Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-19 / 115. szám
/ W64. május If). 4 Kedd Nincs semmi titkolnivalónk Még diákkoromban hallottam egy humoros, de frappáns esetet. A szórakozott professzor a fő utca üzleteiben vásárolván, elhagyta esernyőjét. Csínytevő diákjai ezt kiszimatolták és azt mondták neki : valamelyik villamosvégállomásról jelentették, hogy találtak egy esernyőt, biztosan a professzor úré. A tanár végigjárta a főváros valamennyi végállomását, de az ernyő nem volt sehol. Csüggedten baktatott hazafelé, amikor az egyik üzletből kiszólt a kereskedő: — Professzor úr, azt hiszem öné ez az esernyő, itt tetszett felejteni... A tanár örömmel vette át az ernyőt, majd szkeptikusan ezt mondta: — Végigjártam az egész fővárost, mindenütt letagadták. Maga az egyetlen becsületes ember, aki nem hallgatta el, aki nem akarta magánál tartani... Ma is mosolyra késztet az anekdota, mert hiszen hogyan is „hallgathatták” el az igazságot azok, akiknél valóban nem volt az ernyő? Ugyanakkor a tanárral együtt magam is szkeptikusan szólok a városbarangolás eredménytelenségéről, mert vele együtt eszembe se jutott volna, hogy rosszul informáltak, sőt tudatosan felültettek azok, akik konkrét helyre küldtek az ernyőért. Bocsánat, nem anekdota-magyarázatot akarok írni, de mindig eszembe jut ez a történet, ha mint újságírót „felültetnek”. Azt mondják: itt és itt találod meg .ezt a példát. Odamegyek és kiderül, még hasonló dolog sincs ott, hanem a vázoltnak éppen az ellenkezője, amit megtalálok. Ez még csak hagyján. Az újságíró ugyanis legtöbbször ellenőrzi az információt, s csak azután kürtöli világgá. De nem teheti ezt minden egyes jelentésadás után, mondjuk egy járási pártbizottság, amelyik nem tudja mindenütt ellenőrizni a jelentések pontosságát. Az orosházi jb-től kaptuk nemrég azt az infdrmációt, hogy a tót- komlósi termelőszövetkezetekben igen jól dolgoznak a pártcsoportok. Ezt egy onnan küldött jelentésből vették, ami aztán bekerült a vb-ülés anyagába, sőt, ennek jegyzőkönyvét feljebb is elküldték. Ennek alapján mentünk el Tótkomlósra, ahol éppenhogy az információ állításának ellenkező- kiével találkoztunk: szertehulló, fiiéra kielégítő a pártcsoportok tevékenysége. ■De most ne az újság — annál is inkább, mert mi a valóságot írtuk meg —-i hanem a jelentés útján fi- .gyeíjük meg ennek a hímek az fártatoiasságát, A jb-n dicsérik a Jfcornlósi pártcsoportolcat, sőt esetileg, ha ilyen napirend van szőnyegen *— ennek alapján a megyén Sfisellsimierően kerül szóba tevékeny- jjKégiik. Esetleg így jut fel a párt- aközpontba is. Pedig a tények ez- jizel ellentétesek, hiszen a valóság ^torzítottan szerepel a jelentésben. Vajon mi szükség arra, fogy akár Komlósról, akár máshonnan a valóságot elferdítő képet fessenek valamiről? Hiszen — e példánál maradva — tudjuk, a Lapunk március 15-i ssántában félreértésre alkalmat adó hirdetés jelent meg a Metlgyesegyházi Vas- és Faipari Ktsz-ről, amely Parázs tűzhelyeket készít. A félreértés elkerülése végett közpjjük, hogy a ktsz csak bérmunkában csinálja e tűzhelyeket. A Belker. Minisztérium útján a Budapesti Acélipari Ktsz biztosítja számára a rendeléseket. Ilyen módon Medgyesegyházáról, csak a fenti szerveken keresztül juthat el a Parázs tűzhely rendeltetési helyévé, a fogyasztókhoz. pártcsoportok munkája még sok kívánnivalót hagy maga után és azzal igazán nem lesz jobb, ha szebb színben tüntetjük fel a valóságnál. Ellenkezőleg: ezzel csak a felsőbb szervek segítségadásától zárkózunk el magyarán, félrevezetjük őkeh fl lakkozás, a valóságos helyzet rózsaszínre festése pedig idejét múlt dolog már a pártmunkában, de általában anakronisztikus az élet minden területén. Mégis, mint az ötvenes évek káros maradványa, itt is, ott is je-1 lentkezik, s ha nem is képes már arra, hogy általános helyzetünkről hamis képet adjon — bosszantóig, s néhol kisebb részkérdésekben huzamosabb ideig is meg- tévesztőleg hat. Gyökere sok mindenből táplálkozik még ma is. Elsősorban az egyéni és társadalmi érdekek különbözőségéből, amikor a közös érdeket nem helyezik az egyéni elé. Tavaly például a csorvási Ady Tsz-ben ütközött össze az egyéni és a közös érdek, hogy eltussolják a közös érdek háttérbe szorítását, hamis jelentést küldtek a járásnak. Azt jelentették, hogy a tervezett cukorrépa-vetést teljesítették. Év végén aztán csodálkozni kezdtek a járási tanácson, hogy ebben a tsz-ben milyen kevés lett a cukorrépa termésátlaga. Utánanéztek, és csak ekkor derült ki, hogy jóval kisebb területen vetették el a népgazdaság számára oly fontos, de nekik nem annyira kifizetődő ipari növényt, mint amennyiben megállapodtak a felvásárló szervekkel. Hasonló rózsaszínban öltöztetett jelentést küldött az egyik csanádapácai termelőszövetkezet vezetősége is a gabonavetés terv szerinti végrehajtásáról, pedig a valóságban csaknem 40 holddal kevesebb területet használtak búzatermelésre. De a hiúságból éppen úgy táplálkozik a tények szépítgetése, jobb színbe beállítása, mint a rosszul felfogott egyéni érdek haj- hászásából. Előfordult már, hogy népfrontbizottságok 150—200 résztvevővel megtartott békegyűlésről adtak jelentést, holott csak 30—40 ember vett részt azon. A Miután ekképpen határozott, gyorsan végigment a szerelvény mentén, amelyhez csak az imént kapcsolták hozzá a mozdonyt. A nyitott kocsikon levő szállítmányokról látszott, hogy rendeltetési helyük: a vasútépit- kezés. Főleg földgyaluk, talaj- nyesők és más földásógépek jelentés után — jogtalanul — elismerően nyilatkoztak szervező munkájukról a járási, megyei értekezleten, sőt az összesített jelentésben is, amelyet a központba küldtek, hasonlóképpen kiemelték jó munkájukat. Néhány párttaggyűlés részvételéről is elmondhatnánk, hogy a beszámoló jelentés bizony nem mindig felel meg á tényeknek. Az orosházi járásban például a jelentések szerint általában a tagság 70 százaléka vesz részt a taggyűléseken, ám, ha a jb-től is ott van valahol egy elvtárs, könnyen megállapíthatja, hogy a részvétel csupán 50—60 százalékos. Ugyanígy szólnak a jelentések arról, hogy megtartották a vezetőségi üléseket. De azért akad olyan eset — ahol noha ezt jelentik —, mégis csupán 2—3 pártvezetőségi tag ül össze, határozathozatalok nélkül beszélgetnek valamiről, s — kész a vezetőségi ülés;.. Régebben a személyi kultusz idején bátorság kellett ahhoz, hogy valaki az adott helyzetet a maga valóságában, szépítgetés nélkül feltárja, mert nem ezt várták tőle felülről sem. Paradoxon, hogy most a valóság elferdítéséhez kell „bátorság”, másszóval gyávaság az, ha nem arról beszélünk, ami van, hanem arról, ami nincs. Pedig éppen azt kéri mindenkitől a párt, hogy nyíltan és őszintén mondja el véleményét mindenről.. Következésképpen a jelentések is azt tükrözzék, ami a valóságban van. R mi jelentéseink, a párt, a tanácsi és társadalmi szervek jelentései általában hűen tükrözik a valóságot. S hogy mégis vannak ilyen esetek, az arra mutat, hogy néhány helyen nem ártana javítani az ellenőrzés munkáját is. Nem beszélve arról, hogy változatlan feladat mélyebben boncolgatni, s az emberek tudatába plántálni mindenütt az őszinte, nyílt szó erejének jelentőségét, megértetni: a munkáról, mozgalmi tevékenységről nincs egymás között semmi titkolnivalónk, mert nem akarjuk félrevezetni egymást. Varga Dezső Kémregény Fordította: Sárközi Gyula voltak. A négytengelyes, fedett kocsik, az ajtajukat, ablakaikat és kerekeiket borító világos- szürke porról ítélve, építőanyagokkal: mésszel és cementtel voltak megrakva. A hadnagy már elérte a mozdonyt, amikor hirtelen ismerős hangot hallott: — Nézd csak Kosztya, ki jön itt! Malinovkin jobban szemügyre vette a napszítta, kék overál- los, széles vállú legényt, aki a mozdony mellett ücsörgött, s nyomban Fjodor Rjabov segéd- mozdonyvezetőre ismert benne. M alinovkin közelebb lépett hozzá. Közben pedig a mozdony- fülke ablakán kihajolt Konsz- tantyin Satrov mozdonyvezető. — De hisz ez a mi útitársunk! — kiáltott fel vidáman és szívélyesen intett Dmitrijnek. — Hogy van Malinovkin elvtárs? Elhelyezkedett már? Satrov lejött a lépcsőn és erősen kezet szorított Malinovkin- nal. A hadnagy duplán örült enNyikolaj Toman: ( 37.) Hafcza a Idsé Búcsú Édesapámtól Megrendültén, összeszorult szívvel álltam a ravatalnál. Néztem a betegségtől, kínoktól meggyötört, de halálában kisimult, megnyugodott arcot: mintha csak aludna. Suttogva szólítottam, de Ö nem válaszolt. Ajka örökre elnémult, hőn szerető szive nem dobog többé... Vadul törtek rám az emlékezés hullámai, villanásnyi epizódok, mozaikok hosszú, küzdelmes életéből. A kellemes és keserves emlékek most egyaránt mardos- ták lelkületemet... Igen, mindenki tudta rólad, Édesapám, hogy pályafutásod harcokban, gondokkal teli volt. És Te mindenkor becsülettel helytálltál. Nagyon-nagyon szeretted a családodat. Mindig tudtuk, éreztük ezt. de most tudjuk csak igazán értékelni, amikor örökre elköltöztél tőlünk. A szolgálatban mindig az elsők között voltai g csak a családnak és az otthonnak éltél. A kis családi házat, kertet, míg erődből tellett, mindig szépít- getted, hogy nekünk lakályos, kellemes otthonunk legyen... Sohasem felejtem «4 1944. szeptember 21-ét. Borzalmas nap volt. Szép családi otthonunkat a földdel egyenlővé tette a gyilkos bomba. Pedig három évtizedes keserves erőfeszítésednek, verejtékes munkádnak eredménye volt szép családi házunk. Akkor, az első percben megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, hogy mindannyian életben maradtunk, de a következő percekben már valamennyien ott sírtunk a nagy kráter szélén. Sirattuk elpusztult otthonunkat... Te akkor vigasztalan voltál. Akkor egyszer megrendült benned az élet iránti bizakodás. Nem láttad többé értelmét az életednek... Pedig volt, nagyon is volt értelme további küzdelmes életednek. A nagy vihar elmúlt, mélyen sebzett lelkületedben utóbb mégiscsak győzedelmeskedett az élniakarás, az a törekvés, bogy a családnak új otthona legyen. S közös erőfeszítésünkkel fel is épült az új hajlék, fáradhatatlan, dolgos kezeiddel ismét szé- pítgetted a kis házat, kertet. S mily nagy örömödet lelted ebben! És emlékszel, Édesapám, mily nagy napunk volt 1960. november 25-én? A számtalan epizód között ismét kiemelkedő esemény! A népes család, közeli rokonság apraja-nagyja együtt volt. Szám szerint vagy harmincán: valóságos kis lakodalom. Valóban az volt, Aranylakodalom! Titeket ünnepeltünk édesanyámmal s Ti akkor oly nagyon-nagyon boldogok voltatok. A meghatottságtól szólni sem tudtatok, amikor a rádióban felcsendült a nektek szóló szív- küldi— S a nagy családi ünnep után ismét munkás hétköznapok jöttek. örömökkel, megpróbáltatásokkal. És jött a legsúlyosabb csapás: súlyos, gyógyíthatatlan betegséged, amelyet hosszú hónapokon keresztül oly nagy türelemmel, önfegyelemmel viseltél el. Óh, hányszor próbáltuk meg a lehetetlent: meggyógyítani Téged, hogy közöttünk maradj még hosszú éveken át! Mélyen gyökerező, igaz szeretetünk, hűséges gondoskodásunk kevésnek bizonyult ehhez. Pedig mennyire ragaszkodtunk hozzád! Még két és fél éves kisunokád ébredező értelmével is átérezte a tragikus nap jelentőségét: ne vigyétek nagytatát a gödörbe! Ám hiábavaló volt minden erőfeszítésünk, a sors kifürkészhetetlen akaratából el kellett búcsúznunk Tőled. S most itt állok megtörtén, fájdalmas szívvel sírodnál, amelyet a kegyelet virágai, koszorúi borítanak el... Igen, mert ember voltál, Édesapám, a szó nemes értelmében és a családapa mintaképe. Végtisztességeden barátaid, tisztelőid sokasága búcsúzott Tőled megrendültén. Mi is elbúcsúztunk, bánatos szívünkben fájdalmas űrt hagytál. De sohasem felejtünk el, drága Édesapám. Kazár Mátyás nek a találkozásnak, örült, hogy ismét láthatja a rokonszenves embereket, ugyanakkor pedig nemcsak kikérdezheti őket erről-arról, hanem el is utazhat velük a legfontosabb munkák színhelyére. — Ó, nem, egyelőre még nem sikerült, Satrov elvtárs — szólalt meg Dmitrij komoran, a mozdonyvezető kérdésére válaszolva. — Csak ígéretet kaptam, egyelőre pedig munka nélkül ténfergek. — Aztán hol akartál elhelyezkedni? — kérdezte Malinov- kintól Rjabov, aki a fődugattyú- rúd fejében szorított meg egy csavart. — Csak nem itt, Pere- valszkban? — Itt hát... — vallotta be zavartan Malinovkin. — Kár. Valamelyik új állomásra kellett volna kémed magad — tanácsolta Rjabov. Majd ravaszul kacsintva Satrov felé, hozzátette: — Vagy talán megijedtél attól, hogy búcsút kell mondanod a civilizációnak? Ez mégis csak városka, de ott meg csupán két-három házikó az állomás mellett, körös-körül pedig pusztaság. Ezt vedd figyelembe... — Ugyan, miért venné figyelembe? — szakította félbe segédjét Satrov. — Aki tudatosan jött ide, nem ijed meg semmiféle pusztaságtól. Fjodor, te csak ne ijesztgesd. Jöjjön velünk, Malinovkin... Elf elejtettem a keresztnevét— — Dmitrij. — Hát akkor, Mitya, jöjjön velünk. Saját szemével győződik meg, hogyan élnek s dolgoznak az emberek. Ott telepszik le, ahol megtetszik a munka. — Mi tetszhet meg ott? — csodálkozott Rjabov, miután megszorította a csavart és kócosoméval törölgetfe a kezét. — Neked minden tetszik, mert Olga is ott van. Aztán látva, hogy Satrov homloka összeráncolódik Olga nevének említésére, gyorsan hozzátette: — Ne mérgelődj, csak tréfáltam. Ki nem tudja, hogy romantikus lélek vagy? — Érdemes is vele beszélni!... — legyintett Satrov mérgesen. — Állandóan bolondozik. De látná csak, hogyan fűti a mozdonyt! — Annyi szent: mesterien tudok fűteni! — felelte ön tel ten Rjabov. — És ne hidd ám, Dmitrij, hogy ezt csupán fizikai erővel érem el. Ehhez pusztán két kéz nem elég, ehhez, kedves barátom, tudomány kell... — No, elég volt a dicsekvésből! — szakította félbe Satrov. — Amott jön a főkalauz. Mindjárt indulunk. Hát maga, Mitya, velünk tart? — Miért ne? — felelte Malinovkin. — Szíves-örömest. (Folytatjuk)