Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-16 / 165. szám
19<M. Jttttos 16. 5 Csütörtök Sziszegő szépség Szilánkok egy kongresszusról , íme, bemutatjuk Miss Susan Holaquist dán szépségkirálynőt, a Miss Denmark cím jogos viselőjét. Az indiszkrét fotóriporter abban a pillanatban kapta le az angyali „miss”-t, amikor semmiképpen sem „angyali” az ábrázata. Mi történt? És hol történt? Spanyolországban bonyolították le a „Miss Egyesült Nemzetek” nemzetközi női szépségversenyt. A már „leszerepelt” versenyzők .— mint az idézett Miss Denmark is — rendkívüli izgalommal figyelték a verseny fordulatait és a versenybírák arcát. Nos, a szépségversenyek bírálnak arca rendszerint igen fegyelmezett. Lélekbúvár legyen az a javából, aki képes leolvasni az arcukról igazi véleményüket. De ami a lélekbúvároknak sem igen sikerülhet — rendszerint sikerül az érdekeltek ^intuícióinak”. Miss Denmark is megérezte, hogy az éppen porondra lépő egyik konkurrense esélyesnek látszik. Nem csoda, hogy ezzel kapcsolatos érzelmeit akarata ellenére kirakatba tette az arcán. Ez a „kúrákat” érdekes, sőt elgondolkoztató, még bizonyos humor sem hiányzik belőle: de semmikép sem vonzó. Végső fokon a szóban lévő miss végül is győzött. De mi van azok „felszisszenése” mögött, akik nem győztek? Kudarc. Ez pedig „nagy baj”, mert a jelenkori nyugati szépségversenyek többnyire üzleti vállalkozások. Pénzt fektetnek bele a menedzserek, a család tagjai és a pénzen kívül még sok egyebet maguk az érdekeltek is. Hír, dicsőség, karrier, „dollárhozam” a jutalom. Érthető tehát, hogy a verseny izgalmában eltorzulnak az angyali arcok a „vér és arany” harcmezején... (f. m.) Érdekes, színes és elgondolkoztató módon számolt be Turgonyi Júlia, az MNOT művelődésügyi osztályának vezetője a május 11— 16 között tartott bukaresti szak- szervezeti nőkongresszusró! — melynek mint a magyar delegáció egyik tagja, személyes résztvevője volt — kedden délelőtt Békéscsabán, a mintegy 100 nőtanácsi és üzemi, termelőszövetkezeti nőbizottsági asszony előtt. A bukaresti nőkongresszusról a sajtó annak idején tájékoztatásit adott, de a delegáció tagjainak az azóta élteit hónapokban országszerte megtartott beszámolói nemcsak az ott született határozatok elmondása, hanem az ott hallott adatok, tények ismertetése miatt is figyelmet érdemelnek, annál is inkább, mivél általuk jó képet nyerhetünk a nőmunkások, a dolgozó nők ered. ményeiről, gondjairól, céljairól nemzetközi szinten. Cikkünk néhány részletet ragad ki Turgonyi Júlia ismertetéséből. E szilánkokkal talán sikerül hozzátenni azokhoz a kommünikékhez, mélyek májusban beszámoltak a szakszer, vezetek történetében másodízben megrendezett, igen nagy jelentőségű nemzetközi szakszervezeti nőkonferenciáról. Miért nincs különvonat a Gyulai Vár játékokra? A várjátékokra készülődve híradás jelent meg lapunkban is, hogy majd a békéscsabai nézők különvonaton utaznak át Gyulára. Arról is hírt adtunk, hogy az első előadásokra a jegyek többsége már elővételben elkelt. A színház szervező irodájában elmondották, hogy most már csak a 22—23-1 előadásra van még néhány jegy. Békéscsabáról körülbelül 900—1000-en tekintik meg az előadásokat. A nézők többsége különau tóbusszal megy át, mert a népfront, az AKÖV, a munkásőrség, a KISZ-tábor dolgozói közösen váltották meg a jegyeket. — Egy-egy előadásra körülbelül hány csabai megy át, aki nem így, kollektíván vásárolta meg a jegyet? — Nehéz lenne kiszámítani, hiszen nagyon sokan társultak a személygépkocsi-tulajdonosokkal, és a küiönvonat szervezését éppen ez akadályozta meg. Egy-egy előadásra talán, egyéni látogatóként harminc békéscsabai jut. — Tehát az IBUSZ így nem is szervezte az előadások látogatását? — A jegyelővételekből látható volt, hogy különvonatot nem tudunk indítani. Az IBUSZ úgy segített, hogy az autóbuszok indítását intézte el. Az ez évi várjátékok a tapasztalatszerzést is szolgálták, ennek tanulságait majd a következő évben már így Is hasznosíthatjuk. — ajtót. Átvágott a kórház udvarán, és felsietett a II. B. jelzésű épület első emeletére. Halkan osont végig a betegszobák előtt. — Kit keres, kérem? — állította meg egy fehér köpenyes, ősz hajú, de fiatalos arcú férfi. — Az alorvos urat. — Én vagyok, parancsoljon. — Ditró Géza rendőrfőhadnagy. Illetve már százados — tette hozzá mosolyogva. — A múlt héten léptettek elő. — Gratulálok. Mit óhajt? — Ma délelőtt, amikor telefonon beszélgettünk, alorvos úr volt szíves, és engedélyezett egy rövid beszélgetést Hókai Felíciánnal. — Hm — vonta ráncba homlokát az orvos. — Valószínűleg Bolner kollégámmal tárgyalt. Hát rendben van, de ne fórassza ki, ne izgassa fel, és tíz percnél hosszabb ideig ne tartózkodjék nála. Csak két napja jutott túl a krízisen. Egyébként éppen ebben az egyágyas szobában találja. — Nagyon szépen köszönöm — hajolt meg a látogató, és miközben hálát adott az egek urának, hogy ezen az osztályon két alorvos is van, benyitott. — Megismer? — nézett meg- illetődötten az ágyban fekvő öregúrra. — Hogyne — fordította keservesen oldalra bepólyázott fejét a kérdezett. — Mukival mi van? Él? Válasz helyett a nyomozó megoldotta a kötést a sportszatyor nyílásánál. A tacskó kidugta okos pofácskóját, és boldogan nézett gazdájára. — Ne ijedjen meg, amiért nem ugat. Nem némult meg. Egész vasárnap tanítottam, hogy amíg ebben a tarisznyában van, egy kukkot se szóljon. Másképpen mindketten lebukunk. — Ki viseli gondját? — Én. Nálam lakik. Illetve én lakom nála. Amíg haza tetszik jönni. Együtt őrizzük a lakást. — Azt a gazembert elfogták? — kérdezte a beteg és gyengén simogatta végig a daxli nyakát. — Még nem. De már szorul körülötte a hurok. — Skandalum! — sóhajtott az öreg. — Az a pemahajder fejbe vágja az embert, meg akarja gyilkolni, a rendőrség meg bottal üti a nyomát. Hallatlan! Nem találnak még egy ilyen jellegzetes alvilági alakot. A teste dromedár, a feje meg , akkora, mint az öklöm. Megáll az ész! — A Veréb! — ütött a homlokára a nyomozó. — Így is felismerte? —tamás- kodott Hókai. — Anélkül, hogy a Mukátorban bemutatnám? — Hol van az már? — szakadt ki az önkéntelen sóhaj a köpcös melléből. — Mi hol van? A Mukátor? Mi történt vele? — támaszkodott nehézkesen félkönyökre az öregúr. — Hát... hót az a csibész széttörte. Kérem, ne vegye a szívére! — Hogy mit veszek a szívemre, és mit nem, az az én privát ügyem. Ezt például nem veszem. Tudja, kérem, kezdetleges, kísérleti példány volt, kis hatósugárral, élettelen képpel. Amint kikerülök innen, nekilátok és megépítem a Mukátor Il-őt. A kapcsolási vázlata már régóta itt van a fejemben. — Együtt csináljuk — lelkendezett Ditró. — Majd én is segítek. Csikordult a kilincs, de mire az ápolónő belépett, Muki már behúzta fejét rejtekhelyébe. — Tessék a betegszobát elhagyni! Az engedélyezett beszélgetési idő letelt Ditró Géza felállt, vállára akasztotta a szatyrát. — Holnap is jöjjön be — nyújtott kezet az öregúr. — A tarisznyát is hozza. Az új készülékhez hozzákezdünk, amint hazaengednek. Hiszen én már tökéletesen egészséges vagyok. Miért is tartanak itt egyáltalán? Miért gátolnak szabad mozgásomban? Felháborító! Tűrhetetlen állapot! A felelőtlenség teteje! VÉGE. Az ülésteremben két idős asszony öleli át egymást. Az egyik egy Franco-börtönből nemrég szabadult, a konferencián illegálisan tartózkodó spanyol, a másik egy mexikói küldött. A polgárháborúban együtt harcoltak a barikádokon... Számok és tények tükrében a nem szocialista országokban élő asszonyok helyzete. Kezdjük az általános jólétre, polgári demokráciájukra oly büszke országokkal, s a gazdasági csodák államaival. Olaszországban, Hollandiában, Belgiumban, Norvégiában, Svédországban sok vállalatnál csak a nem férjezett vagy gyermektelen nőket alkalmazzák. Üj- sághlrdetések ezrei — állás „kizárólag 30 éven aluli, gyermektelen nők számára” — olyan társadalmakról árulkodnak, ahol nem szégyellik bevallani, hogy a 30—40 éven felüli női munkaerő már nem cikk... De ennek ellenére egyre emelkedik a termelésben részt vevő nők száma a nyugati államokban is. Az asszony a konyhából bevonult a műhelybe vagy az irodába, hogy rövid időn belül szervezett dolgo. zóvá váljon. Nyugat-Németor- szágban 1929 óta hárommillióval nőtt, Olaszországban 1955—61 között szintén egymillióval emelkedett a dolgozó nők száma. A régimódi értelemben vett anya-, feEGY KÉP. I leség-kultuszáról híres olasz társadalomban ma hétmillió nő dolgozik! (E sorok írójának néhány évvel ezelőtt még egy milánói irodalomtanár ezzel dicsekedett: mi, olasz férfiak nem engedjük munkába menni feleségeinket — annál féltékenyebbek vagyunk!) Az olasz „gazdaság! csoda” kellős közepén másfél millió nő — többségükben a híres olasz konfekció- és kozmetikai ipar dolgozói — sztrájkolva, tüntetve harcolt jogaiért, jelentős eredményeket érve el... Az USA polgári üzemeiben — tehát nem számítva ide a hadiüzemeket — 25 millió nő dolgozik: a foglalkoztatott munkások, alkalmazottak 33 százaléka nő. Argentínában 1944-ben a szakszervezeti tagok 19 százaléka, 1962-ben már 23 százaléka nő. EGYENLŐ munkáért egyenlő bért! — követelik évtizedek óta az asszonyok és az egész munkásmozgalom. De Franciaországban például a férfiakkal azonos szakmában, egyforma szakképzettséggel dolgozó nők 10 százalékkal kevesebbet keresnek férfi munkatársaiknál. S nekik még jó, mert szakmát tanulhattak. Mert a 14—17 év közötti, mintegy másfél millió francia lánynak ma mindössze 17 százaléka tanul szakmát, 9 százaléka középiskolába megy, s 74 százalékuk kerül ki az életbe szakképzetlenül. Ennyit a fejlett nyugati tőkés államokról. A gyarmati, félgyarmati országokban élő nők helyzetéről egy tényt említünk meg: egyes afrikai országokban — ahol a többnej űség dívik — az ültetvényes még csak nem is veszi bérállományba a földmunkással együtt dolgozó feleségeket! A már felszabadult, volt gyarmati országok némelyikében biztató a helyzet. Ghánában például az iparitanuló-intézetekben a tanulók féle lány. Az anya munkába állítása nem kis probléma sehol. Sok helyen elterjedt a nők négyórás alkalmazása. (Nálunk, Magyarországon is sok szó esik arról, hogy szaporítják a négyórás munkaalkalmak, munkahelyek számát.) De Nyugaton a munkás-szakszervezetek alapjában ellenzik a nő négyórás elhelyezkedését. Miért? A fizetés igen alacsony. A közlekedés ideje és költsége nem változik. Szabadság, nyugdíj, szakmai képzés, előléptetés nincs. A kapitalista a négyórás alkalmazottal szemben fel van mentve a szociális kötelezettségek — bölcsődék, napközik létesítése stb. — alól. S a legnagyobb baj, hogy a négyórás alkalmazottak állandó tartalóksereget jelentenek a tőkés számára: a magyar delegáció beszámolójáról és fogadtatásáról. Barinkal Oszkámé, küldöttségünk vezetője őszintén szólt problémáinkról is. Hiszen nálunk sem túl magas a dolgozó nők átlagkeresete a férfiakéhoz képest, aránylag kevés nő dolgozik nálunk is vezető beosztásban, mivel a nők legnagyobb része hazánkban is szakképzettség hiányában áll munkába... A dolgozó asszony munkáját nálunk is sokszor nehezen tudja összeegyeztetni anyai hivatásával. Az utóbbi időben mind több szó esik erről országgyűlési beszámolókban, napilapok hasábjain stb. Az e gondjainkról is őszintén beszámoló előadás éppen lakkozástól mentes, reális hangjával aratott nagy tetszést a bukaresti kongresszuson: elhangzása után több külföldi delegáció kereste fel a magyar küldöttséget, elmondván, mennyire megragadta őket pont ez az őszinteség. Mert őszinteség, a tényekkel való szembenézés — ez az alap- feltétele bármilyen társadalmi probléma megoldásának a világ bármely részében. P. A. VÉGÜL A SZÉKKUTASI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS azonnali belépéssel felvesz vízvezetékszerelőt, villanyszerelőt, esztergályost, géplakatost, kőművest és kőműves segédmunkást. Jelentkezés a gépjavító állomáson minden nap 7—8 óra között 3850
