Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-21 / 144. szám

KÖRÖS ___________kulturális melléklet________ A Szocialista Képzőművészek Csoportjának kiállításáról Művészetük a jövőbe világított KÖRKÉP — 35 mai magyar novella — 71 Szocialista Képzőm ű­— * vészek Csoportjának (1934—1944) kiállítása a Nemzeti Galériában a felfe­dezés erejével hatott. A két világháború közötti modem magyar művészetnek sokak által nem isimert, mások ál­tal könnyelműen felejtett, de mint most kitűnt: fontos láncszeme volt. Akiit ismer­ték, sok tekintetben egyol­dalúan ítélték meg, részben úgy, hogy a munkásmozga­lom szempontjából érdekes csupán, másrészt a véglete­sen elfogult állásfoglalások torzították valóságos jelen­tőségét. Ma, a művek szélesebb is­meretében mérleget készít­hetünk s bízvást állítható, hogy a csoport művészeinek pártos-etikai és műveiknek — a tartalom és forma egy­ségét kialakított — esztéti­kai értéke vitán felül álló. Amikor 1934-ben néhány fiatal művész — korábbi si­kertelen kísérletek után — szervezett forrnák között ar­ra vállalkozott, hogy Derko- vits nyomán a munkásosz­tály jogát és igazát hirdes­se: erejét meghaladónak lát­szó feladatot vállalt. Bán Béla, Désá Huber István, Fe­nyő A. Endre. Goldman György, Major Máté, Mészá­ros László, Sugár Andor, majd később Barda Ernő, B. Juhász Pál, Farkas Aladár, Fehér György, Fekete Nagy Béla, Kondor György, Nold- pa István Pál, Oelmaeher Anna, Roxi József, Sohnitz- ler János, Szántó Pirosba, Szlovák György és Szőllősi Endre az illegális kommu­nista párt irányításával azt a kultúrforradalmat indítot­ta el, ami napjainkban is zajlik — ma már hivatalos keretek között, állami támo­gatással. De akkor, azok a fiatal művészek nem eléged­tek meg azzal, hogy dolgozó vagy munkanélküli prole­tárt ábrázoljanak, hanem el­vitték munkáikat kisebb- nagyobb vándorkiállítások keretében a munkás lakta kerületekbe, hogy azokhoz szóljanak, akikről szálnak. Ezen túlmenően szélesre tárták a kaput a fiatalok előtt s ez nem csupán any- nyit jelent, hogy még főis­kolások is csatlakoztak a csoporthoz, hanem kis esti szabadiskolát szerveztek munkások számára s a cso­port egy-egy fejlettebb mű­vésze korrigált. K iállításaik a peremvá­rosi munkásotthonok­ban és szakszervezeti helyi­ségekben, valamint az ezek­ről és más művészeti esemé­nyekről folytatott szenvedé­lyes, őszinte vitáik hozzájá­rultak a művészek szakmai és politikai fejlődéséhez, íz­lésbeli és művészettörténeti gyarapodásához. Ugyanak­kor a vándorkiállítások ál­tal, a kiállított művek által esztétikai élményt és ideoló­giai iskolát nyújtottak a tár- laitlátogató publikumnak. Sötét és nyomott volt a har­mincas évek szocialista mű­vészete, mert olyan volt a kor, amelyben létre jött s az életforma, amit tükrözött. A szépítetlen, nyers valósá­got mondta el, darabosan, de hatalmas kifejező erővel. S ha Derkovits remekeiben, az ezüst és a rózsás- csillo­gásban a munkásoszitály re­ménysége szólal, a csoport fiataljai még a vádibeszéd­nél tartottak s ritkábban ju­tották el a bizakodás fényei­ig. Ennek is a kor, a speciá­lis magyar viszonyok adják a magyarázatát. A nagy mester, Derkovits életműve 1934-ben lezárult, de kivéte­les tehetsége képessé tette a „tudatos jövőbe” látásra. A csoport fiataljai a terjeszke­dő fasizmus viszonyai kö­zött, majd egy világégés alatt fejtették ki munkássá­gukat. Még akkor is rendez­tek messzehangzó kiállításo­kat, amikor a náci terror a megsemmisülést ígérő hábo­rúba sodorta az országot, s amikor már módszeresen ir­tották a haza legjobb, hala­dó fiait. A csoport utolsó, nagy tet­te az 1942-es kiállítás volt a Vasas Székházban, ahol szé­les antifasiszta egységfron­tot hozták létre a haladó polgári művészekkel együtt. Ezt a kiállítást a jobboldali sajtó felhördülése, parla­menti interpelláció kísérte, aminek következtében az óriási látogatottságú és sike­rű tárlatot a rendőrség há­romnapi nyitvatartás után bezáratta. Ekkor él'hurcol- ták az éppen ott talált mű­vészeket s közülük nem egy többé sose tért vissza. A maga helyén, a maga idejében a csoport „él­csapat” volt a szó legvaló­ságosabb érteiméiben. Fiatal tagjainak már akkor figye­lemre méltó művészi sikerei hitelesítették politikai tevé­kenységüket s mondhatni, viszont. A szocialista realiz­musért szálltak síkra az el­méletben és a művészi gya­korlatban egyaránt- Harcuk nem maradt hatástalan vagy eredménytelen, még akkor sem, ha a kegyetlen kor kialakulásukat tevőle­gesen — börtönökkel és ha- láitáborokkal — megakadá­lyozta. A törzstagok egyhar­mada mártírhalált halt, de torzóban maradt életművük tanúságtétel a szocialista eszme formáló ereje mellett, a szárnyat adó pártosság mellett. De tanúsítja azt is, hogy Derkovits Gyula elkö­telezettsége a munkásosz­tály pártján nem elszigetelt jelenség, hanem tehetséges és hűséges fiatal művészek vállalták ugyanazt a görön­gyös és veszélyekkel fenye­gető utat. Az eszmei egye­zés mellett a nagyon is kü­lönböző formajegyek arról vallanak, hogy szocialista realizmus alatt nem valami stílus-uniformist értettek, hanem a korszerűnek és egyéninek ötvözetében a tár­sadalom legégetőbb kérdé­seire keresték a választ. Az egyszerit általános érvényre emelni, az egyénit közérde­kűvé szélesíteni, vagyis megkeresni és felmutatni a tipikust: ez volt a munká­juk egy nyomasztó terror alatt s amelyet hősi módon végeztek. TV/Tűvészetüktől elválaszt- hatatlan a társadalmi haladás szolgálata, mert ez számukra egyetlen egységet jelentett. Témáikban épp oly sokoldalúak, mint formáik­ban, vagyis nemcsak komor munkásokat festettek, vagy mintáztak. De, ha csendélet vagy tájkép a téma, útszéli feszület vagy néhány tárgy az asztalon, az osztály-tarta­lom, a célzatos mondanivaló sugárzik a művekből. Hősök voltak, de ennék leghalvá­nyabb tudata nélkül. Szolgá­latot vállaltak az osztály és a nemzet felszabadítására s ezt a szolgálatot jó művé­szekhez és jó kommunisták­hoz méltóan,.életük latbave- tésével vagy annak feláldo­zásával el is végeztéd:. A jö­vő, amiért dolgoztak, min­dennapjaikká valósult., még­is úgy véljük, művészetük távolabbi holnapokat is be­világít. Immár hagyománya irodalmi életünknek, hogy időnként együtt jelentetik meg a fiatal magyar írók novelláit, mintegy bemutatva így az előző antoló­gia óta megtett fejlődés útját. Ebből a szempontból Gondos Ernő válogatása jól sikerült. A „Körkép” az utóbbi évtizedben feltűnt, igen tehetséges próza­írók legkifejezőbb és egyénisé­gükre legjellemzőbb írásait tar­talmazza. Érdekes és örvende­tes, hogy fiatal prózaíróink mindannyian a mai valóságnak ezer arcára figyelnek, mai prob­lémákra keresnek választ, átté­telesen még azok is — mint Sánta Ferenc — akik témájukat a múltból merítették. Ha szabad kategorizálni (jelen esetben ez elkerülhetetlen), há­rom korcsoport jelentkezését fi­gyelhetjük meg az antológiá­ban. Az egyik az „idős fiata­lok” csoportja (Bor Ambrus, Fejes Endre, Galabárdi Zoltán, Sánta Ferenc), akik már sem koruk, sem irodalmi rangjuk szerint nemigen illenének a fia­tal prózaírók antológiájába. (Ezt nyilván a kiadó is érezte, s ezért tartózkodott a „fiatalok antológiája” megjelöléstől). Az ő jelenlétük emeli ugyan a gyűjtemény színvonalát, de va­lamennyiük itt közölt novellája saját írói szintjük alatt marad. Igaz, valóban szép írás a „Vonó Ignác” (Fejes), megrendítő és döbbenetes a „Halálnak halála” (Sánta), de hát az antológiát mégiscsak megelőzte már a „Rozsdatemető” és a „Húsz óra”, és így az olvasónak némi hiányérzete támad az említett •novellák olvasásakor. Az antológia javarészt az 1957—60 között jelentkező pró­zaírók (Baráth Lajos, Bertha Bulcsu, Fenákel Judit, Galam­bos Lajos, Gerelyes Endre, Sza­művelési és filmszínház­üzemvezetői tanfolyam kez­dődik Gyulán, melynek elő­adásai, vitái és konzultációi elősegítik majd a korszerű, tartalmasabb filmszínház- vezetői tevékenységet. A korszerű filmszínház­vezetést egyre sürgetőbben követeli az a tény, hogy a népművelési intézmények­nek több irányú, módszerei­ben változatos kulturális ellátást kell biztosítaniuk. Ennek hiányában nincs kel­lő tömegvonzásuk. A nép­művelés eszközei közül a könyvnek és a filmnek leg­szerencsésebb még ma is a helyzete, — hiszen a legol­csóbb és legtömegesebb el­látást biztosíthatjuk velük. Az elmúlt évben közel öt­konyi Károly stb.) alkotásait tartalmazza, örvendetes, hogy szinte mindannyiuk írása mon­dandójában és formájában egy­aránt jelentősebb, mint az elő­ző, a Visszhang című antológiá­ban olvasható novellák. Külö­nösen vonatkozik ez két elbe­szélésre. Fenákel Judit „Marad a riport‘’-ja bátor, szocialista szellemű írás, jó ötvözete az irodalmi riportnak és a novel­millió látogatója volt me­gyénkben a filmszínházak előadásainak. Megyénk igé­nyes mozilátogató közönsé­ge szereti e kulturált társas szórakozást; — amikor pi­henve, kikapcsolódva is for­málja végső soron ízlését, etikai, esztétikai szemléle­tét. BIZONYOS alapkövetel­mények betartásán túl (a filmszínházban tisztaság, rend, — udvarias közönség- szolgálat legyen; — illetve jó vetítési, technikai feltéte­lek legyenek biztosítva stb.) nagyon fontos, hogy a váro­si, községi párt-, állami, tö­megszervezeti, szövetkezeti vezetőkkel,' kultúrosokkal jó munkakapcsolat alakul­jon ki, mert segítséget csakis így kérhet a filmszínház vezetője e szervektől. Szükséges a segítség pél­dául széles körű, hatékony előzetes filmpropagandára, — mely alkalmakkor a ki­emelt „A” kategóriájú fil­mekre módszeresen biztosít­juk a látogatókat. A ki­emelt filmek politikailag, művészetileg fontos alkotá­sok, — tehát közös problé­mánk, hogy minél nagyobb tömegekhez eljussanak. A kiváló filmek felett „véd­nökséget” vállalhatnak a helyi tömegszervezetek, szö­vetkezetek oly formában, hogy tagságukat mozgósít­ják a látogatásra. Megyénkben több terme­lőszövetkezettel alakult már oly jól a filmszínház kapcsolata, hogy jó filmek­lának. Szakonyi Károly „Emije* ri üdvözlet”-e mély és alapoß. Aminek pedig a legiobban örülhetünk: 3 kötetben már egy új „csoport” alakulásának, for­rongásának is tanúi lehetünk, a legifjabbaknak, akik a két év­vel ezelőtti antológiában még nem szerepeltek. Közöttük — legalábbis e gyűjteménybe fel­vett írásuk alapján — Simonffy András és Szentgallay Géza lát­szik jelentős ígéretnek. Hiányossága az antológiának, hogy semmiféle elemző tanul­mány nem segíti benne az ol­vasó tájékoztatását. re „telt ház”-akciót szervez­tek közösen. Az agitációs-propaganda feladatok mellett csupán megemlítem, hogy nagy gondot kell fordítani min­den filmszínház-vezetőnek az épületen belüli és az ut­cai írásos, képes filmpro­pagandára. Fontos, hogy forgalmas helyeken kerül­jenek kihelyezésre a filmek plakátjai, képei. Helyi kez­deményezésre egyre több községi hirdetőtáblát bizto­sítanak forgalmas útrésze­ken a filmszínházak részé­re, — aminek őszintén örü­lünk és ezúton is megkö­szönjük. A KEZDETI lépéseket tettük csak meg a tudatos, tervszerű esztétikai nevelés területén. Több tucat ankét és néhány filmklub tapasz­talata már azt bizonyítja, hogy a felnövő fiatalságot művészetet értő, szerető kö­zönséggé kell formálnunk, — hisz belőlük lesz a jövő színházat, filmet látogató, könyvet olvasó, sokoldalúan művelt generációja. Ezért fordítanak nagy gondot filmszínház-vezető­ink az őszi-téli népművelési programban az ifjúsági és felnőtt filmklubok és anké­tek szervezésére. Céljuk, hogy megnyerjék az iskolák tantestületeit e célkitűzések segítésére, hogy megfelelő­en kivehessek részüket a szocialista tudatformálás sokrétű feladatából. Borka József a Békés megyei Mozi üzemi Vállalat igazgatója Gelmacher Anna = 1--------l==l = l~=» • l = l~—« L ipták Pál: Prága Hajdik Antal: Feleségem A korszerű filmszínház-vezetésről A propaganda új módszereit, formáit keresik RÖVIDESEN közös nép­)

Next

/
Thumbnails
Contents