Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-25 / 198. szám
Világ proletárjai egyesüljetek I NÉPÚJSÁG mt AUGUSZTUS 25., KEDD Ara 60 fillér XIX. ÉVFOLYAM, 198. SZÁM A MEGYEI PÁRTBIZOT TSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA x ünnepi díszszemle és felvonulás Bukaresten | a iso éves község | A faluból nem lesz miniatűr város | Az NB II., NB III. eredményei Éjszakai műszak a földeken Az alvó traktoros — Ahol többen dolgoznak, jobban megy a munka A Gépállomások megyei Igazgatósága már hosszabb ideje rendszeresen ellenőrzi a mezőn dolgozó traktorosokat és az éjszakai műszak munkásait is. Ezek a látogatások igen hasznosak. Nemcsak a munkafegyelem megszilárdítását segítik elő, hanem a kint dolgozók problémáinak, gondjainak megoldását is. Legutóbb — több csoportban egyszerre — az augusztus 22-re virradó éjszaka a Körösladámyi Gépállomás körzetébe látogattak ei. Részt vettek ezen az ellenőrzésen a gyulai, mezőberényi és Dévaványai Gépállomás vezetői is, hogy a tapasztalatokon okulva a saját területükön a megfelelő intézkedések megtételével javítsanak a fennálló hibákon, a mun. kafegyelmem, s ezzel segítsék a feladatok mielőbbi jobb végrehajtását. A 22-i ellenőrzésen éjféltől reggel 5 óráig járták a határt a csoportok résztvevői, s összesen 12 termelőszövetkezetet látogattak meg Körösladány, Vésztő és Szeghalom környékén. Az ellenőrzés alkalmával a szeghalmi Kossuth Tsz-ben találkoztak olyan traktorossal, akiit elnyomott az álom. Egyedül dolgozott volna, s úgy látszik, úgy gondolta, jó lesz pihenni egy kicsit. Máshol éppen az előző napi mulatozás miatt , .pihenték” ki fáradalmaikat a traktorosok, s amikor a csoport odaért, volt aki éppen az ekét kereste, mondván: most akar hozzáfogni a munkához. , A gépállomás traktorosai közül 37-nek kellett volna ezen a napon éjszakai műszakban dolgozni. S éppen az előbbi hibák miatt csak harmincán dolgoztak. Ezért is nagyon hasznos volt az ellenőrzés, s az itt tapasztaltakat megfelelő intézkedés követte. Találkoztak az ellenőrző csoport tagjai a baráti segítség igen szép példájával is. A szeghalmi Kossuth Termelőszövetkezetben az egyik táblán többen dolgoztaik. Az egyik traktorosnak elromlott a géffe. Közelben dolgozó társa segített a javításnál, s gépével világítást is adott a munkához. Hasonlót tapasztaltak Vésztőn és még több helyen. Általában, ahol többen dolgoztak együtt, ott jobban is haladtak a munkával, nagyobb volt a teljesítmény, s jobb a munkafegyelem. A Gépállomások megyei Igazgatósága a 22-i ellenőrzés tapasztalatait levélben eljuttatja a megye többi gép- és gépjavító állomásainak, hogy ezáltal felhívja a figyelmet az előforduló hiányosságokra és problémákra, s ezzel elősegítse, hogy mindenütt időben intézkedjenek, s megszüntessék 1 ezeket. K. J. Rendkívül érdekes „tantárgyakkal” Iskolát nyit aktivistái számára a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Szeptember elsején a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, valamint a mellette működő megyebizottságok megnyitják azt az iskolát, amelyben az üzemek, gyárak, intézmények szakszervezeti aktivistái és a munkásszervezetek titkárai ülnek az iskolapadokba. Csaknem félezren tanulnak majd hat-nyolo előadásból álló tanfolyamokon, nyolcféle csoportban. A tíz héten keresztül tartó szak- szervezeti iskola oktatási tematikájában szinte minden munkaterületet átfogó témakörű előadásoCsaknem 800 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek fél év alatt Kondoros lakói Az eflmúlt évhez hasonlóan az idén is nagyszerű eredményeket hozott Kondoros község lakóinak összefogása a közérdekű társadalmi munkáknál. Az első fél évben csaknem 800 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek el. Majdnem 8400 négyzetméternyi utat hoztak rendbe. Átereszeket építettek és parkosították a helység főútvonalait, faültetési akciókat szerveztek és részt vettek a törpevízmű építésénél. Az utóbbinál 50 ezer forint értékű társadalmi munká- val járultak a községfejlesztéshez. A kiválóan dolgozó társadalmi munkásokat szeptember 19-én tanácsülésen tüntetik ki. Ez alka lommal a község felnőtt lakosságának mintegy 80 százaléka kapja meg a jelentős társadalmi munkáért járó jelvények arany, ezüst vagy bronz fokozatát. A jövő évi községfejlesztési tervet vitatták meg A napokban tartották meg Újkígyóson a községi tanácsülést, melyen az 1965. évi községfejlesztési tervet vitatták meg. Eszerint a jövő évben többek között járda, építésre 200 ezer, a villanyhálózat bővítésére 100 ezer, napközi otthon létesítésére 350 ezer forintot fordítanák. Ezenkívül tovább bővítik a vízmüvet, melyre 100 ezer forintot költenek, a parkosításra 11 700 forintot, a község rendezésére pedig 100 ezer forintot biztosítottak a községfejlesztési alapból. kát tartanak. A hallgatók, akik számára csupán évekkel ezelőtt volt hasonló, de más jellegű iskola Gyopároson, most olyan rendkívül fontos és közérdeklődésre számot tartó témakörökben ismerkednek a munkájukhoz nélkülözhetetlen elméleti kérdésekkel, mint a társadalombiztosítás és egészségügy: munkavédelem, bérezés és termelés viszonya, kulturális feladatok, sport.- és gazdasági szervező munka, önálló témakörű előadássorozatokon vesznek részt a meghívott szakszervezeti titkárok és a szakmaközi bizottságok titkárai, valamint a társadalmi bíróságok tagjai. Különösen az utóbbi két munkaterületen dolgozó titkárok, illetve bizottsági tagok tanfolyama lesz érdekes. Olyan, a mindennapi életben megtörtént vagy előforduló tényekről, egyik-másik bizottság Ihelyes vagy helytelen szervezési, ellenőrzési módszeréről és tapasztalatokról hallgatnak neves közéleti személyiségektől előadásokat, amelyeknek ismerete nélkü Jözhetetlen. A szakszervezetek közül a propaganda és munkaszervezés szempontjából kiemelkedő jelentőségű tanfolyam kezdődik az egészségügyi munkakörben dolgozó aktivisták számára. Az iskolán programot kapnak további munkájukhoz, foglalkoznak az utóbbi években általánossá — helyes társadalmi szokássá —vált betegellátás és a betegség utáni rehabilitáció kérdésével, s az egészségügyi propagandával. A jellegében, tanítási tematiká jában új iskola máris nagy érdeklődést váltott ki. Következetesen kidolgozott programja része az S2MT aktivistái számára tanulási tervként meghatározott munkatervnek. —We— Készül a konzerv Szabadkígyóson Kiszely Györgync és Pesti Istvánná a csemegeuborkával töltött ötliteres üvegeket címkézi. (Képriport a 4. oldalon.) (Fotó: Koczlszky László) Gyors libatömő készülék és társai a 65. Országos Mezőgazdasági Kiállításon A 65. Országos Mezőgazdasági Kiállításon a kisipari szövetkezetek csaknem ezerfajta terméket mutatnak be, főleg olyanokat, amelyek szemléltetően fejezik ki a mezőgazdasági munka technikai színvonalának növelésére irányuló törekvéseiket. Az idén már szűknek bizonyult az OKISZ korábbi pavilonja, s ezért ideiglenes csarnokrésszel bővítették, valamint szabad területen is helyeznek el különböző gépeket. Az idei kiállításon az OKISZ területe csaknem 2500 négyzetmétert foglal el. Különböző mintagépeket, tömegcikkeket, szerárukat mutatnak be, melyek meggyőzően érzékeltetik, hogy szinte alig van olyan mezőgazdasági munkaterület, amelyhez lényeges segítséget ne nyújtanának a szövetkezeti műhelyekből kikerülő termékek. Sok újdonságot visznek ezúttal a kiállításra, többek között a Jánoshalmi Építő- és Faipari Ktsz szakembereinek új konstrukcióját: a kukoricamegmunkáló gépet, mely hat különböző műveletet egyesít. Négyszögültetést végez, kapál, percek alatt átállítható egyelésre és más műveletekre. A Makói Vasipari Ktsz magszeparátora a gabonaszemek, osztályozását elektrosztatikus eljárással végzi. Elektromos töltést csak az egészséges szemek kaphatnak, így ezzel a géppel teljesen biztonságos a válogatás, és a korábbi eljárásokhoz képest jelentősen gyorsabb. Ugyancsak ez a ktsz mutatja be az ötletes ubor- kamagfejtő gépet, amelyik automatikusan felszeleteli az uborkát és -a magját megtisztítva összegyűjti. Az újdonságok közé tartozik a Dunapataji Vegyes Ktsz magas fokú intenzitással működő burgonyaültető gépe, a Bajai Vas- és Fémipari Ktsz motoros fakéreghántolója, valamint a La- josmizsei Fémipari Ktsz által készített fürdőkocsi, amely a lakótelepektől távol dolgozók egészségének védelmét és kényelmét szolgálja. A kiállításon olyan kisgépeket is bemutatnak, melyek a mező- gazdaságban dolgozó nők munkáját könnyítik. Ilyen többek között a háztáji és nagyüzemi használatra alkalmas, teljesen biztonságos és gyors libatömő készülék, a különböző szállítószalag, az új típusú almaszedő kocsi, különféle húsipari gépek, kefés mosó- és öblítőberendezés stb. Ezenkívül ezen a kiállításon bemutatják a kisipari szövetkezetek javító és szolgáltató tevékenységét is.