Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-28 / 175. szám

WS4. július 28, 3 Kedd A szomszéd megyéből jelentik: Őszibarackbor-, növényvédelmi és mezőgazdasági gépkiállítás nyílt Szegeden Ünnepélyes külsőségek között nyűt meg a szegedi őszibarack-, bor-, növényvédelmi és mezőgazdasági gépkiállítás. Az ősziba­rack-kiállítás a homoki őszibarack-termelés fejlődését szem­lélteti és bemutatja a legnevesebb magyar kutatóintézetek, ál­lami gazdaságok kiváló barackkülönlegességeit is. A borkiállí­táson negyven borfajta szerepel. Érdekes és látogatott a növényvédelmi és gépkiállítás is. Fotó: Somogyiné ben viheti győzelemre a békéért, a demokráciáért és a szocializ­musért vívott harcot.” Ezen a pillérein nyugszik mostani törté­nelmi időszakunk politikai, társa­dalmi és gazdasági fejlődése. Ezen az alapon valósult meg me­zőgazdaságunk szocialista átszer­vezésének a befejezése, az élet- színvonal nagyarányú emelkedé­se és a szocialista demokrácia ki­bontakozása. S ez a politika te­remtette meg a feltételeit annak, hogy a szocialista rendszer alap­jain, társadalmunk minden osztá­lyának és rétegének a közeledése s összefogása révén, fokozatosan megvalósul népünk nemzeti egy­sége. S ma már az is nyilvánvaló, hogy a népi nemzeti egység teljes megvalósítása útján nélkülözhe­tetlen szerepe és feladatai van­nak a népfront-mozgalomnak, a kommunisták és a pártonkívüliek, a párt és a széles néprétegek kö­zötti kapcsolatok népfront-bizott­ságokban kialakult keretének. Mindebből azonban az is követ­kezik, hogy még sok és nagy fel­adat áll előttünk azon az úton, amelyen elindultunk s amelyen eddig sikeresen haladtunk előre. Csak a legfőbbeket említve, ez al­kalommal a következőkre szeret­nénk utalni. A népi-nemzeti egység teljes megvalósulása érdekében el kell érnünk azoknak az osztályoknak és rétegeknek a további közeledé- dését a munkás-paraszt szövetsé­gen nyugvó nemzeti egységhez, amelyek még bizonyos távolság­ban állnak ettől. Ilyenek a kispol­gárság különféle rétegei és az ér­telmiség egyes csoportjai. S össze­függ e politikai feladatainkkal a volt koalíciós pártok maradvá­nyainak a feloldása, továbbá az egyházakkal való kapcsolataink fejlesztése az állami feladatok megoldásában és a békemozgalom erősítésében, s oly módon is, hogy a nyílt ideológiai vitákat se kerül­jük el velük olyan esetekben, amikor elvtelenség lenne hallgat­ni bizonyos elvi jelentőségű né­zeteltérésekről. Szocialista államunk erősítése, állami és tanácsi szerveink fej­lesztése azt követeli, hogy teljes erőnkkel mozdítsuk elő a szocia­lista demokratizmus további ki­bontakozását, a demokratikus közszellem terjedését. Így mind több alkotó erő kapcsolódhat be szocialista intézményeink erősíté­sébe, fejlesztésébe. A szocializmus gazdasági alap­jainak erősítése azt is megköve­teli, hogy a társadalmi tulajdon védelmét és a szocialista munka- fegyelem szilárdítását minden ÉPÜLŐ HÁZAK Olvasóink elég sokat hallottak az elmúlt időben a lakásépítkezé­sek távlati terveiről, azokról az erőfeszítésekről, amelyeket orszá­gos, megyei és helyi szervek is tesznek, hogy a legégetőbb gon­dot; a lakásgondot minél hama­rabb megszüntessék. A cél a je­lenlegi követelményeknek megfe­lelő: lehetőleg több szobás, köz­művesített lakások építése. Ehhez a munkához járul hozzá a maga eszközeivel egyik feladatként az Országos Takarékpénztár is. Az elmúlt napok egyikén Martincsek Lászlóval, az OTP Békés megyei fiókjának igazgatójával és Végh Imrével, a hitelezési részleg ve­zetőjével jártuk körül az OTP égisze alatt folyó építkezéseket. Az indulás Már jó néhány esztendeje is­mert, hogy az OTP hiteit folyósít, azaz kölcsönnel támogatja a ma­gánerőből történő családiház­építkezéseket. Elég talán elmon­dani annyit, hogy az elmúlt év­ben ilyen módon mintegy ötszáz lakás építése fejeződött be, az idén pedig mintegy hatszáz. Az építke_ zők mintegy 38 millió forintot kaptak hosszú lejáratú törlesztés­re. Természetes, hogy a növekvő igények ma már túllépték a csa­ládi ház-építési akciót, és a köz­ség- és városrendezési tervek is egyre sürgetőbben írták ©lő, hogy a szétszórt települések helyett mi­nél városiasabb, minél célsze­rűbb, gazdaságosabb építkezési formát valósítsanak meg. így ju­tottunk el odáig, hogy az elmúlt évek során Békéscsabán, a vásár­téri lakótelep építésének megin­ban a nyers téglát jelenleg fedett színekben előszárítjáfc, ami ezu­tán kerül a szárítócsatornába. A Békés megyei Tégla- és Cserép- ipari Vállalat egy olyan szárító- csatornát tervez, amelynek se­gítségével a nyers tégla szárítása közvetlenül megoldható. Ehhez az égetett áru kemencében kihűlő hőenergiáját és a keletkezett füstgázokat is felhasználják. Az új berendezés építéséinek dulásakor hozzákezdtek a szövet­kezeti lakások építéséhez. Ez a forma népszerűsége mellett azzal az előnnyel is járt, hogy az épít­kezés ideje meggyorsult, lényege­sen több lakás került egyidőben átadásra. És nem utolsósorban se­gíti a városfejlesztést, a városren­dezési tervek megvalósítását. E formától már csak néhány lépés volt csak a gyulai sorház- akció, majd a KISZ kezdeménye­zésére meginduló békéscsabai if­júsági lakótelep építése, társas­házak a Körös-parton, új lakóte­lep a Mokri utcában és egyre több községben sor-, illetve társasház­építés. A megyében most több he­lyen folyik ilyen jellegű építke­zés és a kezdet azt bizonyítja, hogy érdemes volt hozzákezdeni, mert Békésen például, a község egyik legszebb helyén, máris egy­re többen állnak meg, s latolgat­ják, hogy fogjanak hozzá maguk is. A környezet Az elmúlt időszakban többször szóltunk a KISZ ifjúsági lakóte­lepről. Beszéltünk a vásártérről. Most, ahogy nézegettük a két ki­alakuló telepet, mindjárt el keil mondani, hogy érdemes volt hoz­zákezdeni. A vásártéri építkezés lassan befejeződik, az építők át­vonulnak a sportpályára és majd ott folytatódik tovább. Itt nem­sokára átadásra kerül a többi kö­zött még két 39 lakásos szövetke­zeti tömb augusztus, illetve szep­tember végén. Amit itt szóvá kell tenni, az az annyiszor emlegetett közművesítés és egyéb kommu­nális ellátottság hiánya. megkezdésére még az idén sor kerül és jövőre fejezik be. A be­ruházásra előirányzott összeg öt­millió forint. A szárítócsatoma előnye, hogy a nyerstégüagyártást az eddigi 7—8 hónapról 11 hó­napra lehet növelni, vagyis min­den évben csupán az egy hóna­pig tartó karbantartás idejére kell a termelésit szüneteltetni. Növekszik a termelékenység, és ami nem utolsósorban lényeges, a dolgozóknak állandó munkát biztosít. Ismerve az építőipar nehézsé geit és szerteágazó feladatát, azé: ma már úgy is kell a vásárié: építkezésről beszélnünk, hogy o: maholnap több ezren lakna; több ezer ember mindennapi úi járói, közlekedésének biztonságá­ról van szó. Nem beszélve arróá hogy a csigalassúsággal készüi üzletház mennyi gondot okoz, kü lönösen a dolgozó asszonyoknál: és mennyi gondot okoz a mé alapjaiban sem látszó, hiányz« bölcsőde. Mert hiányzik ugyan a vendéglátóipari étterem is, de az kevésbé vesszük észre, mint a hiányzó utat és üzletet. A KlSZ-lakásoknál is sürgőse:1 meg kell kezdeni a közművesí tést. És itt még egyet: Gyulán épp a napokban kerül átadásra a Veress Endre utcai földszintet, négy tömbben épült 16 lakáso sorházkomplexum. Ezek a háza derűs színeikkel, egységes kerítő sükkel jelzik az utat, amelyen at ilyen típusú építkezéseknél jár mink kell. A járható út Gyomán az első házak 1965. jú lius 31-én kerülnek átadásra. Ii 15 tömbben hatvan lakást épít e ktsz. Ma még nem sok látszil ezekből a házakból, de a tervei alapján biztosra vehető, hog; Gyoma nyer ezzel az építkezéssel 1967 végére itt mintegy 108 lakát épül meg ezen a módon. Békésen csaknem száz lakás, de a több: községben, ahol ma még nem épít keznek, már megkezdték az elő­készületeket, hogy kijelöljék a telkeket, biztosítsák a közműve sítést. A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága már elfogadta azt a távlati tervet, amelynek alapján a harmadik ötéves terv során 1920 lakás épül meg az OTP segítségé, vei, többek között olyan helyen is, mint például Mezőkovácshá- zán vagy Tótkomlóson, ahol mindeddig ilyen módon nem voll építkezés. Az építkezések kivitelezését sokszor akadályozza ma még az anyaghiány vagy éppen a munka­erőhiány. Azonban erről majd b következőkben, hisz a lényeg most az, hogy az építkezések megindul, tak, és ma már nemcsak Békés. Csabán, hanem egyre több közsé­günkben is magasodnak az új há­zak falai. Dócii Imre Űj berendezés terve készül a nyers tégla szárítására A mezőberényi I-es sz. téglagyár­lehető módon alátámasszuk, s azt is, hogy a szocialista állami és szövetkezeti vállalatok belső rendjét, szervezettségét és telje­sítőképességét hathatósan tovább­növeljük. Mindezt a társadalmi tevékenység kimeríthetetlenül változatos eszközeivel segíthetjük elő. Végül, de nem utolsóiként, a szo­cialista eszme és erkölcs általá­nos társadalmi elismertetéséért és érvényesítéséért kell küzdenünk a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturlis élet minden területén, s ezen túlmenően a magánélet és a családok körében is. Nyilvánvaló, hogy mindezek olyan feladatok, amelyek tekinte­tében határozott1 szerepe van az állami szerveknek, s szerepe és felelőssége van a vezető pártszer­veknek is, az egyes kommunis­táknak is. Bizonyos azonban, hogy, a legszélesebb rétegekre kitérje-! dően nélkülözhetetlen szerepei van mindezekben a népfront»»! mozgalomnak, a népfront kereté­ben szerveződő társadalmi tevé­kenységnek, akcióknak. Ilyem sokoldalú és együttes munka vi­szi előre a szocializmus teljes felépítését s ezzel együtt az en­nek alapjain nyugvó népi-nemzeti egység megvalósulását. Komplex szarvasmarha-telepeket alakítanak ki A termelőszövetkezetek építési beruházásában eddig az volt a gyakorlat, hogy hol egyik, hol má­sik tsz kapott 50, illetve 100 férő­helyes szarvasmarha-istállóra épí­tési engedélyt és hitelt. Az ilyen építkezéssel nem tudták koncent­rálni a rendelkezésre álló anyagi erőket ahhoz, hogy egy-egy közös gazdaságban véglegesen megold­ják a szarvasmarha-férőhelyek biztosítását. Csupán a sarkadi járásban egy év alatt 1100-al nőtt a szövetke­zetek tehénállománya, a férőhely ilyen ütemmel nem követte az ál­latlétszám növekedését. Ezért is határoztak úgy a járási mezőgaz­dasági osztályon, hogy komplex szarvasmarha-telepeket hoznak létre több közös gazdaságba«. Tervek szerint 300—400 férőhely- lyel üzemelő tehenészeteket hoz­nak létre. Az épületeket ellátják a szükséges szociális létesítmé­nyekkel, a munka könnyítésér pedig gépeket szerelnek be. Javult a baromfitenyésztés — nőtt a tojásfelvásárlás az orosházi járásban Jelentősen javult a baromfite­nyésztés az orosházi járás terme­lőszövetkezeteiben, valamint ház­táji és egyéni gazdaságaiban az el. múlt évekhez hasonlítva. A baromfifelvásárlás első félévi tervét ugyan nem sikerült teljesí­tenie a felvásárló szerveknek, aminek oka a baromfi táp hiánya volt, azonban a tojásfelvásórlási tervet 100 százalék felett teljesítet­ték. A múlt év hasonló időszaká­hoz képest mintegy kétmillió to­jással vásároltak fel többet az idén. Az utóbbi szép eredmény an­nak köszönhető, hogy főként a kö­zös gazdaságokban emelkedett a baromfitörzsáilomány száma,

Next

/
Thumbnails
Contents