férfi tovább beszélt, erőtlen, sírós hangon. Mindent elmondott, ami a szívén feküdt. El kellett mondania mindent. Kelett! Nem titkolt el semmit, szabadulni akart a hazugságoktól, minél előbb, és minél gyorsabban. Midőn befejezte a vallomását, aggódva kereste a felesége tekintetét. — Megbocsátasz nekem? Az asszony nem felelt: sírt. De ezek nem a harag, hanem a megbocsátás könnyei voltak. — Emmuci — rebegte megha- tottan Zimányi, és bátortalanul odalépett a feleségéhez. Emmuci zokogva borult a mellére. A vegyész még aznap magához hívatta Efefefet és ingerülten felelősségre vonta: — Miért engedett ki a laboratóriumból? — Én nem engedtem ki... Ön törte be az ajtót... — Mindenképpen meg kellett volna akadályoznia, hogy kijussak... — Megakadályozni? — ámuldozott Efefef. — De hogyan akadályozhattam volng meg? — Mindent én mondjak meg? Miért nem ütött le? — Az i... i... igazgató urat? — Igen, engem. — De hiszen el tetszett szaladni... — Na és, miért nem rohant utánam?! — ordított a kutató, dühtől rángatódzó arccal. Miért nem tartott vissza? Miért nem gáncsolt el? Maga miatt most mindent elrontottam. — ígérem, hogy legközelebb le fogom ütni! Zimányi legyintett: — Legközelebb... Ügy látszik, senkiben sem lehet bízni... Aznap éjjel későn ment haza, de nem Hédikénél volt, a laboratóriumban maradt. Feljegyzéseket készített az új, csodálatos gázról, amely felébreszti az emberek lelkiismeretét. (Folytatjuk)