Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-28 / 201. szám
5 Péntek 1964. augusztus 28. „Szintén KÖFÁ-ból...” •“» Elszigetelt község —• állapítjuk meg, ha kereső ujjunk megáll egy pillanatra a megyei tér- kép Eleket jelző kis karikáján. Vonaton elég körülményes oda jutni: zötyögő matuzsálemi szerelvényre kell átszállni Kétegyhá- aán, hogy az ember Elekre juthasson. ® MAKKOS ISTVÁNT, a község tanácselnökét éppen hogy csak el tudjuk csípni ebéd előtt pár perccel.. . — Az ebéd az mindig várhat, legfeljebb újra melegítjük, a munka a fontos... — szorít kezet a 37 éves, de egy kicsit többnek látszó, korán őszülő, tekintélyes külsejű ember. — Arra vagyunk kiváncsiak, elnök elvtárs, hogy a községfejlesztési alap idén felhasznált része mennyire látszik meg községükben ... De előbb tessék ebédelni. Utána is körülnézhetünk. — Először nézzünk körüL / Kilépünk az utcára. — Ez a járda, amin éppen megyünk, KÖFÁ-ból készült — mutat lábunk elé a terjedelmes nagyságú, vadonatúj betonlapokra. *— Milyen hosszú? — kérdem, s ösztönösen megkopogtatom a sarkaimmal, vajon elég „strapabí- ró”-e. — Három kilométer elkészült már. Erre az évre négyet terveztünk, az a pár száz méter is rövidesen készen lesz. Az újeleki településben például nyolc utca kapott új járdát — mutat a Község távolabbi része felé. — Mennyibe kerül összesen? ® MIELŐTT VÁLASZOLNA nem kotorász a zsebében följegyzésekért, papírokért, fejből mondja most is, s a későbbiekben is a számadatokat: — Háromszázhúszezer forintért építjük, teljesen KÖFÁ-ból. 41 A LENIN UTCÄN felbontott úttest. Kicsiben olyan, mint a békéscsabai Tanácsköztársaság útja. A frissen ásott árokban munkások tevékenykednek. Villan a hegesztő kékes-zöld lángja: két cső vége találkozik. Megállunk egy pillanatra, nézelődünk, ténfergünk... — Sokat tépelődtünk, hogy lenne célszerűbb, gazdaságosabb a falu vízellátásának megjavítása — szólal meg lassan Makkos elvtárs, mintha még most is furdalná valami az oldalát. — Aztán arra a határozatra jutottunk, hogy nem furatunk új kutat, hanem felújítjuk a Lenin utcait, ez nem kerül olyan sokba. — Mennyit költenek rá? •— Százhúszezret... Természetesen KÖFÁ-ból — teszi hozzá kicsit tréfásan megnyomva az állandóan ismétlődő KÖFA szót. @ TOVÁBB bandukolunk, telik az idő, az elnök elvtárs régen elfelejtette már az ebédet. Amikor arról beszélget — pillanatnyi „KÖFA-látnivaló” hiányában —, hogy két éve nyílt meg a gimnáziumuk, elgondolkozom egy kevéssé. Az eldugottnak vélt, elszigeteltnek hitt, alig hétezer lakosú Elek helyi gyermekeinek egy része már a harmadik osztályba lép, szeptember 1-én. -.. — Hol van a gimnázium épülete? — Hát... Most épül, már itt is vagyunk, — Régi, de masszív épületre mutat. Kőművesek dolgoznak rajta, vésőik nyomán száll a finom por. Egyelőre csak azt lehet látni, hogy magas, tágas termeket alakítanak ki. >— Hány tantermes lesz? — Nem fér bele négynél több, de tessék csak beljebb jönni. — Karon ragad, beljebb invitál. — Majd ragasztunk hozzá egy-egy tantermet, ha az igények úgy kívánják. Befelé az udvarfelé tudunk terjeszkedni, hely van elég, Ipsak pénzünk legyen rá... ti — Ezt is KÖFÁ-ból...? — Nem egészen, ehhez mi csak 50 ezer forintot adtunk. Kettőszáz-ezerrel a megyei művelődés- ügyi osztály segíti a iskola építését. — Mikorra készül el? — Sajnos, szeptember 1-re már nem tudják befejezni, de december 31-én átadjuk a tanulóknak. Addig váltottan járnak az általános iskolába, mint az elmúlt két tanévben... VISSZAMEGYÜNK » tanácsháza elé. Régen a nyelvemen volt már, hogy „megszóljam” az épületet, s most, hogy a séta alkalmával megbátorodtam, kibököm azt, ami már az első pillan- jtásra is szemet szúrt: — Elnök elvtárs, kicsit eldugott épület az önök tanácsháza, és jhogy úgy mondjam, nem is egészen megfelelő egy ilyen pezsgő |életú községnek ... — Egyszer magunkra is gondollunk majd. Lehet, hogy valami- pcor új tanácsházát kapunk. Természetesen KÖFÁ-ból — mondja nevetve és elindul, hogy végre elfogyaszthassa, ki tudja hányadszor felmelegített ebédjét... Ternyák Ferenc cd pedellus „Pali bácsi...” így írták a nevét több érettségi tabló alá a szarvasi gimnázium diákjai, mert ma sem titok, hogy nagyon szerették. Az, hogy „bácsi” talán kissé túlzás bár nem mai gyerek Melich Pál, az is igaz, és két nagy fia van: egyik kereskedősegéd, a másik kőmúvessegéd, a legkisebbik, egy kislány pedig most megy ötödik általánosba. „1954 óta vagyok itt. Még a régi épületben kezdtem a pedellussá- got, aztán átjöttünk ide. Ez valamikor árvaház volt, olyan is, sajnos, nehéz elhelyezni az osztályokat, aránytalanok a helyiségek. Kinőttük ezt az épületet, higgye el” — mondja először még a díszteremben, ahol áhitatos csend fogad, később pedig a lombos udvaron járjuk körbe kívülről az egyemeletes iskolát. „Hárman vagyunk: Kárpáti Mihály, Makai Béla, aki szintén 54cserélni cserépre. Ezt csináltuk. Az igaz, ohgy elment rá a 22 nap, de hát a muszáj nagy úr. Jártam én sokfelé fiatal koromban, most már nem hiányzik any- nyira. Futballoztam, a Turul- Iban. Ügy hívták akkor az itteni inagycsapatot. Egy barátom a (Szegedbe hívott, profinak... Ment |a foci, persze! Miért nem mennem? Egy bajnoki meccsen alaposan lerúgtak, kifordult a térdem. Tótkomlóson történt. Mire rendbe jöttem, a lehetőség elúszott. De nem is ment utána úgy a foci, mint annak előtte. Hallgassa csak! Így kattog a térdem, ha megmozgatom. Á, nem fáj. Pedig tudja, milyen szép lett volna, még ha tartalékként is, de beutazni a világot! A Szeged nem volt rossz csapat akkor, sokfelé hívták, túráztak. Velük mehettem volna... Még 45-ben is játszottam, aztán edzősködtem, az ifi-csapat volt az egyém. Nem lehet azt csak úgy abbén jött, meg én. Miska bácsi már |ba hagyni! Különben Fradi-druknyugdíjas, helyette a felesége dolgozik! Van munka! Most is, év elején közvetlenül. Hogy mi a dolgunk? Hát kérem: amint látja, Bélával a tankönyveket szállítjuk ál a könyvesbpltból ide. Több ezir könyvet, 700 diákunk lesz. Azelőtt? Nagytakarítás volt, lelakkoztuk az összes padot, beolajoztuk a padlót... A szabadságom 22 nap. Nem utaztam sehová, nem is szoktam, csak esetleg Kondorosra, rokonokhoz. Most a házat renováltam, bővítettem a fiammal. Tudja, van egy kis házunk, nem rossz, de nádtetős volt, ki kellett A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fél J.8—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: Rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. JELENTKEZNI LEHET október 30-ig A VARPALOTAI szénbányászati tröszt MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. 451 iker vagyok és azután Szeged. Mert ia Szegedet azt nem lehet elfeiej- |teni, meg azt se, hogy majdnem gja lettem. Hogy miért szeretem a Fradit? Mert szívük van, Sok csapatnak nincs szíve, az a baj! Az itteniekre is gondolok, persze. De a diákcsapat! Az igen, azt nagyon szeretem. Tudja, 58- ban • érettségizett itt egy osztály, az tele volt remek focistával. Most is emlékszem még a nevükre: Csonki Lajcsi, Paraszt Ferkó, Veszter... Most négy végzős osztályunk lesz, négy harmadikos, öt másodikos és hat elsős... Rengeteg! Csak úgy férnek el, hogy naponta 4-5 nincs bent, öt plusz egyezik. Ha ez nem lenne, az udvaron tanulhatnának. Most hagy- ján, de télen?” A pedellusi szobában még néma a hagyományos kézi csengő, és a villamos gombját is finom por borítja. Egész nyáron át nem ért hozzá senki. „Így van rendjén: megkezdődik... Már nekem is hiányoznak a srácok, tudja, szeretik az embert. Jól érzem itt magam. A fizetés? Nem sok, az alap 1060... De egy kis mellékes is kerül, nem panaszkodom.” Érezni a levegőben, hogy ez már nyárutó. Érezni a falak között, hogy már ott settenkedik az ősz. Egy-két nap: szeptember lesz. És Pali bácsi csenget. Az első csengetés lesz. az új tanévben. Sass Ervin MAI LÁHYO: — Gimnazista vagyok... Szeretnék továbbtanulni, ha elvégzem a gimnáziumot. Ábrándjaim? Az titok... De ha meglátogatnak egyszer, egészen biztosan könyvet olvasva vagy a kertünkben találnak. Mert azért, hogy modernül vagyok öltözve, s annak is érzem magam, nagyon szeretek kertészkedni... Ugye, azért nem hiszik azt, hogy maradi vagyok?... —We— Fotó: Malmos Valóság és ábrándok — Ki mit csinál szabad idejében? Fiatalok, 16—18—20 évesek, akiket megkérdeztünk, s feltettük nekik a közvetlen kíváncsi kérdéseket: — Ki miről ábrándozik, minek örül cut életben? S mit csinálnak szabad idejükben? A válaszok egyáltalán nem voltak meghökkentők. Vagy mégis? Mindnyájan mai lányok, akik után megfordulnak az utcán..-, akik a moziban mellénk ülnék vagy éppen iskolástáskát magukhoz ölelve a kirakatok előtt ácso- rognak. Közülük háromnak tettük fel a kérdést. Íme a válaszok: — Holnap születésnapot ünnepelek... A huszadikat. Csuda aranyos udvarlóm van... Vajon mivel lep majd meg? — kérdezte szinte önmagától, kicsit zavartan mosolyogva Ralbovszki Marika, akivel a gyulai Petőfi Mozi előtt találkoztunk, amint fiatalabb barátnőjével, a gimnazista Nádházi Ibolyával beszélgetett. — Mindig arról ábrándoztam, hogy világot látok, utazgatok... A szüleim segítségével nemrégen az Adriai-tenger partján nyaraltam. Csodálatos volt... Hogy mivel töltöm a szabad időm? — jött végképp zavarba a második kérdésre, aztán elárulta, sőt a fotóriportert is meghívta, nézze meg, ha nem hiszi, hogy „...szabad időmben ma... a háztartással bajlódom... mosogatni fogok..." — fejezte be előbbi szavait. Sietve fűzte tovább gondolatait. — De táncolni, szórakozni is nagyon szeretek. Fodrászüzletben dolgozom és nagyon sok barátnőm van... kodó Szentesi Anikó szívesen beszélt vágyairól. — Utazni szeretek legjobban — mondta —, és ha elkísérnek a városban sétálva, mindjárt teljesül Is egy régi vágyam, meglátom a híres gyulai várat-. Békéscsabai tsz-asszonyok Hajdúszoboszlón Százhúsz békéscsabai termelő— Egyszer, mint szóló táncos a Budapesti Operaházban szeretnék fellépni... — vágta áz első kérdésünkre rá azonnal a választ a második megszólított. — Ugyanis nemrégen végeztem el a kilencéves balettiskolát, és a kolozsvári Magyar Operaházban játszom... — fűzte hozzá. Gyulán, a most éppen látogatóban tartózszövetkezeti asszony utazott szombaton a városi nőtanács szervezésében Hajdúszoboszlóra kétnapos gyógyüdülésre. Tizenhatot közülük a Petőfi Termelőszövetkezet küldött jutalomüdülésre a nyári mezőgazdasági munkában való kiemelkedő teljesítményükért. Az asszonyok üdültetését a hajdúszoboszlói nőtanács patronálta: a szállást is ők biztosították az ottani gimnáziumban és a repülőtéren.
