Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-19 / 168. szám
1964. július 19. 4 Vasárnap Vasasok Harmadszor a Szocialista brigád címért — A szerszámfelhasználás abszolút csökkentése — Külön felajánlások a KISZ-kongresszus tiszteletére ütött a bírálat jogos volt... Mindenki ismeri a Mező Imréről elnevezett szocialista brigádot á Szerszám és Gépelem Gyárak békéscsabai forgácsoló üzemében. Kilencen vannak. Vasemberek... Ahogyan kezet szorítanak, amint dolgoznak... s ahogyan összetartanak. Ezek az első gondolatok, amelyek a brigád tagjaival ismerkedve, az üzem gépműhelyében sétálva eszembe ötlenek. — Harmadszor versenyzőnk a Szocialista brigád címért. Beneveztünk a 13 üzemi brigád mun- kaversenyébe.., és elküldtük versenyfelajánlásainkat a KISZ kongresszusa tiszteletére rendezett megyei termelési verseny szervezőihez is — sorolja Kun László, az üzem KISZ-titkára, aki esztergályosként dolgozik a brigádban. *— Kicsit furcsán hangzik, de van köztünk a brigádban köszörűsön és esztergályoson kívül diszpécser, MEO-ellenőr és technikus is — mondja —, miközben az egyik műhely sarkában sorra bemutatja a brigódtagokat «— Hagyó Gábor a brigádvezető technológusunk... Újításáról jól ismert és köztiszteletben álló munkás. Kiss Lajos, az egyik legidősebb köztünk, a MEO-sunk; Fekete József kitűnő marósunk... A többiek meg: Zahorán János, Orbán Károly, Horváth Árpád, Bozó János, V. Tóth András másik műszakban dolgoznak, őket nem mutathatom be személyesen — tárja szét karjait a KISZ-tit- kár. Miközben igyekszik munkatársait pár szóval gyorsan külön- külön bemutatni, papírokat keres elő. — Olvassa csak .;. — mutatja a papírokat. Nem fűz szavaihoz semmit. — Az írások önmagukért gye®** brigádösszeállítás kerül szóba, ketten-hárman bizonygatják egyszerre, hogy így vannak a lehető legjobban szervezve. Valamennyien becsületre dolgoznak. Még nem fordult elő, hogy hiba lett volna náluk, pedig a hozzájuk tartozó MEO-s becsületesen veszi át a kész munkadarabokat tőlük. Ezzel időt, sok-sok ellenőrzési huzavonát takarítanak meg. Azt mondják munkatársaik, hogy számukra semmi sem lehetetlen a munkában, amit rendkívüli vállalásaik bizonyítanak. — Egész emberek, a szó igazi értelmében — erősíti meg a véleményt Bakó Ignác igazgató is. Lassan teljesedik a róluk alkotott kép. Egy kivételével mindnyájan nős emberek, de barátságuk még rövid időre sem szakadt meg soha. Amikor az egyik legfiatalabb munkatársuk, a KISZ- titkár házat épített, gyakran látogatták meg és kérték, hogy társadalmi munkában segíthessenek a házépítésnél. Külön-külön ötezer forint értékű munkát vállaltak és teljesítették a KISZ-lakótelep építkezéseinél is. Most legfőbb közös vágyuk megtartani a Szocialista címet. Munkájuk, összetartásuk amellett szól, hogy sikerül. Hatvanhárom békéscsabai asz- szomy utazik a városi nőtanlcs szervezésében, az IBUSZ-on keresztül Aradra augusztus 2-án egész napos városnézésre. Augusztus 22—23-án az aratási, Szíven — de A sarkadi járás könyvesboltja munkájáról lapunkban — éppen az országos könyvnapok alkalmával — komoly bírálat ’hangzott el. Ha az első negyedévi munkát vizsgáljuk, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ez a bírálat minden vonatkozásban jogos volt. A negyedéves tervek alapján dolgozó könyvesbolt vezetője bizony az idei első negyedévben nem tudott komoly értékű munkát kifejteni. A könyvek, hanglemezek, s egyéb, a könyvesboltban található kultúráruk gyenge terjesztését a negyedév forgalmának forintösz- szege is kifejezi: — egy talponálló italbolt egyhavi forgalmának felel meg a 79 ezer 800 forint... Ilyen gondolatokkal kerestük fel a bolt vezetőjét, Erdélyi Jó- zsefnét, aki a bíráló cikk megjelenésének idején még igen fiatal munkaerőnek számított, hiszen februárban került oda. Hiányzott a kellő tapasztalat, a könyvter- jesRő hálózatot nem frissítette föl, a régi jó könyvterjesztőkkel pedig nem is tarthatott szoros kapcsolatot, hiszen nem ismerte őket. A bírálat azonban — ha nem is a vezető személyének szólt — jogos volt, mert az fmsz-nek kellett volna konkrét támogatásokkal átsegítenie az igen fiatal üzletvezetőt, kezdeti nehézségein... *— Életemben először szerepeltem újságban, s akkor is mindjárt bíráltak. Érzékeny vagyok, sokat sírdogáltam, s csorbát szenvedett önbizalmam csak sokára nyertem vissza. A férjem azonban férfias cséplésd munkák befejezésével mintegy 60 termelőszövetkezeti asszonyt utaztat Békéscsabáról Hajdúszoboszlóra, kétnapos gyógy- üdülésre a városi nőtanács. erélyességével segítette helyreállítani megcsökkent önbizalmamat: — Bizonyítsd be, hogy megfelelően el tudod látni a rád bízott feladatokat! — mondta. Most, ahogy lapozzuk a második negyedévről szóló, szépen gépelt, bekötött,_ minden részletre kiterjedő beszámolót, úgy látjuk, hogy Erdélyi Józsefnének valóban sikerült visszanyernie önbizalmát. — Sokat törődöm azzal, hogy politikailag és közgazdasági vonatkozásban is tájékozott legyek. Itt, a sarkadi gimnáziumban szereztem meg rendes tanulóként az érettségi bizonyítványt, most pedig szeptemberben a békéscsabai közgazdasági technikumban teszek különbözeti vizsgát. Gyakorlati tapasztalatból tudom: nagyon nagy szüksége van egy jó könyv- terjesztőnek arra, hogy az élet területéről minél többet tudjon, hisz az csak természetes, hogy így jobban tud ajánlani az olvasó számára nemcsak szépirodalmi, hanem szakjellegű vagy egyéb ismeretterjesztő, oktató jellegű könyveket is. Pénzügyi vonatkozásban felbecsülhetetlen az a segítség, amit a közgazdasági technikum tankönyveinek böngészése közben szerzek, nem beszélve a kettős könyvvitel ismereteinek megszerzéséről... ■— A második negyedév során ez a makacs önművelés, amely szinte az elhivatottság határát ostromolja már, eredményekben hozott-e változást? Igen, de vegyünk mindent sorjában, Hát legelőször is, újjászerveztem a járás könyvterjesztőit. A régiekkel, akikről megtudtam, hogy lelkesen dolgoztak, felújítottam a bolt kapcsolatát. A vásárlókkal való mindennapos találkozás során pedig a kereskedő szellem is kezdett kialakulni bennem. Ezeknek köszönhető talán az, hogy a második negyedévben egyre többen és többen keresték fel a boltomat. Számomra is egyre szebbé, izgalmasabbá vált egy-egy általam is olvasott és ajánlott értékes könyv eladása... S ne haragudjék, most én is a számokra hivatkozom. Kétszer annyi könyvet juttattunk az olvasók kezébe, mint az első negyedévben: — 118 ezer 900 forintért... — Szó esett beszélgetésünk elején, hogy szíven ütötte a lapunk hasábjain megjelent tavaszi bírálat és sokat sírdogált miatta. Most, hogy a bolt második negyedévi eredményeiről ilyen örömmel beszél, hogyan vélekedik erről a bírálatról? Jogos volt-e? — Ilyenkor már könnyebb bevallani: bizony jogos volt. Akkor kicsit zokon esett, de nagyon nagy szerepe volt ennek a bírálatnak abban, hogy felnőtté váltam a munkámban, s ma is erős elhatározásom: még egyszer nem adok rá alkalmat, hogy ilyen bírálatot kelljen írnia rólam a riporternek ... — Az egyszerű dolgozókkal, a tsz-tagokkal hogyan tud kapcsolatot találni, igénylik-e a járás termelőszövetkezetei a mezőgazdasági szakkönyveket? <— Nem várom meg, amíg megkeresnek. Ha érkezik egy-egy új, a modern agronómiával foglalkozó szakkönyv, az a legelső, hogy valamennyi tsz-nek eljuttatunk egy-egy példányt mutatóba, s fel is hívom külön a figyelmüket a könyv megvásárlására. Eddig még nem találtam visszautasításra. „Nem várom meg, amíg megkeresnek ...” A sarkadi járási könyvesbolt vezetője túltette magát a jogos bírálat okozta kezdeti keserűségen, öntudatos, de mégis szerény magabiztossága nyugodtsággal tölti el mind a vásárló közönséget, mind pedig a feletteseket. Ternyik Ferenc Wegraszta Sándor Aradra, Hajdúszoboszlóra szervezett kirándulást a békéscsabai nőtanács beszélnek — int szemeivel. A többiek is forgatják a papírokat, ők már szinte kívülről tudják, ami benne van. Külön felajánlásokról szólnak, amelyeket a meghirdetett verseny feladatainak vállalása mellé tettek a KISZ- kongresszus tiszteletére. Az önköltség csökkentése, a minőség javítása, a selejt húsz százalékkal való csökkentése... — Olvasom a pontokba szedett felajánlásokat és megakadok. — Egyszerre háromféle versenyben vesznek részt. Ennyi felajánlás, feladatvállalás azért egy kicsit sok... Hogyan csinálják? Elnézően nevetnek az értetlenségen. Egyszerűen, nagy szavak nélkül beszélnek, úgy, ahogyan felajánlásaikat megfogalmazták. — Tavaly a szerszámfelhasználást abszolút mértékben csökkentettük — mondja Hagyó Gábor és mielőtt meglepetésem kifejezhetném, Kiss Lajos technikus már magyarázza is a lehetetlenül hangzó előbbi kijelentést. •— Persze, akkor sem szerszám nélkül dolgoztunk... Azt tettük, hogy a máshol eldobott, használt vagy rossz forgácsoló késeket például megjavítottuk és azokkal dolgoztunk. Méghozzá nem is akárhogyan... Egyetlen szavuk sem hangzik dicsekvésnek, s mégis minden el- j ismerést megérdemelnek. El- ; mondják, hogy évi átlagteljesítménye a brigádnak majdnem ál- j landóan 120 százalék körül inga- j dozik. Amikor* pedig a kissé „ve- U — Gyere a bányába dolgozni, nagy szükség van ott az olyan belevaló gyerekre, mint te vagy. Mindjárt be is vittem a felvételi irodára és a következő héten már együtt dolgoztunk. Amint mondtam, az én csillésem lett. Ment is a munka, nem volt semmi hiba, mert szeretett dolgozni és bírta is a mimikát. Jól megértettük egymást. Később azért mégis észrevettem, hogy bántja valami. Ha éppen olyankor szóltam neki, hogy ezt vagy azt tegye, amikor valaki a közelünkben volt, akkor megsértődött, félnapokig nem válaszolt, hiába beszéltem hozzá. Lassan megszoktam, hogyha kívülünk más is volt a közelben, akkor semmilyen utasítást nem adtam neki a munkára, pedig mégiscsak én voltam a vájár. Őszintén megmondva, kezdtem már kicsit'unni a dolgot. Minek viselkedik úgy ez a Feri, mint egy sértett anyacsászárnő — gondoltam —, mintha én tehetnék arról, hogy kitették a katonaságtól és nekem csillézik? Abban a percben, ahogy feljöttünk a bányából, egy csapásra megváltozott minden. Eszébe sem jutott féltékenykedni vagy sértődni. A föld felett ő parancsolt. Jóképű gyerek volt és főképpen nagyon értett a nők nyelvén. Bálákba, mulatságokba mindig magával, vitt és bárhová mentünk, neki mindenhol voltak ismerősei. Irigyeltem, mert mindig simán föltalálta magát; ojyan könnyen ismerkedett lányokkal, hogy nekem leesett az állam. Próbáltam ellesni, hogyan csinálja, de sohasem tudtam utánozni. Olyan egyszerűen és nyugodtan szólította meg a lányokat, mintha tüzet kért volna. Mire én egy bálban szétnéztem, neki már volt partnere és akármilyen lányokkal szóba sem állt... Egyszer én is megpróbáltam ilyen vagányul ismerkedni, de olyan zavarba jöttem, hogy a hangom rekedt lett: A kislány gyanakodva nézett rám — pedig előtte szemeztünk — és faképnél hagyott. Ügy látszik, van abban valami, hogy a nők a belemenős fiúkat szeretik... ötvenhárom őszén egy szombat délután azzal állított be hozzám Feri, hogy menjek vele a szomszéd faluba, ő ott udvarol egy lánynak. Visszafelé jövet bemegyünk majd a városba és ott majd csak akad valami nekem is... Mivel más dolgom nem volt, elmentem vele. A lány, akihez mentünk, igazán csinos volt. Marikának hívták. A szülők úgy fogadták Ferit, mintha már biztos vőjelölt- jük lenne. Sőt később — mivel ketten jöttünk — el is mentek hazulról. Én egyre kutyábbul éreztem magamat. Míg a lány szülei odahaza voltak, az öreggel beszélgettem, de amikor hármasban maradtunk, világossá vált, hogy felesleges vagyok. Emlékszem, olyan dühös voltam Ferire, hogy neki tudtam volna menni, lyíi a csodának hozott magával? Egyszer csak a lány kisomfordált a szobából, Feri meg szó nélkül utána. Csókolóz- ni mehettek a kertbe vagy valahová. Ezzel azután betelt a mérték. Ok engem levegőnek, taknyos kölyöknek vagy minek néznek, akinek az orra előtt nyugodtan lehet szerelmeskedni. Felálltam és menni készültem. Abban a pillanatban kopogást hallok. Egy lány lépett a szobába, lassan, ügyetlenül húzta be maga után az ajtót. Nagy zavarban kérdezte, hol van Marika, a barátnője, aki valamilyen horgo- lási mintát ígért neki. Fogalmam sem volt, mit mondhatok, ezért válasz helyett nagyokat nyögtem. A kislány leült a dívány sarkára. Tizen- négy-tizenöt év körülinek néztem. Arra már nem emlékszem, milyennek láttam, csak az él bennem — és sokat gondolok is rá —, hogy olyan ütést éreztem a szívemen, mint addig életemben soha. Ilyesmire mondják: „itt a szerelem”. A csuda tudja, hogy van ez? Nem sejtettem, de honnan is sejthettem volna akkor, hogy mire leszek képes érte és mit visel el ő énértem. Nem hiszek abban, hogy életre szóló szerelem úgy születik, mint ahogy mondják: „meglátni és megszeretni...” A nagy dolgoknak nagy ára van. Ezt állítom, de mégis, annyi év után magam sem értem egészen, mi volt az a hirtelen támadt érzés. Számomra misztikus dolgok * nincsenek, de abban mégis kell lenni valaminek, hogy én addig is sok lánnyal találkoztam már, szebbekkel is, és mégsem éreztem soha olyasmit, mint akkor. Na mindegy, erről sokat beszéltek már, de ma sem könnyebb eligazodni rajta. Ültünk egymással szemben. Átkoztam magamat a gyámoltalanságomért, de mintha vasmarokkal szorították volna az állkapcsomat — egy árva szót sem voltam képes kinyögni. Végül, szégyenszemre, ő állt föl és mint egy felnőtt nagylány, úgy szólalt meg: (Folytatjuk)
