Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-21 / 144. szám
IMI. Június 21. 5 Vasárnap Ha a szikra kipattanna... Bőséges termést ígér a föld. Az idén különösen nehéz lesz az aratás, hiszen a gazdag termés időbeni betakarítása sokkal nagyobb erőfeszítést, alaposabb előkészítést igények A tsz-ekben, gépjavító és gépállomásokon most tartanak a szemlék. A szakemberekből álló bizottságok megnézik, rendben vannak-e a gépek, a raktárak és azt is megvizsgálják, megtettek-e minden óvintézkedést, hogy veszély ne érje az embert és a termést, mindnyájunk kenyerét. Mert nem elég csak megteremteni a javakat, meg is kell védeni, mégpedig a legnagyobb ellenségtől: a tűztök A megyei tanács és a tűzrendészeti osztályparancsnokság képviselőivel tsz-láto- gatásra indultunk. >< n Hordják a szénát a kevenmesi Lenin Tsz-ben. Az emelkedő kazlak körében betontartályok. Az előírás szerint mindegyiken egy szikracsapónak, csályának és két vödörnek kell lenni. Ám ezek szanaszét hevernek és a tartályokban sincs elegendő víz. — Az emberek, ha melegük van, innen hűsítik magukat, így aztán elfogy a víz, — védekezik a szérűskert vezetője, amikor Ku- bola Imre tűzoltó őrnagy kérdőre vonja a hiányosságok miatt. Azután szó nélkül összeszedi a felszereléseket és a helyükre rakja. lankodást, hiszen van, aki még a szóbeli dorgálás ellenére is dohányzik itt. Ám a tábla is figyelmeztet! A gépparkban az izzófejes traktorok szikrafogói nem jók. Ezek a legveszedelmesebb gépek, a legkönnyebben okoznak tüzet. Recski József traktoros felszereli a szikrafogót ható, csak homok nem... Üres üzemanyagtartály hever az egyik A legveszedelmesebb gépek egyike. sarokban, várja, hogy elszállítsák a tárolóba, ahol lennie kellene. A cséplőgépek az udvaron sorakozSzabó János traktoros éppen a G—35-ös szikrafogóját rakja fel. Gyors kérdés-felelet játék kezdődik. — Mit tenne tűz esetén a cséplőgépnél, hogyan intézkedne? — kérdik tőle, s a tízévi gépkezelői gyakorlatú traktoros válaszain érződik, ismeri feladatát. Nincs tehát hiba a kiképzésben, az ismeretekben, mégis úton-útfélen hibákat találunk. A hanyagságnak szomorú következményei lehetnek. Erre gondoljanak a dombegyháziak. Kitűnőre vizsgázott a gépszemlén a kaszaperi Lenin Tsz. Mindenütt rend és tisztaság. A műhelyben, az üzemanyag-tárolóknál az udvaron sorakozó gépeken sehol a legkisebb kifogásolnivalót nem találjuk. — Mindenütt így kellene lenni — jegyezte meg Kaluzsa Pál, a megyei tanács igazgatási osztályának előadója. Utunk végére érve, s a tapasztalatokat leszűrve megállapítottuk: soha egy pillanatra sem szabad megfeledkezni a nagy munkában sem a tűzvédelemről, hiNem vitázik Recski József traktoros sem, aki a közelben áll DT —54-esével. Figyelmeztetik ugyanis, hogy a szikrafogó nincs feltéve. A vezetőfülkéből előkerül a hiányzó felszerelés. A traktoros kulcsot vesz magához, s perceken belül felkerül a szikrafogó. A szérűskertben nincs dohányzást tiltó tábla. Ezt is szóvá teszik a látogatók. Nem mintha az eleve megszüntetné a szabálytaS ha a szikra kipattan, már késő intézkedni. Nemrég éppen ilyen szikrától elindult láng tett kárt a Töviskesi Állami Gazdaságban. Dombegyházán, a Petőfi Tsz gépparkjában már megtartották a szemlét. Mégis olyan, mintha vihar söpört volna végig rajta. Az udvaron rendetlenség, a műhelyben szanaszét hevernek az olajos rongyok, a tűzoltásra beállított homokos ládában minden találA Mezőberényi Gépállomás keres július 1-i felvételre nagy gyakorlattal rendelkező esztergályosokat, marósokat, gépjármű-villamossági szerelőket, valamint mezőgazdasági traktorok, motorok javításában jártas szerelőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet naponta 7-től 17 óráig a gépállomás irodájában. Telefon: Mezőberény 59. x Ellenőrzik a fecskendőket nak, csak éppen a vízfecskendő- szén a legkisebb hanyagság is két elfelejtették megjavítani és' mérhetetlen károkat okozhat, felszereléssel ellátni. Az egyikről Mindig jobb előre intézkedni, a tömlő hiányzik, a másikon a szi- mint utólag kétségbeesni, vattyú rossz, a gépeken két szik- Kasnyik Judit racsapó helyett csak egy van. Fotó: Kocziszky László Játék, más becsületével A történet nem túlságosan hosz, szú, de meghökkentő és egyben tanulságos is... Június 13-án, a reggeli órákban a Vésztő—Bélmegyer közt közls- kedő autóbuszon az egyik néni ottfelejtette piaci kézi mérlegé! A kalauznő a következő forduló ban észrevette, hogy pillanatnyilag nincs gazdája a mérlegnek. Érdeklődött az utasoktól, nem isme- rik-e a gazdáját. Egy férfi jelentkezett, hogy ő nagyon szívesen eljuttatja az elhagyott tárgyat jogos tulajdonosának, mert ismeri az illető kilétét. Mindenki megnyugodott, általában örülnek az emberek, ha egy-egy gazdátlan tárgy visszakerül jogos tulajdonosához. Azonban váratlan fordulat állt be a simán gördülő történetbe... Pár óra múlva jelentkezett egy néniké, s szemrehányó hangon közölte a kalauznővel, hogy nem volt szép dolog tőle, amiért őhozzá csak 20 forint borravaló ellenében juttatta el az 5 jogos tulajdonát: a mérleget. A kalauznő értetlenül nézte a mérges asszonyt, s pirosodó arccal hallgatta a szemrehányó hangokat. Majd így válaszolt: — Én magától semmiféle húsz forintot nem kértem, s a mérleget nem is magának adtam át, hanem egy idősebb embernek, hogy juttassa el a jogos tulajdonoshoz. — Igen, de D. A., aki átadta nekem, húsz forintot kért tőlem, s azt mondta, hogy ő a kalauznőnek ennyi pénzt adott, mert az csak pénz ellenében adta át a mérleget... Az autóbusz utasai súgtak-búg- tak s a rövid párbeszéd elhangzása után egy páran kárörömmel nézték a kalauznő vergődését, ö azonban vállalta a szembesítést, s most az egyszer feltételes helyen, D. A. lakása előtt, közvetlen Bélmegyer alatt megállt egy pillanatra az autóbusz. A kalauznő, a reklamáló asszony, a gépkocsivezető és az újságíró szálltak le, hogy tisztázzák az ügyet. Az alacsony kerítésen belül idősebb ember nyírogatta a lugast, s sunyítva, rosszat sejtve lesett a belépő kis csoport felé. A köszönést sem igen fogadta, s amikor a becsületét jogos felháborodottan védő kalauznő nyilatkoztatni akarta, tagadólag rázta a fejét, s morgolódott, mintha az egészről egy árva szót sem tudna. Akkor lepődött meg azonban igazán, amikor a kalauznő közölte vele, hogy becsületsértésért, rágalmazásért feljelentést tesz ellene a békési járásbíróságon. Ennyi a történet, s felszínesen vizsgálva feltehetné valaki a kérdést: Érdemes húsz forintért ekkora port kavarni? Mi ezt válaszoljuk rá: kell! És bizony büntetéssel kell tanítani az olyan embereket, akik húsz forintért képesek valakinek a becsületét kikezdeni, akik húsz forintért képesek lennének más embert az állásából kidobatni!!... Temyák Ferenc A SZENTESI ÁRPÁD MTSZ traktorvezetőket vesz fel azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a tsz irodájában, Szentes, Marx tér 20. 64931