Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-21 / 144. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek I MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP JA NÉPÚJSÁG 1964. JÜNIUS 21- VASÁRNAP Ara: 90 fillér XIX ÉVFOLYAM, 144. SZÁM Nehezebb kimondani ? | Hogyan állunk a szakmunkás-utánpótlással? | Ha a szikra kipattanna... | KÖRÖSTÁJ | Sport Dobi István elvtárs látogatása Gyulán és Szarvason ARATNAK Megkezdődött a nagy munka:. holdon termelt az idén őszi árpát, az aratás. Erről kaptunk hírt elő- Hétfőn már három gépi és két fo- ször június 19-én, Endrédről, gatos aratógép dolgozik, valamint Tegnap pedig a tótkomlósi Alkot- J10—12 kézi kaszás. nak a növényápolással. A kuko­rica első kézi kapálását a gyo­mai, gyulai és a mezőkovácsházi járás, valamint Békéscsaba és Elutazott megyénkből a Komárom megyei országgyűlési képviselők csoportja Mint már lapunkban tájékoz­tatást adtunk róla, pénteken délelőtt Dobi István elvtársnak, az Elnöki Tanács elnökének ve­zetésével viszontlátogatásra megyénkbe érkeztek a Komá­rom megyei országgyűlési kép­viselők. Tegnap, szombaton délelőtt látogatást tettek Gyulán, a vár környékén és a Várfürdőben. Innen még a délelőtt folyamán Dobi elvtárs és kísérete Szarvasra utazott. Az Öntö­zési és Rizstermesztési Ku­tató Intézetben dr. Kovács Gá­bor igazgató tájékoztatást adott az intézet eredményeiről és feladatairól, majd a vendégek a kísérleti gazdaság területén megtekintették az öntözéses rendszerű mesterséges legelőt és a kacsatelepet. Délután a Kísérleti Halastavak gazdasá­gát keresték fel. Dobi elvtárs mindkét helyen elismeréssel nyilatkozott az eredményekről és kísérletekről. Ezután a vendégek motor­csónakkal kirándulást tettek a Holt-Körösön, majd megtekin­tették az Arborétumot. Késő délután Dobi István elvtárs és kísérete elutazott megyénkből. Összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa az Alkotmány 12. parag­rafusa (2.) bekezdése alapján az országgyűlést 1964. június 25-én, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. (MTI) Termelőszövetkezeti asszonyok tapasztalatcseréje Békéscsabán és Eleken mm Pénteken délelőttre kasza alá érett az őszi árpa az endrődi Űj Barázda Tsz-ben. Varga László zetoros és Zay Antal tsz-tag aratógépkezelő az idén is meg akarja ismételni a tavalyi csaknem 200 hold aratási teljesítményét. A békéscsabai Petőfi Termelő- szövetkezet nőbizottságának meg­hívására június 21-én, ma, egész napos tapasztalatcsere-látogatás­ra jönnek Gyoméról, Orosházáról és Kondorosról, valamint a bé­késcsabai termelőszövetkezetek­ből a nőbizottságok küldöttei. Összesen 120-an vesznek részt ezen a tanácskozáson. A Petőfi Tsz asszonyai a vasútállomáson fogadják az érkezőket. A vendé­gek megtekintik a szövetkezet üzemegységeit, majd megbeszélé­sen cserélik ki tapasztalataikat. Hasonló találkozót szerveznek az eleki Lenin Tsz-ben, melyet határjárással kötnek egybe. Ezen Dobozról és Újkígyósról növény­termesztési és kertészeti brigá­dokban dolgozó asszonyok és lá­nyok vesznek részt A délutáni tanácskozáson Szatmári Sándor Olést tartón az átszervezett Országos Idegenforgalmi Tanács Az újjáalakított idegenforgalmi tanács megtartotta alakuló ülé­sét, amelyen dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi minisz­ter ismertette a Minisztertanács­nak az idegenforgalommal kap­csolatos határozatát és beiktatta a tanács elnökét, Kossá István nyugalmazott közlekedés- és pos­taügyi minisztert. (MTI) főagronómus ismerteti a tsz ered­ményeit és az asszonyok munká­ját. Mindkét termelőszövetkezetben a szövetkezet ebéden látja vendé­gül a résztvevőket. mány Tsz-ből jelentették, hogy még csütörtökön megkezdték a próbaaratást, jelenleg két arató­gép dolgozik, a korábban beérett szikes területen vágja az őszi ár­pát. A szövetkezet összesen 250 Tízmillió lorintos beruházással bővül a szolgáltatóhálózat megyénkben Június 19-én tartották idei má­sodik ülésüket a Békés megyei Kisipari Szövetkezetek műszaki vezetői. Az ülésen részt vett Gold­berger János, a KISZÖV elnöke, valamint László Antal, a műszaki osztály vezetője és a megyében működő ktsz-ek műszaki vezetői. A megnyitó után László elvtárs beszámolójában többek között el­mondotta, hogy a második félévtől a termelés irányítását a KISZÖV műszaki osztálya veszi át. Beszélt a szerződésekről, a szállítási ha­táridők betartásának jelentőségé­ről, a gyártási beütemezésekről és az ezzel kapcsolatos adatszolgálta­tás fontosságáról. Beszámolójában külön hangsúlyozta a szövetke­zetek kooperációjának jelentősé­gét és többek között elmondotta, hogy a kooperációs közösséggel hiánytalanul és kapacitáson felül tudnak a szövetkezetek termelni. „Helyes lenne — mondotta be­számolójában —, ha az építőipari és bútoripari szövetkezetek egy I közös ankétot rendeznének, mely. I re meghívnák az új lakástulajdo­nosokat is. Ezen az ankéton kikér­nék véleményüket, s figyelembe vennék elképzeléseiket. Ennek alapján készítenék el a bútoripari ktsz-ek az új lakások berendezé­seit.” Goldberger elvtárs tájékoztató­jában az építőipari ktsz-ek fel­adatairól beszélt. Elmondotta, hogy a szolgáltatások megjavítá­sára megyénkben az idén 10 mil­lió forintos beruházással bővül a hálózat. Ezen belül többek között 17 kis, falusi kombinát épül és öt komplett berendezésű motorke­rékpár, rádió, televízió és gépipa­ri javítóműhely. Ennek megvaló­sításában az építőipari ktsz-ekre komoly feladat hárul. Az idén kü­lönösen a tégla beszerzésében van­nak nehézségek. A műszaki veze­tők hassanak oda, hogy helyes anyagcsoportosítással, jobb elosz­tással ezeket a gondokat meg­szüntessék. Karakas Mihály Az orosházi járásban több köz­ségben kezdik meg az aratást hétfőn. Békéssámsonban az Aranykalász és a Hunyadi, Kar- doskúton és Nagykopáncson a Kossuth Termelőszövetkezetben kezdik meg a munkát. Egyébként a járásban 69 kombájnnal 17 ezer hold gabonát aratnak le, s az össz­terület 51,8 százalékán végzik el ezekkel a betakarítást. Ezenkívül 52 gépi és 35 fogatos aratógép dolgozik a járás termelőszövetke­zeteiben. Ezek összesen 9730 hold- nyi gabonát vágnak le. Az ara­tásra váró terület 81 százalékán, összesen 26 730 holdon takarítják be géppel a gabonát Megyénk termelőszövetkezetei a helyenként meglevő nehézségek — munkaerőhiány, kiadós eső, melynek következtében több na­pig leállt a munka — jól halad­Gyula termelőszövetkezetei fe­jezték be. Megyei szinten 97 szá­zaléknál tartanak a tsz-ek ezzel a munkával. A második gépi kapálásban a legjobb eredményt Békéscsaba termelőszövetkezetei érték el. összesen 5930 holdon kapálták meg másodszorra a kukoricát. A Lenin Tsz-ben pedig már a harma­dik kapálásnál tartanak. Békés­csaba után a békési járás tsz-ei következnek 93 százalékos ered­ménnyel. A második kézi kapá­lásban a békési járás tsz-ei ha­ladnak az élen. A lucerna második kaszálását a terület 43,5 százalékán végezték el megyénk tsz-ei. A legjobb a gyulai járás és Orosháza város. A cirok egyelését két járás kivéte­lével mindenütt befejezték. Megyénk malomüzemei leikészülten várják az új gabonát A malmok karbantartásának, korszerűsítésének ideje a tavaszi hónapokban jön el mindig. A fá­radó gépezetet pihentetni kell, nem árt a felülvizsgálás, javítga­tás, a szerkezetek cseréje, felújí­tása. Megyénkben 11 malom dol­gozik, valamennyit felkészítették az új gabona őrlésének hosszú Időszakára. A békéscsabai István. malom — a legnagyobb kapaci­tású — egy hónapig állt. Ez idő alatt alaposan átnézték berende­zéseit, új szitát szereltek be, meg­növelték kapacitását. Most már óránként 90 mázsa búzát őrölnek, naponta 21,6 vagonnal. Ez a mennyiség két vagonnal több a tavalyi mennyiséghez képest. Egyébként a tótkomlósi malom kapacitását is növelték. E két üzem 8—900 vagon gabonával őröl többet évente a kapacitásnö­velés eredményeképpen.

Next

/
Thumbnails
Contents