Békés Megyei Népújság, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-20 / 195. szám

1964. augusztus 20. 4 Csütörtök A lemondott mandátum Sok évvel ezelőtt a pamutszö­vőben a képviselői jelölőgyűlé­sen felállt egy férfi, s halkan, de meggyőződéssel ezt mondta: — Urbán Ilona ifjúmunkás csé- vélőt javaslom országgyűlési kép­viselőnek. Többször elérte az Él­munkás címet és sztahanovista is. Az ifjúsági mozgalomnak pedig kitűnő munkása.» A jelölőgyűlés tapssal fogadta a szavakat. Szavazás. És egyszerre emelkedtek magasba az egyetér­tést jelentő karok. A választásom képviselő lett Ur­ban Ica ifjúmunkás. * Csabán, a konzervgyárral szem. ben, a gát tövében füves udva­ron sok apróság futkározik, han- cúrozik. Óvoda. A fehér köpenyes nénik intenek: sorakozó, kézmo­sás, meg... azt is el kell vé­gezni. És szép sorban ballagnak a majdnem szabadtéri ebédlőbe. Ott szürke köpenyes asszonyka rendezi a poharakat, evőeszközö­ket, meg a kicsi székeket. Az ala­csony, mosolygós, piros arcú „né­ni” kedvesen magyaráz az étel felé pislogó lurkóknak: — Üljetek le szépen, máris itt a finom ebéd. Zimonyi Györgyné az asszony. Az óvoda konyháján dolgozik 1961 óta. * Mi történt tizenegynéhány esz­tendő alatt? A csévélőlányból most érett, erős, mosolygós, de mégis komoly asszony lett. Sok év, sok apró és nagy élettörténet, sors, amely eldőlt, fordult erre vagy arra. A kis ifjúmunkás Ur­bán Ica sorsa is. Akkor húszéves volt, s az ország nagy házába mandátumot bíztak a kezébe mun­kástársai. És járt az ország ügyeit tárgyalni. Nagy dolog ez, még ak. kor is, ha ma olyan természetes­nek tűnik. — Nem is hiszi, milyen érzés volt, amikor az első országgyűlé­sen felolvasták a legfiatalabbak nevét és én is köztük voltam. A torkomban éreztem a szívemet... De nem is tudom én ezt elmon­dani... Ki gondolta volna, hogy én a nyolc elemimmel ide kerülök... De szép volt és szép emlék ma­rad Zimonyinénak az is, amikor a választás után az egész környék, fiatalok, munkástársak, szomszé­dok virággal köszöntötték odaha­za. És utána ment az élet tovább. Talpon volt a képviselőlány a gyárban is, s ott volt az ország dolgainak megtárgyalásán is. Az abrosz sarkát sodorgatj a ke­zében és beszéli az életét. A kép­viselő-életet, a munkáséletet, meg a magánéletet. Mert egyszer­re él az ember magának is és a társadalomnak is. ...Hogyne, szerelem is. .Akár mondhatjuk mesestílusban: jött az ácslegény, s feleségül vette a képviselőt vagy munkáslányt — mindkettőt — és új élet, új sors kezdődött. Gyerek, gyerekek, te­hát család. Nem is olyan egysze­rű. Mondani sokszor lehet, hogy mindent meg lehet tenni, csak szív és akarat kell hozzá. De va­lóban véghez vinni, bizony nehéz. Képviselői tisztség, nyolc óra a gép mellett, otthon pedig a csa­lád. Sok! Sok volt Zimonyinénak is. A szervezete jelezni kezdte a nagy terhet Legyengült, lefogyott és sok-sok rosszullét. A férj is érez­te, hogy baj van, veszélyben van a család. Rengeteg töprengés, és aztán döntés. De először mentsük fel az asz- szonyt, mielőtt kimondjuk mi is. Sőt, az élet nagyon is egyszerű, de törvényes jogával: az újszülött gyermek az édesanyja testén él! Naponta ötször-hatszor ennie kell... — Ezt valamennyien jól tudjuk. — Három napig hogy tudtam volna fennt lenni az országgyűlé­sen? V Az életnek ez az egyszerű tör­vénye hozta meg a döntést is. Zi­monyi Györgyné négyéves képvi­selői tisztség után lemondott a mandátumról! S majdnem ezzel egyidőben a legyengült szervezet az üzem elhagyására is rákénysze- rítette az asszonyt. Lefelé néz, s hallgat. Mintha most is szégyellné tettét. Aztán könnyes tekintettel megértése­met kéri. De nem nekem szánja, amit mond, hanem a volt mun­kástársainak. — Ha tudnák, hogy milyen ne­héz.» Az fájt nagyon, hogy az ő bizalmukat dobtam vissza. Meg­bíztak, és én mégis összeroppan­tam... De hogy nézzek a szemük­be, ha úgysem tudom ellátni a "képviselői ínunkét... Azért meg, hogy csak képviselő legyek...? Nem lett volna becsületes. Nagyon rossz volt, higgyen nekem... Hiszünk, s az élet nevében fel­mentjük. Varga Tibor Megkezdték az orosházi postahivatal épületének belső átalakítását és tatarozását Csaknem félmilliós költséggel megkezdték az orosházi postahiva­tal épületének belső átalakítását, korszerűsítését. A felvételi, vala­mint a belső anyagfeldolgozó he­lyiségek területe körülbelül 100 négyzetméterrel növekszik. Olyan viszonyokat alakítanak ki, amely megfelel a munkavédelmi és a szociális követelményeknek. Für­dő, öltöző létesül, ezenkívül klub­szobát, tv-termet és könyvtárat is kialakítanak. Ami a lakosságot különösen érinti: két helyen lesz a külde­mények felvétele és kiadása. Bácsi kérem... Az utcafront jelenlegi formája megmarad, de ennek a tatarozá­sára is sor kerül. Augusztus 21-én adják át a gyógyszertárat Újkígyóson Újkígyóson a régi gyógyszertár helyén még tavaly megkezdték egy új, korszerű gyógyszertár épí­tését. Az új gyógyszertárba beve­zették a vizet, és szolgálati lakás is épült. Az építkezésen már az utolsó simításokat is elvégezték, s augusztus 21-én, ünnepélyes kere­tek között adják át rendeltetésé­nek. Mikes György: LEFU * (Szatirikus kisregény) Augusztus 12-én, délután 4 i órakor Békéscsabán, a Bartók : Béla út 19 számú ház kapujá- S nál szembejön velem egy 9 i éves kislány, s látom, hogy va- : lamire vissza-visszatekintget. E Amikor egészen közel érek hoz- j zá, megszólal: — Bácsi kérem, ott a járdá- j nál egy döglött kutya — mond- S ja és abba az irányba mutat. Arra nézek és mindjárt meg j is látom. A 17-es számú ház j előtt, a járda mellett fekszik, j nyüzsögnek rajta a legyek. Te- | lefonálni kellene az illetékesnek : — gondolom magamban. De \ honnan? A 19 számú házban i lakik dr. Molnár fogorvos_ — Menjünk be a doktor bá- I csihoz — mondom, s kézenfogva ! elindulok vele. Molnár doktor úr azonnal te- ■ lefonál, hogy vigyék el az el- j pusztult állatot, amit mi is meg- ! köszönünk és megnyugodni tó- : vozunk. Kint az utcán megkér- ! dezem a kislánytól: — Hát te kisdobos vagy? — Igen — feleli önérzetesen. ’ Megsimogatom a haját. — Derék dolog. Amikor továbbmegyek, elgon- \ dolkozom: vajon csak ez a kis- ■ lány látta a döglött kutyát, ; más nem? És aki oda tette, mit ■ gondolt? Azt, hogy majd erre j jön egy gyerek, aki észreveszi ■ és talán még intézkedik is...? Urbán István \ Zimányi Ottó, a neves kutató­vegyész, győztes hadvezérként tért vissza a minisztériumból. A szívében harsonák szóltak, de amikor az intézet főbejárata előtt kiszállt kocsijából, egy kis csalódást érzett: senki sem vár­ta a csatából hazatérő harcost. A kutató hatvan esztendős volt. Hosszú, sovány alakján még a legjobb szabóknál készí­tett ruhák is lötyögtek. A feje, testéhez képest, aránytalanul nagynak tűnt: magas homlok, bozontos, összenőtt szemöldök, előrenyúló, hatalmas orr, előre- ugró áll. A haja már erősen rit­kult, de még alig őszült. A vele egyidős kollégák azt mondták: nem akar megöregedni. Valóban nem látszott hatvan esztendős­nek, és ha ezt megmondták ne­ki, szemérmesen, kisfiúsán mo­solygott. Megérkezésének hírére pilla­natok alatt összefutottak szobá­jában az intézet 'vezető munka­társai, és szoros gyűrűbe fogták az izgatottan toporgó vegyészt, aki idestova tizenöt esztendeje állott az intézet élén. — Örömmel jelentem önöknek — mondta ünnepélyes hangon —, megvan a százmillió!-r- Éljen! — kiáltották kórus­ban a munkatársak. — A minisztérium megszavaz­ta a póthitelt. Mit jelent ez, ked­ves kollégák? Ez azt jelenti, hogy a felettes hatóságaink elé­gedettek a munkánkkal. De csak ezt jelenti? Nem. Ez azt is je­lenti, hogy újult erővel kell foly­tatnunk a munkánkat, amelyhez államunk, mint ez a százmillió is bizonyítja, minden segítséget megad... Beszéd közben körülhordozta tekintetét a megjelenteken. Mintha keresett volna valakit. — A dolog, természetesen, nem ment könnyen. Százmillió az mégiscsak százmillió!... Har­colnom kellett érte... Nagy csa­Ki-ki magának ? Régi, mély értelmű szólás­mondást jegyeztem fel a minap: ludak törvénye, hogy ki-ki ma­gának. Egy olyan esetről, amely­re valóban ráillik e jellemzés. Dombegyházról van szó, ám a jelenség másutt is fellelhető, s elsősorban azok a szenvedő alanytó, akik éppen az illető község érdekében tevékenyked­nek ott napokig, esetleg hóna­pokig vagy még hosszabb ideig. Dombegyház: nem nagy köz­sége a mezőkovácsházi járás­nak. Mégis olyan községe, ame­lyikben van gyógyszertár, s más falvakból is sokan járnak ide az emberek egészségük vissza­szerzéséért. Ebbe a gyógyszer- tárha került csaknem két hó­napja K. R., akiből két év múl­va gyógyszerész asszisztens lesz. Égető szükség van e szakmára szerte a megyében, hiszen egész­ségügyi hálózatunk nem fejlőd­het, ha nincsenek többen évről évre orvosok, ápolók, gyógysze­részek. Egy község, amelyikben a fel- szabadulás előtt javasasszonyok sarlatánkodtak a botegek felett, ma már kellően tudja értékelni, ha gyógyszertárat kap. így len­ne ez rendjén. Néhol azonban a legelemibb feltételeket sem te­remtik meg ahhoz, hogy például a gyógyszertárban legyenek is gyógyszerészek, asszisztensek. K. R., akinek pedig nagy kedve lenne ott maradni, már szintén elkívánkozik a községből. Az elmúlt hónapok alatt he­ten váltották egymást ebben a gyógyszertárban. Senki sem tu­dott huzamosabb ideig ott ma­radni, mert a községben egysze­rűen nem kapott ebédet. A me­gyei központ már csak egy-egy hétre küldi oda a gyógyszeré­szeket, hogy mégse kelljen be­zárni a patikát. Vendéglő, ahol főznének is — nincs. A házak­nál, ahol átmenetileg étkeztek tát vívtam a miniszterrel, a he­lyettesével, a pénzügyiekkel.... Újra körülnézett a szobában, és végre megtalálta azt, akit ke­resett. Egy fiatal nő állt a sa­rokban, félig elbújva a többiek háta mögé. Hédiké, a titkárnője. Húszéves, karcsú, zöld szemű lány. Arca festetlem. Vöröses ár­nyalatú barna haja teljesen si­ma és az arcához lapul. Hosszú, ívelt nyakán vékony aranylánc, amely eltűnik a fehér köpeny mély kivágásában. A köpeny bő, nincs rajta öv, de a melle mégis kirajzolódik rajta. Midőn Hédi­ké észrevette, hogy a főnöke fi­gyeli, mosolyra húzta a száját és kacsintott egyet. A vegyész zavarba jött és dadogott: ■— Mo... mo ... mondtam a miniszter elvtársnak ... A lány élvezte a hatalmát a nála negyven évvel idősebb, te­kintélyes tudós felett, és amikor az ismét feléje nézett, kiöltötte a nyelvét. — Mé... még... csa..; csa .... csak annyit... Hédiké artatlan arcot vágott s közben arra gondolt; ha a főnö­ke elválik a feleségétől és belőle Zimányiné lesz, altkor megcsi­nálta a szerencséjét. Igaz, hogy a férfi nem egy Marcello Mast- roianni, és némi korkülönbség a gyógyszerészek, előbb-utóbb felmondják a „szolgáltatást”. Nem vállalja senki, hogy egy­két személynek, a család ebéd­je mellett, naponta főzzön. E szomorú állapotra mondták jel­lemzésként: ludak törvénye ér­vényesül, az, hogy ki-ki magá­nak. Ónként adódik a kérdés: a tanács vagy a pártszervezet sem tud segíteni abhan, hogy ne „éhező gyógyszerészek” lás­sák el Dombegyház és környé­ke gyógyszerészi munkáját? Sajnos, eddig nem tudott. Sem úgy, hogy valamelyik háztartás, sem úgy, hogy valamelyik szerv (napközi, állami gazdaság) biz­tosítson ebédet a gyógyszertár dolgozóinak. Pedig annak ide­jén, amikor felavatták az új lé­tesítményt, az. egész község ün­nepelte az eseményt. „Nem kell ezentúl 10 kilométerre menni gyógyszerekért” — mondták az emberek. A gyógyszerészek 30—10 ki­lométerre vagy még többre lak­nak Dombegyháztól, s heten­ként járnak haza. Három köz­ség, s az egész környék szolgá­latában tevékenykednek. Te­gyék szívükre kezüket a domb­egyházi emberek, s kérdezzék meg maguktól: lehet-e a ki-ki magának törvénye szerint élni velük szemben...? Ha így élünk, sem gyógysze­rész, sem orvos, sem agronómus nem marad meg sokáig a köz­ségben. Persze lehetne intézmé­nyesen is segíteni a dolgon. Ügy, hogy legyen a földművesszövet­kezet vagy a vendéglátóipari vállalat kötelessége mindenütt, ahol csak lehetséges, az étkez­tetés biztosítása a nem hely­beli embereknek. De a helybe­lieknek sem lehet a ki-ki ma­gának törvénye szerint élni manapság, mert elemi köteles­ség, hogy segítsünk egymáson. Varga Dezső is van köztük, de mit számít mindez, ha szeretik egymást. Szeretik egymást? A lány biztos volt főnöke érzéseiben, és re­mélte, hogy idővel majd ő is beleszeret a férfibe. Ha ez még­sem sikerül, az se nagy baj. At­tól még boldogan élhetnék együtt». Zimányi már szerette volna befejezni a beszédet, de bele­gabalyodott egy körmondatba, és az istennek se tudott kikeve­redni belőle, pedig már egészen kiszáradt a szája és a szeme ki­dülledt az erőlködéstől. Kisvár­tatva ijedten vette észre, hogy Hédiké szamárfület mutat neki. „Megőrült ez a lány?” — kér­dezte önmagától, aztán egy mondat közepén megállt és így szólt: — A többit majd később. Most térjenek vissza a munkájuk­hoz... Az intézetben több irányú munka folyt. Zimányi Ottó az eneloid vegyületekkel foglalko­zott, pontosabban az eneloid ve- gyületek különböző alakzatai­nak reagálásával tropikus ég­hajlat alatt, figyelembe véve a vegyületek organikus asszociáci­óját. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents